Új Szó, 1998. november (51. évfolyam, 253-277. szám)
1998-11-05 / 256. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1998. NOVEMBER 5. SPORT Az FC Zürich megleckéztette a Celtic együttesét a labdarúgó UEFA Kupa 2. fordulójának visszavágóján Betliztek a német csapatok Pozsony. Kedden este rendezték a labdarúgó UEFA Kupa 2. fordulójának 15 visszavágó mérkőzését, a tizenhatodikra, a Glasgow Rangers-Leverkusen találkozóra (az első meccsen 2:1) ma kerül sor. ÖSSZEÁLLÍTÁS A SITA hírügynökség tegnapi kommentárjában megemlíti, hogy kedden több szlovák szereplője is volt (külföldi csapatokban) a mérkőzéseknek, ám valamennyien nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak. Jozef Vengloš edző együttese 4:2 arányú vereséget szenvedett az FC Zürich otthonában, és kiesett. A svájciak 10 perc leforgása alatt három gólt is lőttek a megzavarodott skótoknak. „Hátvédeink gyenge napot fogtak ki, hibát hibára halmoztak, s amikor másodszor is betaláltak a házigazdák, félteni kezdtem a társaságot. Nagyon nehéz meccs volt, kár, hogy az egyenlítő gólunkat követően összeroppantunk..." mondta a találkozó után a csalódott Vengloš. Mint ismeretes, Ľuboš Moravčík nem léphetett pályára á Celtic csapatában, mert az UEFA Kupa rajtjakor még nem volt tagja a játékoskeretnek. A Slavia színeiben szereplő két Ľubomír Luhový nem játszott az AS Monaco elleni visszavágón. szlovák futballista közül Vladimír Labant végigjátszotta a 90 percet, Peter Hrubina csak a hajrában kapott játéklehetőséget, amikor is már minden el• A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának tegnap kora esti mérkőzésén: Szpartak Moszkva-Intemazionale 1:1 (0:0). Góllövő: Pagliuca (67. - öngól), ill. Simeone (88.). A többi találkozó jóval lapzárta után ért véget. • Rózsahegyi győzelemmel végződött a női kosárlabda Euroliga A-csoportja tegnapi, 6. fordulójának mérkőzése: RužomberokOrchies 76:61 (43:32), legeredményesebbek: Marenčíková 16, Godályová 15, Kováčová és Sviščová 13-13, illetve Psikova 19, Blackbrough 10; 3500 néző. • Párizsban folytatódott a 2,3 millió összdíjazású nemzetközi férfi tenisztorna. A 2. forduló érdekesebb eredményei: KučeraSantoro 6:2, 3:6, 6:0 (a nyolcadPetir Luccin két brémai védőt próbál átjátszani az Olympique Marseille-Werder Bremen UEFA Kupavisszavágón (3:2). (ČTK-képszolgálat) dőlt. Labant ugyan küzdött, azonban elmaradt korábbi teljesítményétől. Ľubomír Luhový, a Grazer AK csatára nem játszott az AS Monaco elleni visszavágón, melyet a hercegség csapat nyert meg 4:0 arányban, ami azt jelenti, hogy az ausztriai 3:3-at követően az osztrákok elbúcsúztak a további küzdelmektől. A holland Arnheimben profiskodó Marián Zeman sem villogott, a visszavágón, Bordeaux-ban is kikapott a Vitesse, s kiesett, pedig a kuparajt előtt igencsak bizakodtak a hollandok. Alaposan leszerepeltek a német csapatok: mind a Stuttgart, mind pedig a Bremen idegenben szenvedett 3:2-es vereséget, és kiesett. Pedig a stuttgartiak kilenc emberrel is sokáig őrizték az l:l-es döntetlent, ám öt perccel a hosszabbítás vége előtt a bruges-iek Ilics jóvoltából megszerezték a továbbjutástjelentő gólt. A másik német együttes, a Werder Bremen Marseille-be látogatott, s lógó orral tért haza. A hajrában ugyan szépítettek a brémaiak, azonban egyenlíteniük már nem sikerült. Elégedett lehet Bernd Krauss, a Real Sociedad San Sebastian nédöntőben az ausztrál Phüippoussisszal találkozik); KafelnyikovNorman 3:6, 6:3, 6:4; GolmardCosta 3:6, 7:5, 7:5; Phüippoussis-Korda 2:6,6:4,6:4; Rios-Woodbridge 6:0,6:4. • Ľudovít Zlochát választották a Slovan Bratislava futballklub sportigazgatójává. • Pozsonyban tegnap a Mladosť sportcsarnokban elkezdődött a junior vívó-világbajnokság. A szlovákok közül - a 73-as mezőnyben - Forgách Péter tőrvívó szerepelt a legjobban, aki bejutott a 32 közé, s végül a 23. helyen végzett. Bárdos Zsolt kiharcolta a 64-be jutást, ő 53. lett. • Boris Becker a párizsi tenisztornán elszenvedett váratlan vereségét követően bejelentette, hogy - több mint valószínű - decemberben befejezi az aktív sportolást. • A jégkorong Euroliga A-csoportjának elhalasztott mérkőzésén a Dukla Jihlava 5:2 (1:1, 2:1, 2:0) arányban legyőzte a svéd Djurgaardent. • Steffi Graf bejutott a lipcsei női tenisztorna 3. fordulójába, miután 6:4, 6:3-ra legyőzte Szudzsijamát. • A Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga ligatanácsa indítványozza, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség december 5-i közgyűlésén személyi kérdések is napirendre kerüljenek, mert a liga tagsága úgy ítéli meg, a jeBeszélgetés Tornyi Barnabással, a magyar olimpiai futballválogatott edzőjével Dolgozni kell, most azonnal! ALBERT JÓZSEF Budapest. Kedden hozták nyilvánosságra a hírt, hogy a magyar olimpiai labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya a lemondott Dunai Antal helyett Tornyi Barnabás lett, a PNB-ben harmadik helyen álló Diósgyőr vezetőedzője. Dunait azért menesztették, mert a lejátszott három selejtező mérkőzést simán, szégyenteljesen elveszítette. Éppen ezért az első kérdésünk is erre célzott: Ilyen előzmények után most gratuláljunk vagy őszinte részvétet kell, hogy kívánjunk? - Nem tudom én most ezt eldönteni, mindenesetre megtisztelő a megbízás és remélem, hogy eleget tudok tenni az elvárásoknak. A cél, sajnos, már nem teljesíthető, a csapat az olimpiára már biztos, hogy nem fog tudni kijutni. A hátralevő mérkőzésen tartalmas kilencven perceket kell majd nyújtanunk, azt akarom, hogy ezek a fiatalok „harcedzett" játékosok legyenek, és megfelelő felkészítésük után pedig majd az A-válogatotthoz is odaférjenek. Gondolkodott-e azon, hogy ebben benne van egy bukás lehetősége is, akárcsak az elődjének, Dunainak is? - Nem gondolkodtam ezen, itt azt kell értékelni, hogy az ember akar-e segíteni a magyar labdarúgás újraélesztésében vagy sem, nincs idő a gondolkodásra, dolgozni kell, most azonnal! Ön a Diósgyőr vezetőedzője is, a két munka azaz a két csapat mennyire lesz összeeggyeztethető? Szakmai segítőim a klubnál alkalmasak arra, hogy engem helyettesítsenek, ha éppen a válogatottnál vagyok, illetve a DFC vezetői biztatnak és bátorítanak. Az új feladat minél jobb elvégzéséhez, megtiszteltetésnek veszik, hogy Diósgyőrből került ki az új edző. Persze, ez valahol érthető is számomra és hízelgő is mivel az ottani munkámat is minősíti. lenlegi elnökség eddigi tevékenységével bebizonyította alkalmatlanságát. • A kosárlabda Koracs Kupa Pcsoportjának 4. fordulójában: Darüssafaka Istanbul-Chemosvit Svit 108:67 (49:30). • Az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) megbízott elnöke, Studniczky Ferenc a sportról szóló 1996. évi alapján szerdán - az OTSH-hoz érkezett bejelentések alapján - törvényességi felügyeleti eljárást rendelt el a Magyar Labdarúgó Szövetségnél. • A KENŐ 10 szerdai nyerőszámai: 7, 14, 15, 16, 22, 24, 27, 38, 39, 43, 44, 46, 49, 50, 51, 53, 64, 67, 73, 78. KEK-VtSSZAVÁGÓK Pozsony. Ma játsszák a labdarúgó KEK 2. fordulójának visszavágóit. Nagy várakozás előzi meg a londoni Chelsea koppenhágai vendégszereplését, annál is inkább, mert a dánok - nem kis meglepetésre - biztató, 1:1es döntetlent értek el Angliában. Ugyancsak nehéz helyzetben van a Lazio, amely két héttel ezelőtt csak gól nélküli eredményt ért el Rómában a Partizan Beograd ellen. Belgrádban nehéz 90 perc elé néz! A PÁROSÍTÁS 14.00: Varteks Varaždin (horvát)-Heerenveen (az első mérkőzésen 1:2); 17.00: Apollon Limasszol-Panathinaikosz (2:3); 18.00: Maccabi Haifa-SV Ried (1:2); 19.00: Besiktas IstanbulValerengen Oslo (0:1), BragaLok. Moszkva (1:3); 20.30: FC Kóppenhága-Chelseá (1:1), Mallorca-Genk (1:1); 20.45: Partizan Beograd-Lazio (0:0). (sr) met edzője, ugyanis védencei a moszkvai 3:2-es győzelme után a visszavágót is megnyerték (3:0), s bejutottak a 3. fordulóba. Az angol csapatok sem jeleskedtek, az ? Aston Villa hazai pályán bukott el a Celta Vigo elleni viszszavágón, s kiesett, a Leeds is odahaza játszott, a római l:0-ás vereséget követően gól nélkül végződött az angliai kilencven perc, ami azt jelentette, hogy a szebb napokat látott United is befejezte. Az idegenben, Valenciában lőtt góloknak köszönhetően került a következő fordulóba a Liverpool, ám a jó játékkal ezúttal adós maradt, (sr) RÖVIDEN Kongói katonák tüzeltek a nézőtérre Kinshasa. Kinshasában négy ember meghalt és sokan megsebesültek egy bajnoki labdarúgó-mérkőzésen, amikor a Kongói Demokratikus Köztársaság rendfenntartó katonái tüzet nyitottak a nézőtérre. A mérkőzés kezdése késett, mert időbe telt, míg a katonák eltávolították a halottakat és a sebesülteket a lelátóról. - Akkora zavarodás volt, hogy nem lehetett tudni, mi történik és miért - mondta Mes Kileba helyi sporttudósító a lövöldözés után. (MTI) Asztalitenisz: Világ Kupa két magyarral Budapest. Péntektől vasárnapig Tajvanon rendezik meg a Világ Kupát, az év legrangosabb női asztalitenisz-versenyét, amelynek 16 fős mezőnyében Tóth Krisztina és Bátorfi Csilla személyében két magyar résztvevő is lesz. Mivel idén csak kontinentális bajnokságokra került sor, vb-re pedig nem, a világ legjobbjai - a pénzdíjas Pro Tour-sorozat mellett - ezen a viadalon mérhetik össze erejüket, és összesen 85 ezer dollárt (a győztesnek 28 ezer jut) osztanak szét közöttük. (MTI) Fekete karszalaggal a meccseken Pozsony. Hogy feszült helyzet uralkodik a szlovákiai labdarúgásban, arról már a külföld is értesült. Erről tanúskodik a német DPA hírügynökség, amely megemlíti, hogy a klubok bojkottal fenyegetőznek (nem állnak ki a két utolsó bajnoki meccsre), ha a vezérkar nem mond le. Az egyesületek képviselői alibizmusnak nevezik Jankech edző leváltását, és széles körű reformok után kiáltnak. A hét végén az I. ligás csapatok játékosai tiltakozásként fekete karszalaggal jelennek meg a mérkőzéseken. (sr) Játszhatnak saját pályájukon Nyon. Jugoszlávia és Albánia labdarúgó-válogatottja hazai pályán játszhatja elkövetkező Európa-bajnoki selejtezőjét - így döntött az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). Jugoszlávia november 18-án Belgrádban fogadja Írországot, Albánia egy héttel később Tiranában mérkőzik Görögország ellen. (SITA) A Real Madrid McManamant akarja Madrid. A spanyol mamutklub komolyan érdeklődik a Liverpooljátékmestere, Steve McManaman iránt. Pirri, a Real technikai igazgatója megtekintette a játékost a Valencia-Liverpool UEFA Kupa-meccsen. Hírügynökségi jelentések szerint az idén azonban nem lesz semmi a mezcseréből, annál is inkább, mert a játékosnak 99 júniusáig van szerződése a klubjával, ráadásul nincs is nagy kedve elhagyni Angliát. (SITA) Női kosárlabda Ronchetti Kupa - harmadik forduló Bravúros győzelem ÚJ SZÓ TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. A sérülés és betegség miatt több kulcsemberét nélkülöző somorjai együttes 57:50 arányban legyőzte a női kosárlabda Ronchetti Kupában a görög Eszperidesz csapatát. SAMORÍN-ESZPERIDESZ 57:50 (20:24), legeredményesebbek: Szabó 24, Tašková 18, Ingrová 7, illetve Alibegai 19, Gricseva 12; 600 néző. Rendkívül idegesen kezdtek a somorjaiak, ezt ki is használták az athéniek, és 8:0-ra elhúztak. A találkozó előtt kevesen gondolták, hogy közel négy percet kell majd várni az első hazai kosárra, ekkor a remekül játszó Szabó Ági volt eredményes. Fordulás után Szabó és Tašková vezetésével nagy rohamokkal kezdtek a csallóköziek, és a 22. percben a mérkőzés során először megszerezték a vezetést. Ezt követően megjött a közönség hangja is, zúgott a „Somotja, Somorjai". Nem sokkal később ledolgozták a hárompontos hátrányt, s egyre jobban belelendültek a hazaiak. Rendkívül izgalmas hajrát láthatott a közönség, a második játékrészben alaposan feljavultak a somoijaiak, s teljesen megérdemelten nyertek. A meccs után nagy ünneplés kezdődött a csarnokban, s ha a címvédő soproniak november 11-én, idegenben legyőzik a görögöket, a somorjai együttes bejut a 32 közé. (sz. z.) UEFA KUPA, 2. FORDULÓ ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Lejátszották a labdarúgó UEFA Kupa 2. fordulójának visszavágóit. EREDMÉNYEK: Bordeaux-Arnheim 2:1 (1:1), góllövők: Micoud (9.), Wiltord (66.), ill. Jochemsen (8.); továbbjutó: Bordeaux 3: l-es összesítéssel. Parma-Wisla Kraków 2:1 (1:0), Fiore (20.), Zajac (46. - öngól), ill. Zajac (90.); t.j.: Parma 3:2vel. FC Bruges-Stuttgart 3:2 (0:0, 1:1, 2:1), De Cock (60.), Claessens (105.), Ilics (115.), ül. Verlaat (76.), Bobic (110.); tj.: FC Bruges 4:3-mal. Monaco-Grazer AK 4:0 (2:0), Gava (9., 66.) Spehar (16.), Diawara (55.); tj.: Monaco 7:3-mal. San Sebastian-Dinamo Moszkva 3:0 (0:0), Kovacsevics (55. és 75.), De Paula (69.); tj.: San Sebastian 6:2-vel. LyonCrvena Zvezda 3:2 (3:1), Caveglia (17. és 42.), Cocard (40.), ül. Bunjevcsevics (37.), Ogndenovics (90.); tj.: Lyon 5:3-mal. FC Zürich-Celtic 4:2 (0:0), Signore (51.), Chassot (55.), Bartlett (61.), Sant'Anna (75.), ill. O'Donnell (53.), Larssen (72.); tj.: Zürich 5:3-mal. Aston Villa-Vigo 1:3 (1:2), Collymore (30. - 11-esből), ill. Sanchez (26.), Mosztovoj (34.), Penev (48.); tj.: Vigo 3:2-vel. Leeds-Roma 0:0; tj.: Roma l:0-lal. Marseille-Werder Bremen 3:2 (1:0), Maurice (36.), Issa (52.), Dugarry (77.), ill. Eilts (48.), Herzog (82.); tj.: Marseille 4:3-mal. Betis Sevilla-Tilburg 3:0 (1:0), Finidi (29.), Zarandona (56.), Fernando (89.): tj.: Betis 4:l-gyel. Valencia-Liverpool 2:2 (1:0), Lopez (45. és 90.), ill. McManaman (80.), Berger (85.); tj.: Liverpool 2:2-vel, idegenben szerzett gólokkal. Átl MadridCSZKA Szófia 1:0 (1:0), Juninho (45. - 11-esből); tj.: Ati. Madrid 5:2-vel. A Fiorentina-Grasshoppers mérkőzést 45 percnyi játék után, 2: l-es hazai vezetésnél félbeszakították, miután a belga Philippe Fiament tartalék-játékvezetőt a nézőtérről megdobták egy petárdával. A bírót térdsérüléssel kórházba szállították, (sr) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK