Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)

1998-12-11 / 287. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 11. KULTÚRA - HIRDETÉS 5 Tibor Tóth, a Dzurinda-kormány hivatalának vezetője eddig csak tizenöt embert bocsátott el „Vállalom a rendcsinálást" November 5-től Tibor Tóth vezeti a Szlovák Köztársa­ság kormányának hivata­lát. Addig a Verebélyi Vá­rosi Hivatal elöljárója volt, korábban, a Moravčík­kormány idején pedig fél évig a Nyitrai Járási Hiva­tal élén állt. VRABEC MÁRIA Annak iucjcll ne m riadt vissza a népszerűtlen in­tézkedésektől sem, az ön ne­véhez fűződik például a kör­zeti elöljáró, Miroslav Koňa nagy port kavart leváltása. A kormányhivatalban is alapos nagytakarításba kezdett? Miroslav Kóňa leváltása telje­sen megalapozott volt, hiszen még ő sem tagadta, hogy a Szlovák Nemzeti Párt levelezé­sét és ügyeit intézte a hivatal­ban. Még csak azt sem mond­hatta, hogy nem voltam korrekt vele szemben. Pártja parlamen­ti képviselőnek, majd nyitrai polgármesternek is jelölte, és én megvártam a választási kampány végét, csak azután hoztam nyilvánosságra az ügyet és mondtam fel neki. Ha a takarítás" alatt a rendcsiná­\\ Természetesnek tartom, hogy ki­cserélődtek a kor­mányfő irodájá- , . nak munkatársai. \\ lást, és nem mindennek a kido­bálását értjük, akkor vállalom, hogy ez volt az első dolgom a kormányhivatalban is. Melyik terület szorult rá legin­kább erre a rendcsinálásra? Egyértelműen a beruházások és a különböző szerződések, az ál­lami pénzekkel való gazdálko­dás. Nem akarok elhamarkodot­tan ítélkezni, még nem fejlőd­ték be a vizsgálatok, de erős a gyanúm, hogy korántsem a ha­tékonyság, a gazdaságosság és a szerződések átláthatósága volt a Tibor Tóth: „Ha a takarítás alatt a rendcsinálást, és nem mindennek a kidobálását értjük, akkor vállalom, hogy ez volt az első dolgom a kormányhivatalban is." (A szerző felvétele) fő szempont. Túlságosan sok például a pályázat kiírása nélkü­li, közvetlen megbízás, holott a törvény értelmében erre csak különösen indokolt esetben ke­rülhet sor. Itt azonban ez már nem kivétel volt, hanem sza­bály, ezért minden ügyet át kell vizsgálnunk. Tudna már említeni konkrét példákat is? Az adófizetők pénzének nem éppen gazdaságos felhasználá­sára jó példa a Szlovák Informá­ciós Ügynökség. Nem állítom, hogy nem tudnak eredményeket felmutatni, de ezek korántsem arányosak a befektetett pénzzel. Megtudtuk például, hogy nagy értékű, régen kifizetett propa­gációs anyagok még mindig a gyártó cégnél vannak, és senki nem érdeklődik irántuk. Mennyire politikai és mennyire „CSíuí" uívatainoKi poSZtaz oneT^ A kormányhivatal központi ál­lamigazgatási szerv, tehát ilyen -UX1 Qanr minisztérium szempuiuuui <­b J szintjén működik. Másfelől egy­fajta szolgáltató intézmény a kormánytagok számára - ezt a feladatot a különböző részlegek látják el. A kormány elé kerülő minden anyagot először a hiva­tal illetékes részlege bírál el, például jogharmonizációs, em­berjogi, gazdasági stb. szem­pontból. Az elkövetkező hetek­ben ezeknek a részlegeknek a munkájával szeretnék még ala­posabban megismerkedni. Kitű­nő munkát kell végezniük, hi­szen a kormányra intenzív tör­vényalkotási