Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-18 / 11. szám
4 1998. március 18. Háttér UCK Ez is Milosevics műve A volt jugoszláv hadsereg és a rendőrség tisztjei közül sokan csatlakoztak a Koszovói Fel- szabadítási Hadsereghez (UCK). Ez aránylag jól szervezett, fanatikus csoport, melynek célja Koszovó elszakadása, és az Albán állam létrehozása. Merényleteket követnek el, megtámadják a járőröző rendőröket, éjszakánként tüzet nyitnak a rendőrségi épületekre. Egyszerre mindig több célpont ellen intéznek támadást, azt a benyomást keltve, mintha hadseregüknek számos katonája lenne, pedig a legmerészebb becslések szerint is csupán 1500 tagot számlálnak. Klasszikus gyalogsági felszerelést és robbanóanyagokat használnak. Az UCK t közvetve Európa is segíti. Svédországban létezik egy „A haza hív“ elnevezésű alapítvány, melyet Németországban humanitárius szervezetkéntjegyeztek be. A központ állítólag Svájcban működik. Harcosaikat albániai katonai központokban képezik ki, az új tagok toborzását pedig az eddig Koszovó illegális kormánya végzi. Az 1990-ben megválasztott koszovói albán vezér, Ibrahim Rugóvá véleménye szerint az UCK létrejötte egyenes következménye Milosevics politikájának. Mindaz, amit az elnök tíz év alatt tett, a terrorizmus születésének kedvezett. A Müose- vics-korszak kezdetén ugyanis a koszovói albánokat elbo- csájtották a rendőrség kötelékéből, és Szerbia különböző területeiről érkezett rendőrökkel helyettesítették őket. A rendőrség így kicsúszott a szerb belügyminisztérium ellenőrzése alól, ami a terroristaellenes harc legalapvetőbb feltétele lett volna. A Vreme című belgrádi hetilap szerint a megszállóként viselkedő rendőrség elérte, hogy a polgári lakosság ro- konszenvet érez az UCK iránt. Ennek a politikának köszönhetően a lakosság túlnyomó többségét alkotó 15-25 éves fiatalok, akik előtt nem áll semmiféle perspektíva, a hadsereg toborzói- nak könnyű prédáivá váltak. Koszovó és Metohia autonóm terület kiterjedése: 10 887 km2 A lakosság száma: 2 millió, ebből: 90% albán Közigazgatási központ: Pristina Rugóvá: Koszovóban a nemzetközi jelenlét akadályozhatja meg a polgárháború kirobbanását Bosznia sorsára juthat Az életét kockáztatja, aki Pristinában a szerb rendőrkordon elé merészkedik CTK/AP-felvétel KOKESJÁNOS Még jószerivel el sem csitult a Jugoszlávia felbomlása következtében kirobbant délszláv polgárháború, a volt szövetségi állam területén, nem is messze Boszniától, máris érik egy szintén véres összecsapással fenyegető, új etnikai konfliktus Szerbia déli tartományában, Koszovóban. Bár Európa és az Egyesült Államok vezető politikusai az utóbbi években ismételgetik a közismert tézist, hogy a Balkán az öreg földrész „lőporos hordója”, eddig mégsem sokat tettek azért, hogy megelőzzék a robbanást, a pusztítást. A boszniai tragédiából valószínűleg mégiscsak tanult a világ. Európa és az USA mostanában fokozottabb figyelmet szentel Koszovónak, ahol a szerb-albán szembenállás újabb tragédiával fenyeget. Ibrahim Rugóvá, a kétmillió lakosú Koszovó összlakosságának 90 %-át alkotó albánok első számú politikai vezetője január végén felszólította a nemzetközi közösséget, hogy lépjen közbe. „Ma már csak a nemzetközi jelenlét előzheti meg egy konfliktus kirobbanását, ami katasztrófa lenne”, jelentette ki Rugóvá. A problémák gyökerét 1990-ben kell keresni, amikor Belgrad megszüntette Koszovó autonómiáját. Ez a hatalmi döntés a szerb nacionalisták nyomására született - amely a részben magyarok lakta Vajdaságot is hasonlóan kedvezőtlenül érintette -, Koszovóban akkor hatalmas ellenállást és komoly összecsapásokat vont maga után. Az