Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)
1998-12-03 / 280. szám, csütörtök
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 3. KOMMENTÁR Kitől fél Nagysurány? VRABEC MÁRIA Ném szeretnék nyitrai vagy ne adj Isten, nagysurányi magyar lenni. Mert szörnyű lehet azzal feküdni, azzal kelni, hogy tőlem, esedeg tizedmagamtól retteg az egész város. Naponta röpiratokkal pakolják télé a hazafiak postaládáját, amelyekben az ellenem való kemény védekezésre buzdítják őket, és nem múlhat el rendezvény anélkül, hogy telhetetlen irredenta mivoltomat ne említsék. Hetek óta ez folyik mindkét említett városban - melyeket Ján Slota a szlovákság erős végvárainak nevez. A Prokeš és Bajaník-féle végvári vitézek pedig védelmezik is a rájuk bízott bástyákat az elmagyarosítás ellen, olyan bőszen, mintha csak napok kérdése lenne, hogy már nem szabad az utcán az állam nyelvén megszólalni. Holott réges rég ennek éppen az ellenkezője igaz. Nyitra lakosságának alig két százaléka magyar nemzetiségű, többségük 70 év feletti, idős ember, vagy a lakótelepekre beköltözött fiatal, aki szülőfalujában talán a magyarságát is otthagyta. Magyar alapiskola a monarchia óta nincs a városban, a gimnáziumot 1977-ben zárták be. A heti egy magyar szentmisét évek óta egy nyugdíjas pap szolgáltatta és most, hogy súlyosan megbetegedett, egy holland misszionáriusnak kellett vállalnia a magyar hívek szolgálatát, mert a püspöki hivatal szerint a többi magyar pap mind elfoglalt. Magyar kulturális élet a városban nincs, jó, ha évente egyszer szerepel itt a Jókai Színház, és egyre kevésbé érezni a magyar tanszék jelenlétét is, mert tanár is, diák is, amint teheti, „húzza a csíkot" Pribina városából. Nagysurányban, a Matica slovenská dédelgetett központjában, ha lehet, még elkeserítőbb a helyzet. Míg a háború után a kisváros lakosságának 30-40 százaléka volt magyar, ma alig 5. A magyar tanítási nyelvűnek becézett kereskedelmi akadémián egyre több tantárgyat oktatnak szlovákul, magyar miséről, temetésről, esküvőről álmodni sem mernek a surányiak, magyar kulturális rendezvény pedig talán a hatvanas években volt utoljára a városban. Szinte minden utcasarkon márványtáblák figyelmeztetnek a magyarok történelmi gaztetteire. Ha pedig valaki nem áll meg minden emlékműnél és kőtáblánál, hogy a fejébe vésse az egyeden történelmi igazságot, azt most röpiraton értesítik. Mert hol lehetne jobban kiélni a harci kedvet, mint ott, ahol az „ellenségnek" már védekezni sem maradt ereje? JEGYZET Osztogató fosztogatók PÉTERFI SZONYA Az egészségügyben december l-jétől a kormány utasítására (is) takarékoskodni kell, hiszen az ágazatban a hiány az év végéig eléri a 12 milliárd koronát. Tibor Šagát egészségügyi miniszter nem tehetett mást, minthogy előre bocsánatot kért a betegektől a várható nehézségek miatt. Ugyanis mindennek a beteg issza meg a levét. Bár megszokta már, hogy ha kórházba kerül, családtagjai mossák a pizsamáját, látják el tiszta törülközővel, sokszor WC-papírral, némi elemózsiával, amivel pótolni kell a gyakran ehetetlen kosztot, vagy akár azt is, hogy az ápolónő, az orvos csak akkor veszi őt emberszámba, ha a zsebébe hálapénzt csúsztat. Mostantól meg kell barátkoznia azzal a gondolattal is, hogy nem akkor vonul be a kórházba, amikor neki jó, hanem a kórház anyagi lehetőségei szerint. Csakhát szép számmal akadnak, akik felteszik a kérdést: a kórházigazgatók az elmúlt négy év alatt tényleg az egészségügybe forgatták vissza a betegellátás címén kapott milliókat? Valóban ki kellett kövezni a kórház udvarát, vagy csak azért került erre sor, mert ugyanaz a cég építette a kórházigazgató házát?! Valóban 18 millió koronába kerül egy kórház kazánházának felújítása vagy a pénzből az igazgatónak is jutott, netán az egészségügyi minisztérium egy-két tisztségviselőjének, a hálás építkezési vállalkozó pedig a mozgalom számláját is gyarapította a megrendelés fejében? Nagy a valószínűsége, hogy egyes DSZM-pozitív kórházigazgatók megbulizták a versenypályázatokat, s nem a műszer, az elvégzendő munka árát és minőségét vették figyelembe, hanem saját anyagi hasznukat. Sok helyütt miniszteri áldással fosztogattak, hiszen nyílt titok, sokan intézetük magánosításán fáradoztak, s állami pénzen korszerűsítették mind a műszaki berendezést, mind az épületeket. Az új kormánynak sürgősen közzé kellene tennie a válsághelyzetért felelősök névsorát és (gaz) tetteit, mert az adófizető állampolgár tudni szeretné: kik miatt kellett üzemen kívül helyezni pl. a 80 férőhelyes felbári geriátriai és utókezelési osztályt vagy a rimaszombati szemész-, gége-, és tüdőosztályt, felére csökkenteni a kassai egyetemi kórház befogadóképességét. Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt-politika - (58238338), SidóH. Zoltán-gazdaság (58238310), - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma (58238338), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 58217054, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadáséit felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz dače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: voxnova@isternet.sk Néhány ügyrendi javaslatot fűztem a kormányprogramhoz a sarki kocsmában (Peter Gossányi karikatúrája) Politika, erkölcs és Istennek tetsző dolgok kényes összefüggései Felborult értékrendek Václav Havel cseh államfő néhány héttel ezelőtt azt nyilatkozta belga lapoknak, hogy a kultúra fontosabb, mint a politika. Hát az etika? Nem kétséges, Havel ezt is előnyben részesítené. Attól tartok, nem lenne sok követője. GÖRFÖL ZSUZSA Mostanában két olyan ügy foglalkoztatja a világot - de főleg Európát amelynek legalább annyi köze van az etikához, mint a politikához; ha ugyan nem több. Egy spanyol bíró szemfülessége és fejlett igazságérzete kellett ahhoz, hogy a gyógykezelésre Londonba érkezett chilei exdiktátor pimaszsággal határos önbizalma végre meginogjon. Nehogy a politikusok beleüthessék az orrukat, a bíró éjszaka továbbította a kiadatási kérelmet. A brit rendőrség pedig törvénytisztelő, így a kórház reggelre börtön lett Pinochet számára. De immár majdnem szabad: kedd este óta egy London közelében fekvő luxusrezidenciában várja a brit belügyminiszter döntését, hogy átadják-e Az emberi jogok elleni bűncselekmények elévülhetetlenek. őt a spanyol hatóságoknak vagy sem. Ez ugyanis még mindig kérdéses, bár a lordok bírósága egyértelműen kimondta: az exdiktátort nem illeti meg a mentesség. Sőt, döntésük nemcsak eseti, hanem igenis általánosítható: az emberiesség, az embeIgenis volt verseny Mi, a nyitrai Konstantin Egyetem Hungarisztikai Tanszékének diákjai, akik 1998. november 20-án, az egyetemünkön rendezett anyanyelvi vetélkedő szervezői voltunk, felháborodással olvastuk Vrabec Mária 1998. nov. 23-án a versenyről megjelent tudósítását. Ezt írja: „A harmadikosok és negyedikesek csoportjában nem lehetett megtartani a versenyt, mert az öt kisiskola köri jogok elleni bűntettek elkövetőit semmiféle jogcímen nem illeti meg mentesség, bűntetteik soha nem évülnek el, s nem vonatkozik rájuk a területi elv. Magyarán: bármikor, bárhol perbe foghatók, elítélhetők. Öcalan is? Egyetlen felelős politikus sem siet a válaszadással, hiszen még abban sincs egyetértés, hogy a Kurd Munkáspárt vezére „egyszerű" gyilkos, terrorista vagy szabadságharcos. Az Olaszországban politikai menedékjogért folyamodó Öcalant egy, Németország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján tartóztatták le de Németországnak most nem kell. Nagyon nem kell, elvégre területén törökök és kurdok is élnek szép számban, s joggal tart attól, hogy a Kis-Ázsiában több évtizedes múltra visszatekintő konfliktus „mellékhadszínterévé" válna. Csakhogy a „sokszoros gyilkos" kiadását követelő Törökország a NATO tagja, s elváija szövetségesei támogatását. Annál is inkább, hogy a szövetség hivatalosan meghirdetett célja a terrorizmus elleni harc. Viszont az ENSZ Alapokmánya elismeri a nemzeti felszabadító harc jogosságát, s vitathatatlan, hogy a kurd függetlenség elnyerésének egyik - ha nem a legfőbb - kerékkötője éppen Ankara. Franciaország viszont úgy tesz, mintha az Öcalan-ügyhöz semmi köze sem lenne, felettébb örvendezik azon, hogy Pinochetnek nem jár a mentesség s ezzel egyidőben államfőt megillető tisztelettel fogadta az Afrika-csúcs résztvevőit, akik között jócskán akadt diktátor. A „legpinochetebb" kétségkívül Laurent Kabila. Igaz, ő még hivatalban van, Kongónak pedig felbecsülhetetlen a nyersanyagkincse - de lehet-e ez érv? Az egyszerű emberi logika szerint Nürnberg óta nem kétséges, hogy az emberi jogok ellen elkövetett bűncselekmények univerzális jellegűek és elévülhetetlenek. Mario Vargas Llosa világhírű perui író és politikus szerint „Istennek tetsző dolog lenne, ha egy diktátort egyszer nemzetközileg megbüntetnének az általa elkövetett bűncselekményekért. Ez egyfajta figyelmezLesz-e büntetés? Mi a fontosabb: az erkölcs vagy a politika? tetés lenne a törtető diktátorok számára." Vargas Llosa nem tagadja, hogy a múltban méltatta a Pinochet által végrehajtott piacgazdasági reformokat. Ennek ellenére úgy véli, a sikeres gazdaságpolitika nem jelent mentességet a gyilkosságokra. Otthon vagyunk. A gazdasági csodáról zengett dicshimnuszokról már biztosan tudjuk, hogy olcsó hazugságok voltak. Nem ártana azonban elgondolkodni azon, hogy a kis diktátorokból lesznek a nagyok, a lelkes rendcsinálókból a terror gátlástalan alkalmazói. Es mindig akadnak sakálok meg piti ügyeskedők, akik nagyon jól élnek a Nagy Vezér udvartartásában. Talán mégsem túl erős a hasonlat, hiszen ahogy telnek a napok, újabb és újabb mocskos ügyek kerülnek felszínre kies kis hazánkban. És hol van még a vége? Lesz-e büntetés? Kell-e egyáltalán, s jogos-e? Mi a fontosabb: az erkölcs vagy a politika? TALLÓZÓ SME Az Általános Hitelbank vezetésében történt változások elsöpörték posztjáról Ľudovít Hudeket, a bank igazgatóhelyettesét. Hudek 1994-ben csak tizenhetedik volt a DSZM választási listáján, de mivel a mozgalom vezetője bízott benne, csakhamar az ország belügyminisztere lett. Miniszteri karrierje 1996 augusztusában ért véget. Amikor a Twist rádió közölte Hudek Lexával folytatott botrányos telefonbeszélgetését, melyből kiderült, hogy mind ő, mind A SZISZ igazgatója visszaél jogkörével. Lexának és Vladimír Mečiarnak kellett helyrehoznia a hibát. Kijelentették: a felvétel hamisítvány. Hudeket büntetésképpen eltávolították a kormányból, jutalma az lett, hogy a VUB alelnökévé választották. Az ügyészség hivatali jogkörökkel való visszaélés gyanúja miatt kivizsgálást kezdett az ügyében, de az Mečiar amnesztiájával befejeződött. Ha a kivizsgálást felújítják, Hudeknek, Lexának és az „Öregnek" tisztáznia kell akkori tetteit. TÝDEN A Szlovákiával szembeni orosz államadósság törlesztéséből a Devín Bank és a Katrim Stella nevű társaság húzta a legtöbb hasznot - írja a cseh hetilap. Az orosz kézben lévő Devín Bank hasznából nemcsak annak vezetői profitáltak, hanem azok hozzátartozói és barátai is. A bank vezérigazgatójának felesége, Blažena Martinková, Mečiar „mindenes tanácsadója", de Mečiart is szoros szálak fűzik az intézményhez. Az adósság törlesztéseként Szlovákia MIG-29-es vadászgépeket kapott, s az üzletet a Devín Bank intézte. Ezért 269 mülió koronát kapott a kormánytól azzal az indoklással, hogy minden repülővel 3,5 millió koronát spóroltak meg. Egyes gépek azonban sohasem szállnak fel. Csak a korszerűsítésük tizenötmillióba kerülne darabonként, ráadásul üzemeltetésük is költséges. DIE PRESSE Jose Maria Gil-Robles, az Európai Parlament elnöke egyik területen sem vár áttörést az Európai Unió állam- és kormányfőinekjövő heti csúcstalálkozójától. Áz EP-elnök a Die Presse osztrák lapban megjelent nyilatkozatában arra a kérdésre válaszolva, hogy a résztvevők vajon kibővítik-e az EU-tagjelöltek körét, úgy vélte: az állam- és kormányfők egészében véve elfogadják az Európai Bizottság által a tagjelöltekről készített jelentést. Esetleg elképzelhetőnek tartja, hogy pozitív jelzést adnak Litvániának vagy Szlovákiának is. Gil-Robles szerint nem várható Bécsben semmilyen komolyabb döntés az Agenda 2000-ről. Mint mondta: ez még túlságosan korai lenne, s ma még nem is lehet dönteni. Megítélése szerint csak az unió reformjának általános irányáról várható vita december 11-én és 12-én. VISSZHANG zül egy sem jelentkezett." A szerző valótlanságot állít, mert igenis volt verseny, hat csapat részvételével: Alsóbodok, Gímes, Kálaz, Kolon, Nagycétény, Pográny. A versenyt a koloni alapiskola négytagú csapata nyerte. A szerző által közölt információ sérti a rendezőket, a gyerekeket és felkészítő tanáraikat. A lelkes, áldozatkész munkát nem illik így semmibe venni. Földes József, Dubovszky Norbert, Csanda Szilvia szervezők Nem tudhatja, miről volt szó Megdöbbenéssel olvastam Molnár Norbert írását a Csemadok elnökeinek és titkárainak, valamint OT tagjainak értekezletéről, mely Budapesten zajlott novomber 22-23án. Nem kívánom a cikket elemezni, csupán annyit szeretnék közölni, hogy nevezett sorok írója nem voltjelen az értekezleten, tehát nem is tudhatja, hogy miről volt Budapesten szó, s mi hangzott el. Amiről ír, az a dolgoknak teljes mértékű félreértelmezése. Halvány segédfogalma sincs az írás szerzőjének a Csemadok szerepéről a felvidéki magyarság életében, a múltban és jelenben betöltött fontos szerepéről, jövőbeli terveiről, munkájáról, működéséről. Nem tudja, mit jelent „Csemadokosnak" lenni, milyen eredmények vannak a Csemadok 50 éve mögött. Javaslom, legközelebb a tisztelt szerkesztő úr informálódjon az illetékeseknél, érdeklődje meg, hogy mi is történt, mielőtt ír valamiről, ill. küldesse ki magát „hivatalból" a helyszínre. Vörös Attila Csemadok TV, Rimaszombat