Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)
1998-12-30 / 300. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 3575. NOVA, 21.35. Halálos nyugalom. Amerikai thriller. Közjáték zavarja meg az Ingram házaspár vitorlázását. Felveszik a fedélzetre Hughie-t, a hajótöröttet, aki azt állítja: ő az egyetlen túlélője a hajójukon pusztító ételmérgezésnek. Hamarosan kiderül, hogy az utas egy tömeggyilkos, aki lemészárolta társait, majd átveszi az irányítást az Ingram-házaspár hajóján is... MŰSORAJÁNLAT Boldog új évet! MARKÍZA, 21.15. Amerikai filmvígjáték. Claude Lelouche francia rendező 1973-ban forgatott vígjátékának amerikanizációja. A két piti bűnöző Nick és Charlie történetét láthatjuk, akik elhatározták, hogy kirabolnak egy ékszerüzletet a West Palm Beach-en. Tökéletes tervüknek volt egy buktatója egy rossz lépés, amely a börtönbe vezetett. Az ember melegségre vágyik MTV 2, 20.30. Magyar tévéfilm. Örkény István második világháborús élménye adja az összeállításban szereplő négy rövid történet témáját. A címadó novella mellett a Mikor van a háborúnak vége? Az utolsó vonat, valamint a Jégárpa című írás televíziós földolgozása látható. Az írót groteszk látásmódja, kesernyés humora tette fogékonnyá a rövid prózai műfaj iránt. Egyperces novelláival új műfajt teremtett a magyar irodalomban. A négy rövidfilm munkásságának ebből a részéből ad ízelítőt. Medicopter 117Túszdráma RTL Klub, 20.00. Német sorozat. A közeli erdőbe hívják a légi mentőket, mert favágás közben Kilián levágta három ujját. A férfi kórházba kerül, ahol visszavarrják az ujjait. Dr. Lüdwitz fiának a barátja, Felix az anyjánál lakik amióta a szülei elváltak. Az apa azonban ebbe nem tud belenyugodni, s elmegy fiáért az iskolába. De Felix nincs ott. A férfi agya elborul és túszul ejt három diákot... A Pavilon mai adásának tartalmából RÁDIÓ, 14.30. Az év utolsó Pavilonjában többek között megszólal egy orosz hölgy, Galina asszony, aki családja kedvéért tanult meg magyarul. Beszélgetés hangzik el Július Satinský színésszel, publicistával. A Családi fészek című rovatban arról lesz szó, mennyire befolyásolhatják a szülők gyerekük pályaválasztását, mennyire irányíthatják a gyereket önnön szakmájuk felé. Jelentkeznek az állandó rovatok, a Kívánságműsor és a Játék is, valamint megtudhatják a hallgatók, mit tartogat számukra a magyar adás szilveszterre, az új esztendő első napjára és a hétvégére. Az ügyeletes szerkesztő: Lacza Éva. Willi, a lejtők ura SZTV 1, 23.50. Amerikai filmvígjáték. A bolondos történet hőse, Willie, aki imád síelni, és részt vesz egy különleges síversenyen. Mivel az ifjú Willi még sohasem járt a városban és nem vett részt versenyeken tapasztalatlansága sok humoros helyzetet idéz elő, amelyen a nézők igencsak jól szórakozhatnak majd. Peter Fal k és Wendy Hughes A mentőcsapat A főszerepben Keith Coogan TV-MŰSOROK MTV 1 TV 2 MARKÍZ A SZTV 1 5.50-9.30 Nap-kelte 9.30 „EgyMásért" 9.30 Bor és hatalom. Sp. (katalán) sor. 10.00 Szünidőre! 10.05 Csillagkoszorú. Fr rajzfilm 10.15 A gyűszűnyi erdő lakói, 4.10.40 A Pincérfrakk utcai cicák 11.00 Zöldpont 11.30 A szerelem jogán. Br. sor. 12.00 Déli harngszó 13.00 Erdészház Falkenauban, 55. 13.50 Rondó 14.45 Életjel 14.50 A mi XX. századunk 15.45 Csellengő 15.50 Családorvos 16.00 16.10 Derült égből egy család Német sorozat, 20. 17.00 Hírek 17.05 Visszapillantás '98-ra 17.30 Gyerekeknek! 17.55 Hangszál(l). Vetélkedő 18.00 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 8.50 Vidám kukacok karácsonya 9.15 Tabaluga 9.40 Rémecskék kicsiny boltja. Ném. sor. 10.05 Mila szupersztár 10.35 Dinkaszauruszok. Am. kalandfilm 12.00 Hűséges az Isten 12.30 Tegnap csodái 13.15 Családi kötelékek 13.40 Édes hármasban 14.10 Egy titokzatos hölgy, 49.14.50 Kedves nővérkék, 107. 15.15 Az Acapulco-öböl. Mexikói sorozat 16.00 Kakuk! 16.25 Szuper csapat Amerikai sorozat 17.15 Gazdagok és szépek Amerikai sorozat, 319. 17.40 Sunset Beach, 81. 5.30 M.A.S.H. VIII. Amerikai vígjátéksorozat, 11. 6.00 Telereggel. Szórakoztató információs műsor 9.00 Huckleberry Finn kalandjai. Amerikai sorozat, 3. 10.00 Az éneklő kutya. Amerikai film 12.00 King Kong. Amerikai kalandfilm 14.00 Arabella. Cseh sorozat, 7.14.30 Barátok I. Amerikai vígjátéksorozat, 8. 15.00 London Calling. Angol slágerlista 15.45 Üdvözöljük. Talk-show 16.30 Kísértés. Vetélkedő 17.00 Magányos szerelem Amerikai film A történet Ivana Trump cseh számazású modell regényéből készült 5.30 Jó reggelt, Szlovákia! 8.35 Élő körkép 9.00 Óvodások műsora 9.30 Karácsonyi ajándék 10.50 Magyar nemzetiségi magazin 11.05 Szerencsékerék 12.25 Rendőrségi tájékoztató 12.35 Csillagvizsgáló 13.30 Fogják meg a tigrist! Tévéjáték 14.30 A rock and roll története. Brit zenés dokumentumsorozat, 4. 15.30 Mr. Bean. Szórakoztató show 15.55 Indaba. Francia ifjúsági sorozat, 9. 16.30 Gimidili. Amerikái ifjúsági sor., 12. 16.50 Áz idegsebész magányossága. Portréfilm 17.10 Jake és Kid. Kanadai ifjúsági sorozat, 10. 18.20 A bestia. Br. sorozat 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia. Br. sorozat 19.30 Híradó 20.00 20.00 A kulcs. Játékos showműsor 21.00 Ally McBeal Amerikai sorozat 21.45 „Egy-Másért" 22.00 Emlékezés Nagy József (Jocó) operatőrre 22.30 Tommy. Ang. rockopera 0.20 Képújság SZTV 2 10.20 Élő körkép 11.10 Labdarúgó-vb '98. BrazíliaFranciaország, döntő 13.15 Rozsnyó hét csodája 13.45 Kredit. Gazdasági magazin 14.15 Műemlékeink 14.30 Amerikai komédiák, 28. 15.20 Építőművészet az ezredfordulón. New York; 3. 16.20 Főszerepben az állatok. Angol szórakoztató műsor, 3. 16.45 Halláskárosultak tévéklubja 17.15 Taizé Milánóban. Helyszíni közvetítés a 21. európai ifjúsági találkozó ökumenikus imájáról 18.00 Orientációk. Egyházi műsor 18.30 Esti mese 18.40 Dr. Quinn. Am. sor., 3. 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Pavarotti és barátai. Koncert 21.35 Sporthírek II. 21.40 Az ödetesebb nyer 22.20 Dilizsaruk. Brit sor., 5. 22.50 Népi muzsika RTL Klu b 6.30 Jó reggelt! 9.00 Recepklub (ism.) 9.10 Esmeralda, 14. 10.50 Az első csók, 212. 11.15 Bibliai kalandok, 8. 11.45 Barátok közt, 91-92. 12.10 Lois és Clark, 3. 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Angyali érintés, 31. 14.20 Receptklub 14.40 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók, 213. 16.30 Esmeralda, 15. 17.25 100-ból egy 17.55 Lois és Clark, 4. 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt, 93-94. 20.00 Medicopter 117-Légimentők, 7. 20.50 Új Frei-Dosszié 21.50 Híradó 22.00 Öreglányok. Am. sor., 10. 22.30 Dóra mozija 23.00 A biliárdmester. 01. krimi MTV 2 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények. Hírműsor 19.25 Tények plusz 19.50 Szerencsekerék Joker 19.55 Lángoló part Kalandfilm, 3. 21.45 Jó estét, Magyarország! Tények. Hírműsor 22.45 Telihold gimi. Amerikai horrorfilm-paródia 0.15 Kukac. Informatikai magazin 0.30 Tények (ism.) 7.15 VilágKép 7.45 Határtól határig 8.00 Gyerekeknek 9.45 'Egy-Másért" 10.00 Szomszédok, 179. 10.35 Kincsestár 12.00 Déli harangszó - Híróra 13.00 Tévémagiszter 14.00 Utánam srácok! 5. 14.30 Oda van a virágos nyár 15.00 A négy páncélos és a kutya 16.00 Repeta 17.35 Holdfényes történet, 10. 18.25 Magyarország ma 19.30 Mesetár 19.50 Magyarok cselekedetei 20.00 Híradó 20.30 Az ember melegségre vágyik Tévéfilm 21.50 Mecénás 22.20 Mélyvíz DUNA TELEVÍZIÓ 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Tesz-vesz város, 10. 9.35 A császár új ruhája. Mesefilm 11.05 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója 11.35 Késmárk. Kisfilm 12.00 Lapozó 12.20 Lóverseny 12.35 A család apraja nagyja 13.35 Két macska egy kutya 13.45 Asterix és Kleopátra 15.00 A dunai hajós. Magy. film 16.40 A kis szellem. Anim. film 17.05 (kis)Mamaklub 17.30 Mese 18.00 Híradó 18.20 Régiók 18.55 A meghódított Kárpát-medence 19.45 50 éves a Tamási Áron Színház 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.25 Sportpercek 21.40 Bűbájos gyilkosok. Ang. film 23.25 Keppel Road. Angol film 0.20 Híradó 0.40 Egy év Habsburg Ottóval, 11. VT V 8.00 Aliz Csodaországban, 22. 8.30 Mi, a világ végéről, 8. 9.00 A rút kiskacsa, 16. 9.30 A kis Lulu show-ja, 10. 10.00 Utazás az őskorba. Cseh film 18.55 Időjárás 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Egyről a kettőre II. Amerikai vígjátéksorozat, 17. 20.00 Boyard erőd. Szórakoztató vetélkedő 21.05 Boldog új évet! Am. film 22.30 Árnyékban. Közérdekű problémákról 23.15 Tévedni férfi dolog Ném. filmvígjáték 0.55 Fél lábbal a sírban IV., 4. 1.25 Electric Blue. 01. sor. 13.00 A szájhős. Szl.-cseh film 14.20 Lolka és Bolka. Rajzfilm 14.30 SC TOP. Videoldipverseny 15.30 Marc és Sophie. Fr. sor., 52. 16.00 A csodálatos Jeannie., 7. 16.30 TeenAge. Ifjúsági műsor 17.00 Ló Dannynek. Am. film 18.30 Esti mese 18.40 Egy szerelem története, 85. 19.15 Híradó, sport, Kenó, időjárás 20.00 Az istenek kegyeltjei Brit-ausztrál film, 2. 21.30 Benny Hill-show 20.00 Képújság, sporthírek 22.10 Egy rém rendes család 22.35 A szerelem útvesztője, 6. IMOV A 6.00 Reggeli a NOVAval 8.30 Borsószem királykisasszony Amerikai mesefilm 9.25 A kis hercegnő. Am. film 11.10 Holnap felkelek és leforrázom magam. Cseh komédia 12.45 Lovas motívum. ír film 14.25 Szívtipró gimi, 105. 15.10 Walker, a texasi kopó II., 5. 16.00 Bill Cosby-show V., 22. 16.30 Délutáni talkshow 17.25 Trópusi hőség. Krimisor., 26. 18.20 Időjárás-jelentés 18.25 Mindent vagy semmit! 18.55 Körhinta. Vetélkedő 19.24 Gumipofák , 19.30 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Tüzes sivatag. 01. sor., 3/1. 21.35 Halálos nyugalom. Am. film 23.15 Egy rém rendes család 23.40 Nyár bikiniben II. Erot. film ORF 1 11.45 Confetti-tévé 12.10 Sport-síugrás 14.25 A Simpson család 14.50 Robin Hood 15.40 Űrszekerek 16.25 Baywatch 17.15 Családi ügyek 17.40 Egyről a kettőre 18.05 Roseanne 18.30 Egy rém rendes család 19.00 Cybill 19.30 Híradó 20.15 A tölzi kopó 21.55 Közönséges bűnözők. Thriller 23.35 Walker, a texasi kopó Amerikai krimisorozat 0.20 Molly és Gina. Am. krimi 18.00 Szerencsekerék 18.35 Szabadidő-magazin 18.50 Főzök, főzöl, főzünk... 