albánok nem hagyták magukat, s Belgrad azóta is csak rendőrök ezreivel tudja megtartani fennhatóságát és hatalmát ebben a tartományban. Rugovának, akit 1992-ben az eddig csupán Tirana által elismert, illegálisan kikiáltott Koszovói Köztársaság elnökévé választottak, az autonómia elvesztése utáni első időszakban sikerült meggyőznie az albánokat, hogy az erőszakos és terrorista akciók helyett a Gandhi-típusú passzív ellenállást válasszák Belgráddal szemben. Miután azonban Belgrad bekeményített, s 1991-ben az albán iskolásokat és egyetemistákat is szinte kikergette az állami iskolákból, az albánok körében egyre jobban teret nyert a radikálisabb irányvonal. Az albánok az évek folyamán megszervezték saját párhuzamos struktúráikat, közigazgatásukat, iskoláikat, egyetemüket, sőt még az adóbeszedést is. Ezzel együtt erősödött az önállóságra, illetve a szomszédos Albániához való csatlakozásra való nyílt törekvés. Az utóbbi hónapokban színre lépett a Koszovói Felszabadítási Hadsereg is, amely a szerb terrorra szintén erőszakkal felel. A helyzet nagyon radikalizálódott, ráadásul a Rugova-Milosevics találkozó sem hozott előrelépést, feszült légkörben kerül sor Koszovóban jövő héten a választásokra. Rugóvá a Koszovói Demokratikus Szövetség kongresszusán megerősítette, hogy az albánok célja egy független Koszovó kikiáltása, olyan nemzeti politikai program, amely figyelembe véve a realitásokat, távlatot adna az összalbánság számára is. Hangsúlyozta: pártja támogatja a macedóniai albánok törekvését, hogy ismerjék el őket „államalkotó nemzetnek”. Tirana támogatja a koszovói követeléseket. Jellemző, hogy vezető albán és szerb politikusok negyven év óta először tavaly ősszel találkoztak, akkor is Krétán, egy nemzetközi konferencia alkalmával. Az akkor kialkudott megállapodásnak egyelőre nem volt sok pozitív hatása. Az utóbbi hónapokban Belgrád- ra nagy nyomás nehezedik, hogy kezdjen tárgyalásokat a koszovói albánokkal. A német és a francia külügyminiszter közös tervet terjesztett Milosevics elé. Lényege: Koszovó különleges státuszt, széles körű autonóm jogokat kapna, az albánok meg lemondanának az önállóságra, vagy az Albániához való csatlakozásra irányuló törekvéseikről. A Nyugat és az USA ellenzi, hogy Koszovó kiváljon Kis-Jugoszláviából, mert érzik, hogy háborús lavinát indíthatna el. Szerbia nem enged, s váltig hangoztatja, hogy Koszovó „szerb belügy”. Milan Milutinovics szerb elnök szerint Koszovó „az összes szer- bek Jeruzsálemé”, amelyet nem hagynak el. Az albánok készek a kompromisszumra. Rugóvá bejelentette, hajlandó találkozni Milosevics jugoszláv államfővel, de a nemzetközi szervezetek képviselőjének jelenlétében. Belgrádban és Koszovóban járt Robert Gelbard, az USA balkáni nagykövete is, aki megpróbált közvetíteni. Kijelentette, hogy az USA nem tervezi nemzetközi béketeremtő alakulat küldését Koszovóba, de megpróbálja rávenni Belgrádot, hogy engedjen. Leszögezte, Koszovó nem határkérdés, de nem is belügy. Emberi jogokról és a régió biztonságáról van szó. Ez nemcsak Jugoszlávia belügye. Tragikus mérleg Hivatalos szerb adatok szerint 1991 óta Koszovóban az etnikai villongások következtében 60 embert öltek meg, s mintegy 90-re tehető a súlyosabb sebesültek száma. Emberi jogi szervezetek szerint viszont az autonómia megszüntetése, tehát 1989 óta Koszovóban mintegy 250 személy halt meg a nemzetiségi konfliktusok következtében. Sajnálatos, de jellemző, hogy a véres összecsapások és áldozatok száma az utóbbi hónapokban gyorsan növekszik, s nem telik el hét, hogy ne érkezne hír újabb halottakról. A koszovói autonómia megszüntetése után az egyre növekvő etnikai