időszak vár. A kormányhivatal régi alkal­mazottainak túlnyomó része máig is a helyén van. Az első napokban nem volt olyan ér­zése, hogy inkább az előző kormány kétes ügyeit igyek­szenek takargatni, nem pedig együttműködni önnel ? Ha az ember elvállalja egy hiva­tal vezetését, nem mehet oda azzal a meggyőződéssel, hogy akik ott vannak, mind az ellen­ségei. A kormányhivatal 230 al­kalmazottja közül december 1­*" —- ^Tonntpn távoz­jéig minaossic tak. Azt hiszem, ezt igazán nem lehet tisztogatásnak nevezni. Külön meg kell említeni, hogy további, mintegy 250 alkalma­zottja van a kormányhivatal épületkezelőségének. Ehhez a részleghez tartozik a Bôrik és a Kamzík szálló, a kassai Vendég­ház, de maga a kormányépület is - összesen hat objektum. Ter­mészetesnek tartom, hogy ki­] .X ,! -.. 1' ~ Vn^miimrfA ót; p L^cIclUULCA d Mjrinuii^iu w m kormányhivatal vezetője irodá­jának munkatársai, valamint a sajtóosztály dolgozói, hiszen mindenki azoKŔôl 22 kel szeretne dolgozni, akikben megbízik. A közeljövőben bizo­nyára a kormány alelnökei is kezdeményeznek személycse­réket. Az ellenzék részéről gyakran hallani azt a vádat, hogy a Markíza Televízió munkatár­sainak most szóvivői és sajtó­felelősi posztokkal hálálja meg a kormány a választások előtti munkájukat. Informáci­óink szerint a kormányhivatal SS Olyan emberek­kel akarunk dol­gozni, akik már bizo­nyították a rátér- y y mettségüket. \\ sajtóosztályának munkatársai között is megjelenik még egy-két ismert név... A személyi kérdések most már a sajtóosztály vezetőjének, Mar­tin Lengyelnek a hatáskörébe tartoznak, aki egyben a kor­mányfő szóvivője is. A belső rendtartás értelmében az ő he­lyettese lesz majd a kormány szóvivője. Ezt a posztot csak ja­nuárban foglalja el valaki, való­színűleg hölgy lesz az illető. Azt azonban nem gondolom, hogy bármiféle adósságtörlesztésről lenne szó - egyszerűen olyan eiinjerekkel akarunk dolgozni, akik már bizonyították a ráter­mettségüket és a szakmai tudá­sukat. Az előző kormány ugyan­is megmutatta, milyen sajtópo­litikát nem szabad folytatni. A romákra és a magyarokra összpontosítanak Pavol Kanis a szlovák hadsereg reformjáról Legalább jelképesen Akár hivatásos is lehet SITA-HÍR Pozsony. A parlament emberjogi és nemzetiségi bizottsága főleg a romákra és a magyarokra, vala­mint az emberi jogokra összpon­tosít - nyilatkozta a bizottság el­nöke. A. Nagy László a Demokra­ta Párt sajtótájékoztatója vendé­geként elmondta: megpróbálják megakadályozni a romák Nyu­gatra vándorlását és módosíttatni a kelet-szlovákiai városokban ho­zott romaellenes intézkedéseket. A közeljövőben kinevezik a roma ügyekkel togialkczó kormánybiz­tost. A. Nagy szerint elengedhe­tetlen a kisebbségi nyelveket sza­bályozó törvény és egy olyan jog­szabály meghozatala, amely jel­képesen törvényes alapot teremt a kétnyelvű bizonyítványok ki­adásához. Ivan Brndiar, a DP alel­nöke közölte: pártja üdvözli a kormány szándékát az emberi jo­gok tiszteletben tartására. Nagyon konstruktívnak minősített tárgyalás Egy dialógus kezdete ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Milan Ftáčnik oktatási miniszter tegnap a katolikus egy­házi iskolák helyzetéről tárgyalt František Rábek nyitrai segéd­püspökkel, a Püspöki Konferen­cia oktatási bizottságának elnö­kével. A találkozót a Püspöki Konferencia kezdeményezte, még az egyházi iskolák finanszí­rozása körül kirobbant parla­menti vitákat megelőzően. Szi­geti László oktatási államtitkár szerint a nagyon konstruktív tár­gyalás során egyeden kérdésben sem merült fel áthidalhatatlan nézetellentét. „Egy megbeszélés azonban nem eredményezhet végleges megállapodást. A fel­gyülemlett problémákat a két fél nyitottsága ellenére sem lehet egycsapásra megoldani. A csü­törtöki találkozó egy dialógus kezdete volt" - hangsúlyozta az államtitkár. Az egyház álláspont­ja szerint helytelen, hogy az al­kotmány csak az állami iskolák esetében beszél térítésmentes­ségről és az is vitatható, hogy a pénzügyminisztérium nonprofit szervezeteknek minősíti az egy­házi oktatási intézményeket. Szi­geti elmondta: a katolikus egye­tem kérdése tegnap nem szere­pelt a vitatott témák között, (vk) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Trencsén. Olyan reformokra van szükség, amelyek a harci alakulatűlcra helyezik a hang­súlyt - tájékoztatott tegnap a miniszteri kollégium üléséről Pavol Kanis. A védelmi miniszter elmondta, hogy míg a NATO-államokban a tárca költségvetéséből átla­gosan 20 százalékot a hadse­reg fejlesztésére fordítanak, nálunk ez mindössze egy szá­zalékot tesz ki, mivel a pénz 91 százalékát arra kell fordítani, hogy a hadsereg egyáltalán működőképes legyen. A tisztek szükséges létszámának csak 74 százaléka szolgál, ugyanak­kor a védelmi minisztérium­ban az utóbbi négy évben dup­lájára nőtt az alkalmazottak száma. Pavol Kanis szólt a tényleges katonai szolgálat lerövidítésé­ről kilenc hónapra, de távlati tervként azt sem tartja elkép­zelhetetlennek, hogy a francia példát kövessük, ahol a kato­naköteles férfiak kiválthatják magukat a tényleges szolgálat alól. Kanis szerint a svájci pél­da alkalmazása is elképzelhe­tő, vagyis a hivatásos hadsereg felállítása. Elmondta, hogy a szlovák hadvezetésben is van­nak olyan vélemények, hogy a hadsereg legalább hetven szá­zalékban profi katonákból áll­jon, de egyelőre ennek is anya­gi akadályai vannak. (G. L.) Pozsony és Budapest készül az Orbán-látogatásra Ismert a nagykövet TA SR-HÍR Pozsony. P lagyarország már meghatározta, ki lesz pozsonyi nagykövete, de eddig még nem kért agrément-t a kijelölt sze­mélynek - nyilatkozta Boros Miklós, Magyarország pozsonyi nagykövetségének ügyvivője. A diplomata megerősítette: a két ország folytatja az egyeztetést Orbán Viktor magyar minisz­terelnök januári szlovákiai lá­togatásáról. A pozsonyi nagy­követség tegnap az év vége kö­zeledtével fogadást adott az új­ságíróknak, amelyen a külkép­viselet dolgozói megköszönték az együttműködést a sajtó kép­viselőinek. RÖVIDEN Az MKP kampánygyűlései Pozsony. Ma 18 órától négy helyszínen is választási gyűlést tart az MKP. Tornaiján, a VMK-ban Duka Zólyomi Árpád mu­tatja be a párt polgármesterjelöltjét, Mészáros Gyulát, Vág­sellyén szintén a VMK-ban Bárdos Gyula és Gyurovszky László Morávek Júliust, Vágkirályfán Rusznák Gábor Tóth Pált, a ri­maszombati művelődési központban pedig Duray Miklós és Ferkó Barnabás Komlósy Zsolt polgármesterjelöltet, (ú) NATO: Szlovákia a legjobbak között Pozsony. „A NATO-felvételizők között Szlovákia a legjobbak közé tartozik. Lehet, hogy a legjobb" - jelentette ki Madeleine Albright Brüsszelben. „Szlovákia előtt nyitva áll az ajtó" - rea­gált Eduard Kukán. Hozzátette: sikerült megbeszélni a NA­TO-csatlakozás első konkrét lépéseit az amerikai külügymi­niszterrel. (SITA) A /-v SZäVäZÓkôri bizottságok tagjainak Galánta. December 11 -én a galántai Forum képzést tart a szavazóköri bizottságok tagjai részére az alábbi helyszí­neken: Somorja: 17.00 órától a városi művelődési ház zöld termében. Előadó: Domsitz Jenő. Ipolynyék: 17.00 órától a vendéglőben. Előadó: Gyetven Miklós. Királyhelmec: 16.00 órától a városi egyetemen. Előadó: Juhász János, (ú) Mikloš gyors fejlődést jósol Pozsony. „Bízok benne, hogy gyorsan elhárulnak az akadá­lyok a gazdaság fejlődése elől" - jelentette ki tegnap a kor­mány gazdasági ügyekért felelős alelnöke az Európai Bizott­ság szakértőjével folytatott tanácskozás után. Ivan Mikloš is­mertette a gazdaság helyzetét Catherine Day asszonnyal és megbeszélték a Szlovákia által eddig teljesített EU­követelményeket is. (TA SR) Egy százalékot az adóból Pozsony. Legfőbb ideje lenne eltörölni az alapítványokról szó­ló törvényt, mivel rendkívül előnytelen - nyilatkozta Helena Woleková a kormányon kívüli szervezetek nevében. Véle­ménye szerint lehetővé kell tenni, hogy a polgárok jövedelem­adójuk egy százalékát a harmadik szektor részére ajánlhassák fel. A kormányprogram alapjában véve helyes társadalompoli­tikát irányoz elő - állapította meg Woleková. (SITA) Az önkormányzatok jogairól Pozsony. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása szerint nagyon nehéz választási időszak van mögöttünk. Sok helyen csökkent az életszínvonal, viszont megszépültek Szlovákia települései - vélte Michal Sýkora, a társulás elnöke. Bebizo­nyosodott: a Mečiar-kormány idején kialakított közigazga­tási felosztás rossz, de a polgárok saját kezükbe vehetik az önkormányzatok sorsát, ha elmennek szavazni - figyelmez­tetett. (SITA) Az SZDK pártjai az együttműködés formáiról Problémás ajövő SITA-HÍR — <v~ Q7DK-n belüli vi­Pozsony. m, szonyok rendezését csak a pár­tokról szóló törvény módosítása oldhatja meg, jelentette ki Ivan Šimko. Az SZDK jogi szakértője elmondta: a koalíció problémáit úgy kell megoldani, hogy ne vál­toztassa meg a hatalmi viszonyo­kat, a koalíciós szerződést és Mikuláš Dzurinda kormányfő to­vábbra is betölthesse a tisztet. A tervezet szerint a választások eiott jetrejöhetnek jogalanyiság­gal rendelkező politikai szövetsé­gek. Peter Zajac (SZDK-DP) sze­-•— t nártok uniója nem a legjobb megoldás, hiszen a „moagcu.... múltat idézi". A DP alelnöke, Ivan Brndiar hangsúlyozta: a legmeg­felelőbb az eredeti öt párt koalíci­ója lenne. Jozef Moravčík (DU) üdvözölné, ha a pártok uniója „koalíciószerű" lenne, hogy meg­legyen az egyes politikai erők önállósága, de a pári nem utasítja el a klasszikus koalíciót sem. A bécsi Hofburgban ma kezdődik az Európai Unió kétnapos csúcstalál­kozója. Az unió lobogóját azonban már tegnap felvonták. (ČTK/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents