Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)

1998-12-02 / 279. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 2.. SPORT Pályafutása legrosszabb éve után a válogatott kenus Orosz Csaba elkezdte a felkészülést az új idényre Már csak önmagában bízik Somorja. Orosz Csabának, az ŠKP Bratislava váloga­tott kenusának nem úgy sikerült az idei évad ahogy azt elképzelte. Az augusztusi szegedi ka­jak-kenu világbajnoksá­gon kenu egyesben ezer méteren csupán a 16. he­lyen végzett. HORVÁTH PÉTER Kenu négyesben a 200 és az 500 méteres távon sem sikerült a Kňazovický, Páleš, Kubica, Orosz kvartettnek felállnia a do­bogóra Mind a két sprinttávon ­melyek a kenu négyesben nem olimpiai számok - csupán az ötödik helyen végzett Csaba egysége, pedig a világbajnokság előtt nagy volt a fogadkozás. A vb utáni hangulat nem lehe­tett túl rózsás a négyesen belül. Teljes mértékben a négyesre kon­centráltunk, mert itt értük el a legjobb eredményeinket. Mivel azonban a C-4-es nem szerepel az olimpia műsorán, így csak az érmes helyezéssel lehettünk vol­na elégedettek, míg a többi helye­Egyesben ezer méte­ren már a táv felénél elfogyott az erőm. zés számunkra kudarccal ért fel, ami sajnos be is következett. Azt kell, hogy mondjam: ez az év volt eddigi pályafutásom legrosszabb idénye! Kenu egyesben ezer méteren' sem sikerült felejtetned a kvartett sikertelenségét. Az egész idény folyamán a né­• Két aranyérmet nyertek a szlo­vák testépítők a Barcelonában véget ért junior világbajnoksá­gon. Katarína Trnovcová az 57, Dáša Kopčáková a plusz 57 kiló­ban diadalmaskodott. • Leváltották Luigi Simonit, az Internazionale edzőjét. Helyére a román Mircea Lucescu ült, aki már régebben tevékenykedett Olaszországban. • Montreal-Los Angeles 3:1, az NHL legutóbbi játéknapján. • A magyar labdarúgó ligaválo­gatott kedden 3:2-re kikapott a kárpátaljai válogatottól az ukraj­A NIKE irodáiban a következő meccsekre tippelhetünk. SZERDA, DECEMBER 2. Angol II. labdarúgó-divízió: 47. Q. P. Rangers-Ipowich 3,1-2,8-1,8­1,55-1,15; 48. Norwich-Grimsby 1,55-3,0-4,2-1,1-1,8. Skót ftit­ballbajnokság: 49. St. Johnstone­Hearts 2,0-2,8-2,9-1,2-1,45. Dán futball-liga: 50. Aarhus GF­Aalborg 2,7-2,7-2,2-1,35-1,25; 51. Vejle-Bröndby 3,2-2,8-1,9­1,5-1,2. Labdarúgó Német Kupa: 52. Siegen (3)-Wolfsburg 3,6­2,8-1,7-1,6-1,1; 53. Oberhausen (2)-M'gladbach 2,5-2,8-2,3-1,35 -1,3; 54. Bremen-TeBe Berlin (2) 1,65-2,8-3,5-1,1-1,6. Labdarúgó Belga Kupa: 55. St. Truiden-C. Bruges (2) 1,45-3,2-4,8-1,05­2,0; 56. Beveren-St. Liége 2,7­2,7-2,2-1,35-1,25; 57. Lokeren­Lommel 1,3-3,5-6,5-0-2,4; 58. Li­erse-Harelbeke 1,55-3,0-4,2-1,1­1,8; 59. Antwerpen (2)-Ander­lecht 3,6-3,0-1,65-1,65-1,1. An­gol labdarúgó Liga Kupa: 60. Tot­tenham-Manchester Utd. 2,5­Orosz Csaba a somorjai csónakház előtt gyest gyakoroltuk. Mivel ebben a számban rövidtávon álltunk rajthoz, a sprintekre, robbané­konyságra fektettük a hang­súlyt. Állandóan a trencséniek­kel edzettem, az ő módszereik­kel dolgoztunk, és az én edzés­tervem magától érthetődően felborult. így nem csoda, hogy az egyesben ezer méteren már a táv felénél elfogyott az erőm. A rossz tapasztalatokból ta­nulva mivel vágsz neki az új idénynek? Kilencvenkilencben Milánóban rendezik a síkvízi kajak-kenu vi­lágbajnokságot. Csak ezen az egy versenyen lehet kiharcolni a 2000-es sydney-i nyári olimpiai játékokon való a részvételt. Eh­hez az kell, hogy az első 13 kö­zött végezzek. SPORTHÍRADÓ nai Munkácson. Hétfőn hazai pá­lyán Nyíregyházán a magyar csa­pat győzött 3:1 arányban. • A marokkói Musztafa Hadzsit választották az év legjobb labda­rúgójának Afrikában. A spanyol La Coruna játékosa két szavazat­tal előzte meg a nigériai Oko­chát. • Június 19-e és július 17-e kö­zött Las Vegasban rendezik az eredetileg decemberre tervezett sakkvilágbajnokságot. • Szusza Ferenc 75 éves. Az egy­kori kiváló játékos 463 élvonal­beli bajnoki mérkőzésen szere­Egyéniben vagy pedig páros­ban kívánsz rajthoz állni? Már csak magamban tudok bíz­ni! Kenu egyesben ezer méteren próbálom meg kievezni a syd­neyi repülőjegyet. Szó van róla, hogy Kňazovickýval is rajthoz állnánk a párosban, azonban én most inkább a saját edzéstervem alapján szeretnék dolgozni, és az egyénire koncentrálni. Szoro­sabbra fűztem a kapcsolatot a magyar válogatott volt edzőjé­vel, Tóth Árpáddal, akinek sokat köszönhet Kňazovický is, hogy világklasszissá nőtte ki magát. Csak Milánóban lehet kihar­colni az olimpián való indulás jogát? Sajnos igen! Ha valaki netán be­tegség vagy sérülés miatt kény­telen kihagyni a vb-t, akkor oda pelt az Újpest színeiben és 397 gólt szerzett. • Zágrábban kisorsolták a selej­tező-csoportokat a 2000-es kézi­labda Európa-bajnokságra. Szlo­vákia ellenfelei Portugália, Lett­ország és Grúzia. • Patrick Keil, a Tour de France doppingbotrányt kivizsgáló bíró bejelentette, a Festina csapat összes versenyzője tiltott szerek használt. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 6, 7,15, 17, 19, 30, 32, 35, 41,47,52,53,55, 56,61,63,66, 70, 74, 79. A NIKÉ 49. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA 2,8-2,3-1,35-1,3; 61. Leicester­Blackburn 1,6-3,0-3,8-1,1-1,7. Labdarúgó Olasz Kupa: 62. Ata­lanta-Fiorentina 2,8-2,8-2,1­1,45-1,2. CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 3. Jégkorong NHL: 74. Ottawa- Los Angeles 1,8-4,0-2,4-1,35-1,6; 75. Chicago-Anaheim 1,8-4,0­2.4-1,35-1,6; 76. Calgary-Tam­pa Bay 1,9-4,0-2,3-1,4-1,55. Cseh hokiliga: 77. Budéjovice­Zlín 2,0-4,0-2,2-1,5-1,55. Svéd jégkorongbajnokság: 83. Lulea-MoDo 2,2-4,0-2,0-1,55­1,5; 84. Frölunda-Brynás 2,3-4,0 -1,9-1,55-1,4; 85. Djurgarden­Vásteras 1,6-4,2-2,8-1,25-1,8; 86. Farjestad-Malmö 2,0-4,0-2,2 -1,5-1,55; 87. Björklöven-AIK Stockholm 2,3-4,0-1,9-1,55-1,4; 88. HV 71-Leksand 2,1-4,0-2,1­1.5-1,5. Finn hokiliga: 89. Hámeenlinna­Ässät Pori 1,5-4,5-3,0-1,25-1,95; 90. Jokerit-Espoo Blues 1,4-4,8­3.6-1,2-2,1; 91. Jyväskylä-HIFK Helsinki 2,7-4,0-1,7-1,7-1,3; 92. Lukko Rauma-Ilves 1,9-4,0-2,3­1,4-1,55; 93. SaiPa-Kuopio 1,3­5.4-4,2-1,15-2,4; 94. Tappara­TPS Turku 2,3-4,0-1,9-1,55-1,4. Francia labdarúgóliga: 95. Au­xerre-Marseille 2,3-2,7-2,6-1,3­1,3; 96. Lyon-Bordeaux 2,4-2,7­2.5-1,3-1,3; 97. Monaco-Nancy 1,45-3,2-4,8-1,05-2,0. Holland fo­cibajnokság: 98. Fort. Sittard­Waalwijk 1,75-2,8-3,5-1,1-1,6. PÉNTEK, DECEMBER 4. Jégkorong NHL: 103. Buffalo­Philadelphia 1,9-4,0-2,3-1,4-1,55; 104. New Jersey-Montreal 1,65­4,0-2,8-1,25-1,75; 105. Was­hington-NY Islanders 2,0-3,6-2,2 -1,5-1,55; 106. Carolina-Pitts­burgh 2,1-4,0-2,1-1,5-1,5; 107. Colorado-St. Louis 2,1-4,0-2,1­1,5-1,5; 108. Edmonton-Tampa Bay 