Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1998-02-18 / 7. szám
Kultúra 1998. február 18. 13 Magyar Nyelv Akadémia Alapítványt hozott létre a zenész A mindennapok filozófusa Oláh Csaba felvétele Réfi Zsuzsanna ____________ Ol yan személyiség, aki sosincs megelégedve semmivel. Bródy János nem maximalista, hanem nagyon erős az önkont- rollja, s képes arra, hogy a saját tevékenységét kívülről szemlélje. Saját bevallása szerint nem rendelkezik küldetéstudattal, egy művészgyanús villamosmérnök, akit ha nem ragad el a beatzene, akkor ma számítógépes munkával keresi kenyerét. Bródy János a mindennapi élet filozófiáját kutatja, s ha valami formába önthető eredményre jut, akkor dalt ír róla. Nem véletlen, hogy zenészként, zeneszerzőként, szövegíróként és előadóművészként is dolgozik, hiszen a világon minden érdekli. Legutóbb például egy különleges alapítványt hozott létre.-Az egész régen kezdődött, hiszen „1911-ben Edison itt járt Budapesten, komoly képpel körülnézett, de nem értette a magyar nyelvet. Úgy vélte, kár, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki és nem is akarja megtanulni” - idézi fel a művész a Fonográf 1977-es slágerét. - Szerencsére azóta a helyzet megváltozott. Néhány esztendővel ezelőtt az egyik koncertemen odajött hozzám autogramért egy távol-keleti kislány, aki bár törte a magyart, hibátlanul idézgetett a slágereimből. Kíváncsi lettem arra a nyelviskolára, ahol az én szövegeimet tanítják, így hát ellátogattam a Hungarian Language Schoolba. Ezek a látogatások egyre gyakoribbak lettek, nagyon tetszett az intézmény, ahol nemcsak a magyar nyelvet tanítják, de kulturális missziót is folytatnak, s valóban szórakoztató, játékos módon oktatják a hallgatókat. A munkájukat szeretném segíteni a Magyar Nyelv Akadémia Alapítvánnyal, amelynek én vagyok az alapító elnöke. Mi mindent tudnak tenni ezért a tanintézetért?- Szeretném, ha minél többen „Nálunk otthon nincs sztárkultusz... csatlakoznának hozzánk, s ha végre felszámolnák azokat az előítéleteket, amelyek szerint a magyar nyelv érthetetlen és túl bonyolult nyelvtani formulákból áll. Ebben az iskolában forradalmian új módszerekkel tanítanak, kommunikációközpontú az oktatás, „túlélő”-tanfolya- mokat rendeznek, s a résztvevők két hét után már meg tudnak szólalni nyelvünkön. Ráadásul a tanárok igyekeznek minden módon megmutatni nekik a magyar nyelv szépségeit. Szeretnénk segíteni minél több segédanyag beszerzésében, s ösztöndíjakkal, jutalmakkal is honorálni a munkájukat. Ön azonban nemcsak az alapítvány ügyeivel foglalkozik, hiszen a falán egy különleges „Globe színházi-részvény” is függ, amely az utolsó színházi bemutatójára emlékeztet. -Természetesen továbbra is elsősorban alkotó előadóművészként dolgozom. Jelenleg abban a megtisztelő helyzetben vagyok, hogy két budapesti teátrum is játssza a darabjaimat. A nyáron Szegeden bemutatott, Szörényi Leventével közös történelmi rockoperánk, a IV., Kun László királyról szóló Kiátkozott című darab a Nemzeti Színház repertoárján szerepel, a Globe Színházat idéző rock-musicalt, a Will Shakespeare, vagy akit akartok-at pedig a Madách Színház játssza. Eléggé eltérő ez a két mű. Egyszerre dolgozott rajtuk?- Nem, hiszen az angol írófejedelemről szóló darab már több éve készült. A mű ötlete a rendezőtől, Nagy Viktortól származott, aki először a Színház és Filmművészeti Főiskola végzőseivel akarta bemutatni. Aztán a produkció túlnőtt ezeken a kereteken. Nem hiteles élet- történet, a nagy mester ürügyén szól valakiről, aki hasonlít hozzá. Kortalan mű, a színházról szól, arról a különleges, kulisszák mögötti világról, amelyről az alkotótársakkal, Nagy Viktorral, Várkonyi Mátyással együtt hasonló tapasztalatokat szereztünk az elmúlt években. S min dolgozik jelenleg?