Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-14 / 2. szám
Politika 1998. január 14. A kritika fontosságáról az újabb értelmiségi fórum előtt Becsesebb a nyájszellemnél A tavalyi ipolysági értelmiségi fórum résztvevői Prikler László felvétele Grendel Lajos ______________ Sz ögezzük le: az értelmiségi kellemetlen ember. Nemcsak a diktatúrákban, hanem a fejlett, felvilágosult, demokratikus államokban is kénytelen kellemetlen lenni. Népszerűtlenségének egyik oka, hogy elutasítja a sztereotípiákat és a dogmákat, és kritikusan szemléli a társadalmi folyamatokat. Ha szerepét komolyan veszi, akkor nem valamilyen hit, ideológia vagy utópisztikus célképzet vezéreli a cselekedeteit és gondolatait, hanem a kétely, s csak akkor töltheti be megfelelően a hivatását, ha kritikus szemléletéhez minden körülmények között hű tud maradni. A társadalomban nem lehet vezér- ürü, még kevésbé birkapásztor, hanem - hogy a nyájmetaforánál maradjak - sokkal inkább fekete bárány. Az az értelmiségi, akit ve- zéri ambíciók fűtenek, tulajdonképpen vezetésre vagy útmutatásra szoruló nyájnak tekinti nemzetét, vagyis lenézi, még ha a leghízelgőbb szavakkal szól is hozzá. Mítoszt épít a maga személye vagy a nemzet múltja köré, holott éppen a mítoszrombolás lenne a feladata. A szlovákiai magyar értelmiség e hét végén esedékes második újévi fóruma előtt talán nem ünneprontás erről is beszélni. Hiszen egy olyan év küszöbét léptük át, amelyben eldől, hogy az 1989-ben kezdődött demokratikus változások folytatódnak- e, vagy hosszabb időre elakadnak. Amikor a demokratikus változások hajnalán néhányan arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a szlovákiai magyarság hetven év alatt fölhalmozódott sorskérdései rendezésének alapfeltétele a jogállam és a jogállamiság garanciáinak a megteremtése, akadtak közöttünk (és Magyarországon) politikusok és közírók szép számban, akik csaknem a magyar érdekek elárulásával vádoltak meg bennünket. Pedig mi, az FMK egykori alapítói, csupán annyit mondtunk: ebben az országban nincs külön magyar út és szlovák út. Az idő, sajnos, igazat adott aggodalmainknak. Minél távolabb sodródott országunk az 1989-es fordulat demokratikus eszméitől, annál gyakrabban érték sérelmek kisebbségi jogainkat is. Helyzetünk rosszabbra fordulásáért joggal marasztalható el a mostani kormány, de a szlovák ellenzéke is, amely sokáig szintén kétféle mércével mérte a demokráciát, s csupán a politikai vereségek kényszerítették, hogy az ún. magyarkérdéssel érdemben foglalkozzon. Mégis öndicséret és önámítás lenne azt állítani, hogy mi bezzeg vétlenek vagyunk, s elősorolni száz- egyedszer is sérelmeinket és panaszainkat, okolni újra a történelmet, antantot, oroszokat, a végzetet, a balsorsot. És sírni, sírni, sírni... A siránkozó másra mutogatás egyike lett gondolkodásunk sztereotípiáinak, amint a „harmadik út” illúziója vagy az „egyedül vagyunk” szentimentális önsajnálata is. Mert, ugye, minket senki sem ért meg. Ezen lehet búsulni, hisz az olyan igazi magyar dolog. Senki sem szeret kellemetlenkedő ember hírébe kerülni. Én sem. Elképzelhető azonban, hogy az idén esedékes parlamenti választások után lehetőségünk nyílik arra, hogy legalább részben a kezünkbe vegyük sorsunk irányítását, ez pedig olyan felelősséget ró mindnyájunkra, amelyre már most fel kell készülni. Ennek a felelősségnek minden terhét nem háríthatjuk politikusainkra. Ez nemcsak igazságtalan lenne velük szemben, hanem káros is mindnyájunkra nézve. Márpedig, sajnos, a nyájszellem nem teljesen idegen a szlovákiai magyaroktól sem. A demokratikus államigazgatást többek között az is jellemzi, hogy ha megbíztunk valakit politikai akaratunk képviseletével, akkor időről időre azt is számon kell kérnünk tőle, hogy elképzeléseinknek megfelelően sáfárkodik-e a beléje vetett bizalommal. S mindjárt beleütközünk néhány makacs sztereotípiába és mítoszba. így a nemzeti egység autoritativ színezetű mítoszába, amely arra jó, hogy a tévedhetetlenség mítoszával glóriázzon néhány embert. Vagy az „ők úgyis jobban tudják” mítoszába, amely tétlenségre, restségre vagy beletörődésre csábít. Arra, hogy vannak közöttünk kiválasztottak, akiknek az a dolguk, hogy helyettünk is gondolkozzanak