Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)
1998-12-30 / 300. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 30. POLITIK A 5 Tarján Györgyi nyolcadik éve Los Angelesben él. Az új évet a születésnapjától számítja. Szilveszterkor füvet nyír és moziba megy Nem babonás, de figyel a jelekre Nem a bolondozás, nem a felhőtlen szórakozás, nem a hajnalig tartó dúiom-dánom napja december 31-e Tarján Györgyi életében. Ez lesz a nyolcadik szilvesztere, amelyet amerikai rétjével Los Angelesben tölt, de akárcsak az előző években, most is a megnyugvástjelenti számára. SZABÓ G. LÁSZLÓ - Amíg Budapesten éltem, valahogy mindig izgatottan vártam ezt a napot; tervezgettem, készülődtem, pontos menetrendet írtam, mikor, hol, kinél, kivel találkozom. Véget ért az előadás, amelyben játszottam, és már mentem is bulizni. Még az utcán is jól éreztem magam. Hagytam, hogy sodorjon a tömeg, és bámultam az embereket. Los Angelesben mindenki begubózik, vagy partira megy, ahol egész éjjel nagy az eszem-iszom, de semmi elérzékenyülés, hogy vége az évnek, és megint öregebbek lettünk. Itt senki sem mászkál az utcán, mint odahaza, mert mindenki tudja: a spanyolok nem sokat vacakolnak. Ha pisztoly van a kezükben, nekik bárki céltábla lehet. A veszélyt pedig el kell kerülni. New Yorkban éjféltájt mindenki az év utolsó perceit számolja a Time Squere hatalmas órája alatt. Los Angelesben ilyen nincs. Mi ezt a televízióban nézzük némi időbeli eltolódással. A férjemtől tudom, hogy vannak, akik szilveszter éjszaka sétálnak egyet az óceán partján, és onnan csodálják a fényeket, a tűzijátékot. Tőlünk körülbelül negyven kilométerre van az óceán; én még nem sétáltam ott december végén soha. Kedvenc helyei bizonyára mégiscsak vannak. Szilveszter napján szinte minden családban ugyanaz a program. Legalábbis ami a délutánt illeti. A mozi. Los Angeles a film városa, ide mindenki színésznek jön. Vagy álomkergetőnek. Itt még a cipész és a fodrász is azzal áltatja magát, hogy egyszer majd világhírű lesz. Délelőtt szinte teljesen kihaltak az utcák a bevásárlóközpontok viszont leírhatadanul zsúfoltak. Mindenütt szól a zene, nagy a nyüzsgés, ezerféle kaját kínálnak a kínai és az olasz gyorsétkezdék, az év végi árleszállítások elképesztő tömegeket vonzanak. Délután pedig ott a mozi. Már ha be tud jutni valamelyikbe az ember. Mert az sem könnyű feladat. Még karácsonykor sem. Tudniillik mindenki ugyanazt az egy filmet akarja látni. Én is. Nem tudom, miért van ez így, de így van. Ha rajzfilm a sláger, akkor mindenkit csak az vonz, ha valamilyen állatmese vezeti a listát, akkor gyerünk, az egész város másra sem kíváncsi. És jöhet a mozi elmaradhatatlan tartozéka, a pattogatott kukorica és a coca cola. Nem is hiányoznak már a régi szilveszterek? Nem vágyik haza, ha nem is pár napra, de legalább néhány órára? A körúti szilveszterek kellemes hangulata még ma is erősen él bennem, mégsem mondhatom, hogy ez az, ami nagyon hiányzik. Inkább a barátok. Volt olyan év, amikor ötvenen buliztunk Gálffy Laci lakásában. Az emlékezetes éjszaka marad számomra. Vagy az erdélyi szilveszterek, a nagyszüleimnél, gyerekkoromban. Ahol a főtt virsli és a torma mindig ünnepi eledelnek számított. Felnőtt fejjel, mielőtt kijöttem volna Amerikába, egyszer az is előfordult, hogy a szilvesztert egyedül töltöttem. Előtte persze füllentenem kellett. A családomnak azt mondtam, hogy a barátaimmal leszek, nekik pedig azt, hogy az anyámmal és a nővéremékkel. Egyszerűen nem vágytam sehová. Ültem otthon a szőnyegen, körberaktam magam szebbnél szebb könyvekkel, képzőművészeti kiadványokkal, és vagy azokat lapozgattam, vagy a tévét néztem. S mivel elhúztam a függönyt az ablakon, a hold gyönyörűen beragyogott hozzám, ettől pedig egyszerűen szabadabbnak éreztem magam. Még a telefont sem vettem fel. Feleségként és három gyerek pótmamájaként ugyanezt, gondolom, aligha engedheti meg magának. A gyerekek bulizni mennek, és csak aludni jönnek haza, vagy ha úgy döntenek, akkor az édesanyjuknál maradnak. Igazából tehát csak a férjemre kell figyelnem, de nagy szerencsémre ő sem az a típus, akiről egész éjyel gondoskodnom kellene. A szilveszter ugyanis az ő életében sem egy rendkívüli nap. December 31-én én is csak annyira vagyok laza, mint az év bármelyik más napján. Ha nem alszunk el este tízkor a tévé előtt, akkor megnézzük a New York-i éjfélt, de olyan „Olyan még egyszer sem történt, hogy hajnalig szórakoztunk volna" még egyszer sem történt, hogy hajnalig szórakoztunk volna. Szomorúságot sosem érez szilveszterkor? Nincsenek pillanatai, amikor azon bánkódik, hogy megint elmúlt egy év, és újabb „gyűrűt" hagyott a lelkén? Én születésnaptól születésnapig számolom az évet. December 31-e számomra nem több, mint hagyomány, szokás, káosz. De hogy szomorkodnék? Soha! Ilyenkor rendszerint arra gondolok, hogy mennyi érdekes, izgalmas dolog történt velem tavaly óta. És ugyanezzel az érzéssel nézek a következő esztendő elé is. Valahogy mindig abban bízom, hogy jövőre még színesebb, még sűrűbb lesz az életem. Jósnőhöz vagy asztrológushoz nem jár ilyenkor? De igen. Szinte minden évben elmegyek. Makk Károly filmjében, az Egy erkölcsös éjszakában ólmot öntöttünk. Psota Irénnel, aki a Muttert játszotta a filmben, sokat beszélgettünk ezekről a dolgokról, s meg is fertőzött alaposan. Évekkel később, amikor Juraj Herzcel dolgoztam Prágában, A szarkában, már jövőképet is készíttettem magamnak. Időnként kezembe kerül a papír, és ámuldozva nézem, mi minden vált valóra belőle. Nem azt mondom, hogy követem, amit mond, csak figyelek a jelekre. De ugyanígy érdekel a buddhizmus és a Kabbala is. Szilveszteri menüjükön menynyire dominálnak a magyaros ízek? Semennyire. Nekem még a tepertős túrós csuszától is fáj a gyomrom. Egyszer pirított szalonnát raktam rá, de azzal sem volt sikerem a családban. Azóta nem strapálom magam. Készen veszünk meg mindent. A tévéreklámok sem inspirálják? A főzésre? Nem. Paul Newmant láttam a minap valamilyen szószt keverni. Még a kanál sem állt jól a kezében. Hahotáznom kellett rajta. Arra gondoltam, ez épp olyan, mintha én tanítanám stoppolni a magyar háziasszonyokat. Akkor nincs nagy készülődés, rohangálás, hatféle fogás. Rohangálás? Lemegyek délelőtt az edzőterembe, hogy ledolgozzam, amit még fel sem szedtem. Aztán megebédelünk, de csak módjával, majd kikapcsolódásképp füvet nyírok és bámulom a napot, a kék eget. Aztán irány a mozi! Feltéve persze, hogy kapunkjegyet. De ha nem, az sem baj. Fő a lazaság! - mondja a férjem. És én ehhez tartom magam. NAPTÁR December 30 EGY GONDOLAT Van valami nemes abban, mikor hangoztatjuk az igazságot akkor is, ha ezzel önmagunkat ítéljük el. David Hume NÉVNAP Dávid A név héber eredetű, s egyfelől vezető személyiség, másfelől a szeretett, kedvelt jelentéssel bír. Ma köszöntsük Hunor, Ignác, Lotár és Zalán nevű ismerőseinket is! .MALÉVFORDULÓINK 125 éve született Kolozsvárott Bánffy Miklós író és politikus. Több megye főispánja, egy időben pedig külügyminiszter is volt. 1926ban visszaköltözött Erdélybe, és az ottani magyar irodalmi élet egyik vezéralakja lett. Foglalkozott zenével, festészettel és színpadi rendezéssel, szépirodalmi művei közül pedig Erdélyi történet című nagyszabású trilógiája emelkedik ki. 20 éve hunyt el Honthy Hanna operettprimadonna. 20 éve hunyt el Sándor Jenő dalszerző. A húszas-harmincas évek egyik legnépszerűbb slágerszerzője volt, magyar nótái, dalai közül több örökzölddé vál, például a Van egy szőke asszony... és a Nem tudom, az életemet hol rontottam én el... kezdetű. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 55 éves Zsámbéki Gábor rendező. "A 45 éves Homonyik Sándor énekes. 35 éves Alessandra Mussolini olasz színésznő. NAPI VICC - Ebben a borítékban van annak az embernek a címe és a fényképe, akit követnie kell mint az árnyék. - De mi lesz akkor, ha kisüt a nap? Levelek bizonyítják: a felettébb prűd uralkodónak is volt édes titka Viktória királynő és a fővadász HOROSZKÓP MTI-PANORÁMA London. A prüdériájáról híressé vált Viktória királynő és John Brown nevű fővadásza között „bensőséges kapcsolat" állt fenn - derül ki kettejük leveleiből, amelyek nemrég bukkantak fel Angliában. A történészeket egyébként régen foglalkoztatja a puritán királynő és fővadásza közötti állítólagos intim kapcsolat kérdése. A BBC televízió már bemutatta a viszonnyal foglalkozó dokumentumfilm első részét. Rendezőjét, Douglas Rae-ť néhány hónapja telefonon keresték meg Brown leszármazottai, akik egyszerű ládában őrizték a leveleket házuk padlásán. Rae kezdetben nem sokat remélt a skóciai Balmoral királyi kastély közelében lakó családnál teendő látogatástól. A szóbanforgó levelek elolvasása után azonban - jelentette ki a rendező - nem lehet többé kétséges, hogy a királynő és lovászmestere nagyon, nagyon közel állt egymáshoz és kapcsolatuk bensőséges volt. A levelek közt megtalálták azt az üdvözlőlapot is, amelyet Viktória királynő egy Valentin-nap alkalmából írt Brownnak. Az 1883-ban elhunyt Brown leszármazottainak akarata szerint azonban - a királyi családra való tekintettel - egyelőre nem hozható nyilvánosságra a levelek tartalma. Ez különösen addig érvényes, amíg a ma 98-ik évében lévő anyakirályné még életben van. A Brown család főleg a nagyon tisztelt és szeretett anyakirálynéra van tekintettel. (Archívum) Kos: A mai nap során a magánügyek kerülnek előtérbe. Készüljön fel arra, hogy 1999-ben nagy változások fognak bekövetkezni az életében. Bika: Egy nagyon jó üzleti ötlettel áll elő, és megpróbál valamit kezdeni vele, ám rá kell jöjjön, hogy ez nem is olyan egyszerű. Koncentráljon. Ikrek: Optimizmusát még egy kellemetlen munkahelyi incidens sem töri le a délutáni órákban. Este már sokkal rosszabb a helyzet, és Ön kétségbe esik. Rák: A mai nap során nagyon meggyőzően fog érvelni és ezzel sikerül maga mellé állítania egy csomó embert. A délutáni órákban kihívás elé kerül. Oroszlán: A mai napot jó hangulatban kezdi és a délelőtti órákban a segítőkész kollégáival fogja az év végi teendőket ellátni. Délután félreértés valószínű. Szűz: Már régóta tudja, hogy egy nagyon fontos szilveszteri meghívást fog kapni. Már nagyon várja, ám lehet, hogy nem érkezik meg, és csalódott lesz. Mérleg: A mai nap nagyon nagy jelentőséggel bír, ugyanis egy alapvetően fontos lépést sikerül tennie a karrierjében. A szerelmi élete nagyon aktív. Skorpió: A mai nap során a tervezésen van a hangsúly, és Ön a jövőjét tartja szem előtt. Elhatározza, hogy 1999-ben változtatni fog az életén. Nyjlas: A mai nap során ügyeiben késedelem várható, ám ha ügyes, akkor sikeres nap kerekedhet ki a maiból is. Igyekezzen kikapcsolódni. Bak: Ön mint mindig, most is tudja, hogy mit akar, és ha szeretne valakit elcsábítani, akkor az aligha fog nehezésre esni. Önnek nagy a meggyőző ereje. Vízöntő: Attól eltekintve, hogy az utazással kapcsolatos ügyek és a kommunikáció megbízhatatlanok lesznek, nagyon kellemes nap áll Ön előtt. Halak: A késő délutáni órák késedelmeitől eltekintve a mai nap nagyon sikeres lesz. Vigyázzon azonban, ha utazik, mert váratlan balesetek lehetségesek.