- Két lemez is elkészült, hiszen Koncz Zsuzsa Ég és föld között című albumán is akad néhány szerzeményem, akárcsak Tolcs- vay László Fehér zaj című összeállításán. A következő munkám egy Halász Judit- gyermeklemez lesz, a színésznő ugyanis úgy gondolja, akkor tudja bebizonyítani, hogy valóban meggyógyult, ha elkészül ezzel a felvétellel. Szörényi Leventével is készülünk egy új darabra, amely valószínűleg 2000-ben születik meg. Mostanában szeretek minél több időt itthon tölteni, a gyerekeimmel, élvezem látni, ahogy a két lányom és a fiam egyre nyitottabb lesz a világra, ahogy változik a gondolkodásuk, az érdeklődésük. Nálunk nincs sztárkultusz, szerencsére nem lettek színházi gyerekek, akik minden előadásomon, fellépésemen ott ülnek. A gyerekeim osztálytársai jobban tudják, hogy ki vagyok, mit csinálok, mint ők. Múltkoriban a fiam kerekre tágult szemekkel kérdezte meg, hogy valóban én írtam-e a Hagyjál már békibe! című számot, mert ezt az egész osztály kívülről fújja. De addig jó, amíg nekik csupán apuka vagyok, ugyanolyan, mint a többi gyereké. Hernády Ferenc: Párhuzamok A nyolcvanas évek elejétől publikáló Hemádyt elsősorban novelláin, elbeszélésein és egyre karakteresebb publicisztikáján keresztül ismerhette meg a hazai, illetve a magyar- országi olvasó. A Záporban című novelláskötetének megjelenése óta született írásai, valamint az előkészületben lévő Vesszőfutás (regény) és Tűnődés-töredékek (esszék, jegyzetek) anyaga egyaránt azt mutatják, hogy a szerző (szerencsére) mentes az első kötetesekre gyakorta jellemző, „kiérdemelt” elégedettségből következő „megfeneklési” hajlamoktól. Prózája után (közben?) a 42 éves író lírai szövegét olvashatjuk második kötetében. Versnovellának indult opusai térben-időben koncentrált tudatállapot lenyomatai, párhuzam (tálán) ságaiban e- sendőség s emelkedettség, felvillanó szkepticizmus, merész (ön)irónia és extraterito- rialitás egyaránt jelen van. Párhuzamok éppúgy, mint paradoxonok. Mindez korántsem parttalan elrugaszkodás - a szerző tisztában van vele, hogy „csak akkor van jogunk szabadjára engedni a fantáziát, ha ez nem vonja maga után a valahol mégis létező korlátok mozdíthatósága általi (etikai, esztétikai) értékdevalválódást”. A néhol- látszólag -játszi könnyedséggel kezelt szó- kapcsolatok, verssorok végkicsengése olykor kíméletlen kritikát sejtet, máskor az olvasó igényességébe vetett hittel mély - elvont gondolatiságot enged értelmezni... Kiállítás Pozsonyban, a Francia Intézet fotókiállításán látható Edith Lechtape alkotása, a Gyűrődés. Heti kultúra Könyvespolc Regény i a bajod?-kérdezte apám hirtelen. -Lőttél varjút? Szerettem volna mindent elmondani neki, de megtartóztattam magam s csak mosolyogtam magamban. Mikor a lefekvéshez készültem, magam sem tudom, miért, hármat fordultam a fél lábamon, megkentem a hajam, lefeküdtem, s egész éjjel aludtam, mint a tej. Hajnaltájban felébredtem egy pillanatra, felemeltem a fejem, elragadtatva körülnéztem - s megint elaludtam. 3 „Hogy tudnék vele megismerkedni?” - volt első gondolatom, mihelyt reggel felébredtem. Reggeli előtt lementem a kertbe, de nem mentem a kerítés közelébe, s nem is láttam senkit. Reggeli után néhányszor fel és alá sétáltam az utcán a nyaraló előtt - s messziről oda- odanéztem az ablakra... Úgy rémlett, hogy az ő arcát látom a függöny előtt, s gyorsan odébb- álltam. „Mégiscsak meg kell ismerkednem vele” - gondoltam, összevissza kóborolva a homokos síkon, mely a Nyeszkucsnij- kert előtt terült el. „De hogyan?, ez itt a kérdés.” Visz- szaidéztem tegnapi találkozásunk legapróbb részleteit, s magam sem tudom, miért, arra Első szerelem Turgenyev 3.rész