és vezessenek bennünket. Vajon nem ezzel a pasz- szív magatartással függ-e össze, hogy olyan csekély a presztízse nálunk a műveltségnek, s olyan kicsi az érdeklődés bennünk a felsőfokú tanulmányok iránt? Miközben joggal ostorozzuk a kormányt oktatási és kulturális intézményeink elsorvasztása miatt, a saját igénytelenségünkkel és provincializmusunkkal foglalkozunk-e néha? Ha valaki a saját restségünkre és hibáinkra rá mer mutatni, mindjárt nagy lesz a harci zaj Pozsonytól Királyhelmecig. Nagyon jól tudom én is, hogy a történelem nem kényeztetett el bennünket. Ebben az évszázadban hol a német, hol az orosz imperializmus fenyegetett bennünket a nemzethalál rémével, és a velünk szomszédos népek is benyújtották a számlát régebbi bűneinkért. Nem éppen barátságos környezetünkben az európai integráció és a NATO-tagság a nemzeti megmaradás esélyét kínálja a magyarság számára. Ott a tudást, a műveltséget, az önálló gondolkodást és egyéni kezdeményezést többre becsülik a nyájszellemnél és a nagyszájú demagógiánál. Ahhoz, hogy történelmi esélyünkkel élni tudjunk, nem elég elsírni bánatunkat és leporolni mítoszainkat. Aki ma azt állítja, hogy egyedül vagyunk, Slotáékkal árul egy gyékényen. Aki a kritikus gondolkodást, a más nemzetek demokratáival kötött véd- és dacszövetségeinket nyíltan vagy burkoltan a magyar érdekek elárulásának tekinti, az az igazi magyar nemzeti érdekek ellen követ el merényletet, akármilyen szirénhangon daloljon is magyarságról és szebb jövőről. A siránkozó másra mutogatás csak árthat. Nincs külön magyar út és külön szlovák út. Cseh lapok a prágai tavaszról MladáfrontaDnes: Eleve kudarcra volt ítélve A legolvasottabb cseh napilap, a Mladá fronta Dnes cikkel emlékezett meg a kerek évfordulóról. A liberális újság úgy véli, hogy az „emberarcú szocializmus” kísérlete eleve kudarcra volt ítélve, mert sikeréhez sem Keleten, sem Nyugaton nem voltak meg a történelmi feltételek. Ha Dubcek helyesen elemezte volna az akkori nemzetközi politikai helyzetet, nem kezdhetett volna bele olyan nyíltan a demokratikus reformokba. „Másrészt ha céljait csendben próbálta volna meg elérni, egy adott szakaszban akkor is el kellett volna érkeznie oda, ahonnan tovább már nem mehetett. A demokratikusan gondolkodó közvélemény viszont újabb lépéseket követelt volna, ami, legalábbis részben, a kapitalizmus felújításához vezetett volna. Ezért nem kizárt, hogy végül Dubceknek kellett volna Brezsnyevhez fordulnia katonai segítségért. Ami a Nyugatot illeti: a Fehér Házat nem zavarta volna, ha a szovjet tömbből kiválik valamelyik csatlós ország, de ennek az eseménynek nem lett volna szabad megzavarnia Washington céljait. A csehszlovák „emberarcú szocializmus” igen vonzó a nyugati értelmiségiek és a fiatalság számára és esetleges sikere „bizonytalanná tette volna a kapitalista rendszert”. Csehszlovákia katonai lerohanása jelentősen hozzájárult a baloldali irányzatok térvesztéséhez a nyugati országokban, állapította meg a prágai lap. Právo: Puccs, kabátcsere? Az 1968-as prágai tavaszt mindenütt nagy történelmi eseményként értékelik, Csehországban azonban a kormányzó jobboldal és vezetői már nyolc éve mindent megtesznek azért, hogy legalább a jelentőségét meghamisítsák, ha már ezt az időszakot nem lehet kitörölni a történelemből, írta a múlt héten a prágai baloldali napilap a prágai tavasz harmincadik évfordulójával foglalkozó cikkében. A szerző szerint a prágai tavasz jelentőségére nemrégiben Robin Cook brit külügyminiszter is emlékeztetett, amikor a cseh fővárosban tartott előadásában kijelentette, hogy „ez Európa egyik kulcsfontosságú eseménye volt”, s az ő nemzedékének ihletül szolgált. Csehországban ezzel ellentétben manapság gyakran olvasható, hogy a prágai tavasz nem volt más, mint a hatalmon lévő kommunisták közötti egyfajta csatározás a posztokért, belpolitikai puccs, kabátcsere vagy éppenséggel hatalmi harc. A demokratikus reformok éveit ugyanakkor a sztálinista önkény szintjére süllyesztették le, s a kommunizmust mint egy megszakítás nélküli, folyamatos egyenest ábrázolják. Másrészt éppen az úgynevezett hatvannyolcasok voltak azok, akik 1989 után bebizonyították annak a tézisnek az