1,65-4,0-2,8-1,25-1,75; 109. Vancouver-Dallas 2,3-3,8-1,85­1,55-1,4; 110. San José-Detroit 2„3-3,6-1,85-1,55-1,35. Csehho­kiliga: 111. Kar. Vary-Litvínov 1,75-4,0-2,6-1,3-1,65; 112. Plzeň -Opava 1,5-4,5-3,0-1,25-1,95; (Somogyi Tibor felvétele) az olimpiai részvétele. A Nem­zetközi Olimpiai Bizottság sza­badkártyáiban sem érdemes bíz­ni, mivel ezeket a fejlődő ázsiai és afrikai országok között oszt­ják szét, akiknek a versenyzőire 500 méteren fél percet vernek a legjobbak. Nem marad más hát­ra, mint keményen dolgozni, és Milánóban bekerülni az első ti­zenháromba. Milyen edzéseket végzel a tél folyamán? Ilyenkor a kondíciószerzésen van a fő hangsúly. Futás, úszás, súlyzózás és medencében való evezés tölti ki napjaim nagy ré­szét. Januárban Magas Tátra-i edzőtáborozás szerepel a terv­ben, majd február végén a már jól ismert olasz vizeken szállunk először vízre. HOKI EXTRALIGA Pozsony. Tegnap a rájátszás első összecsapásaival folytatódott a jégkorong Extraliga. Áz A-csoport (23. forduló) eredményei: Slo­van-Liptovský Mikuláš 9:2 (2:0, 4:1, 3:1), Košice-Trenčín 1:2 (0:0, 1:1, 0:1), Skalica-Zvolen 3:2 (2:1, 1:1, 0:0). A következő forduló (dec. 4.): L. Mikuláš-Zvo­len, Trenčín-Skalica, Slovan-Ko­šice. B-csoport (1. forduló): Pop­rad-Žilina 4:2 (1:0,2:0,1:2), Sp. Nová Ves-Dubnica 7:1 (3:0, 2:1, 2:0), B. Bystrica-Nitra 1:2 (0:1, 1:1, 0:0), Martin-Prešov 2:2 (0:1,1:1,1:0). Legközelebb (dec. 4.): Žilina-Prešov, Nitra-Martin, Dubnica-B. Bystrica, Poprad­Spišská Nová Ves. (sr) 113. Sparta-Vítkovice 1,5-4,5­3.0-1,25-1,95; 114. Slavia-Tŕinec 2.1-4,0-2,1-1,5-1,5; 115. Vsetín­Kladno 1,15-4,5-5,6-1,05-2,9; 116. Jihlava-Pardubice 2,1-4,0­2.1-1,5-1,5. Német jégkorong-baj­nokság: 117. Köln-Mannheim 2,1­4,0-2,1-1,5-1,5; 118. Hannover­Angsburg 1,7-4,0-3,7-1,3-1,7; 119. Schwenningen-Krefeld 1,7­4,0-2,7-1,3-1,7; 120. Frankfurt­Landshut 1,5-4,5-3,0-1,25-1,95; 121. Kassel-R. Löwen 1,2-5,4­5.0-1,05-2,6; 122. Nürnberg-Ro­senheim 1,45-4,8-3,1-1,2-2,1. Német labdarúgó Bundesliga I: 123. Nürnberg-Rostock 1,8-2,8­3.2-1,2-1,5; 124. Bochum-Ba­yern M. 3,6-2,8-1,7-1,6-1,1. Né­met labdarúgó Bundesliga II: 125. Karlsruhe-Unterhaching 1,6­2,8-3,5-1,1-1,6; 126. Uerdingen­Cottbus 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3; 127. Ft. Köln-Gütersloh 1,6-2,8-3,6­1.1-1,6. Osztrák fociliga: 128. Sturm-LASK 1,65-2,8-3,8-1,1­1,65. Svájci focibajnokság: 129. Grasshoppers-St. Gallen 1,7­2,8-3,6-1,1-1,6; 130. Sion-FC Zürich 2,3-3,0-2,3-1,35-1,35. Kačáni javaslata: Dušan Galis Pozsony. Dušan Galist, a listavezető Trnava edzőjét javasolta Ladislav Kačáni, a Szlovák Labdarúgó Szövetség technikai igazgatója az A válogatott szakvezetőjének a szövetség végre­hajtó bizottságának tegnapi ülésén. Döntés azonban csak de­cember 10-én várható, mivel nem ismert az edző klubjának ál­láspontja. Jankech megüresedett helyére még Adamecet (Prešov), Grigát (Slovan) és Bubenkót (Inter) jelölték. (SITA) Nebiolo elégedett a felkészültséggel Pozsony. Primo Nebiolo, a Nemzetközi Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke szlovákiai tartózkodása során elége­dettségét fejezte ki Tátra-Poprád, a január 22-e és 30-a között sorra kerülő 19. Téli Universiade rendezőjének felkészültségét illetően. „A létesítményeket és a pályákat tekintve pozitív kép alakult ki bennünk. Jó versenyekre számítunk, hiszen a viadal­ra már 44 ország jelezte résztvételi szándékát." (sr) Hol köt ki Vlastimil Plavucha? Kassa. Hiába ült tárgyalóasztalhoz a Košice és a Zvolen jégko­rongklub vezetősége, ismét nem tudtak dűlőre jutni Vlastimil Plavucha átigazolásának ügyében. A kassaik szerint a zólyomi klub keveset kínál a játékosért, akit érvényes szerződése köt a kelet-szlovákiaikhoz. A csapat képviselői elárulták, hogy a ho­kis iránt Németországból is érdeklődnek. Korábban is megje­lentek már hasonló információk, de Plavucha nem bír visszata­lálni a jégpályára. (SITA) Lékó Péter hatodik a világranglistán Linares. A Nemzetközi Sakk Szövetség kiadta a világ legjobb ötven játékosának legfrissebb világranglistáját. Az első tíz he­lyen nem történt változás, csak a spanyol válogatott Alexej Sirov lépett előbbre, negyedik a mezőnyben. A legjobb tíz: 1. Garri Kaszparov 2803, 2. Visvanathan Anand 2750, 3. Vladi­mír Kramnyik 2724, 4. Alexej Sirov 2712, 5. Gata Kamsky 2701, 6. Lékó Péter 2693, 7. Borisz Gelfand 2690, 8. Michael Adams 2688, 9. Alexander Morozevics 2686,10. Peter Svidler 2679 pont. (TASR) Ladislav Škorpilból képviselő lett Hradec Králové. Ladislav Škorpil, a korábban Dunaszerda­helyen is tevékenykedő futballedző politikai pályára tért. Az önkormányzati választásokon szülővárosában önálló jelölt­ként a legtöbb szavazatot kapta és bekerült a városi tanácsba. Škorpilt szeptember 9-én menesztették a helyi futballklub kis­padjáról és a választásokban sem adtak nagy esélyt neki. „Az emberek bizalma segített nekem " - nyilatkozta az újdonsült képviselő. (SITA) Ma Isztambulban: Galatasaray-Juventus Nyon. Az UEFA hétfőn megerősítette korábbi határozatát, melynek értelmében ma játsszák a török Galatasaray és az olasz Juventus közötti Bajnokok Ligája mérkőzést Isztambul­ban. A két csapatnak eredetileg a B-csoport 5. fordulójában kellett volna találkoznia egymással, ám az UEFA a két ország közötti feszült politikai viszony miatt új időpontot jelölt ki. A találkozó tehát 20.45-kor kezdődik a legnagyobb török városban. (MTI) A VK-döntőben: Real-Vasco da Gama 2:1 (1:0) Harmincnyolc év után MTI-HIR Tokió. A spanyol Real Madrid labdarúgócsapata 38 év után is­mét elfoglalta a futball klub­trónját, miután kedden a Toyota Világ Kupa döntőjében 2:1 (1:0) arányban legyőzte a brazil Vas­co da Gama együttesét. A mér­kőzés első harmadában az euró­pai csapat irányította a játékot. Á 25. percben meg is szerezte a vezetést, a felfutó Roberto Car­los beadását Nasa szerencsétíe­nül a saját kapujába fejelte. A második félidőben feljöttek a brazilok, és Juninho révén az 57. percben egyenlítettek. Dön­tetlen állásnál sem álltak le a csapatok, mindkét együttes győ­zelemre játsszott. Nem sokkal a rendes játékidő letelte előtt See­dorf Rault indította, aki két vé­dőt is kicselezve talált a hálóba. REAL: Illgner-Sanchiz, Hierro, Sanz, Roberto Carlos-Redondo, Seedorf, Panucci-Raul, Savio (90. Suker), Mijatovics (81. Jár­ni). VASCO DA GAMA: Carlos Germano-Mauro Galvao, Od­ván, Felip-Luizinho (85. Guil­herme), Nasa, Ramon (88. Val­ver), Vagner (81. Viktor)-Ju­ninho, Donizete, Luiziao. A mér­kőzést Tokióban rendezték 51 500 néző előtt. Örülnek a kupagyőztes madridiak (ČTK-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents