Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)

1998-12-10 / 286. szám, csütörtök

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 10. KOMMENTÁR Zörgött a haraszt MOLNÁR NORBERT Elült egy újabb botrány, szent a béke a koalícióban. Ján Čarnogurský feje senkinek sem kell már, a baloldal is megígérte: szerényebben viselkedik. Az elmúlt napokban sok minden történt a kormánykoalíció berkeiben. Az igazságügy-miniszter nem támogatta a kormány programnyilatkozatát. Ezt személyesen közölte újságírókkal. Ha csendben marad, az események a régi mederben folynak, s csak pár napra rá robbant volna ki a botrány egy teljesen más ügy kapcsán. Hiszen a baloldal mást sem csinál, mint megpróbálja amúgy is megalapozatlanul megnövelt súlyát tovább növelni. Migašéknak teljesen mindegy, hogy kinek a leváltását követelik, vagy éppen milyen új pozíciót találnak ki maguknak, a lényeg, hogy ne legyen nyugalom. S ezt az SZDK szétverésével tudják elérni. Akadnak partnereik is, az ifjú kereszténydemokraták, akik anélkül, hogy akarnák, erősítik a baloldalt. Ha kiugorna egy kereszténydemokrata platform, óhatatlanul maga után vonná egy frakció megalakulását is. A miniszterelnöki poszt esetenkénti követelése a DBP részéről - Fico talonban maradt - ambícióik lankadatlanságát támasztják alá. Az ellenzék pedig röhög a markába. Ezeket is szétverjük, nem ők lesznek az elsők - gondolhatta Sergej Kozlík, mikor a rádióban nem cáfolta, hogy tárgyaltak a baloldallal. Bugár Béla kijelentésére pedig Jozef Migaš megsértődött: bizonyítékokat akar. Nem lesznek, mert már nem lehetnek. A koalíciós tanács megszüntette a harasztzörgést. Bár a négyek (sokak) állítják, elszívták a békepipát, a földalap még parázslik. Az MKP politikusai nagyon óvatosan, a válaszadást kerülve nyilatkoztak az alapról. Jelöltjük több is van, a fogadó baloldali fél azonban nem mutat túl nagy hajlandóságot a koalíciós szerződés tiszteletben tartására. Néhány nap, és újra felbojdul a méhkas. A különbség valószínűleg az lesz, hogy a közvélemény nem szerez tudomást az újabb ellentétekről, hiszen a békén túl megegyeztek a nézeteltérések titokban tartásáról is. Kötvényért részvény | SIDÓ H. ZOLTÁN Az értékpapírtőzsdén máris kedvező a fogadtatása a vagyonalap minapi döntésének, amelynek értelmében akár már január végén becserélhetjük a második hullámban kapott vagyonalapi kötvényeinket a vagyonalap kezelésében levő cégek részvényeire. A tőzsdén azóta élénkebb a forgalom, a kereskedők próbálják felbecsülni, mely papírok iránt lesz nagyobb érdeklődés. A vagyonalap új vezetősége a korábbi privatizációs döntések felülvizsgálata mellett a másik legfontosabb területtel, a lakosság birtokában levő, jelenleg gyakorlatilag minimális értékű, ráadásul a kereskedésből kivont vagyonalapi kötvények kérdésével is foglalkozik. Közismert: az alap kasszája üres, 2001-től képtelen kifizetni a közel 3 millió polgárnak járó pénzt, megközelítőleg 30 milliárd koronát. Ezért felajánlotta: a stratégiai vállalatok részvényeinek 20 százalékát is odaadja a lakossági kötvényekért. Nem vitás, a Szlovák Gázművek vagy a Transpetrol részvényeihez való hozzájutás valóban jó üzletnek bizonyulhat, viszont a Szlovák Takarékpénztár vagy az Általános Hitelbank értékpapírjai már kevésbé vonzóak. A „kötvényért részvényt" csereüzlet egyik buktatója a hihetetlenül rövid határidő. Szinte lehetetlen alig