Új Szó, 1998. december (51. évfolyam, 278-301. szám)
1998-12-11 / 287. szám, péntek
G VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. DECEMBER 11. Nem szabad félni! VRABEC MÁRIA A szlovák nacionalisták attól tartottak, hogy Nyitrán az MKP jelöltje lesz az új kerületi elöljáró, és rémképeket festettek, hogyan fogják a magyarok sáskamód ellepni a helyi hivatalokat. Közben pedig szép csendben kiderült, bizony még egy elöljáró-helyettest is nehezen tudunk találni. A kinevezése után két nappal visszalépő Száraz Dénes enyhén szólva kínos helyzetbe hozta az MKP-t, de legfőképp az érsekújváriakat, akik számára különösen fontos volt, hogy képviseltessék magukat a helyi államigazgatásban. Az ádáz nagysurányi maticás lobbizás miatt ugyanis az érsekújvárijárási elöljárót nem az MKP adta, ahogy az a választási eredmények szerint várható lett volna, hanem az SZDK, ezért Száraz Dénes lehetett volna az, aki a kerületi hivatalból Érsekújvárra is odafigyel. Mindössze egy névtelen telefon miatti visszalépését már csak azért is nehéz megérteni, mert annak, aki a politikában szerepet vállal, számítania kell ilyesmire. Nem várhatta, hogy a nyitrai maticások diadalkaput állítanak neki, Prokeš sóval, kenyérrel fogja várni, Korec bíboros pedig ünnepi áldását adja rá. Talán azt sem fontos külön hangsúlyozni, hogy figyelmeztető jelekből éppenséggel nem volt hiány, hiszen a Pribina városának fajtiszta szlovákságáról, a svátopluki örökségről vagy a szlovák városok anyjáról szóló dörgedelmeket már minden újságolvasó jól ismeri. Ez a valóság, és mindezzel együtt kell majd élnie annak, aki magyar létére Nyitrán vállal felelős beosztást, származzon akár Érsekújvárból, akár Komáromból. Ezért nem ártana, ha a következő jelölt mindezeket végiggondolná, még mielőtt vállalja a tisztséget és még mielőtt hivatalosan is kinevezik, nem pedig utána eszmélne rá, hová is került. Egyébként könnyen megeshet: a magyarok által legsűrűbben lakott kerületben nemcsak hogy azt nem kapjuk meg, ami a választási eredmények szerint járt volna nekünk, hanem még a megmaradt lehetőséggel sem tudunk élni. Ez kínos is, szomorú is egyben, de - valljuk be őszintén - leginkább szégyellnivaló. Balközépre tolulva MADI GÉZA Ivan Gašparovič örömmel nyugtázta: gyümölcsöző volt a DSZM párttá való átalakulásáról több mint négy évig folytatott politikai vita, s a mozgalomban „már ma elkészültek a pártstruktúrák létrehozásával". A DSZM parlamenti képviselője szerint az új, balközép politikai erő mielőbb partnereket szeretne találni. És nemcsak itthon, hanem külföldön is! Meg kell hagyni, ez ritka pozitív elgondolás a volt „állammozgalom" részéről. Csak egy kicsit elkésett vele. Mečiaréknak már akkor „rendes" pártot kellett volna létrehozniuk, amikor megalapították a széles „nyomtávú" DSZM-et, azt a mozgalmat, amelyben szinte minden irányzat megtalálta a helyét, még az aranyidai gőzhenger is. Ami a partnerek hiányát illeti, arról csak a mozgalom tehet. Ugyanis még jóindulattal sem lehet azt mondani, hogy a Ľuptákféle munkásszövetséget vagy a Slota vezette nemzeti pártot koalíciós partnerként kezelte volna az utóbbi négy évben. A külföldi kapcsolatról pedig felesleges szót ejteni, hiszen ilyennel a DSZM nem dicsekedhetett. Valószínűleg további négy évig tartott volna a diskurzus a párttá való átalakulásról, ha a mozgalom jobban szerepelt volna a parlamenti választásokon. Vladimír Mečiar nem tudta elviselni a „győztes vereséget", és bejelentette, remete lesz. Végleges visszavonulásáig bizonyára nem jön létre a párt, nehogy úgy nézzen ki, Mečiar személye gátolta az átalakulást. De mihelyt lelép a politikai térképről, addigi kiszolgálói szabad kezet kapnak, és azt csinálnak a mozgalomból, amit akarnak. Kérdés, ki lesz az új párt új vezére. Ugyanis több jelölt is akad, s nem lesz könnyű az élre kerülni a nagy tolongásban. Szóval, Mečiar elbújik, a DSZM-ből pedig párt bújik ki. De ha az új politikai erő valóban partnereket szeretne találni - és nem csupán külföldön -, akkor jelenlegi elnökén kívül meg kell válnia alvezéreitől és legfőbb ideológusaitól is. Mert nem valószínű, hogy Brňák, Cuper, Gašparovič Hofbauer, Hudec, Húska, Krajči, Lexa vagy Tóthová megváltozna az átalakulás tiszteletére. Nevezettek nélkül a DSZM talán testvérpártokat is találna balközépen. Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238310),-kultúra-(58238313), Urbán Gabriella-panoráma (58238338), Tomi Vince-sport- (58238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 58217054, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: voxnova@isternet.sk - Drágám, indulok a bútorboltba. Veszek magamnak egy parlamenti széket. (Peter Gossányi rajza) A mečiari amnesztia lehetetlenné tette volna a felelősségre vonást Közkegyelmes urak A DSZM Vladimír Mečiar kétszeri amnesztiájának eltörlését követően azonnal bejelentette, az alkotmánybírósághoz fordul, hogy állapítsa meg, törvényesenjárt-e el Mikuláš Dzurinda. HOLOP ZSOLT Ján Drgonec alkotmánybíró szerint a kormányfő alkotmányos keretek között járt el, ennek ellenére merészség volna találgatásba bocsátkozni, mit tartalmaz majd a testület döntése. Ami biztos, Mečiar egy emberrablás résztvevőit és egy népszavazás meghiúsítok részesítette közkegyelemben, anélkül, hogy tudta volna, kik az elkövetők, hiszen az amnesztia valójában a rendőri szervek nyomozásának befejezését jelentette. Az előző kormány önelrablásról beszélt ifj. Michal Kováč külföldre hurcolásával kapcsolatban, a népszavazás meghiúsításával pedig a volt köztársasági elnököt és az akkori ellenzéket vádolta. Az ellenzék és az ország demokratikusan gondolkodó része azonban meggyőződéssel vallotta, hogy mindkét bűncselekmény végrehajtásában állami szervek vettek részt: a titkosszolgálat és a belügyminisztérium. Ezt a feltételezést a mai napig nem sikerült megcáfolni, az amnesztia pedig végleg lehetetlenné tette. Mečiar saját kezűleg akadályozta meg a bűncselekmények felgöngyölítését. Ez méginkább erősítette a gyanút az állami szervek bűnrészességével kapcsolatban. Mindenestre most újra kezdődhet a vizsgálat mindkét Ezt a feltételezést a mai napig nem sikerült megcáfolni. ügyben, s ha az alkotmánybírák az alaptörvény cikkelyeinek útvesztőit bejárva végül arra a következtetésére jutnak is, hogy Mečiar amnesztiája érvényes volt, addig talán fény derül az elkövetők kilétére is. Részesüljenek bár közkegyelemben, legalább a nevüket ismetjük majd. A DSZM most a külföld felzúdulására is számít, mondván: a nemzetközi gyakorlatban elfogadhatatlan és példa nélküli a kegyelem eltörlése. Viszont ugyanez elmondható arról, hogy emberrablók kerülhetik el a felelősségre vonást. Az ENSZ 1992-ben kelt határozata szerint emberrablás elkövetői nem részesíthetők kegyelemben. Ha ez a dokumentum nem is kötelező érvényű, a magukat demokratikusnak valló országok szigorúan tiszteletben tartják. Ha a külföld annak idején felzúdult egy antidemokratikus lépésen, bizonyára nem teszi meg ezt akkor, ha az amnesztiát eltörlik. Erre csak a baloldal képes, amely „megütközéssel" vette tudomásul Dzurinda döntését, holott a nép akarata szerint azért (is) került sor a hatalomváltásra, hogy a bűnösöket felelősségre vonják. Talán „elvi" alapú megütközésről van szó a DBP részéről, hiszen három napja még nem volt szent a béke a koalíción belül. SME Nem politikus, de államférfi - írja Rudolf Baláž püspökről a lap kommentátora. A püspök ráébredt arra, hogy a politikusok számára csak eszköz az egyház célja, amely az, hogy mindenki számára elsőrendű érdeknek kell lennie a szabad és demokratikus polgári társadalom kiépítése. Az egyház kérdése csak része a rendezetlen problémáknak, megoldást csak az hozhat, ha a jóakaratú emberek összefognak a közélet „igazságossá tételéért". Igazi államférfiúi magatartás ez, kár, hogy nem politikai, hanem egyházi körökből származik. DOMINO FÓRUM A hetilap interjút közöl a Szlovák Demokratikus Koalíció frakcióvezetőjével. Roman Kováč a Szlovák Rádió központi igazgatójának tisztségben maradásával kapcsolatban megjegyzi: ha valaki a DSZM-központba járt, megszegte a közszolgálatiság szabályait, ezért le kellett volna váltani. Emlékeztet: 1994-ben a televízió központi igazgatóját meghagyták a helyén, s" ugyanez történt most a rádióban. Mindkét esetben a DBP követte el a hibát. Kováč hangsúlyozza: ha a jelenlegi koalíciónak sikerül négy évig kormányoznia, megszűnik Szlovákiában a mečiarizmus. Elkezdődik azonban egy más jellegű harc a jobboldal és a baloldal között. Roman Kováč szerint a DSZM csak olyan esetben válhat „tisztességes" párttá, ha megszabadul radikálisaitól: Hofbauertől, Cupertől vagy Brňáktól. Mečiar bujdoklását az SZDK frakcióvezetője egy gyáva anyóka viselkedéséhez hasonlítja. Elképzelése szerint olyan formát kell találni az SZDK további fennmaradásának, amely megengedi az eredeti öt párt működését is. Például a pártok konföderációt alkotnának, mindegyik élné önálló életét, de más pártokkal szemben egységesen, SZDK néven lépnének fel. Márciusig el kell dőlnie a kérdésnek. Arra a kérdésre, hogy melyik az a három jelenlegi politikus, akit a leginkább becsül, Kováč Ivan Šimkót, Ľubomír Harachot és Brigita Schmögnerovát említi. Az ENSZ-közgyűlés első alkalommal hozott olyan határozatot, amelyben elismeri az antiszemitizmus létét Védelmezni az emberi jogok védőit is MTI-AFP-AP Az ENSZ-közgyűlés határozatot hozott arról, hogy hatékonyabban kell védelmezni az emberi jogok védőit, akiket gyakran üldöznek a tekintélyuralmi rendszerek. A 185 tagállam képviselői az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 50. évfordulóján konszenzussal hagyták jóvá a határozatot. Kimondja mindenki jogát az egyesüléshez, szövetségek alakításához, információk közléséhez, a közvélemény mozgósításához és a kormányzatok visszaélései elleni békés harchoz. Az első OLVASÓI LEVELEK Rövidlátás volna az oka? Remélem, nem sokan kételkednek abban, hogy a Szlovák Demokratikus Koalíciót és ajelenlegi kormánykoalíciót is a Mečiar és az úgynevezett mečiarizmus elleni összefogás hozta létre. Ezért gondolkodtam el azon, mit is jelenthet a volt kormányfő kijelentése, hogy vissza kíván vonulni a közéletből. Meglepett az időzítés is. cikkely megállapítja: „Mindenkinek joga van egyénileg vagy másokkal társulva elősegíteni az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelmét nemzeti és nemzetközi szinten." A több mint tíz év óta tárgyalt határozat hosszú időn át Kína, Szíria, Kuba és Mexikó ellenállásába ütközött. Egy nyugati diplomata elmondta: a dokumentum elismeri a jogvédő és más társadalmi szervezetek „fontos szerepét és felelősségét a demokrácia védelmében, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok érvényesülésének elősegítésében". Ugyancsak első ízben hozott a Ismerve őt akaratlanul is az jutott az eszembe, ez csak taktikai lépés egy „komolyabb feladat" megvalósítására. Ő ugyanis nagyonjói tudja, hogy ajelenlegi kormánykoalíciót úgy gyengíti és bomlasztja fel a leggyorsabban, ha ő maga - ha csak egy bizonyos időre is - visszahúzódik, így veszítik el politikai ellenfelei azt a politikai éberséget, amely nélkül megbuknak, még mielőtt megmutatnák, hogy az ország másképpen és más irányba is vezethető. Nem tudom, rövidlátók-e ajelenlegi kormánykoalíció politikusai? közgyűlés olyan határozatot, amely elismeri az antiszemitizmus létét. A szintén konszenzussal elfogadott határozat felszólít minden kormányt, hogy működjön együtt egy ENSZ-jelentés készítőjével, aki a rasszizmus, a feketéket, arabokat és muzulmánokat érő faji diszkrimináció, az idegengyűlölet, a feketék iránti gyűlölet, az antiszemitizmus és az ezekkel kapcsolatos türelmetlenség eseteit vizsgálja. „Ötven év alatt az ENSZ Közgyűlése sohasem említette, tárgyalta vagy használta az antiszemitizmus szót" - mutatott rá Felice D. Gaer, az Amerikai Zsidó BiMindenesetre erre utaltak a mind gyakrabban feltörő viszályok és ellentétek. Nem akarták látni győzelmi menetelésük közepette, hogy így csak csapdába eshetnek? Dr. Molnár Zoltán Rimaszombat A hatalom áldozatai Elszorult szíwel gondolunk kárpátaljai testvéreinkre, akiket a kegyetlen elemi csapás próbára tett. Ilyen körülmények közottsághoz tartozó Jacob Blaustein Emberjogi Intézet igazgatónője. Mint mondta, az arab világnak és a Szovjetuniónak Izraellel és zsidó támogatóival szembeni ellenségessége megakadályozta, hogy az antiszemitizmus kifejezés bekerüljön a világszervezetnek a faji megkülönböztetésről szóló konvenciójába, a vallási türelmetlenségről szóló nyilatkozatba vagy bármely ENSZ-határozatba. A közgyűlés 1975-ben a rasszizmus megnyilvánulásának minősítette a cionizmust, majd az erre vonatkozó határozatot 1991-ben visszavonta. zött nagyon kicsiny az esély az élet újrakezdésére. Az elesettség, szegénység mélypontjára juttatta testvéreinket az árvíz, amely közben feltárta a valóságot, azt az állapotot, amelyben évtizedeken át éltek az ottani magyarok. A hatalmi törekvéseknek estek áldozatul. Most, a katasztrófa bekövetkeztével, majd az árvíz elvonulása után látjuk meg, mit temetett el az áradás: még a legsötétebb gyarmatvilág sem hagyott maga után ilyen állapotokat. Demeter Ferenc Szepsi