igazságát, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Az embernek önkéntelenül is el kell gondolkodnia azon, hogy mi az oka az 1968, illetve a volt szövetségi állami berendezkedés iránti ellenszenvnek, hogyan lehetséges, hogy a prágai tavaszt a sztálinisták és a cseh jobboldal egyaránt negatívan ítéli meg. Bármi legyen is az oka annak, hogy egyesek ellenforradalmat vagy puccsot látnak a prágai tavaszban, kétségtelen, hogy olyan eseményről volt szó, amelyet történelmünkből senki sem törölhet ki, zárja írását a prágai újság. Alexander Dubcek nem elemezte helyesen az akkori nemzetközi helyzetet, vélte a Mladá fronta Dnes Archív-felvétel Vonal alatt A jószomszédság gátja Szűcs Béla Két szomszéd ország baráti kapcsolatainak kialakítása a világ legtermészetesebb dolgának tűnik. Még sincs így. Miniszterelnökünk az új év küszöbén kijelentette: kormánya a legnagyobb sikereket a külpolitikában érte el. Hogy ez mennyire nem igaz, annak a legékesebb bizonyítéka Szlovákia NATO- és EU-tagságának eljátszása. De a szomszéd országokhoz fűződő kapcsolatok elhidegülése sem nevezhető sikernek. Meciar az új, „puccsista” cseh kormányfővel nem óhajt tárgyalni, Magyarországgal pedig jegeli a kapcsolatokat, ami bennünket, szlovákiai magyarokat közvetlenül érint. Jól emlékszünk a Meciar-Horn találkozón elhangzott Meéiar- javaslatra az áttelepítésekről, amely nagy port vert világszerte, a magyar lakosság körében pedig a háború utáni kitelepítések gyászos emlékét idézte fel. Teltek a hónapok, és az Ausztriában megtartott hármas kormányfői találkozón végre úgy döntöttek, januárban megtartják a szlovákmagyar külügyminiszteri találkozót, amelyen egyebek között tető alá kellene hozni az alap- szerződésben elhatározott vegyes bizottságot, hogy végre munkához láthasson. Ez azonban nem olyan egyszerű, mivel a szlovák kormány ellenzi, hogy a kisebbségek helyzetével foglalkozó bizottságban a magyar közösség képviselője is részt vegyen. Az ezt sérelmező magyar külügyminiszter nyilatkozatára megint ingerült szlovák válasz következett. Szerencsére a külügyminiszteri találkozó nem került veszélybe. Ezen talán sikerül eltávolítani néhány akadályt, és megegyezni az alapszerződésben kitűzött bizottság megalakításában. A szlovák fél minden bizonnyal olyan magyar tagot fog keresni a kisebbségek képviseletére, aki a kormánypárttal szimpatizál, és ezzel megakadályozza, hogy a magyarság többségét képviselő Magyar Koalícióból legyen a tagja valaki. Kérdés, hogyan fogadja ezt a magyar fél. Megoldatlan probléma országaink között a bősi erőmű ügye is. A hágai döntés értelmében a két országnak még három hónapja marad a megegyezésre. Ez elég kevés idő, mivel eddig még semmiben sem körvonalazódnak a végleges megoldás esélyei. Szerencsére sikerült a tárgyalásokból kiiktatni a politikai vitákat, és a műszaki kérdések körül folynak a viták. Ám ezek is annyira eltérőek, hogy a magyar külügyminiszter szerint nem biztos, hogy a kitűzött határidőig sikerül megállapodni. így nem várható gyors megegyezés, és a bősi probléma még sokáig terheli a két ország közötti kapcsolatokat. Továbbra is a legbonyolultabb a kisebbségi kérdés. A szlovák kormány ezt az ország belügyének tekinti, és véleménye szerint nálunk szuperjogaik vannak a magyaroknak. Ezért nem hajlandó az alkotmányban is rögzített, a nemzetközi szervek által számtalanszor követelt kisebbségi nyelvhasználati törvényt kidolgozni, noha ezt a kormány többször is megígérte. A Meciar-kormány ezzel a problémával már szemmel láthatóan nem óhajt foglalkozni, és megelégedett azzal, hogy egy memorandummal intézze el az ügyet. Ez azonban nem pótolhatja a kisebbségi nyelvhasználatot biztosító törvényt. Ezt bizonyítja a kétnyelvű bizonyítványok megszüntetéséről hozott minisztériumi rendelet is. Igaz, a miniszerelnök megígérte visszaállításukat. A közelgő félévi bizonyítványosztáskor kiderül, igazat mondott-e. A kormány nemzetiségi politikája az egyik oka annak, hogy Szlovákia kiszorult az EU- tagságra méltó országok első csoportjából. Erről azonban hallgatnak Meciarék, akiktől már semmilyen pozitív lépés nem várható. Az idei választásokon remélhetőleg vereséget szenved ez a kormánykoalíció, amely annyi kellemetlenséget okozott a kisebbségnek.