feszültség következtében a tartományt mintegy 35 000 nem albán, elsősorban szerb nemzetiségű lakosa hagyta el. A Nyugat autonóm jogokat szorgalmaz. Történelmi tények A londoni béke szelet vetett... Koszovóról mint történelmileg kialakult tartományról az írásos emlékek azt állítják, hogy a VIII. és a IX. században ezen a területen játszódott le a szerb törzsek egyesülése, tehát akkoriban szer- bek lakták. A terület a X. században bolgár, a XI. században pedig bizánci uralom alá került. A következő két évszázadban Szerbia része, de miután a szerbek 1389-ben a Rigómezőn vereséget szenvedtek a töröktől, Koszovó egészen 1913-ig oszmán fennhatóság alá kerül. Ez, természetesen, nem maradt hatás nélkül az ott élő lakosságra. A XVI-XVIII. század folyamán a térségben több sikertelen törökellenes felkelés játszódott le, ennek következtében a szerb-szláv lakosság nagy része elmenekült, s helyüket fokozatosan a muzulmán vallá- sú albánok foglalták el, ami teljesen megváltoztatta a tartomány nemzetiségi arculatát. A probléma mélyebbre nyúló gyökereit az első Balkáni háborút lezáró londoni békében kell keresni. Az európai nagyhatalmak akkor elismerték ugyan az újonnan alakult Albániát, de az albánok lakta területeket úgy osztották fel, hogy az akkor már évszázadok óta albán többségű Koszovó Szerbia része lett, s jelentős albán népcsoport maradt Crna Gora határain belül is. Több történész ezt úgy magyarázza, hogy a nagyhatalmak részéről tudatosan tették ezt, mert így elérték, hogy a térség államai között feszültségek legyenek, s könnyebben lehessen őket kihasználni. Koszovó az I. világháború után Jugoszlávia része, s állandó etnikai ellentétek helyszíne lett. AII. világháborúban németek szállták meg a területet, majd 1945-ben a koszovói albánok lakta terület Szerbia autonóm tartományává lett. A helyzet lényeges javulására azonban csak a hetvenes években került sor, amikor a tartomány jogköreit kiszélesítették, komoly beruházásokat eszközöltek. Pristinában 1971-ben hivatalos albán egyetem is alakult. Tito halála után, a nyolcvanas években fokozatosan nőtt a feszültség az albán lakosság és a szerb hatalom között. A konfliktus 1989-ben Koszovó autonómiájának megszüntetésével tetőzött. Az albánok tömeges tiltakozó akcióira Belgrád rendőri erőszakkal és más nyílt hatalmi intézkedésekkel, szinte a rendkívüli állapot bevezetésével válaszolt. 1990 júliusában a koszovói parlamentet és kormányt is feloszlatták. Válaszként az albánok 1990 szeptemberében kihirdették az önálló Koszovói Köztársaságot, s gyakorlatilag elkezdték kiépíteni a saját közigazgatási és hatalmi struktúrájukat. Ennek következtében mind a mai napig bojkottálják a hivatalos szerb állami szerveket. 1992 májusában az albánok megszervezték saját elnök- és parlamenti választásukat. Az állam élére ismét Ibrahim Rugóvá került. A Koszovói Köztársaságot Belgrád törvénytelennek minősítette, s külföldön egyedül a szomszédos Albánia ismeri el. A választásokra most március 22- én kerül sor. Megfigyelők szerint várhatóan ismét Rugóvá és az általa vezetett Koszovói Demokratikus Szövetség nyeri meg a választásokat. Ami az albánokat mint nemzetet illeti, Albániában jelenleg négymillió albán él. A koszovói albánok száma 1,8 millió. Macedóniában és Crna Gorában összesen mintegy 2 millióan élnek. Macedóniában például a nem egészen kétmillió lakos 23 százalékát alkotják. A határ menti Tetovóban már három éve koszovói mintára szintén működik egy „föld alatti” egyetem. Bár az albánok lakta terület lényegében összefüggő, a nemzet egyes csoportjait mégis mesterségesen meghúzott államhatárok választják el egymástól. Kokes
