Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)
1998-12-14 / 289. szám, hétfő
_ ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 14. RÉGIÓ 3 A Magyar Asszonyok Ligája adománygyűjtést szervezett a kárpátaljai Nagyszőllős árvízkárosultjainak Szeretetszállítmány Gútáról Jóleső érzéssel ülték körül az asztalt, és az adventi koszorú két gyertyájának fényénél számba vették feszített munkájuk eredményét: este útnak indították azt a teherautót, amely segélyszállítmányt vitt a kárpátaljai árvízkárosultaknak. PÉTERFI SZONYA Kiss Rozália, a Gútai Magyar Asszonyok Ligájának elnöke, Farkasné Szabó Katalin alelnök, Szabó Terike néni, Angyal Adrianna, Tóth Melánia és a segítőkészségéért „tiszteletbeli tagként" nyilvántartott Kiss Géza egymás szavába vágva, majd egymást kiegészítve számolt be az adománygyűjtésről. A gútaiak tudják, mi az árvíz, mit jelent fedél, ruha és élelmiszer nélkül maradni. A segítségnyújtást emberi kötelességüknek tartják, viszont ki akarták zárni, hogy adományuk illetéktelen kezekbe kerüljön. Ezért Ürge Tamás atyához fordultak. Ő felvette a kapcsolatot a kárpátaljai Ferences Misszió vezetőjével, és Papp Tihamér atya közölte velük, hogy a Beregszász melletti Nagyszőllős lakosainak mire van leginkább szükségük. Plakátokon, hangosbemondón keresztül és a templomban hirdették ki a gyűjtés időpontját, de azonnal nekiláttak az engedélyek beszerzéséhez is. Egy hét alatt ismét bebizonyosodott a gútaiak jószívűsége; 80 ezer korona értékű adomány gyűlt össze: tartós élelmiszer, tisztító- és tisztálkodószerek, lábbeli, takarók, ágynemű, játékszerek. Voltak, akik diót, szalonnát, befőtteket hoztak, s még pénzt is adtak. í'Bi. » 81V, Jos'X. QÓ4Ž > < ( 3?6 ***1.. i": v mm nm tM t« 'Sk,: . ~ Ijgg - 4 V JHHSml m, pb 111 f. "» ; ' ' A IS I 1 m Indulásra kész rakományával a kamion Kárpátaljára Angyal Béla alpolgármester vállalkozott arra, hogy elkíséri a szállítmányt. Az autóra felkerült annak az adománynak az egy része is, amelyet szimőiek ajánlottak fel, de amelyet helyhiány miatt nem tudtak elvinni Kárpátaljára. „Csomagolás közben torkunkban dobogott a szívünk, az emberi jóság könnyeket csalt a szemünkbe. Valaki öt pár gyermekcipőt hozott, mindegyikbe kis játékot rejtett el, hogy külön örömet szerezzen majdani viselőjének. A lábzsákokba már mi is csomagoltunk játékszereket" - mondta Terike néni. A gútai asszonyok szervezetét megalakulása (1992) óta a jótékonykodás jellemzi. Gyűjtöttek pénzt egy leopárd által megmart kisfiú csehországi műtétjére, egy rákos kislány megsegítéséért jótékonysági estet szerveztek. „Sajnos, az adományt már csak a kislány temetését követően adhattuk át a megrendült szülőknek" - közölte szomorúan Kiss Rozália. Azonban a kudarcok sem törik meg az asszonyok lelkesedését: a jótékonysági esteken kívül játszóházakat, nyári táborokat szerveznek. Segítik a vakok intézetét, a helyi iskolákat, gondozót fizettek egy megözvegyült édesapa gyermekének nevelésére. Jelenleg a nagycsaládosok karácsonyi találkozóját szervezik. Már hagyománynak számít a ligának legtöbbet segítő férfi kitüntetése. „Sokan megérdemelnék a díjat, hiszen egyre több férfitársunk kapcsolódik be munkánkba. Persze nemcsak idegenek, hanem a féljek is. Bár az ő jutalmuk leggyakrabban »csak« az, hogy láthatják: fáradtak, de boldogok vagyunk" -jegyezte meg végezetül a szervezet vezetője. .. A hideg idő és a jeges utak ellenére zsúfolásig megtelt szombaton este a helyi római katolikus templom Lélekmelengető adventi hangverseny SOMORJA A zimankós idő és a jeges utak ellenére zsúfolásig megtelt szombaton este a helyi római katolikus templom. Akik helyet foglaltak a padsorokban, úgy érezték, fokozatosan más világba kerültek, ahol végre nem borzolja kedélyállapotukat a karácsony előtti bevásárlási láz és tülekedés. A hagyományos adventi kórushangverseny valamenynyi közreműködőjének az érdeme ez - kimagasló művészi teljesítménnyükkel az ünnepvárás igazi értelmét csillantották fel. Csodálatosan hangzott Kodály Adventi éneke a Győri Pedagóguskórus Egyesület előadásában, s ez a ritka művészi élmény önvizsgálatra, saját értékrendjének megvizsgálására, lelki megújulásra ösztönözte a jelenlevőket. A pozsonyi Akadémiai Kórus színes repertoárjával, Monteverdi Missa in illo tempore című művének dinamikus előadásával, továbbá a XVI. és XVII. századból származó szlovák karácsonyi énekek megszólaltatásával nagy vastapsot kapott. A rangos vendégekhez méltó volt a helyi Híd Vegyeskar repertoárja és fellépése is, amelynek fénypontja kétségtelenül Mendelssohn 42. zsoltárának elsőrangú előadása volt. A kórus tagjai Pokstaller László karnagy irányításával és a helyi zeneiskola zongoraötösének közreműködésével fennállásuk óta az egyik legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtották, s elragadtatták a jelen levő szakembereket is. Jelentős mértékben járult hozzá az est sikeréhez a pozsonyi kamaraegyüttes is. Quido Höbling és Anna Höblingová virtuóz hegedűművészete, Szabó Imre harmóniateremtő orgonajátéka különösen Bach-Gounod Ave Mariájának meghitt tolmácsolása során teljesedett ki. A mű kiváló hangulatot teremtett a zárórész összkari produkciójához, amikor már karácsonyi hangulat uralkodott, hiszen az egymás iránti szeretet vágya és igénye, a békességóhajtás csendült föl az ismeretlen szerző Dona nobis pacem című művében, azután pedig a németül, szlovákul és magyarul elénekelt „csendes éj"-ben. A lélekmelegítő est végén Limpár Péter, a Csemadok helyi szervezetének elnöke, a kórushangverseny főszervezője minden néző meggyőződését fejezte ki, amikor azt hangsúlyozta, hogy életünket nem nehezítenék értelmetlen gyűlölködések, ha a közéleti személyiségek közül mindannyian ilyen tiszta hangon, a másság, a más nemzet kultúrája iránti megbecsüléssel szólalnának meg a nyilvánosság előtt, (szj) CSALLÓKÖZKÜRT Karácsonyváró játszóház A csallóközkürti éneklőcsoport, a helyi községi hivatal, az SZTV magyar szerkesztősége és az Új Szó hatodik alkalommal szervez karácsonyváró játszóházat intézetben (Medve, Ekecs, Lapagos, Bacsfa, Királyfiakarcsa, Bős, Várkony) lakó értelmi és testi fogyatékos gyermekek és felnőttek számára. Az ideit december 21-én 10 és 17 óra között tartjuk a csallóközkürti művelődési központban. Kérjük a segíteni kívánó intézményeket, magánszemélyeket, hogy jelentkezzenek a községi hivatalban (tel.: 0709/955-125), illetve az éneklőcsoportnál (0709/5525-556). A mintegy 200 sérült személy részére felajánlható pénz, élelmiszer, ruhanemű, játékszer stb. A támogatók névsorát az Új Szóban közzétesszük. (H. R.) DÉL-SZLOVÁKIA Bemutatkoznak az MKP jelöltjei Az MKP polgármesterjelöltjei ma a következő helységekben mutatkoznak be: Gutléber Margit Jányokon 18.30-tól a művelődési házban; vendég: Bugár Béla. Mézes Sándor Galántán 18.00-tól a VMK-ban; vendég: Rózsa Ernő, Mészáros Győző. Agócs Ferenc Füleken 19.00-tól a VMK-ban; vendég: Duray Miklós. Kiss Ferenc Nagymagyaron 18.00-tól a Fortuna étteremben. Bartalos Erzsébet Alistálon 18.00-tól a műv. házban; vendég: Duka Zólyomi Árpád. Bartal Imre Szapon 17.30-tól a műv. házban; vendég: Sárközy Klára. Győri Dezső Nagymegyeren 18.00-tól a VMK-ban; vendég: Bauer Edit. Duka Zólyomi Árpád Pozsonyban 17.00-tól az Istropolisban, II. em. (ú) Párbeszéd községünk jövőjéért A galántai Fórum Intézet Párbeszéd községünk jövőjéért című kampányának keretében ma 18 órai kezdettel a kalondai művelődési házban beszélgetést szervez az önkormányzati választásokon induló polgármester- és képviselőjelöltekkel. A Fórum Intézet és a rimaszombati Fundament polgári szervezet rendezésében hasonló találkozót tartanak 17 órakor a rimaszécsi műv. házban, (ú) POZSONY Már az év végén beköltözhetnek A belváros szomszédságában áll a mellékelt képen látható Dávid-ház, a még élő, csekély számú szlovákiai zsidó otthona. A létesítmény a cseh és a szlovák kormány támogatásának köszönhetően épülhetett fel, s hamarosan - valószínűleg már az évvégén - beköltözhetnek az első idős lakók, (č) Kampányzáró a Ghýmessel Rangos vendégegyüttes szerepel a Magyar Koalíció Pártja somorjai szervezetének kampányzáróján. Holnap este hatkor a helyi művelődési központ nagytermében sikeres hazai és külföldi turnéja után, illetve olaszországi vendégszereplése előtt a Ghýmes együttes lép föl Rege című műsorával. (Sz. J.) NYITRAI KERÜLET Karácsony előtt angyalokat loptak Két, gyanúsan hasonlító templomi betörés történt a Nyitrai kerületben. A Dolný Pial-i (Lévai járás) katolikus templomból november végén szenteket és angyalokat ábrázoló szobrokat vittek el. A Nagytapolcsányi járásban levő Kovarce templomában december elején jártak betörők, és angyalszobrot tulajdonítottak el. A rendőrség szerint mindkét rablást ugyanazok követték el. (vm) ČTK-felvétel (Archív felvételek) Asszonyok és adományok VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, 2-6 FOK Változóan felhős lesz az ég. Eleinte keleten még előfordulhat eső. A kora délutáni hőmérséklet 0 és 4 fok között, nyugaton 6 fok körül alakul. A nyugati, északnyugati szél erős lehet. Kedden a maihoz hasonló időre számíthatunk. Szerdán túlnyomóan borult lesz az ég, és főleg északon lehet csapadék. Később felszakadozik a felhőzet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 2, a legmagasabb nappali 1 és 5 fok között, holnap délnyugaton 7 fok körül várható. Az időjárás részben kedvezőtlenül hat az érzékenyekre. Panaszokra kell számítaniuk az ekcémával küszködőlcnek és a mozgásszervi betegségekben szenvedőknek is; erősödnek a reumások fájdalmai. Depresszió és fejfájás szintén előfordulhat. Jó napjuk lesz az alacsony vérnyomásúaknak; fokozódik szellemi és fizikai teljesítőképességük, s javul összpontosító készségük is. Az előrejelzések szerint holnap eleinte még nem várható változás a fronthatásban, később enyhülnek a panaszok. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Kedden • Keresztrejtvények • Fejtörők • Gyerkőcőknek A Nap kel 07.36 - nyugszik 15.56 órakor. A Hold kel 02.43 - nyugszik 13.54 órakor. Ózonhír: Szlovákai felett tegnap 265 Dobson-egységet mértek. Az ultraibolya sugárzás az évszaknak megfelelő volt.