egy hónap alatt előkészíteni az emlíett óriáscégek, pénzintézetek részleges privatizációjának pontos tervét, továbbá a tőkepiac élénkítését segítő új törvénytervezeteket. Ez talán a kisebbik gond, hiszen legfeljebb nem januárban, hanem, mondjuk, áprilisban kezdődne a nagy lakossági értékpapír-tranzakció. A nagyobb baj az, hogy a Mečiar-kormány áldatlan ténykedése nyomán a lakosság elvesztette a cégpapírokba vetett bizalmát, Jozef Magula volt pénzügyi államtitkár pedig sikeresen tönkretette a tőkepiacot. Végezetül: a magánosítás szlovák útjának „köszönhetően" a szóba jöhető cégek többsége hatalmas adóssággal, másodlagos fizetésképtelenséggel küzd, a vállalatok működésére vonatkozó legfontosabb adatok pedig nem ismertek. A vagyonalap kezdeményezése azon áll vagy bukik, hogy a lakosság bízik-e a cégpapírokban vagy esetleg megtartja vagyonalapi kötvényét. Annak tudatában, hogy majdcsak kap érte pénzt. Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt-politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238310), - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma (58238338), Tomi Vince - sport- (58238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 58217054, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hírdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUB1APRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz dare, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.slt/ E-mail: voxnova@isternet.sk Képviselők a várhegyen: - Hogyan szavazhatnék a parlamentben lelkiismeretem szerint, amikor nekem olyan nincs. (Peter Gossányi rajza) Boros Tamás tudta, hogy útjában áll valakinek, ráadásul „énekelt" is a rendőrségnek Hosszú hallgatás után 1998. július 2., Budapest belvárosa, Aranykéz utca. A legszörnyűbb magyarországi robbantás helyszíne. Négy emberáldozat. SOMOGYI ALFRÉD Az egyik árus a harangszóra emlékszik, a másik a rádió hírműsorának főcímzenéjére. Boros József Károly, akit mindenki csak „Óriás Tamás"-ként ismer (ezért is szerepelt és szerepel máig mindenütt Boros Tamásként), kilép az egyik épületből, és elindul gépkocsija felé. Elhalad egy ott parkoló 126-os Fiat mellett... A robbanásnak négy áldozata van, köztük a célszemély: Boros Tamás. Az „Óriás" menő vállalkozó volt. Neve összeforrott az elhíresült olajüzlettel, s ezzel összefüggésben az egyre szövevényesebb alvilággal. A négy kilogramm TNT-nek megfelelő robbanóanyag a „feladó" halmozott büntetése a „címzettnek". Boros tudta, hogy útjában áll valakinek vagy valakiknek, s ezt nem is rejSzerinte alvilági körbetartozás állhatott a háttérben. tette véka alá. Ez lett a veszte a három véleden áldozatnak, hiszen a vállalkozó nem kerülhette el sorsát; csak idő kérdése volt, mikor teszik el láb alól. Bő egy évvel korábban, 1997 februárjában - az Óriás ekkor már rendőrségi védelem alatt állt - külföldi rejtekhelyén tájékoztatta a magyar hatoságokat a budapesti robbantások lehetséges elkövetőiről. Szerinte alvilági körbetartozás állhatott a háttérben. Az Óriás másról is „énekelt": vallomásában elhangzott néhány „nagyonsokcsillagos" rendőr neve is. Pesten hallani, hogy egy volt főrendőr éjszakai mulatókat, egy másik pedig őrző-védő kít.-t üzemeltet. Mi több, Boros vallomása kapcsán még PintéiSándor jelenlegi belügyminisztert is meghallgatta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, hogy ismerte-e azt a valakit, akivel vagy kétszer találkozott. Mindenesetre Boros Tamás halála megnyugtatta a kedélyeket. A robbanás utáni napokban - állítólag Bécsben vagy Pozsonyban - tanácskoztak a „keresztapák". Hogy miben állapodtak meg, az sajnos, nem került be a híradók vezéranyagai közé. Az viszont tény, hogy az .Aranykéz" véget vetett a budapesti robbantássorozatnak. A rendőrség szakemberei megállapították, hogy a belvárosban használt anyag kísértetiesen hasonlít egy Szlovákiában gyártott robbanóanyaghoz. Sőt azt is kiderítették, hogy a 126-os Polski Fiatot, amelyben elhelyezték a robbanószert, hamis papírokkal egy szlovák állampolgár vette Magyarországon. Jozef Hamalát eddig nem sikerült kézre keríteni. Valószínűleg sosem kerül elő. A nyomozás részleteinek nyilvánosságra kerülése után érdekes szókapcsolat jelent meg a magyarországi sajtóban: Mečiarkommandó. Persze az akkori szlovák vezetés sértett kisfiúként reagált a felvetésre. Akár van alapja, akár nincs, a Mečiarkommandó sokak fantáziáját megmozgatta. A „csapat" állítólag a néhai csehszlovák titkosszolgálat, az ŠtB munka nélkül maradt robbantási szakértőiből áll, és elképzelhető, hogy a „fiúk" az alvilág megrendeléseiből biztosítják napi betevőjüket. Pozsony viszont hallgatott. Aztán jött a kormányváltás, és december elején Ladislav Pittner belügyminiszter Budapesten bejelentette: igen, Szlovákiában is gyártanak olyan anyagot, mint amilyen az Aranykéz utcában robbant. Segítséget ígért magyar kollégájának az ügy tisztázásához. Aztán már itthon pontosított: az Aranykéz utcai robbanóanyag Szlovákiából származik, és remélhetőleg rövidesen kézre kerítik az elkövetőket. ... röhög, amikor Borosról és az Aranykéz utcáról olvas. Röviddel a gyilkosság után a magyar rendőrség kihallgatta a néhai Óriás egyik üzlettársát. Az illető nem rejtette véka alá, hogy örül Boros halálának, sőt úgy fogalmazott: ő is megrendelte volna Boros megölését, csakhogy neki nincs annyi pénze! És nem ő volt az egyetlen hasonlóan gondolkodó ember. Borosnak ugyanis rengeteg ellensége volt. A rendőrök nyomoznak, az alvilág tovább szövi hálóját, a robbantók jól élhetnek a „bumm"-díjból, az utca embere pedig lassan elfelejti, hogy ki volt Boros József Károly, alias Óriás Tamás. A három vétlen áldozat hozzátartozói azonban nem fogják elfelejtem sem ezt a nevet, sem július második napját. A „megrendelő" pedig már régen hátradőlt karosszékében, nyugodtan összekulcsolta „aranykezeit", kövér füstkarikákat ereget, s nagyokat röhög, amikor Borosról és az Aranykéz utcáról olvas. A szerző a Duna Televízió Híradójának szerkesztője. TALLÓZÓ SME Vladimír Mečiar harmadik kormánya idején egyebek között két súlyos bűncselekmény is történt. Az egyik ifj. Michal Kováč elrablása, a rnásik a népszavazás meghiúsítása. Mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy a háttérben állami tisztviselők vagy szervezetek állnak, ennek ellenére Vladimír Mečiar mindkét ügyben amnesztiát hirdetett. Az államfői tisztségeket ellátó Mikuláš Dzurinda miniszterelnök - élve jogával - most érvénytelenítette az amnesztiarendeleteknek azt a részét, amely a feltételezett tetteseket védte. Lehet, hogy Dzurinda lépése szokatlan, de ugyanolyan szokatlan volt Mečiar tette is, amellyel meg akarta akadályozni a bűnösök kézre kerítését és felelősségre vonását. PRAVDA Egy kormánytag kijelentéseinek egészen más a hatása, mint egy ellenzéki politikus szavainak. Az előbbi esetében feltételezhető, hogy jobban meggondolja, mit mond, viszont az ellenzéki képviselő megengedheti magának a túlzásokat. A jelenlegi kormány tagjai csak nehezen tudják elhagyni ellenzéki magatartásukat és stílusukat. Ebbe a hibába esett Ján Čarnogurský és Ľubomír Fogaš is. Ha valaki hatalmon van, kompromisszumokat kell kötnie, és néha tartania kell a száját. ENSZ-dokumentum Nem szabad „eltüntetni" Még a kormánykoalícióban sincs egyetértés azzal kapcsolatban, hogy Mikuláš Dzurinda miniszterelnök hatályon kívül helyezhette-e vagy nem a Vladimír Mečiar volt kormányfő által ifj. Michal Kováč elrablásának, illetve a népszavazás meghiúsításának ügyében kihirdetett dupla amnesztiát. Ha figyelembe vesszük az ENSZközgyűlés 1992. december 12én jóváhagyott nyilatkozatát, akkor megállapíthatjuk: ajelenlegi kormányfő „félig" helyesen járt el. Az ENSZ dokumentuma ugyanis a „polgároknak az erőszakos eltűnéssel szembeni védelméről" szól, és egyértelműen kizárja olyan személyek kegyelemben részesítését, akik emberrablással gyanúsíthatok. A nyilatkozat 2. cikkelyében szó szerint a következő olvasható: „Egyetlen állam sem valósít meg, engedélyez vagy tolerál erőszakos eltüntetést." A dokumentum 18. cikkelye pedig kimondja, hogy az emberrablással gyanúsítható személyek nem részesülhetnek amnesztiában, illetve esetükben nem hozható olyan döntés, amelynek értelmében elkerülhetik a felelősségre vonást vagy a büntetést, (mg) VISSZHANG Ad: Kemény tél lesz? Úi Szó, 1998. november 28. Megértés kellene A jegyzetet minden jóérzésű pelsőci helyteleníti. Helyettük is válaszolnom kell rá. Inkább megrugdosott „fehér nigger"nek érzem, mint indiánnak. Az együgyű indiános mesécske inkább az óvodásoknak való, mint az Új Szó felnőtt olvasóinak. Nemcsak én, hanem mások sem tudták, hogy a Csemadok ünnepet szentel, illetve dehogy szentel, hiszen engem senki nem kért, hogy legalább rövid imával szolgáljak. Nem akartam a koszorúzást szándékosan zavarni, pedig a cikk ezt szeretné sugallni. Abban is csúsztatás van, amikor Kmotrik Péter azt írja, hogy: „Végül tizenöt percben sikerült megegyeznünk." Az első szóra leállíttattam a fűrészt, és szíves hajlandóságot mutattam bármeddig szüneteltetni a munkát. Én kérdeztem: „Elég lesz-e a tizenöt perc?" (Mivel hamar sötétedik.) Erre tanúim is vannak. Kmotrik úr szervezőkről ír, de hol maradt a szervezés? Az még nem minden, hogy meghívunk előadókat, szereplőket, és azután lesz, ami lesz. Nem volna szabad ilyen megemlékezéseket az iskola és a történelmi egyházak mellőzésével tartani, mert akkor fából vaskarikát csinálunk, mint a mellékelt példa mutatja. Elpuskáztak egy lehetőséget is a tanuló ifjúság honismereti neveléséhez. Csöndben megjegyzem, némi érdemem azért nekem is van abban, hogy „a hagyományok és a kultúra helyi tisztelői" ünnepet ülhettek. Nem zárható ki az a feltevés, hogy a szerző jóhiszeműségével gálád módon visszaéltek azzal a céllal, hogy egy nagyot rúgjanak belém és a gyülekezetbe, mivel mi arra vetemedtünk, hogy megmentsük a romba dőléstől a parókiát. Pelsőc egyik patinás épülete új fedelet kapott. Az új háztető ellenére még rengeteg munka van, félünk, hogy karácsonyra sem lesz minden kifogástalan állapotban. Inkább megértésre, türelemre, segítségre lett volna szükségem, mint arra, hogy megtiporjanak. Tisztelettel: Radácsy Károly Pelsőc