Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)

1998-12-17 / 292. szám, csütörtök

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 17. Több autót gyárt a FIAT Róma. A jövő évre tervezeti 2,3 millió után 2001-ben már 3 millió, középtávon pe­dig évi 4 millió személyautó gyártását tervezi a FIAT cég. Főleg a lengyel, a kínai, a tö­rök, az indiai, az orosz, va­lamint a dél- és észak-afrikai üzemeitől várja a többlet­termelést. Ennek érdekében 2002-ig 19 új modellt dob­nak piacra, és 20 billió líra beruházást hajtanak végre. Az amerikai gyártók 29 százalékos átlagával szemben a FIAT-nál jelenleg az eladási ár 35 százalékát te­szik ki az értékesítési költsé­gek. (MTI) Nem fuzionálnak Bonn. A világméretű össze­olvadási láz dacára a BMW főnöke kizárta, hogy a bajor autó- és motorgyár bárme­lyik vetélytárssal egyesülni akarna. Elismerte, hogy a BMW által 1994-ben átvett brit Rovernél hibákat követ­tek el. Szakmai körökben tudni vélik, hogy a BMW 1994 óta 1,7 milliárd már­kát vesztett a Roveren. Nem végezték el időben a gyártási folyamatok mélyebb integrá­cióját a konszernen belül. A jövőben új típusok fogják felváltani a japán Honda technológiájával kifejlesz­tett jelenlegi Rover-modelle­ket. (MTI) Miloš Zeman türelmet kér Prága. Miloš Zeman cseh kormányfő kilenc hónap tü­relmi időt és támogatást kért kormánya számára, hogy rendbe tehesse a gaz­daságot és beindíthassa a növekedést. Szerinte sorra beigazolódtak feltételezése­ik a korábbi kormányzatok rossz gazdálkodásáról. A kormány egyik első konkrét intézkedése az lesz, hogy az állam megvásárolja a súlyos problémákkal küszködő Cseh Takarékpénztártól a mintegy 10,5 milliárd koro­nára rúgó rossz hiteleket. A kormány jelentős változáso­kat tervez az állam kezében lévő gazdasági egységek élén is. (MTI) Ľudovít Černák betartja ígéreteit Pozsony. Ľudovít Černák gazdasági miniszter betart­ja a választások előtt tett ígéreteket, vagyis a gazda­ságot érintő fontosabb do­kumentumokat nyilvános vi­tára bocsátja. Az első jelen­tősebb dokumentumról - a hőszolgáltatást érintő vál­tozásokról - a polgárok már 1999 januárjában véleményt nyilváníthatnak - ígérte a miniszter a civil szerveze­teknek küldött levelében. Az atomerőmű-program­mal kapcsolatban gazda­sági tárca vezetője azt mondta: nem feltételezi, hogy a mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkját felépítik. (SITA) A környezetvédők bizakodnak Pozsony. A Greenpeace ve­zetői bizakodva fogadták Štefan Košovan, a Szlovák Villamos Művek új vezérigaz­gatójának első sajtónyilatko­zatát, miszerint nyilvános vi­tát rendeznek a mohi atom­erőmű 3. és 4. blokkjáról. Ľubica Trubíniová, a környe­zetvédő szervezet szlovákiai szekciójának elnöke nyilatko­zatban hangoztatta annak fontosságát, hogy már a má­sodik blokkról is nyilvános vi­tát rendezzenek. Cáfolta azt az állítást, miszerint az atom­erőmű lenne a legolcsóbb enegiaforrás. A környezetvé­dők követelik a cég új vezeté­sétől, hogy hozza nyilvános­ságra: mennyi pénzt öltek az atomerőművekbe, valójában hány milliárdos kölcsönöket vettek fel a program finanszí­rozására, s mennyit tesznek ki a hitelkamatok. A zöldek hangoztatják együttműködé­si szándékukat a cég új veze­tésével. (ú) Schmögnerová az OECD-ben Párizs. Brigita Schmögnerová pénzügymi­niszter tegnap megkezdte háromnapos programját az OECD párizsi központjában. Látogatásának célja a Szlo­vákia gazdasági helyzetéről szóló jelentés megvitatása. Programja során megbeszé­léseket folytat a szervezet osztrák, lengyel, és magyar állandó képviselőivel, s ta­lálkozik egyebek között Do­nald Johnstonnal, az OECD főtitkárával is. Az új szlovák kormány intenzívebbé akar­ja tenni a párbeszédet a szervezettel. A Dzurinda­kormány a mihamarabbi fel­vétel híve. (SITA) Két vevő a Gazpromra Moszkva. Nem hivatalos ér­tesülések szerint legalább két ajánlat érkezett az orosz állami gázipari óriás, a Gazprom értékesítésére meghirdetett 2,5 százaléknyi részesedésére. Mindkét ér­deklődő külföldi. A jelentke­zési határidő szerdán délben járt le, eredményt a tervek szerint szombaton hirdet­nek. A kormány a vállalatré­szért legalább 651 millió dollárt szeretne kapni. Az orosz jegybank illetékesei korábban jelezték: ha az ösz­szeg befolyna az eladásból, akkor csökkenteni lehetne a bankóprés alól kikerülő új készpénz mennyiségét. A költségvetési hiányok be­tömködésére a kormány csak az idei utolsó negyedévben mintegy 25 milliárd rubelnyi készpénzt tervez nyomtatni, s ennek több mint a fele már el is készült. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1998. december 16-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valut a Árfolyam Valut a Árfolyam Angol font 60,274 Osztrák schilling 3,077 Francia frank 6,456 Svájci frank 26,816 Kanadai dollár 23,309 USA-dollár 35,888 Német márka 22,552 ECU, EU 42,511 Olasz líra (1000) 21,864 Cseh korona 1,199 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Előfordulnak olyan esetek is, amikor a restitúciós folyamatot éppen a földügyi osztály szakítja félbe Polgárt korlátozó joghézagok Altalános Hitelbank 16,150 17,850 Komárom. Ez év augusz­tus nyolcadikán beszélge­tést közöltünk Bödőlc Aliz ügyvéddel, aki akkor az 1995-ből származó, 180­as számú törvény végre­hajtásáról, ennek hatásá­ról és a jogszabályból ere­dő jogokról, illetve köte­lességekről tájékoztatta olvasóinkat. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Az említett törvény az egyes földterületek újbóli nyilvántar­tásba vételével foglalkozik, és kimondja, hogy a nem nevesí­tett földek tulajdonjoga 2000. szeptember elsején átszáll az ál­lamra. Az írás megjelenését kö­vetően többen fordultak levél­ben, telefonon és személyesen az ügyvédnőhöz, az iránt érdek­lődve, hogy a még jogilag nem rendezett földjük, illetve őseik földje valóban átszállhat-e az ál­lamra. Ezért úgy éreztük, ismét foglalkoznunk kell a témával és újabb felvilágosítást nyújtani az érintetteknek. - Először is azokat szeretném megnyugtatni, akiknek a mai napig lezáratlan az államosított, illetve konfiskált földjeikkel kapcsolatos beadványuk ­mondta Bödők Aliz. - Ezek a polgárok ugyanis amiatt aggód­nak, hogy amennyiben 2000 szeptemberéig nem születik jog­erős döntés ügyükben, esetleg elveszíthetik a konfiskált földek­re vonatkozó jogigényüket. Nos, amennyiben a földtörvényben megszabott határidőn belül, va­gyis 1992. december 31-éig az akkori földhivatalokhoz benyúj­tották a konfiskált földek tulaj­donjogának visszaállítására vo­natkozó kérvényüket, jogigény­ük nem szűnik meg akkor sem, ha még 2000 szeptemberéig sem kerül pont ügyük végére. Gondolt erre a 180/1995-ös Tt. számú törvény is, mégpedig 11. paragrafusának 8. bekezdésé­ben, amely kimondja, azok a földterületek, amelyek esetében a földtörvény alapján folyik a restitúció, nem képezhetik a 180-as törvény szerinti rendezés tárgyát. Először a járási hivatal földügyi osztályának - mert ez vette át a földhivatal munkáját ­kell végleges határozatot hoz­nia, melynek jogerőssé válása után lehet csak a földrendezést lefolytatni. Ennek ellenére elő­fordulnak olyan esetek is, ami­kor a restitúciós folyamatot ép­pen a földügyi osztály szakítja félbe a 180-as földrendezési tör­vényre hivatkozva. Más kérdés, miként fordulhat­nak elő a mai napig rendezetlen ügyek, annak ellenére, hogy az 1967-ből származó, 71-es szá­mú közigazgatási törvény ki­mondja: az eljáró közigazgatási Ismét foglalkoznunk kell a nem nevesített földek témájával. szerv harminc napon belül, bo­nyolult esetekben pedig 60 na­pon belül köteles határozatot hozni az adott ügyben. A restitúciós folyamatra is vonat­kozik a 71/1967-es jogszabály. Miért is fontos erre a harminc, illetve hatvan napos határidőre felhívni a figyelmet? Azért, mert Tartós a gazdasági hanyatlás Csehországban Gyengülhet a korona HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Prága. Csehországban a harma­dik negyedévben 2,9 százalék­kal csökkent a bruttó hazai ter­mék (GDP) a tavalyi harmadik negyedévhez képest, és 909,8 milliárd korona volt. Az első ki­lenc hónapban összesen 2,1 szá­zalékkal csökkent a GDP a tava­lyi első háromnegyed évhez ké­pest - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal. Az előrejelzések szerint 1999 második feléig nem is vár­ható, hogy a csökkenést növeke­dés váltsa fel. Tavaly az első 9 hónapban még 1,1 százalékos növekedést mértek, a harmadik negyedévben pedig 0,8 százalé­kosat. A statisztikai hivatal ada­taiból kitűnik, hogy a GDP nagy­sága továbbra sem éri el az 1990-es szintet. Valamit tenni kell az iparpolitikában, akár a bankprivatizáció meggyorsítá­sa, akár a külföldi befektetők ösztönzése terén - mondta Petr ismét foglalkoznunk kell a té­mával, ugyanis egy 1967-ből származó joghézagról van szó, amelynek megszüntetése érde­kében képviselőinknek lépése­ket kellene tenniük. Az említett két határidő ugyanis csak a ha­tározathozatal első körére vo­natkozik. Amennyiben a jogo­sult személy nem ért egyet a ha­tározattal, akkor fellebbezhet a kerületi bíróságon, és ha ott helyt adnak fellebbezésének, ügye további eljárás céljából visszakerül a földügyi osztályá­ra. Ám a közigazgatási jogsza­bály az ilyen esetekre már nem írja elő a harminc vagy a hatvan napos határidőt a döntés meg­hozatalára, így akár évek telhet­nek el anélkül, hogy az ügyben előrelépés történne. A jogosult személy teljesen kiszolgáltatott és tehetetlen a hivatallal szem­ben, nem beszélve az anyagi veszteségről, hiszen nem mind­egy, hogy a kárpótlással vissza­igényelt vagyon mikor kerül jo­gos tulajdonába. A használattal vagy bérlettel képződő haszon elmaradása ugyanis senkitől sem kérhető számon. A 180/1995-ös Tt. számú tör­vényben is fellelhető hasonló joghézag, ugyanis ebben sem szerepel záros határidő egy adott kataszteren belüli földrendezési folyamatra. Tehát teljes mérték­ben azon a mérnökcsoporton múlik, amelyik a kataszter feltér­képezését végzi. A tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy egy­egy kataszterben bizony évekig is elhúzódhat ez a folyamat. Ám ezalatt az idő alatt az adott ka­taszteren belül az érintett polgá­roknak a földtulajdonhoz való joga korlátozott. Miről is van szó tulajdonképpen? A feltérképezé­si folyamat indulásakor az adott katasztert zárolják, vagyis „kon­zerválják" a pillanatnyi állapo­tot, ami azt jelenti, hogy arról a területről nem lehet tulajdonla­pot kiváltani, nem lehet parcella­azonosítási iratot (identifikáci­ót) kérni, a hagyatéki végzéseket nem jegyzik be a kataszteri hiva­talban, a tulajdonosok nem ad­hatják el, nem ajándékozhatják el földjeiket, tehát nem rendel­kezhetnek szabadon vagyonuk­kal. A kiállított tulajdonlapok ugyanis csak három hónapig ér­Évek telhetnek el anél­kül, hogy az ügyben előrelépés történne. vényesek, ami azt jelenti, hogy a kataszteri hivatal három hónap­nál régebbi tulajdonlapot nem fogad el a jogügyletek rendezése során. Összegezve: a polgárt meghatározatlan időre korlátoz­zák abban, hogy szabadon ren­delkezzen tulajdonával, és ez már alkotmányos jogának meg­sértésétjelenti. - Véleményem szerint minél ha­marább módosítani kell ezt a 180-as számú törvény, mégpe­dig úgy, hogy végre a földtulaj­donosok érdekei is figyelembe legyenek véve - mondta az ügy­védnő. - Azoké a polgároké, akik egyszer már jogszerűen rendezték tulajonviszonyukat, ám ez a törvény mégis az ő nya­kukba varrja a földrendezéssel járó anyagi terhek egy részét. Sőt, amint látjuk, még tulajdo­nosi jogaikban is korlátozza őket. (krasznica) Várhatóan 2000-ben kezdik el a metró építésit Kresánek búcsúzik Záhradník, a Prague Securities elemzője. A Patria Finance úgy vélte, hogy a korona három hó­napon belül legalább 2-3 száza­lékkal gyengül. A fogyasztás nem nő, mert az emberek ag­gódnak és a reálbér csökkent. Beruházások nem lesznek, mert a bankok nem hiteleznek, csak az export segíthet - vélekedett a szakértő. Václav Klaus volt kor­mányfő szerint a cseh gazdaság válságának fő oka a jegybank megszorító monetáris politiká­ja. Pedig a bank nem viselkedett passzívan, az év folyamán már hatszor is csökkentette az irány­adó kamatot. Szakértők szerint a cseh gazdaság hanyatlása két okra vezethető vissza: csökken a lakoság fogyasztása, továbbá visszaesett a beruházás üteme. A fogyasztás mértéke 1997 ha­sonló időszakához viszonyítva 0,9 százalékkal esett vissza, míg a beruházások 3,1 százalék­ponttal. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Befejezéséhez közele­dik a pozsonyi metró építési en­gedélyéhez szükséges tervek elő­készítése. Jelenleg csupán egyes részletkérdések megvitatása ma­radt hátra, ami után be lehet nyújtani a kérvényt az építési en­gedély megadására - tudtuk meg Peter Kresánek főpolgármester búcsú-sajtótájékoztatóján. A pénzügyi tervek kidolgozásával a Metro Rt. foglalkozik. Jelenleg több céggel is tárgyalnak a metró építéséről, konkrét szerződést azonban még egyikkel sem kö­töttek. Tárgyalások folynak az ü­letékes minisztériumok képvise­lőivel, valamint Ivan Miklošsal, a kormány gazdasági alelnökével is. A városi képviselőtestülettel munkacsoportot hoznak létre, amelynek az építkezés finanszí­rozásával kapcsolatos kérdéseket kell megoldani. Az előzetes ter­vek szerint az első tíz kilométeres szakasz felépítése körülbelül 28­30 milliárd koronájába kerülne. A beruházás egy részét francia és osztrák hitelekből finanszíroz­nák, mindenképp szükség lesz azonban az állam garanciaválla­lásárajelentős összegre számíta­nak az állami költségvetésből is. Az építkezés megkezdését 2000­re tervezik. Pozsonyban a városi tömegközlekedés díjszabását legutóbb 1995-ben emelték. A város vezetői szerint a viteldíjat mindenképpen módosítani kell. Egy nemrég végzett felmérés sze­rint a városi tömegközlekedést igénybevevők 20%-a jegy nélkül utazik, ez szintén óriási hiányt képez a közlekedési vállalat költ­ségvetésében. Az önkormányzat­ok nálunk jóval kevesebb pénzt tudnak juttatni a közlekedés fej­lesztésére, mint a környező or­szágokban. Magyarországon a helyi önkormányzatok költség­vetési támogatása ötször na­gyobb, mint Szlovákiában, (mi) A Szlovák Villamos Művek gazdasági mérlege az elmúlt öt évben és Szlovákia villamosenergia fogyasztása T ;»»!..«""*• A villamosművek mérlege -2.5ÄO 1995 ä 1996 199? IS 90511418 \' Í3S 17- 4- .. ­25 29(1 • k v \ 24 5471 • A Szlovák Villamos Művek Rt. nyeresége az elmúlt években jelentős mértékben csökkent. Múlt évben még majd egymilliárdos volt a nye­reségük, idén pedig már több mint 2,5 milliárd koronás veszteséggel dolgoztak. Az adatok milliárd koronában értendők. (TA SR-grafikon) Szlovákiában az elmúlt években nőtt az energiafogyasztás, a múlt évet kivéve. A hazai energiatermelés viszont folyamatosan csökkent, így az ország egyre több villamosenergiát kénytelen importálni. Az adatok gigawattórákban értendők. (TA SR-grafikon)

Next

/
Thumbnails
Contents