Új Szó, 1998. november (51. évfolyam, 253-277. szám)

1998-11-04 / 255. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1?98. NOVEMBER 4. KULTÚRA 9 Vissza kell állítani a szakmai értékrendet a nemzetiségi kultúra állami támogatásában Hudecék sem hitték volna A Mečiar-kabinet munkája ellenére még működik a szlovákiai magyar oktatás, játszanak a színházak (Prikler László és Juhász László felvételei) Ma már legtöbben a saját bőrünkön érezzük - és az elkövetkező hónapokban sajnos, még inkább meg­érezzük - Mečiarék garáz­dálkodásainak súlyos kö­vetkezményeit. Ennek el­lenére hazai magyar kul­turális életünkben rész­ben enyhülhetnek a súlyos anyagi gondok. SZILVÁSSY JÓZSEF Az elmúlt négy esztendőben Ivan Hudec és Eva Slavkovská feladata egyértelmű volt: ideo­lógiai és nacionalista alapon tönkretenni a magyar tannyel­vű iskolákat, ellehetetleníteni a szlovákiai magyar kulturális életet. Ma már tudjuk, hogy a szülők s a pedagógusok egy ré­szének anyagi és erkölcsi áldo­zatvállalása, a Szlovákiai Ma­gyar Pedagógusok Szövetségé­nek, valamint a Szlovákiai Ma­gyar Szülők Szövetségének ér­dekvédelmi tevékenysége olyan erős várnak bizonyult, amely el­lenállt a soviniszta rohamok­nak. A kulturális miniszter sem tudta megsemmisíteni szellemi műhelyeinket. A jogalanyiság megvonásával a Jókai Színház és a Thália Színház puszta létét is veszélyeztették, miként a Csemadokét is, a teljes állami támogatás megszüntetésével. Amire Hudec talán rémálmában sem gondolt, az kisebb fajta csodaként, magyarságunk élet­képességének fényes pédája­ként valóra vált: nem szűnt meg egyik hivatásos színházunk sem, a Csemadok dunaszerda­helyi, galántai területi választ­mánya és számos más szerveze­te nemcsak túlélte az ínséges időket, hanem olyan működési modellt is kivajúdott, amely kedvezőbb társadalmi légkör­ben tovább erősödhet. Számos amatőr művészeti együttesünk, polgári klubunk, és más helyi közösségünk eredményesen te­vékenykedik. Nem szűnt meg a Madách Posonium sem, sőt az elmúlt években nemes vetély­társai is születtek. A Kalligram, amely országhatárokon túl is egyre elismertebb, közép-euró­pai rangú kiadó, továbbá az egyetemes magyar könyvkia­dásban is több értékes kiadvánt jegyző Lilium Aurum, a Nap, a Méry Ratio, valamint az AB-Art. Megalakult és fontos sorozatok­kal, tudományos programokkal igazolta létét a Fórum Társada­lomtudományi Intézet, a Bib­liotheca Hungarica, az Etnoló­giai Központ, valamint több szociológiai, s más tudomá­nyos ágazatban tevékenykedő kutatócsoport. Szellemi telje­sítményük biztos alapot teremt a hazai magyar tudományos élet és intézményeinek kibon­takozásához. Eredményes munkát végez a Katedra Társa­ság, a Palóc Társaság és más ci­vil szerveződés. A megmara­dáshoz, az értékek produkálá­sához, sokak áldozatvállalása, a polgármesterek, valamint Mečiarék adóhivatalainak vizs­latása és várható bosszúja mi­att olykor a névtelenségbe bur­kolózó hazai magyar vállalko­zók kimagasló anyagi segítsé­ge, nem utolsó sorban pedig a magyarországi alapítványok, Mielőbb létre kell hozni egy szuverén támogatási modellt. különösen az Illyés Közalapít­vány jelentős támogatása já­rult hozzá. Ennek a sokszínű szellemi élet­nek az alapjait kell most mie­lőbb a hazai állami támogatás visszaállításával megerősíteni. Ügyeskedők és önjelöltek már akadnak, akik vélt érdemekre hivatkozva, döntéshozó pártfo­gók után kajtatva akarnak több pénzhez jutni. Mesterkedéseik megfékezése, még inkább azon­ban az évek óta puszta fennma­radásukért küzdő kulturális in­tézményeink anyagi megerősí­tése érdekében mielőbb létre kell hozni olyan szuverén támo­gatási modellt, amely épít az 1992-ig eredményesen tevé­kenykedő, addig még párt­semleges Pro Slovakia Állami Alap, valamint a már említett Illyés Közalapítvány gyakorla­tára, s nem elavult elképzelé­sek alapján működik. Magyarán: nem bizonyos intéz­ményeket indokolatlan előny­ben részesítő prekoncepciók sze­rint, hanem kizárólag szakmai szempontok alapján szülessenek újra idehaza is a döntések. A BÖNGÉSZŐ nyertesei A Vasárnap 43. számában fel­tett kérdésre a héten 531 he­lyes megfejtés érkezett. A be­küldők közül tegnap Kovács Ilona, a Hang-Kép szerkesztő­je sorsolta ki a szerencsés nyertesek nevét. E héten az 500-500 koronát Kecskés Lí­via tiszacsernyői, Bergendi Kálmán vágkirályfai és Szalay Magda sárosfai olvasóink nyerték. Gratulálunk! A helyes megfejtés: 5. eszten­deje. (v) (A 286/1992 Tt. számú adó­törvény 36.§-a alapján a nye­remények összegéből 15% jö­vedelemadót vonunk le.) Étel és halál ­Főzzünk örömmel Pozsony. „Az elmúlás méltó­sága - a gasztronómiától a halálig" címmel ma délután öt SZÍNHÁZ POZSONY HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Tosca 19 KIS SZÍNPAD: Szegény gyilkos 19 KOMÁRO M JÓKAI SZÍNHÁZ: Fekete gyémántok (Vendégjáték Duna­szerdahelyen) 10.45,13.45 MOZI POZSONY HVIEZDA: Zorro álarca (am.) 15.30, 18 OBZOR: Hangya - Z 16,18, 20 MLADOSŤ: A suttogó (am.) 16.30,19.30 CHARLIE CENTRUM: Ryan közlegény megmentése (am.) 17, 20 Bosz­szúállók (am.) 17, 20.30 Vad vágyak (am.) 18.30 Ponyvare­gény (am.) 20 Egy zsák bolha (cseh) 19.30 KASSA ÚSMEV: Chipkatonák (am.) 16, 18, 20 IMPULZ: Két nap a völgyben (am.) 16.15, 19.15 CAPITOL: Zorro álarca (am.) 15.30, 18 DRUŽBA: Zorro álarca (am.) 15.30, 17.45, 20.15 TATRA: Mortal Kombat 2 (am.) 15,30 17.45, 20 DÉL-SZLOVÁKIA NAGYMEGYER- SLOVAN: Mortal Kombat 2. (am.) 19 ROZS­NYÓ-PANORÁMA: Ryan közlegény megmentése (am.) 16.30, 19.30 LÉVA - JUNIOR: Halálos fegyver 4 (am) 17, 19.30 GALÁNTA- VMK: Dal a menyasszonynak (am.) 17.30,20 órakor a Magyar Intézetben kerül sor arra a beszélgetésre, melyet Szigeti László, a Kallig­ram Kiadó igazgatója folytat Polcz Alaine-nel a Főzzünk örömmel c. könyvéről, (ű) Emlékkiállítás Madách Imréről Budapest. Képek, gondola­tok Madách-hoz címmel Pru­dzik József festőművész alko­tásaiból nyílik kiállítás az Or­szágos Széchényi Könyvtár­ban csütörtökön. A175 évvel ezelőtt született író fő műve, Az ember tragédiája adta az ihletet a Tatabányáról indult művésznek, de nagy hatással voltak rá a Zichy-gyűjtemény illusztrációi is. Á közel egy hónapon át megtekinthető tárlat darabjai között találha­tó huszonhat grafika és két olajfestmény, melyeken a Madáchról írott versek ihlette képek is láthatók. (MTI) Pozsonyban regéltek a világzenészek Új ifjúsági irodalmi szervezet alakult Budapeste n SZUBJEKTÍV - ÉLMÉNYSZÁM Fiatal írók Szövetsége - harmincötön alul GÖNCZI IVOR Budapest. Tizenhét fiatal ma­gyar író, költő és folyóirat-szer­kesztő részvételével Budapesten megalakult a Fiatal írók Szövet­sége (FISZ). A szövetség nyilat­kozata szerint olyan, irodalmi tevékenységükkel már eddig is minőséget felmutató, az iroda­lomról (művészetről, társadal­munkról, korunkról) gondolko­dó fiatal írók szervezete szeret­ne lenni, akik valamilyen poéti­kai, tudományos, kritikai elvá­rásrendszer szerint értékes mű­veket hoznak létre. A FISZ a 35 évesnél fiatalabb, szépírással, irodalomtörténettel, szerkesz­Jó kapcsolatot szeret­nének a már működő szervezetekkel. téssel, irodalomszervezői vagy kritikusi tevékenységgel foglal­kozó irodalmárok, alkotók szer­vezeteként kíván tevékenyked­ni; a tagfelvételkor nem egy is­kolához, politikai érdekcsoport­hoz, baráti körhöz való tartozás alapján dönt, hanem a fiatal író­kat, irodalmárokat és azok vala­mennyi jelentős csoportját rep­rezentálni szeretné. A FISZ bu­dapesti székhellyel, egyesületi formában fog működni, regio­nális irodákat, valamint egy sa­ját (interneten is megjelenő) há­lózatot hoz létre, amelyben je­lentőségüket vesztik az ország­határok. A FISZ konferenciák, táborok, szakmai rendezvények szervezését, önálló tájékoztató folyóirat kiadását is tervezi. A szövetség jó kapcsolatot szeret­ne kialakítani a már működő, országos jelentőségű szakmai szervezetekkel, a kulturális kor­mányzattal, valamint az egyete­mi, főiskolai, irodalmi tanszé­kekkel, a társművészetek hason­ló szervezeteivel és a sajtóval is. A szövetséghez alapítótagként öt folyóirat - Előretolt Helyőrség (Kolozsvár), Az Irodalom Visz­szavág (Budapest), Magyar Mű­hely (Budapest), Symposion (Újvidék), Tiszavirág (Buda­pest) - szerkesztői csatlakoztak. A Magyar írószövetség elnöke, Pomogáts Béla is üdvözölte a kezdeményezést, amely szerinte hozzájárulhat egy plurálisabb irodalmi élet kialakulásához. A szövetség elnöke L. Simon Lász­ló lett, aki várja a fiatal felvidéki irodalmárok jelentkezését is a következő címen: 1111 Buda­pest, Irinyi József u. 45., fé­lemelet 2. E-mail-cím: sxs@ludens.elte.hu JUHÁSZ LÁSZLÓ Rájöttem, nem lehet elég korán érkezni a pozsonyi Magyar Köz­társaság Kulturális Intézetébe. Legalábbis műiden hónap első csütörtökén. Ilyenkor van ugyan­is Ghymes-klub. A fél nyolcra hir­detett koncert előtt egy jó félórá­val már minden széken egy-egy kabát, táska vagy esernyő fog­lalta a helyet gazdájának. Szem­fülemnek hála, végül mégis si­került letáboroznom az egyik széken. Erre kitessékeltek a te­remből, hiszen a klub vendégei, Zuzana Homolová és hegedűs kísérője, Samo Smetana próbál­ni kezdett. - A Ghymes még úton van - érkezett a hír fél nyolckor. De sebaj, amíg meg­jönnek a fiúk, Homolováéké a terep, bár őket a koncert bon­bonjának szánta a Ghymes. A desszertet tehát a főétel előtt fo­gyasztottuk, hozzá kell tennem: meglehetősen jó étvággyal. A technikán kívül csak egy rendőr­autó és egy riasztó kiabált bele az alig félórás, nagyon kellemes balladacsokorba. Áztán megér­keztek a világzenész fiúk, és rö­vid hangolás után bele is vágtak. Mielőtt azt mondanám, hogy ki­csit fáradtnak tetszett a produk­ció, gyorsan leírom, aznap elég sok dolguk volt a srácoknak: sze­repeltek a Szerencsekerékben, a Tánc a hóban klipjét forgatták, meg ilyesmi. Megrögzött Ghy­mes-rajongóként persze minden fáradtabb akkordot meg tudtam bocsájtani nekik. A Rege újabb keltezésű dalain kívül felidézték a Gúta maga egy város nosztalgi­áját is. A produkció végére még egy kis közönség-énekeltetés is belefért. A sajátos Ghymes-hang­zást leírni igazán még senkinek sem sikerült, így én sem próbál­kozom a lehetetlennel. Inkább csak annyit, hogy a magyar törzs­közönségen kívül szlovák, sőt angol szót is hallottam a közön­ségben. Azt már megszokhattuk, hogy a telt házon kívül is rekedt pár tucat néző, ők a folyosón ácsorogták végig a koncertet. A héten turnéra indul a zenekar, így akik Pozsonyban lemaradtak a koncertről, 9-én Kassán, 10-én Komáromban, 24-én ismét Po­zsonyban, 26-án pedig otthon, Galántán még megnézheti őket. Szarka Gyula, Buják Krisztián, Pukkai Attila, Buják Andor és Szarka Tamás zenélt. Nem volt lapos a hangulat (Dömötör Ede felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents