Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)

1998-12-15 / 290. szám, kedd

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 15. KOMMENTÁR Hol a tűréshatár? PÁKOZDI GERTRÚD -Körülbelül 85-100 százalékos energiaár-emeléssel számolhat a lakosság - röppent fel a hír a múlt héten. Aztán valamelyest csökkent az arány, s a vasárnapi ebéd utáni televíziós vitamű­sorban Brigita Schmögnerová már „csak" 30 százalékos kez­deti áremelést helyezett kilátásba. Azzal, hogy az év második felében kapná meg a lakosság a következő „csomagot". Persze még ez is változhat, hiszen egyelőre javaslatról van szó. Ért­hető, hogy az illetékesek alaposan megfontolják az emelést. Egyúttal vizsgálják a tűréshatárt. Nagyon is tisztában vannak vele, mennyivel lennének kénytelenek emelni az áramszolgál­tatás díját (és a közlekedési szolgáltatásokét), de egyelőre va­lószínűleg senkinek sincs mersze ezt hangosan is kimondani. Vagy valóban arról lenne szó, hogy addig nem közlik az ár­emelés mértékét, amíg meg nem születnek a szociális béke megőrzését elősegítő megoldási javaslatok is? Valószínűleg igen, mert ha nem így lenne, a kormány nem mert volna ed­dig is határozott lépéseket tenni a mélyponton levő gazdaság stabilizálására. Akár annak árán is megteszi ezt a lépést, hogy kockáztatja saját népszerűségét, illetve a közvéleménynek a kormány gazdasági intézkedései sikerébe vetett hitét. Jólle­het, a kormánykoalíció választási ígéretei és a parlamentben elfogadott programnyilatkozatban szereplő ígéretek nem telje­sen azonosak, örvendetes, hogy a választások után készült köz­vélemény-kutatási eredmények szerint ajelenlegi kabinet az 1992 után felállt kormányok mindegyikénél lényegesen jobban bírja a lakosság bizalmát. Pedig nem mondható el róla, hogy megalakulásának első pillanatától kezdve bármit is eltitkolna a lakosság elől, amelynek csaknem a fele (44%-a) véli úgy, hogy az új vezetésnek köszönhetően kedvező fordulat következik be a gazdaságban, s ennek kapcsán a lakosság életszínvonalában is. Érthető, hogy derűlátóbbak a nagyobb városokban élők (ott jóval kisebb a munkanélküliség, mint vidéken), a falvak lakói pedig kevésbé azok; derűlátóbbak a nagyobb jövedelemből élők, mint az olyan családok tagjai, amelyekben az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a 2000 koronát. A kormány nyilvánvalóan ez utóbbiakra gondol, amikor az intézkedéscso­mag hatásának ellensúlyozására a szociális béke megőrzése fel­tételeinek megteremtéséről sem feledkezik meg. Nem titok, hogy a legszegényebb családok számára havi néhány száz koro­nás drágulás is költségvetésük összeomlását jelenti. Puerto Rico Story GÖRFÖL ZSUZSA Nem tudnám szó szerint idézni a szöveget, de a lé­nyeg: a West Side Story című musicalben a portorikóiak arról énekelnek, hogy micso­da jó hely Amerika. Aztán mégsem kell nekik - az el­múlt harminc évben már há­romszor, legutóbb most va­sárnap szavazott a nép több­sége az ellen. hogy szigetük az Egyesült Államok 51. tag­állama legyen. 1917 óta úgy­is amerikai állampolgárok, 1948 óta maguk választják kormányzójukat és kétkama­rás parlamentjüket, 1952­ben pedig a társult állam jo­gait is elnyerték. Igaz, nem vehetnek részt az amerikai törvényhozási és elnökvá­lasztáson, az is igaz, hogy Puerto Ricóban az egy főre jutó jövedelem az amerikai­nak csak a harmada, viszont nem fizetnek adót a szövetsé­gi költségvetésbe, miközben részesülhetnek egyes szövet­ségi pénzalapokból. Nem is rossz üzlet! Van itt más is. A portorikóiak spanyol anya­nyelvűek, mélyen vallásos katolikusok - és jellemzően nem szőkék. Feltehetően ezek a „hátrányok" is közre­játszottak a vasárnapi nép­szavazás eredményeinek ki­alakulásában, bár most már csak a választók 50,6 száza­léka voksolt ajelenlegi álla­pot megőrzése mellett. Öt év múlva fordulhat a kocka. Ed­digjutottam a tengerentúlra kalandozó eszmefuttatása­imban, amikor hatalmába kerített a sárga irigység. A portorikóiak már háromszor utasították el, hogy ők legye­nek az 51. csillag az USA lo­bogóján, ennek ellenére úgy öt év múlva ismét véleményt nyilváníthatnak. Engem bez­zeg senki sem kérdezett, amikor a fejem fölött elosz­tották az országot. Azt sem dönthettem el, akarok-e el­nököt választani. így aztán dühömben azt sem árultam el, hogy NATO-szimpatizáns vagyok és van véleményem a privatizálásról is. Meg az atom- és vízerőművekről, az úthálózatról, a nemzeti légi­forgalmi társaságról - és so­rolhatnám. De kit érdekel? Ez itt nem Svájc, de még csak nem is Puerto Rico. Igaz, én sem vagyok szőke. Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt-politika - (58238338), SidóH. Zoltán­(58238310), -kultúra- (58238313), Urbán Gabriella-panoráma ­(58238338), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 58217054, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenet­rögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. A jubileumi mellékletet a CONCORDIA Kft. nyomta. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodái­ban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Šamorín. Külföldi meg­rendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1, 813 81 Bratislava. Újságküldemé­nyek feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: voxnova@isternet.sk fmrvítiLm hwipw Három bősi alapiskolás: Vonyik Júlia (Vil. C), Csóka Edit (V. A) és Mészáros Diana (Vili. A) születés­napi rajza TALLÓZÓ SME Az SZDK és a KDM jövőjéről tár­gyalt a Kereszténydemokrata Mozgalom vezetősége. Három lehetőség merült fel. Az egyik szerint az SZDK-t alkotó öt politi­kai erő, tehát a KDM, a DU, a DP, valamint a szociáldemokrata párt és a zöldek pártja a szövetsé­gen belül visszatérne korábbi for­májához. Ezt Ján Čarnogurský és František Mikloško támogatja. A másik alternatíva, amely Mikuláš Dzurinda támogatását élvezi, a koalícióban és az egyes pártok­ban való kollektív tagság lenne. A harmadik eshetőség legalizálná a jelenlegi helyzetet, azaz az öt párt mellé hatodikként .csatla­kozna az SZDK mint önálló szub­jektum. Bármelyik megoldás mellett döntenek is az érintettek, a KDM vezetői hangsúlyozták, hogy az SZDK-frakció nem eshet szét, és a kormánynak is egysé­gesnek kell maradnia. Arról is döntés született, hogy a mozga­lom, illetve a koalíció jövőjének kérdését a KDM márciusi köz­gyűlése előtt le kell zárni. Ötven esztendő már eleve történelmi korszak - a felvidéki magyarság sorsát tekintve azonban egy időszak is Nem „terem", hanem születik Számunkra az utóbbi öt­ven év - már az Új Szó ha­sábjain is nyomon követ­hető - kezdeti határjelét a második világháború utáni kollektív jogfosz­tottság és nyílt magyarül­dözés éveinek befejezte jelenti, innenső határkö­vét pedig az 1998-as par­lamenti választások ki­menetele állítja. MIKLÓSI PÉTER Ama vokscsatáé, amely a '89-es rendszerváltást követő sajátos szlovákiai „demokrácia" zava­ros örvényléseiben a mečiariz­mus kudarcát, illetve a demok­ratikusan gondolkodó erők fe­lülkerekedését eredményezte... Nos, ebben a napjainktól egészen a negyvenes évek második feléig visszanyúló bő fél században vol­tam én is gyermek, majd suhanc, azután pedig már „csak" újságíró. E „csak" okán az 1968-as esemé­nyeket követően az utcára kerül­tem; s lettem hosszú-hosszú évekre kegyből megtűrt művé­... a valódi fordulatot csupán 1989 novem­bere jelentette... szeti szakelőadó a Csemadokban, és hála A hét „engedékenységé­nek" szignók meg álnevek alatt publikálgató skribler. Újságírói pályafutásomnak e keserű emlé­kű közjátéka egészen a nyolcva­OLVASÓI LEVELEK A szeretet jelképe Nem szeretnék kimaradni azok táborából, akik jókívánságai­kat fejezik ki a lap megjelené­sének 50. évfordulója alkalmá­ból. Mint olvasó, levelező évti­zedeken keresztül hozzájárul­tam egy-egy tudósítással, a lap terjesztésével, fiatal levelezők bemutatásával ahhoz, hogy az újság színvonalasabb, olvasot­tabb legyen. Az Új Szó volt az egyetlen, amely harcba szállt a magyarlakta területeken élő lakosság szellemi fejlődéséért. A nehéz ötvenes években szük­ség volt olyan fénysugárra, amely átjárhatta a háborús évek után meggyötört embe­nas évek derekáig tartott, de a va­lódi fordulatot csupán 1989 no­vembere jelentette, amikor is az Új Szó megkövette a „hatvan­nyolcasokat". Többedmagammal így kerültem vissza én is az Új Szó szerkesztőségébe, ahol 1990-ben a lap általános főszerkesztő-he­lyettese, később a Vasárnap veze­tő szerkesztője is lettem. Tartott mindez 1996 nyaráig, amikor a redakció kötelékéből való másodszori kiválásom nap­ján - hajdani kipenderítésemmel szemben - magam ugrottam a szabadúszás mély vizébe, hogy megőrizzem a publicisztika hite­lét önmagam, de talán az olvasó­im előtt is. így mostanában vala­micskével kevesebbet írok, vi­szont több időm van el-eltöpren­geni a riporter tudományán. Pél­dául azon, hogy sűrűn szidják az újságírót, mert nemigen ért az or­vostudományhoz, a bűnüldözés­hez, a haditechnikához, a bank­szakmához, a színházhoz - mégis számtalanszor belekontárkodik mások tudományába. Talán így is van, ámbár az is igaz, hogy a jó új­ságíró sok mindent tud, amit se orvos, se stratéga, se színidirek­tor nem mondhat magáénak. A kellő vénával megáldott zsur­naliszta ugyanis tudja: hogyan él, mit tervez és mit fájlal az EMBER, aki felkeresi az orvost, akit angyalbőrbe bújtatnak, akinek kifosztják a lakását vagy aki jegyet vált a színházba. Hogy ez nem tudomány? És hogy nem is jutok vele messzi­re? Lehetséges, de mindeköz­ben - (Cseh)-Szlovákiában élő magyarként is, újságíróként is ­rek lelkét. Fiatal voltam, ami­kor először kezembe került az Új Szó egy másik lappal együtt, a Fáklyával. Sokat ta­nultam mindkettőből, mert va­lóban az éltető erőt hordozták magukban. Az Új Szó máig ilyen erő maradt. Az évfordu­lóra készített jelképes torta a fény és a szeretet szimbóluma. Azé a fényé, amely utunkat megvilágítja, hogy soha ne tér­jünk le róla. Arról az útról, amelyen a szeretet vezérel minden becsületes magyar em­bert. Szeretnék szebb és bol­dogabb jövőt kívánni a szer­kesztőség minden alkalma­zottjának, a lap minden olva­sójának. Kívánom: ne kelljen rettegnünk attól a gondolattól, hogy az egyre nehezebb meg­élhetési gondok miatt netán elveszítjük szellemi táplálé­legalább megtanultam többes számban gondolkodni. Erre ne­velt a felvidéki sors. Hogy jó ér­telemben mindig a MI vezérel­jen. A magyar nemzet Szlováki­ába szakadt részéhez tartozom; ám éppen ez int arra, hogy a magyarság igazi értékeinek fel­mutatásával párhuzamosan a Duna-völgyi népek kölcsönös megértését, együttműködését szorgalmazzam. Az igazmon­dás eszközével. Apropó, igazmondás! Egyik kulcsszava ez a szakmának, bár sietek hozzáfűzni: recept nincs Az „újságcsinálásban" ezért nincs általánosít­ható recept... rá, e mesterségnek „csak" ta­pasztalati úton elsajátítható sza­bályai vannak. Méghozzá in­kább íratlanok, semmint írottak. Inkább jól felismerhető és to­vábbfejleszthető alapképessé­gek szükségeltetnek. Például az empatikus készség. És a tájéko­zottság, információgazdagság, nyitottság a világ dolgaira. Egy­általán: sokat kell olvasni. Min­dent. A szociológiától a divat­történetig. Mindazt, ami az em­berek és a társadalom „viselke­désével" foglalkozik. így fest a dolog belülről. Mármint szak­mailag. Kívülről viszont, mi ta­gadás, akad rajta fény, talmi ra­gyogás. De ez még nem az, ami miatt érdemes oda-odafigyelni egy-egy jó tollú újságíróra, nép­szerű riporterre. Merthogy kire kunkat. Őszinte tisztelettel és szeretettel kívánok a lap mun­katársainak jó egészséget, munkájukhoz sok sikert. Száraz Mária Nána Családtagok lettünk Naponta jár a postás nálunk, Új Szó és Vasárnap, ez amit vá­runk. Huszonöt voltál, mikor mi egy­be keltünk, azóta veled is családtagok let­tünk. Te voltál az első gyermekünk, azóta elég drága vagy nekünk. Most, hogy 50 éves lettél, téged ünnepelünk, örömökben, vidámságban, bé­kességben, kell odafigyelni, azt nem a hír­lapíró, hanem az újságolvasó dönti el. Kezébe veszi kedvenc lapját, beleolvas itt, beleolvas ott, aztán azt mondja: „Ez egy príma cikk, ezt jó riporter írta!" Az olvasó szerencsére szubjek­tív. Az „újságcsinálásban" ezért nincs általánosítható recept; ezért van csupán jó cikk vagy csapnivaló kézirat. Ennek függ­vényében pedig jó újság, illetve kevésbé izgalmas hírlap. Elnézést, hogy az Új Szó jubileu­ma kapcsán kissé messzebbre, a mélyvizek felé is elkalandoztam. Mentségemre szolgáljon, hogy újságíróként úgysem én döntöm el, vajon kis hal vagyok-e vagy nagy hal; hogy gyorsan tudok-e úszni vagy lassan; hogy ragado­zó hal vagyok-e vagy engem esz­nek meg... Mindezt valóban nem én, hanem az olvasó állapítja meg. Olyan ez, mint Prospero „esete" a varázspálcával Shakes­peare Viharjában, csak mi nem tudjuk olyan tudatosan használ­ni a pálcát, mint Prospero. Ő úgy és akkor használja, amikor akar­ja, és akkor töri el, amikor akarja. Hogy a mi „pálcánk", azaz a tol­lúnk mikor hat úgy, ahogy mi szeretnénk, s mikor törik el, azt egy újságíró sohasem tudja. Azt viszont igen, hogy a vérbeli új­ságírás nem mesterség, noha mesterségbeli tudás nélkül bajos mívelni. Nem is szakma ez, leg­kevésbé állás - hanem hivatás és életforma. Ezért hát a riporter se nem „terem", se nem „csinálják", hanem születik. Hazai magyar sajtóberkeinket tekintve pedig kerestetik is. boldogságban élj soká közöt­tünk! Lévai József Izsa Nagyszerű ötlet volt Az Új Szó jubüeuma alkalmából kívánom, hogy továbbra is ob­jektívan tájékoztassák az olvasó­kat. Nagyon helyes volt, hogy a lap bemutatta a rádió szintén ke­rek évfordulót ünneplő magyar adásának munkatársait. így az olvasók, illetve a hallgatók is megismerhették azokat a szer­kesztőket, riportereket, akiknek az éter hullámain keresztül ed­dig csak a hangjukat hallhattuk. Nagyszerű ötlet volt. Hostina Irén Komárom

Next

/
Thumbnails
Contents