Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-04 / 9. szám
8 1998. március 4. Huszonkilencedik alkalommal ünnepelt a magyar film. Mély hangok szóltak a vászonról. Sár és csalóka napfény Szabó G. László Salamon András negyvenkét éves budapesti filmrendező. 1991-ben forgatott, mind a mai napig egyetlen játékfilmje mellett inkább dokumentum-, illetve nem fikciós filmjeiről ismert. Elsők közt mutatta meg a hajléktalanok és a melegek életét, elmesélte, miről álmodnak a kínaiak, eltöltött egy vidám napot a szeméttelepen, nyomukba szegődött fiatal bűnözőknek, koldusgyerekeknek, elhagyott embereknek, felkutatott egy elveszett családot, meglesett egy tejesembert, aztán az évek során megunta mindezt. Pontosabban elege lett abból, hogy folyton csak megtiport, kisemmizett, vérig sértett, megalázott, lecsúszott alakokról forgasson. Derűt, szépséget és energiát keresve elment hát Budapest VIII. kerületébe, a rettegett városnegyedbe és leállt a kínai büféssel, a virágárussal, a lakótelepi lányokkal - improvizált a kamerával. Városlakók című filmjével díjat is nyert, most mégis kesereg: az idősebb rendezőnemzedék áthajtott rajtunk, állítja, a fiatalok pedig egyszerűen elsöpörnek. Irgalmatlan erővel törnek felfelé. Ha nem is elveszett, pórul járt nemzedék a miénk. Nem volt időnk, lehetőségünk kiteljesedni. Savanyú a szőlő? Nem biztos. Az idei, 29. Magyar Filmszemle igazolni látszik Salamon András szavait. A „negyvenesek csapata” szinte alig-alig képviseltette magát. Enyedi Ildikó kivételével, aki Tamás és Juli című ezredvégi „szerelmeséjével” versenyzett, a középnemzedék többi neves tagja (Sopsits Árpád, Sólyom András, Tímár Péter) már az ötven- hez áll közelebb. Fehér György, az idei szemle abszolút győztese pedig a hatvanhoz. Makk Károly, aki versenyen kívül mutatta be legújabb, angol-magyar koprodukcióban forgatott Dosztojevsz- kij-adaptációját, A játékost, 73. évét tapossa. Az ő korosztályából nem is volt jelen senki a mostani szemlén. Bacsó Péter kórházból jött ki félig gyógyultan, Jancsó Miklós pénzforrásra vár, Szabó István még mindig csak tervezget, Simó Sándor boldog, hogy hosszú szünet után tavalyelőtt forgathatott. Akárhogy vesszük is, az idei szemle már a fiatalabb rendezőnemzedék fóruma volt. Tóth Tamás (1966), Gyöngyössy Bence (1963), Mispál Attila (1966), Rohonyi Gábor (1966) oroszlán- körmeiket mutogatták. A Natasa, a Cigánytörvény (Romani Kris), az Altamira és A bűvész ugyanolyan jeles darabjai az elmúlt egy év termésének, mint Fehér György Szenvedélye vagy Sas Tamás első rendezői opusza, a Presszó. Mindenképpen kilóg a sorból a Kem- Koltai rendezőpáros alkotta fergeteges vígjáték, A miniszter félrelép, amelyet ez idáig csaknem 550 ezren láttak. Andrew G. Vájná, a film producere be sem nevezte a versenybe, hiszen a legnagyobb díjat, a közönség tetszését már így is elnyerte. Óvatos becslések szerint a film a 800 ezres nézőszámot is elérheti, ami magyar alkotás esetében példátlan lenne. A Ray Cooney színműve alapján született produkciónak - látva a mindent felülmúló magyarországi sikert - a hírek szerint amerikai változata is lesz. Vájná tudniillik ezt tervezi. Sajog is a szíve Kernnek és Koltainak, hiszen „odaát” már senki sem számol velük. A miniszter szerepére állítólag Michael Douglast kérték fel, a titkárt pedig Danny DeVito játsza- ná. Koltai Róbert mindenesetre már egy új történeten töri a fejét, s ha forgatókönyvíró-társával, Vámos Miklóssal nem akadnak meg a munkában, még az ősszel elkezdené a forgatást. Visszatérve a mostani szemlére: az elkészült munkák jelentős része egyértelműen azt bizonyítja, változtatni kell a magyar film arculatán. A nyereséghez, a további filmekhez ugyanis siker kell. Sikert pedig olyan filmekkel nem lehet elérni, amelyeket legfeljebb, sőt jó esetben háromezren látnak. A tavaly bemutatott magyar filmek forgalmazási adatai szerint ugyanis nem egy munkát még félszázan sem tartottak érdemesnek arra, hogy megnézzék. Ez tarthatatlan állapot - hördült fel a szakma. Az érdektelenség semmi mással nem magyarázható, csak a filmek minőségével. Nem eshetünk természetesen a számok bűvöletébe! Azt sem állíthatja senki, hogy az a legjobb film, amelyet a legtöbben néznek meg. Tímár Péter új szatírája, a Zimmer Feri például meg sem közelíti a Csinibaba nívóját, mégis telt házak előtt vetítik. Az ilyen siker megtévesztő, bár a producert és a forgalmazót sosem a kritikusok véleménye érdekli, hanem a pénztári bevétel. Nyugodt szívvel ajánlani igazából nagyon kevés filmet tudok az idei szemle kínálatából. Még akkor sem, ha szórakozni nemcsak ha- hotázva lehet. A Zimmer család balatoni vállalkozása a lehető legszélesebb közönségréteghez szól, s a nézők tetemes része dől is a röhögéstől, Tímár Péter azonban messze alulmúlja magát. Abszurdnak mondott humorát ez esetben inkább alpárinak nevezném, még ha a színészek tehetségük teljes arzenáljával szolgálják is a filmet. Reviczky Gábor most is frenetikusán képlékeny, Pogány Judit zseniálisan mucsai, Nagy Natália „útlevéllel” jött Abszurdisztánból. .Azért készítettem el ezt a filmet - nyilatkozta Tímár Péter -, hogy hőköljenek vissza azok, akik gátlástalanul nyomulnak a pénzért.” Hát, nem tudom... írná heti jegyzetében Jirí Menzel. Jómagam is kíváncsi lennék, hány Zimmer Feriné teszi le a fakanalat az idei nyáron, mondván, „ebből most már elég lenne, drágám!” Félő, hogy egy sem. Eltekintve a díjazott és a „rostán kihullott” filmektől, ezúttal azokról szólok, amelyek mindenképpen érdeklődésre tarthatnak számot. Huszonöt perces kisjátékfilm Rohonyi Gábor alkotása, A bűvész. Cirkuszban vagyunk, zárt körű díszelőadáson. Bohócok, idomárok, artisták és erőművészek várják, hogy porondra lépjenek, amikor a nézőtérre már beült a zsarnok népes udvarával és blazírt pofával várja, hogy szórakoztassák. A két fél között ott áll valaki, aki bár nem tartozik sem ide, sem oda, hatása mindkét oldalon szemmel látható. Különös hangulatú, poétikus képi világú film A bűvész. Egy most elindult rendező figyelemfelkeltő alkotása. A sárból, a pusztulásból, a gyilkolásból „kinövő” filmek mellett igazából kettő tudott csak felszabadult szórakozást nyújtani a nézőknek. Makk Károly filmje, A játékos, amelyet Dosztojevszkij regénye alapján forgatott a rendező, az irodalomra éhes közönségréteget próbálta jóllakatni. Hely- lyel-közzel ment is neki, hiszen volt miből csipegetni. A játékos egy zseniális író igazi remekműve. A filmben, sajnos, olykor kihagy a feszültség. Pontosabban úgy működik, mint a megszakított áramkör. Kern András és Koltai Róbert filmje, A miniszter félrelép nem véletlenül vonzza a nézők százezreit. Röviden és tömören: profi munka. Haho- tázva lehet röhögni rajta. Itt „helyzetek” vannak, poénok és gégék, „nagy durranások”. És fergetegesen bolondozó színészek: Udvaros, Hernádi, Reviczky, Gáspár, Lázár Kati, Kamarás Iván, Hacser Józsa. Kátyúban a magyar film, hallhatjuk évek óta. Nem kell a magyar nézőnek a hazai. Erre cáfolt rá ez a frissen sült komédia is. Egy fecske, persze, nem csinál tavaszt. Talán még kettő sem. De a tavasz ígéretét elhozhatják. Ami jelen helyzetben azért sem kevés, mert a magyar filmnek az elmúlt évek során jelentős mértékben megcsappant a közönsége. Csak a jóisten, illetve a jó producer tudja, mitől. Abból pedig Magyarországon is csak egy van. Andrew G. Vájnának hívják. Magyar. De már amerikai. Azt sem állíthatja sen- ki, hogy az a legjobb film, amelyet a legtöbben néznek meg. A magyar filmnek az elmúlt évek során jelentős mértékben megcsappant a közönsége. Psota Irén, a „nagy játékos”, Makk Károly egykori nagy szerelme, s „majdnem felesége”, a filmszemle megnyitóján. Hogy kire emeli poharát? Talán Makk egészségére, talán a magyar filmre, de az is lehet, hogy valami egészen másra. Nagy-Kálózy Eszter és Via; Kjuscsenko A rózsa vérében, máros a nő, gyerekét egyed véli. Éjjelente gázolajat cse: át a magyar-ukrán ha Pannon töredék. „Bolgá (Marozsán Erika) szeret r fiú (Almási Sándor). Ler gyón boldog, szeretni sok; szer majdnem nagyot, . Nagy Imre beszél rádióba ka kell, sok puska, nagy s ság, segíteni magyar ne Mészöly Miklós regénye í András olvasatában. Az el lehetőség egy gyengécske redékben.