emlékeztem a legélesebben, hogyan nevetett rajtam... De mialatt így nyugtalankodtam s különböző terveket szőttem, a sors már segítségemre jött. Míg nem voltam otthon, anyám szürke papirosra írt levelet kapott az új szomszédasszonytól; barna pecsétviasszal volt lezárva, amilyent postautalványokon és olcsó borok dugóin szoktak használni. Ebben a gyenge fogalmazású, hanyag írású levélben a hercegné anyám pártfogását kérte: anyám, a hercegné levele szerint, jó ismerőse volt olyan tekintélyes embereknek, akiktől az ő és gyermekei sorsa függött, mert komoly perei voltak. „Önhöz fordulok - írta - mint nemesasszony a nemesasszonyhoz, s ezért ragadom meg szívesen ezt az alkalmat.” A végén engedélyt kért anyámtól, hogy meglátogathassa. K ellemetlen hangulatban találtam anyámat: apám nem volt otthon, s nem volt kivel tanácskoznia a dologról. Válasz nélkül hagyni a hercegné levelét lehetetlen volt, de hogyan válaszolni - ez volt anyámnak a bökkenő. Francia nyelvű írást küldeni helytelen lett volna, az orosz helyesírásban pedig anyám maga sem volt erős - és ő tudta ezt -, s nem akarta kompromittálni magát. Megörvendett jöttöm- nek, s azonnal meghagyta nekem, hogy menjek el a hercegnéhez, s mondjam meg a következőket: anyám, amennyire tőle telik, kész szívességet tenni a kegyelmes asszonynak, s arra kéreti, jöjjön el hozzá egy órakor. Titkos vágyaim váratlanul gyors teljesedése meg is örvendeztetett, meg is szeppentett; de nem árultam el a zavart, mely hatalmába kerített - s előbb bementem a szobámba, hogy felvegyem az új nyakkendőmet és kabátomat: otthon kurtkát és kihajtott gallért viseltem, bár nagyon idegenkedtem tőle. 4 A szárnyépület szűk és piszkos előszobájában, ahova minden ízemben remegve beléptem, öreg, ősz hajú inas jött szembe velem, sötét, rézszínű arca volt, apró, mogorva disznószeme, s olyan mély ráncok voltak a homlokán és halántékán, amilyeneket soha az életben nem láttam. Lerágott heringgerincet hozott egy tányéron, s miközben lábával betette az ajtót, mely a másik szobába vezetett, szakadozott hangon ezt kérdezte:-Mit óhajt?- Itthon van Zaszekina hercegné?-kérdeztem.-Vonyifatyij! - csörrent meg egy női hang az ajtó mögött. Az inas szó nélkül elfordult tőlem, s ezzel libériájának kopott háta s egyetlen, vörösre fakult címeres gombja láthatóvá vált. Majd a tányért a padlóra állítva, bement.-Voltál a kerületi kapitányságnál? - kérdezte ugyanaz a női hang. Az inas dünnyögött vala- mit.-Á, ...jött valaki? -szólalt meg újra. - A szomszéd úrfi! - Kéretem.- A fogadószobába tessék - mondta az inas, mikor ismét megjelent, s felvette a tányért a padlóról. Utána indultam, s beléptem a „fogadószobába”. Kisebb, nem egészen tiszta szoba volt ez, szegényes, szinte hevenyében összeállított bútor- felszereléssel. Az ablaknál, egy törött karfájú támlásszékben körülbelül ötvenéves, dísztelen hajú, nem szép nő ült, régi zöld ruha volt rajta, tarka gyapjúsál a nyaka körül. Apró, fekete szemét erősen rám szegezte. Odaléptem hozzá s meghajtottam magam.- Zaszekina hercegnével van szerencsém beszélni?- Zaszekina hercegné vagyok; s maga a V. úr fia?-Az vagyok, kérem. Anyám megbízásából jöttem.- Tessék helyet foglalni. Vonyifatyij! hol vannak a kulcsaim? Nem láttad? Közöltem Zaszekina asszonnyal anyámnak az ő levelére küldött válaszát. V égighallgatott, vastag, vörös ujjaival az ablakpárkányon dobolt, s amikor befejeztem, még egyszer rám szegezte a szemét.- Rendben van; feltétlenül ott leszek - szólalt meg végre. - De maga milyen fiatal! Hány éves, ha szabad kérdeznem?- Tizenhat - feleltem önkéntelen akadozással. A hercegné teleírt, piszkos papírokat vett ki a zsebéből, közvetlenül az orra elé emelte, s elkezdte vizsgálgatni. (folytatjuk)