19.00 Kenó 10 19.10 Esti mese 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Akarata ellenére lett apa. Német film, 3. 21.30 Tipos Bingó 22.10 Távoli ország. Ausztrálangol film, 2. 23.50 Willie a lejtők ura Amerikai vígjáték 1.15 Híradó 1.35 CST-híradó ORF 2 13.15 Rendőri felügyelet 13.40 Scarlett, 5. 14.25 Gyilkos sorok 15.15 Gazdagok és szépek 16.00 Az Öreg 17.00 Híradó 17.05 Isten hozta Ausztriában! 19.00 Tartományi híradó 19.30 Híradó 20.15 Anna B. hagyatéka, 2. 21.45 Oldalpillantások 22.35 Azt mondja: gyilkos! Krimi RTL 13.00 Bärbel Schäfer 14.00 Birte Karalus 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás közt 18.00 Jó estét! 18.30 Exkluzív 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Téli szerelem. Am. filmdráma 22.05 Stern 0.35 Démoni szomszédok. Film 2.10 A kényszer nagy úr. Film SAT 1 13.00 Sonja Ziedow 14.00 Trapper John 15.00 Űrszekerek 16.00 Baywatch 17.00 Vetélkedő 18.00 Bulvármagazin 18.55 Sztárok magazinja 19.15 Egy bajor Rügen szigetén 20.15 Apokalipszis-örökség, 2. 22.10 Piszkos alku. Akciófilm 0.10 A furcsa pár. Am. sorozat 0.40 Lohn Larroquette-show PRO 7 14.00 Arabella Kiesbauer-show 15.00 Andreas Türck 15.55 Vészhelyzet. Am. sor. 16.55 A Simpson család 17.25 Egy rém rendes család 17.55 Családi ügyek 18.00 Bili Cosby-show 19.00 Bulvármagazin 19.30 Híradó 19.50 Galileo 20.15 A tökéletes szökés. Thriller 23.00 Laura Gill bosszúja. Erot. film RÁDIÓ POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en) 13.00 Napi krónika (I. kiadás) 13.20 Zene 13.30 Segítsünk! (ism.) 14.00 Hírek 14.05 Anyanyelvünk (ism.) 14.10 Countryzene 14.30-17.30 Pavilon, benne: Kerek óránként hírek 14.30 Lapszemle, névnapi köszöntő, eseménynaptár 15.05 Devizaárfolyamok, kívánságműsor 15.30 BBChírek 15.35 Gazdasági szemle, filmlevél 16.05 Publicisztika 16.45 Családi fészek, Hogyan mondjuk?, lapelőzetesekjáték 17.30 Napi krónika KOSSUT H 9.05 Napközben 11.05 Slágerfilmek - filmslágerek 11.35 A Nyugat 1908-1941. Tersánszky Józsi Jenő mesél 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma, 12.50 Törvénykönyv 13.06 Vendég a háznál 13.20 A Debreceni Református Kollégium Kántusa énekel 13.30 Dicsérjétek az Urat! 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 15.06 Beszéljük meg! 15.55 98 Magyarország 16.00 Délutáni krónika 16.25 Körmondat 17.06 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág 19.30 Esti mese 19.40 A Nyugat 1908-1941. Füst Milán mesél 20.05 Népdalkörök és citerazenekarok 20.30 Határok nélkül 21.05 Híres olasz slágerek 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krónika 22.30 Mérleg 23.05 Mindenki zeneiskolája 23.52 Pezel: Intrádák 0.00 Hírek PETŐF I 8.00 Petőfi-parádé 12.00 Déli krónika 13.00 Naprakész 14.00 Nosztalgiadélután 17.05 Apukám világa 18.30 Délutáni csúcs 19.03 Számít a technika 19.30 Kölyökrádió 20.00 Juhász István két ldshangjátéka 21.03 Neoton a Petőfi rádióban 22.00 Szalmaszál 22.30 Segítség! 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi...