Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)

1998-12-18 / 293. szám, péntek

8 VISSZAPILLANTÁS ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 18. A prágai tavasz hatására 1968 márciusában leváltottuk a főszerkesztőt, s egy fiatal gárda szerkesztette a lapot Harc a vaskalaposokkal Nehéz korszakban küzdötte ki magának a mi nemzedékünk a kisebbségi újságírás becsületét, a közéleti szerep tudatos vállalását. FÓNOD ZOLTÁN Nehézzé tette ezt a szerepet a politikai légkör, s az a szolgalelkűség, mely legszívesebben politikai imamalommá, a lihegés szószékévé tette volna az újságírást az alkotó gondolkodás helyett. Jellemző ellentmondása a kornak, hogy a szocialista eszmeiséget élete végéig vállaló Fábry Zoltán az ötvenes évek elején tehertétellé vált. írásai egy részét az Új Szó nem közölte, vagy megcsonkítva hozta. A neofita túlbuzgóság és a párttal szembeni szolgai alázat írta alá magát ezekben az esetekben. Nem szeretnék nemzedéki szembenállást erőszakolni ezekre az évekre, az „idősek" és a,fiatalok" szemléletbeli különbözőségei azonban már az első évektől kitapinthatók az újságírásban. A másfajta életérzés főleg a XX. pártkongresszust követő „olvadás" időszakában kezdődik, illetve az 1956-os magyar október és annak előzményei idején. Háy Gyula nagyhatású esszéjét, a „Miért nem szeretem Kucsera elvtársat?", melyet az Irodalmi Újság közölt, úgy olvastuk, mint modern próféciát, mely az új idők jövetelét ígéri. 1956 magyar októbere azonban tájainkon a hatalmon levők számára a félelmet jelentette, a hatalom és az ideológia bizonytalanságát, ezért a megtorlást választották, az „ideológiai fegyelem" mindenhatóságára esküdtek. Amikor 1960 decemberében a kulturális rovat vezetésével bíztak meg, még mindig szembetaláltam magam az '56-os szindrómával, mellyel elődöm, Gály Iván is küszködött. A lap főszerkesztője ugyanis megtiltotta azok szereplését a lapban, akik 1956 miatt „gyanúba" keveredtek. A névsor terjedelmes volt. A kisebbségi magyar írók közel kétharmada köztük volt. A tisztség vállalását attól tettem függővé, hogy a főszerkesztő feloldja a „zárlatot". Nem kis meglepetésemre teljesült ez a feltétel. Ettől kezdve (1969 őszéig) munkám meghatározó részévé vált a kisebbségi magyar kultúra és irodalom szervezése. Az irodalom jelenlétét fontosnak tartottam a lapban. Az irodalomtudat ápolása érdekében (HagyoSzellemi fórummá kívántuk tenni a lapot... mányaink ébresztése címmel) 1963-ban rovatot indítottunk. Megszűnt Fábry Zoltán időleges „száműzetése" is. A látszat-internacionalizmus és az uniformizált szocialista eszmeiség nyűgével küszködve a hatvanas évek elejétől rendszeresen foglalkoztunk a magyar óvodák és a magyar iskolák gondjaival. Nem restelltünk „csínbe" menni a hatalommal, amikor adminisztratív úton akarták ellehetetleníteni egyegy faluban, járásban a magyar iskolákat, vagy az óvodai nevelést. Az iskolák megtartása és a színvonalas oktatómunka érdekében a hatvanas évek végén ankétot szerveztünk arról, van-e jövője a magyar iskoláknak. Nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a hazai magyar drámai alkotások színpadra vitelét szorgalmazzuk a MATESZ-ban vagy a szlovákiai magyar könyvkiadás önállóságát sürgessük. A Csemadok-szervezetek és a művelődési otthonok munkája éppúgy szerves része volt a rovatnak, mint a kiállítások, hangversenyek, könyvkritikák. Szellemi fórummá kívántuk tenni a lapot, az élet sokszínűségét akartuk felmutatni. Sziszifuszi erővel, szinte hetente kellett megküzdeni azzal az ostoba szemlélettel, mely minden megnyilvánulásban ellenséges magatartást szimatolt. Vaskalapos, hozzá nem értő nézetekkel, demagóg politikai frázisokkal kellett megküzdenünk még egy ártatlan vers vagy novella közléséért is. Idegen volt számunkra, bár hittünk az igazságos társadalom eszméjében, s a magyar szellemiség nagyjai megnyilvánulásai alapján lehetőséget láttunk a szocialista eszmeiségben. A „nagy lehetőséget" 1968 januárja jelentette az ország számára. A prágai tavasz hatására 1968 márciusában leváltottuk a lap vezetőjét, s hónapokon át, az „önszerveződés" alapján egy fiatal gárda szerkesztette a lapot. A kisebbségi magyar újságírás nagykönyvébe kívánkoznak ezek a hónapok, s az a bátorság, mellyel a kisebbségi magyar sajtó munkatársai vállalták a magyar kérdést, és szembesültek a féktelen nacionalizmussal, mely 1968 májusában elszabadult Szlovákiában. (Az 1965-ös árvíz és 1968 „nagy csatái" a kisebbA „nagy lehetőséget" 1968 januárja jelentette az ország számára. ségi sajtó nagykorúságát jelentették.) 1968 augusztusa az ábrándok végét jelentette. Nem a munkatársak megvédése volt a fontos, hanem a pozíciószerzés és a leszámolás. Bár én 1970-ben, az átigazolások során a „bélyeges sereg" vezetője voltam, csak a véletlennek köszönhettem (nem tartoztam a szerkesztőség kötelékébe!), hogy (később) politikai megbélyegzéssel megúsztam ezt az inkvizíciót. Amikor 1970 szeptemberében az Új Szóba visszatértem, a külpolitikai rovatba száműztek. 1972-től azonban újra lehetőséget kaptam arra, hogy - 1983-as kiűzetésemig - a Madách Kiadóban az irodalom és a könyvkiadás ügyét segítettem. Úgy maradtam „talpon", hogy lélekben mindig szolidáris voltam sorstársaimmal. Ady gondolatai visszhangzottak bennem, aki egy Móricz Zsigmondnak küldött levélben írta: „érzem, hogy a jobbakat a Sors a hitványok miatt is, megtizedelve, de mégis megtartja". Nem csak a húszéveseké a világ - énekelte Szandi az Uj Szó ötvenes születésnapi buliján, Komáromban Ihos Kató, azaz Józsi néni Arra törekedtünk, hogy az olvasókat érintő kérdések domináljanak a lapban Huszonöt év az ötvenből CSETŐ JÁNOS Életem negyedszázada az Új Szó szerkesztőségéhez kötődött. Voltam csendes szemlélője és aktív részese a történéseknek. Néhány évig csak azért feleltem, amit leírtam, később rovatvezetőként, majd 1975-től főszerkesztő-helyettesként a lapszerkesztés felelősségét is vállalni kellett. Ekkor a vezetés két malomkő között őrlődött. A kiadó a pártkongresszus határozatának teljesítését kérte számon. Mi viszont nemcsak a magyar nemzetiségű párttagok szűk rétegéhez kívántunk szólni. Olyan pártlapra gondoltunk, amely tartalmi sokrétűségéből adódóan képes megszólítani az olvasók széles táborát. A hetvenes évek közepén - amikor a három pártlap azonos vezércikket közölt, és munkánk félévi értékelésén az „átvett írások" a jó pontok számát gyarapították - bizony távolinak tűnt elképzelésünk megvalósítása. Az „átigazolások" során hét kollégánknak kellett elhagynia a szerkesztőséget, ami nagy érvágást jelentett. Hosszú évek múltak el, amíg újra kialakultak a teljes létszámú rovatok, a fiókszerkesztőségek, s a kollektíva erőfeszítései láthatóvá váltak a lap hasábjain. A tartalmi és műfaji változatosság, a nyelvi színvonal javulása vezetett a példányszám emelkedéséhez. Ezt a folyamatot kiadónk „papírhiányra" hivatkozva leállította. Ekkor a napilapból több mint kilencvenezer, a vasárnapi számból több mint százharmincezer jutott el az olvasókhoz. (Alig százezerrel nyomtak többet a Pravda vasárnapi számából.) Aligha véletlen, a kiadónk is ekkor vette észre, hogy „kevés a pártos írás". Nem kevés erőfeszítésünkbe került, amíg eltérő véleményünket elfogadták az illetékesek. Az Új Szó „más volt", mint a szlovák napilapok. A lapszámokat a kiadásvezetők szerkesztették, nálunk csak a napi anyagot készítették, a belső oldalakat a rovatoktól kapták. A vasárnapi szám is „fel volt osztva" a rovatok között, ezzel is növelve a rovatvezetők felelősségét. Az írások zöme helyi, járási jellegű problémákat taglalt. Ezt tette a külső munkatársak és a levelezők döntő hányada is. Arra törekedtünk, hogy a lapban az olvasókat érintő és érdeklő kérdések feldolgozása domináljon. Az egyes lapszámok tartalma, színvonala - a „csak" tájékoztató és a gondolkodásra késztető írások aránya - elég pontos áttekintést nyújt a szerkesztőség munkájáról, képességeiről. Visszatekintve - innen, hetvenen túlról - hálás vagyok a sorsnak, hogy negyedszázadig részese lehettem ennek a munkának. Aztán óvatosan tessék vezetni (az ülést). Az ünnepi fogadáson Bugár Béla, a parlament alelnöke, Slezákné Kovács Edit, a Vox Nova igazgatója és a marcipánautó az Új Szó születésnapi tortájáról (Dömötör Ede felvételei) Egy halom ajándék, egy halom boríték. Halmoztuk az élvezetet A több mint tizenegyezer beküldött játékszelvény