Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)

1998-12-30 / 300. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 17. RÉGIÓ PANORÁMA RIMASZOMBAT Pályázatot írnak ki A parlamenti választások előtt Jozef Šimko, a Rimaszombati Já­rási Hivatal elöljárója leváltotta tisztségéből Eva Alevová asz­szonyt, a hivatal oktatási osztá­lyának vezetőjét. Az iskolák, óvodák irányítását átmenetileg Ivan Jároši, elöljáróhelyettes vé­gezte. Decemberben Boros Zol­tán, a járási hivatal új elöljárója azonban Járosit leváltotta, az ok­tatási osztály vezetésével pedig ideiglenesen Marta Bialoňovát bízta meg. Boros Zoltán ezzel kapcsolatban lapunknak el­mondta, hogy januárban pályá­zatot írnak ki a tanügyi osztály vezetői állásának betöltésére. A pályázatokat elbíráló bizottság­ban helyet foglal majd a kerületi hivatal képviselője is. (fo) A téli idényben hétköznapokon átlagosan 300, hétvégeken pedig 1500 látogatója van a podhájskai (Ér­sekújvári járás) gyógyfürdőnek. A gyógyforrás 83 Celsius-fokos vizét hígítással 36 fokosra „hűtik", ez­után engedik az ülő medencébe, amely egész télen üzemel. Az ásványi anyagokban gazdag forrásvíz összetétele a tenger vizére hasonlít. A gyógyfürdőt főleg mozgásszervi, légúti és bőrbetegségekben szenvedők keresik fel. (TA SR- felvétel) Karácsony előtt a tolvajok száma is gyarapodik az üzletekben, és a bevétellel arányosan nő a lopott áru értéke Áruházi „szarkák" idénye Karácsony táján nemcsak a vásárlók száma gyarapo­dik, hanem a tolvajoké is, és a bevétellel szinte egye­nes arányban nő az ello­pott áruk értéke is. A nyitrai Jednota Áruház igazga­tónőjét, Katarína Benkovičovát arról kérdeztük, kik és mit emel­nek el a leggyakrabban a polcok­ról. „Az áruházi szarkák évek óta az alkohol, az édességek és a ká­vé iránt érdeklődnek leginkább. Az egyedül próbálkozó tolvajo­kat könnyebb észrevenni, mert gyanúsan sokáig sündörögnek a polcok körül; nehezebb a dol­gunk azokkal, akik bandában dolgoznak. Egyikük az elárusító­nőt foglalkoztatja, a többi meg addig elviszi a kiválasztott árut ­karácsony előtt egy porszívót és egy mikrohullámú sütőt vittek el tőlünk. Sajnos, be kellett vezet­nünk azt a rendszert, hogy a rész­legéről eltűnt árut az elárusítónő téríti meg. Azóta kevesebb a sike­res lopás, de így is meghaladja a havi 15 ezer koronát. A 16-17 éves suhancok pedig szinte ver­senyeznek, kinek sikerül drá­gább holmit ellopnia." A tetten ért tolvajok fele közép­iskoláskorú fiatal. Dzsekijük bel­ső zsebében legtöbbször alko­hol, cigaretta vagy elektronikai cikk, például fényképezőgép la­pul. A másik népes csoport a haj­léktalanokból, alkoholistákból áll össze - ők bármit elvisznek, ami iható vagy pénzzé tehető. A hiedelemmel ellentétben szinte sosem lopnak a kevés pénzűek és a nyugdíjasok. Az áruház igazgatónője szerint még nem fordult elő, hogy valaki kenye­ret, tejet, vajat vagy kiflit lopott volna. Egyre több azonban a kis szarka a gyerekek között, főleg karácsony előtt igyekeztek so­kan elemelni a kiválasztott drá­ga játékot, amit a szülők nem akartak megvenni. A tetten ért lurkók nemegyszer bevallották, hogy a szüleiknek akartak aján­dékot lopni: olyan is akadt, aki egy mixert gyömöszölt volna a polcok mögött a hátizsákjába. Még nem fordult elő, hogy valaki kenyeret vagy tejet lopott volna. .Akadnak tréfás esetek is - foly­tatja Katarína Benkovičová. ­Egy idős úr minap kalappal a fe­jén akart kisétálni tőlünk, de a figyelmeztetőberendezés meg­szólalt, mert a fejfedőn ott volt a fehér műanyag korong. A bácsi magyarázkodni kezdett, végül ki akarta fizetni a kalapot, de ami­kor le akartuk venni a fehér jelző­korongot, azt mondta, anélkül nem kell, mert neki épp az tetszik rajta. A legügyesebb karácsonyi tolvajunk pedig az volt, aki idén az áruház lépcsőfeljárójáról el­vitt egy három méter magas, 10 ezer koronát érő műfenyőt.." Azoknak, akik nem ilyen szeren­csések, és tetten érik őket, vissza kell adniuk az elcsent holmit, és a kihívott rendőrök jegyzőköny­vet vesznek fel az esetről, majd kihágásért büntetik meg őket. Ha pedig a lopott áru értéke meghaladja az 5000 koronát, akkor lopás bűncselekményével vádolhatók és akár börtönbün­tetés is várhat rájuk, (vm) A helyi MKP-szervezet partizánmunkát végzett a választások előtt - állítja Balkó Imre polgármester Mi áll a koloni eredmények hátterében? VRABEC MARIA Zoboralján a több mint 60 száza­lékban magyarok lakta Kolon vá­lasztási eredményei okozták ta­lán a legnagyobb meglepetést, hiszen a 12 tagú képviselő-testü­letbe csak két MKP-jelölt jutott be, holott a faluban jól működik a párt alapszervezete. A lapunk december 21-i számában közölt tudósítást is erről az érthetetlen eredményről adott hírt, hiszen nem tudhattuk, hogy a más pár­tok színeiben vagy függetlenként induló jelöltek közül ki magyar nemzetiségű. A választások után azonban felkereste szerkesztősé­günket Kolon újraválasztott pol­gármestere, Balkó Imre és el­mondta, hogy a helyi önkor­mányzatba valójában kilenc ma­gyar és három szlovák képviselő került. Amint azonban beszélge­tésünk során kiderült, a valódi kérdés inkább az, miért indultak az MKP helyi vezéremberei más párt színeiben? „A téves informá­ció onnan eredhetett, hogy az MKP helyi szervezete 12 jelöltet javasolt a testületbe. A választási kampány alatt a helyi szervezet vezetősége színt váltott, és két saját jelölt helyett a Demokrati­kus Párt két emberét kampá­nyolta. Sem az utókampá­nyoltak, sem pedig a maradék 10 MKP jelölt, valamint a párt pol­gármesterjelöltje sem kapott elég voksot a választásokon. Viszont a két magára hagyott MKP­képviselőnek nagyon sok polgár szavazott bizalmat. A helyi MKP­szervezet a választások előtt par­tizánmunkát végzett, amire jó lenne, ha odafigyelnének a köz­ponti pártszervek is. Sajnálatos, hogy az MKP járási tisztségvise­lője, sőt parlamenti képviselője­löltje a Demokrata Párt színeiben akart remekelni az önkormány­zati választásokon. Magatartása felháborította az MKP helyi szim­patizánsait, s ez megmutatkozott a választási eredményekben is." - mondta Balkó Imre. POZSONY Köszönet és hála mindenkinek A pozsonypüspöki 19. számú Árpád-házi Szent Erzsébet Cser­készcsapat és a Körzeti Cserkésztanács hálás köszönetet mond mindenkinek, aki részt vett az 1998. december elsején szerve­zett adománygyűjtésben, vagy egyéb módon segítette munkájukat. Hosszú és kényelmetlen út után (Beregszászon az ukrán vámhivatal hét órát várakoztatta az adományt kísérőket) a cserkészek képviselői december harmadikán ad­hatták át a kárpátaljai árvízkárosultaknak gyűjtött 4 tonnányi meleg ruhaneműt és lábbelit, valamint az egy tonnányi tartós élelmiszert. A cserkészek továbbra is várják a pénzadományo­kat, és kérik a vállalkozókat, támogassák e nemes ügyet. Az el­küldött összeget köszönőlevelükben is feltüntetik, s így azt a vállalkozók leírhatják az adóalapjukból. Számlaszámuk: SLSP a.s. Uzbecká 1,821 06 Bratislava, c.b.ú. 82958-019/0900 VS 225. (S. W. I.) TASULYA Nem voltak jelöltek Mint arról korábban beszámoltunk, a Szobránci járáshoz tar­tozó kis községben nem tartottak helyhatósági választásokat, mert az egyetlen polgármesterjelölt a kampánycsend idején visszavonta jelölését. Az egytagú PEP-en kívül más politikai szervezet nincs a faluban, függetlenek meg nem indultak a vá­lasztásokon. Pótválasztásokra feltehetőleg a jövő év áprilisá­ban kerül sor, feltéve, ha összeáll a jelöltek listája, (kat) RIMASZOMBAT Új Szó is lesz a járási hivatalokban Az elmúlt választási időszakban a járási hivatalokban csaknem kizárólag a Slovenská Republika napilapból tájékozódhattak az alkalmazottak, elvétve került a megrendelésbe egy-egy Pravda. Nem hivatalos értesüléseink szerint a Rimaszombati Járási Hivatalban januártól nagyobb lesz a választék napilap­okból. Természetesen továbbra is megrendelik Slovenská Republikát, de csak egy példányban, és jár majd a Pravda, il­letve a Sme napilap. A magyar nemzetiségű alkalmazottak ja­nuártól megtalálják a hivatalban lapunkat, az Új Szót is. (fo) Megjelent a A tartalomból: • Európé visszarablása Kövesdi Károly írása • Mi kérdezünk, a kormány válaszol Szilveszteri politika • Az 1998-as esztendő belpolitikai eseménynaptára • A világűr neveletlen gyermekei A száguldó üstökösökből is következtetni lehet a jövőre • Borotvaélen tangózik Portré Fábián Gyula kaszkadőrről • A cseh hokidiadaltól a FIFA-elnökváltásig Mit hozott 1998 a sportpályákon és a versenyzők világá­ban? • NAPTÁR 1999 VÁRHATÓ IDÖJÁRÁSS VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, -2 - +3 FOK A Nap kel 07.44 - nyugszik 16.04 órakor. AHoldkel 14.14-nyugszik04.10órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 305, változatlan; Medve: 150, apad; Komárom: 230, változatlan; Párkány: 140, apad. ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOCIA Változóan fel­hős lesz az ég. Az alacsonyab­ban fekvő terü­leteken, völ­gyekben rartós köd is előfordulhat. A hőmér­séklet mínusz 2 és plusz 3 fok között alakul, egyes helyeken azonban a plusz 5 fokot is elér­heti. Gyenge, változó irányú szél vár­ható. Holnap a maihoz hasonló időjá­rásra számíthatunk, hajnalban a legalacsonyabb hőmérséklet mí­nusz 7 fok körül alakul, nappal­ra a plusz 1 és plusz 5 fokot is el­érheti. Az időjárás kedvezően hat közérzetünkre, szellemi és fizi­kai teljesítőké­pességünkre. A köd miatt nőhet a levegő szeny­nyezettsége, ezért - főként az iparvidékeken - panaszokra kell számítaniuk a légzőszervi bete­geknek. Az utóbbiak kerüljék a nagyobb megterhelést. Jelentő­sen javulhat a reumatikus meg­betegedésekben szenvedők álla­pota. A hegyekben uralkodó időjárás jó hatással van a szerve­zetre, migrénes fejfájás és há­nyinger gyötörheti viszont az alacsony vérnyomásúakat. Csütörtökön AZ UJ SZÓ MEUixim • így írtunk mi • Van képünk hozzá • Képzelt riport egy álinterjúról

Next

/
Thumbnails
Contents