Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)
1998-12-04 / 281. szám, péntek
POLITIKA ÚJ SZÓ 1998. NOVEMBER 4. Nem találják a megoldást Tokió. Oroszország tokiói nagykövete lehetetlennek tartja, hogy 2000-ig megoldást találjanak a japánorosz területi vitára. Alekszander Panyov a Jomiuri Simbun című japán lapnak adott nyilatkozatában kifejtette: Toldó és Moszkva tavaly megállapodott ugyan, hogy mindent megtesz a békeszerződés ezredfordulóig történő aláírásáért, ám ez nem jelenti azt, hogy a szigetvitát is ezzel egy időben kellene megoldani. A nagykövet felszólította ajapán vezetőket: ne tápláljanak illúziókat a területi vita korai megoldásáról. Panyov emlékeztetett arra, hogy Jelcin elnök két, egymástól elválasztott szerződés aláírására tett javaslatot nemrégiben ajapán kormányfőnek. Azaz a békeszerződés aláírása után, külön szerződésben kellene megoldást találni a határkérdésre. (MTI) Gyors szerb ellenlépés Zágráb/Banja Luka. A boszniai Szerb Köztársaság állami és katonai vezetése a lehető legalacsonyabb szintre csökkenti kapcsolatait az SFOR-ral-jelentette be Nikola Poplasen boszniai szerb elnök. A bejelentés azt követően hangzott el, hogy az SFOR amerikai katonái szerdán elfogták és Hágába szállították Radoslav Krstic tábornokot, a boszniai szerb hadsereg ötödik hadtestének parancsnokát. (MTI) Radoslav Krstic tervezte meg a kelet-boszniai Srebrenica elleni hadműveletet. (ČTK/AP) Fidel Castro pálfordulása Havanna. Fidel Castro kubai elnök szerdán kijelentette, hogy szívesen venné, ha II. János Pál pápa ismét ellátogatna Havannába. Szerinte jó alkalom adódnék erre jövő januárban, amikor a katolikus egyházfő Mexikóba látogat. A római katolikus egyházfő ez év januárjában járt már Kubában. (MTI) Tűzvész egy árvaházban Manila. Huszonnyolcan vesztették életüket - közöttük húsz csecsemő és gyermek -, amikor tűz ütött ki tegnap egy manilai árvaházban. A tűz hajnali két órakor ütött ki a háromszintes faépületben, s többen azért vesztették életüket, mert a kijárati ajtó zárva volt. A katasztrófát feltehetően rövidzárlat okozta. Az 1913-ban alapított árvaházat katolikus apácák tartották fenn és egyben leányanyák menhelyéül is szolgált. A tűz idején több mint hetvenen tartózkodtak az épületben - jelentették a hírügynökségek. (MTI) Endeavour űrsikló Elhalasztott indítás Cape Canaveral. A NASA amerikai űrügynökség az utolsó pillanatban elhalasztotta az Endeavour tegnapra tervezett indítását, mert egyelőre ismeretlen okból megszólalt egy vészjelző az űrrepülőgép pilótafülkéjében. Az űrsikló legénysége a nemzetközi űrállomás egyik modulját szereli majd a már keringő orosz Zarja modulhoz. A Cape Canaveral-i Kennedy űrközpont munkatársai eleve számoltak a halasztás lehetőségével, de nem műszaki hibát feltételezve, hanem esős, felhős időtől tartva. Tegnap hajnalra kitisztult az égbolt a floridai Cape Canaveral térségében, az időjárás tehát nem lett volna akadálya a tervezett időben való indításnak. Az űrjárműnek helyi idő szerint hajnali 4 óra körül (közép-európai idő szerint 10 óra táján) kellett volna elindulnia űrbeli útjára. A vészjelző hozzávetőleg öt perccel a tervezett start előtt szólalt meg, egyelőre nem tudni, miért. Mint a NASA közölte, az eredetileg kijelölt időponthoz képest legalább 24 órát késik az indítás. (MTI) Washingtoni előadás Bős-Nagymarosról Meglelhető a kiút Washington és a palesztinok is elutasítják Wye Plantation módosítását Nem lehet visszalépni Jerikó/Washington/New York. A Palesztin Hatóság és az Egyesült Államok egyaránt elutasította Izraelnek a csapatkivonáshoz kötött három feltételét, az ENSZ Közgyűlése pedig hat határozatot fogadott el a palesztinok jogainak védelméről. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Az izraeli kormány szerdán úgy döntött, hogy csak akkor hajtja végre a köveücező két hónapra előirányzott csapatkivonásokat, ha a palesztinok hivatalosan lemondanak a függeden állam májusi kikiáltásáról, felhagynak a gyilkosságokkal gyanúsított vagy Hamász-tag palesztin foglyok szabadon bocsátásának követelésével és beszüntetik az erőszakra való felbujtást. Szaeb Erakat, a palesztin helyi kormányzati ügyek minisztere nyomban kijelentette, hogy a palesztin fél kategorikusan elutasítja ezeket a feltételeket, amelyek nem szerepelnek az október 23-án aláírt Wye Plantation-i megállapodásban. James Rubin amerikai külügyi szóvivő közleményben utasította el a feltételeket, hangsúlyozva, hogy a Wye Plantation-i megállapodást olyan formában kell megvalósítani, mintahogyan aláírták. Az ENSZ közgyűlésének szerdai határozatai kivétel nélkül a palesztinok jogainak védelméről szólnak. A nem kötelező érvényű határozatok egyebek között felszólítják Izraelt, hogy vonja ki csapatait a Golán-fennsíkról. A jelenlegi román ellenzék kormánya megszegte az ENSZ-embargót Irak kapott fegyverzetet MTI-TUDÓSÍTÁS Bukarest. Román hadiipari vállalatok 1994 és 1996 között tárgyalásokat folytattak és szállítási szerződéseket kötöttek Irakkal ismerte el a román védelmi minisztérium, több napi tagadás után. A tegnapi román sajtóban megjelent minisztériumi közlemény szerint a Romtehnica, a GIARA és az Aerofina nevű román vállalatok vettek részt a fegyverüzletben. A szerződéseket Románia 1996 végén felbontotta, s az azt követő vizsgálat nyomán leváltották tisztéből Florentin Popa tábornokot, a hadsereg beszerzési főnökét, Toma Anton ezredest, a Romtehnika és Costica Laptes ezredest, a GIARA vezetőjét, aki korábban az Aerofina vállalatot irányította. A CNN amerikai hírtelevízió a hét végén azt közölte, hogy Bagdad 1995 márciusában nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákhoz használatos irányítórendszert rendelt az Aerofinától. Irak megkapta a kért rendszert, a román illetékesek pedig csak az ENSZ BT figyelmeztetése után kezdtek vizsgálatot. Az amerikai hírtelevízió szerint idén májusban iraki részről újra tárgyalásokat kezdeményeztek. Ez az üzlet azért hiúsult meg, mert az amerikai, a román és az izraeli hírszerzés felfedte a Bukarestben folyó egyezkedést. Baselban szerda este letartóztatták a volt ukrán miniszterelnököt A vád honi, a bizonyíték svájci MTI-TU DÓSÍTÁS Kijev. A svájci szövetségi rendőrség szerda este Baselban őrizetbe vette Pavlo Lazarenko volt ukrán miniszterelnököt, az 1999 őszi elnökválasztás egyik esélyes jelöltjét. A letartóztatás hírét az ukrán külügyminisztérium sajtófőosztálya az MTI-nek tegnap megerősítette, de részleteidtel nem volt hajlandó szolgálni. Lazarenko az ukrán parlament legélesebben elnökellenes Hromada nevű frakciójának a vezetője. A kijevi házelnök megbízásából kiküldetésbe utazott Brüsszelbe, mint az Ukrajna és az Európai Unió közötti együttműködési bizottság tagja. Az ukrán főügyészség idén januárban pert indított Lazarenko ellen. A vád szerint a volt kormányfő törvényellenes módon nyitott külföldön valutaszámlát, amelyet törvénybe ütköző módon, eltitkolt valutabevételeinek elrejtésére használt fel. 1997 decemberében azért indítottak ellene eljárást, mert állítólag kormánypénzekből újíttatta fel vidéki házát. A hivatalos vádemelés a svájci rendőrségtől kapott bizonyítékok, banki igazolások és egyéb dokumentumok alapján történt. A főügyészség szerint kizárt, hogy a bizonyítékok hamisak. MTI-TUDÓSÍTÁS Washington. A bősi kérdéssel foglalkozó egyik amerikai tudományos szakértő szerint valószínű, hogy Magyarország hajlandó lesz valamennyit fizetni a szlovák félnek az elkészített erőmű építési költségeihez való hozzájárulásként, annak fejében, hogy a Duna vizének egy részét visszakapja. A washingtoni Woodrow Wilson tudományos központban szerdán tartott vitán Stephen Deets, az amerikai tudományos akadémia közép-európai politikai kérdésekkel foglalkozó kutatási programjának egyik munkatársa tartott előadást a bős-nagymarosi erőműrendszerrel kapcsolatos magyar-szlovák vita hátteréről. A korábbi évek fejleményeinek taglalásakor Deets említést tett arról, hogy az Európai Unió előbb pártolta a magyar környezetvédők érveit, ám amikor a vita elmérgesedett, nem vállalta a döntőbíró szerepét, és a felek ennek nyomán fordultak a hágai Nemzetközi Bírósághoz. Az amerikai kutató a hágai ítéletet - tekintettel a magyar teljesítés és szerződésbontás elmarasztalására - összességében a szlovák fél győzelmeként értékelte, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a verdikt kimondta: jogellenes volt a C-variáns alapján megépített erőmű üzembe helyezése, és nem indokolt a nagymarosi gát megépítése. Deets úgy vélekedett, hogy az új magyar kormány semmiképpen nem fog belemenni magyar gátépítésbe, ugyanakkor viszont arra sem lehet számítani, hogy a szlovákok lebontsák Bőst. A kiutat az új budapesti és pozsonyi kormány közötti megegyezés jelentheti. Heves reagálások Rychetský nyilatkozatára Klaus megsértődött Elbúcsúztak - és maradták. Az Endeavour legénysége. (ČTK/AP) Egy másik határozat törvénytelennek minősíti azt az izraeli döntést, amelynek értelmében Jeruzsálembe helyezték át az ország törvényhozását és közigazgatási központját. Washington a Jeruzsálemre vonatkozó határozattal kapcsolatos szavazásnál tartózkodott, miután véleménye szerint a szent város jövőbeli jogállásáról a két fél közötti tárgyalásokon kell megállapodni. A többi négy határozat a palesztin népnek szánt segítséggel kapcsolatos intézkedésre vonatkozik, egyikük megerősíti az önrendelkezéshez való jogát. Ez utóbbi határozatot 154 igen szavazattal fogadták el, Izrael és az Egyesült Államok nemmel szavazott. Izrael mind a hat határozatot elutasította, míg Washington öt határozatra szavazott nemmel. MTI-HÍR Prága. Václav Klaus volt cseh kormányfő, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke visszautasította Pavel Rychetský szociáldemokrata kormányfőhelyettes szerdai nyilatkozatát, amely szerint a polgári demokraták azért nem fejtettek ki túlságosan nagy igyekezetet, hogy hatalmon maradjanak, mert tudták, hogy az ország gazdasága összeomlás előtt áll. Klaus „képtelennek" nevezte Rychetský állítását a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában. Rychetský szerdán a Právo című Villámlátogatás baloldali lapban megjelent interjújában fejtette ki, hogy a cseh gazdaság összeomlás előtt áll, s nem kizárt, hogy az országnak fél éven belül „nemzeti egységkormányra" lesz szüksége. A politikus azt is jelezte, hogy változások várhatóak a Miloš Zeman vezette kisebbségi kabinetben, amely július óta irányítja az országot - ezt azonban a kormányfő cáfolta. A Kereszténydemokrata UnióCsehszlovák Néppárt ügyvezető elnöke, Jan Kasai szintén cáfolta, hogy koalíciós tárgyalásokat folytatna a kulisszák mögött a szociáldemokratákkal, amint a Právo állította. Duna Televízió Tony Blair Maradj on Belfastban független Belfast. Tony Blair brit kormányfő szerda este váratlanul - egy hét lefogása alatt immár másodszor - Belfastba utazott, hogy megkíséreljen előrehaladást elérni az északír békefolyamatban. A miniszterelnök David Trimble-lel, az Ulsteri Unionista Párt vezetőjével, a tartomány miniszterelnökével és a katolikus Seamus Mallon miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélést. A hétórás villámlátogatás alatt állítólag sikerült haladást elérni. A tartomány politikai vezetői megegyeztek a minisztériumok létszámában, valamint az ír Köztársasággal való együttműködést koordináló bizottságok ügyében. (MTI) Budapest. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) nem hivalatos véleménye szerint a Duna Televíziónak a közszolgálati televíziótól függetlenül, a költségvetési támogatásból kell a határon túli magyarság tájékoztatását szolgálnia, az MTV 2 létjogosultságát pedig a közművelődésben és a távoktatásban betöltött szerepe indokolja. Az ORTT tegnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozták: nem valószínű, hogy a közeljövőben lehetőség nyílik a kétharmados többséget igénylő rádió- és tévétörvény módosítására. Amíg hatályban van, addig e jogszabály rendelkezései szerint kell működtetni a magyar médiarendszert. (MTI) Megtörténtek a változások az Eximbank vezetésében Huszonnégy havi plusz ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Nagy összegű, 24 hónapos végkielégítéseket hagyott jóvá magának az Eximbank november 25-én leváltott vezetősége - hangzott el a bank új elnökségének tegnapi tájékoztatóján, melyen a bank nemrég kinevezett elnöke, Ludomír Slahor mutatta be az új csúcsvezetést. A pontos összegeket még nem tudták felmérni, de ha tudjuk, hogy a távozó elnök havi bére kb. 125 ezer korona volt, akkor a lelépő ennek az összegnek csak a sokszorosa lehet. Az új menedzsment széles körű ellenőrzésekkel kezdi munkáját, így a végkielégítések kifizetésének jogi alapjait is ellenőrzik majd, bár a kifizetések megtámadhatatlan - egyelőre legalábbis annak tűnő - biztosítékokkal vannak védve. Az Eximbank fő célkitűzése a nemzetközi kereskedelem és a hazai cégek exporttevékenységének a támogatása. November 30-ig 370 millió korona nettó nyereséget ért el a bank, s az új vezetéls erre építi jövőbeli stratégiáját. Szeretnék javítani a kapcsolataikat a nemzetközi pénzügyi intézetekkel, s már a napokban tárgyalni fognak a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő intézet munkatársaival. (mi)