Új Szó, 1998. november (51. évfolyam, 253-277. szám)

1998-11-30 / 277. szám, hétfő

10 SPORTVILÁG ÚJ SZÓ 1998. NOVEMBER 30. Portugália korántsem volt olyan gazdag ország, mint spanyol szomszédja; a mozambiki Eusebiót a többi sztárhoz képest elenyésző összegért vásárolták Zuhanóban a lisszaboni „Vörös Sasok" Benfica Lisszabon: huszon­kiléncszeres bajnok, a Por­tugál Kupa huszonötszörös győztese. Kilencvennégy éve alakult, jelenleg 122 ezer tagot számlál. Hazájá­ban szinte nemzeti intéz­ménynek számít. MARCEL MERČIAK Mindez Cosmem Damiao érde­me, aki 1904 februárjában meg­rendezte az első hivatalos labda­rúgó-mérkőzést. Egy nappal ké­sőbb, február 28-án Sport Lissza­bon néven klubot alapított, amely két évre után egyesült a szomszédos Sport Club de Ben­ficával. Eleinte inkább a kerékpá­rozással foglalkoztak, a foci csak a húszas években kapott helyet. Az országos bajnokság megala­kulása után a „Vörös Sasok" ve­zető szerephez jutottak. Rövide­sen a nemzetközi terepen is az élen szárnyaltak: a háború után, 1950-ben megnyerték a Latin Kupát. Ted Smith angol edzőt il­lette az elismerés, aki a Benfica játékosaiból európai szintű csa­patot kovácsolt. A spanyol mamutklubok (Real Madrid, FC Barcelona) mintájára "a klubvezetés óriási stadiont építtetett Lisszabon központjá­ban. Az Estadio Da Luz 130 ezer nézőt fogadott be, általában zsú­folásig megtelt. Otto Gloria edző, a Botafogo és a Vasco de Gama korábbi játékosa ott folyatta, ahol Smith abbahagyta. Irányítá­sa alatt a Benficát álomcsapat­ként emlegették. Portugália korántsem volt olyan gazdag ország, mint spanyol szomszédja vagy Olaszország, érthető, hogy a futballra is keve­sebb pénz jutott. A Benfica nem engedhette meg magának, hogy Guttman Béla edző megtanította, mi a taktikai fegyelem. menő külföldi játékosokat vásá­roljon, ezért először Afrikában, a portugál gyarmatokon próbált erősítés után nézni. Az angolai Coluna azonnal megtetszett Gló­riának, a sötét bőrű tehetség le­igazolásával jó vásárt csinált. Bár Gloria nem vihette véghez az összes elképzelését, megfelelő alapot teremtett utódjának, Guttman Bélának. A magyar származású szakember megtaní­totta, mi a taktikai fegyelem. El­tartott egy ideig, amíg megtalálta az ideális tizenegyet. Több neves személyiség oszto­zott a Benfica sikereiben; a vé­kony dongájú, elegáns kapus, Ritka pillanat: Eusébio és Pelé egymás mellett - civilben Costa Perreira ('65-ben, a pozso­nyi Téglamézőn hárította Vladi­mír Weiss 1 l-esét), a védelem bástyája, Carlos Germano, vala­mint az öt mesterlövész, Augus­to, Santana, Aguas, Coluna és Simoes. Az 1961-es berni BEK­döntőben 3:2-re legyőzték az FC Barcelonát. Bár Kubaiával, Sua­rezzel, Evaristoval, Kocsissal és Cziborral a csapatában minden­ki a katalánokat favorizálta, Aguas, Santana és Coluna gólja felborította a papírformát. A Benfica Európa trónjára került, s két évig ott is maradt. A BEK­győzelem után, a párizsi Herce­gek Parkjában a brazil FC Santos ellen lépett pályára. Ötgólos hát­ránynál Guttman edző úgy dön­tött, lehetőséget ad a 19 éves Eusébio da Silva Ferreirának. A mozambiki Fekete Gyöngyszem a legendás Pelét is feledtette; húsz perc alatt mesterhármast ért el, s bár a Benfica kikapott, örökre emlékezetes produkciót nyújtott. Két mozambiki látogatásába ke­rült a klub vezetőinek, hogy szer­ződtessék a technikás, kitűnően dribliző, gólerős Eusébiót, aki fantasztikus gyorsulásáról is hí­res volt. Mindent e legtermésze­tesebb módon csinált, nem eről­ködött, szemet gyönyörködtető volt az elasztikus mozgása. A többi sztárhoz képest elenyésző összegért vásárolták, ő pedig örök időkre hűséges maradt a klubhoz. A következő idényben a Benfica meg akarta védeni BEK-elsősé­gét. A negyeddöntőben nem sok hiányzott hozzá, hogy kiessen: Nürnbergben 1:3-as vereséget szenvedett, továbbjutási esélyei minimálisra csökkentek. Lissza­bonban, telt ház előtt szárnyra kaptak a Sasok, 6:0-lal alázták meg német ellenfelüket. Miután a Tottenhamen is túltettek, való­ra vált a szurkolók álma: 1962. május 2-án, Amszterdamban a Benfica a Real Madriddal talál­kozott. Ez a felejthetetlen össze­csapás aranybetűkkel került be a labdarúgás krónikáiba. A spa­Mostanában nem szárnyalnak a fehér nadrágos „Vörös Sasok", sem otthon sem Európában nyolok részéről Araquistain ­Casado, Santamaria, Miera ­Felo, Pachin - Tejada, Del Sol, di Stéfano, Gento és Puskás, a Benficánál Costa Perreira - Joao, Germano, Angel - Caven, Cruz ­Augusto, Eusébio, Aguas, Coluna és Simoes gondoskodott a látvá­nyos pülanatokról. Puskás „Öcsi" két gólja után, hamar előnyhöz jutott a szokatlan, sötét mezben játszó Real. Auguas és Caven ta­lálata visszahozta a lisszaboni re­ményeket, de Puskás harmadik gólja, a félidő előtt újabb szög volt a Benfica koporsójában. A térfélcsere váratlan fordulatot hozott: Coluna kiegyenlített, az ibériai gólparádét két találattal Eusébio fejezte be. „Európa Pelé­jének" teljesítményeit 1965-ben a kontinens legjobb játékosa cím­mel jutalmazták. Egy éwel ké­sőbb, kilenc góljával nagyban hozzájárult a portugál válogatott angliai vébén szerzett bronzér­méhez. Még háromszor szerepelt A Fekete Gyöngyszem a legendás Pelét is feledtette. a Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőjében, de nem tudott nyer­ni: 1963-ban a Wembleyben az AC Milan győzött 2: l-re (a brazil Altaíini két gólt szerzett), 1965­ben az Inter Miláno védelme nem engedte szóhoz jutni (0:1), 1968-ban a Manchester United hosszabbítás után 4: l-re verte a Wembleyben. Az utódok meg sem közelítették a mozambiki futballművészt. Tizenöt éve be­jutottak az UEFA Kupa-, tíz éve a BEK-döntőbe. Stuttgartban a PSV Eindhoven ellen kétórás huzavona után sem vitték dűlő­re a dolgot, a 11-es párbaj a hol­landoknak kedvezett. Jósé An­tonio Veloso hibázott, az ered­mény: 6:5 az Eindhoven javára. A pechsorozat az 1990-es BEK­döntőben sem szakadt meg, Rijkaard góljával az AC Milan l:0-ra győzött a bécsi Práter­ben. A Benfica dicsősége elmúlt. Utol­jára 1994-ben volt portugál baj­nok, azóta az FC Porto az úr a „házban". Most a csapat skót szakvezetőjétől, Graem Sou­nesstől várják, hogy gazdát cse­réljen a „ház". A legnagyobb csapást talán a tavalyi US Openen mérte rá a sors, a legjobb 16 között elbúcsúztatta Samprast, de aztán jött a fiatal ausztrál atléta, Pat Rafter. Michael Chang befejezetlen küldetése ÖSSZEÁLLÍTÁS John McEnroe, a tenisz egykori fenegyereke egyszer azt találta mondani: ha Michael Chang meg­nyeri Wimbledont, ott helyben, a centerpálya közepén a közönség előtt letolja a gatyáját. A Nagy Johnny Mac persze tudta, mit be­szél, és bár csöppnyi kétség nincs, vígan beváltaná az ígéretét, erre a drkuszra aligha kerül sor. Chang ugyanis nemhogy Wimbledon­ban, de még a párizsi salakon, 1989-es diadala színhelyén sem képes megismételni hajdanvolt Grand Slam-győzelmét. Pedig ha valaki, akkor ő megérdemelné. Szülei egy társkereső összejövete­NÉVJEGY Neve: Michael Chang Született: 1972. február 22., Hoboken, New Jersey Nemzetisége: amerikai Jelenlegi lakhelye: Mercer Island, Washington Magasság: 175 cm Súlya: 68 kg. Játéka: jobbkezes Első profi éve: 1988 Legjobb ranglistahelye: 2. Pénzdíjainak összege: 16 643 000 dollár Családi állapota: nőtlen Hobbi: megrögzött horgász és trópushaltenyésztő, a Nemzeti Hal és Vadállat Szövetség zászlóvivője len találtak egymásra. Azóta is boldogan élnek. Michael azt mondja, ő annyira zárkózott, hogy aligha lenne bátorsága az ilyesfajta ismerkedésre. „Azt hi­szem, egy kicsit más vagyok, mint a több fiú a körversenyen - vallja magáról. - Elfogadom, hogy a nyilvánosság előtt kell élnem, de a magánéletem igyekszem megtar­tani magamnak. Érzem, hogy el­jön az idő, amikor felbukkan egy láény, aki segít nekem, hajlandó utazni velem, és olyan feleség lesz, amilyenre vágyom. De nem siettetem a dolgot, van még időm. Imádom a kölyköket, remélem, egyszer nekem is lesznek. Mert a család mindig is fontos volt szá­momra. Igazi áldás lesz, ha végig­kísérhetem gyermekeimet azon az úton, amelyet az Úr kijelölt szá­mukra." Changék családja szinte burok­ban tartja Michaelt. Joe papa az üzleti agytröszt, ügyel a família pénzügyi dolgaira, két éwel idő­sebb bátyja, korábbi párospart­nere, Carl a kisöcsi edzője és me­nedzsere, Betty mama a szemé­lyes dolgokat intézi, Diana, Michael sógornője pedig segít ne­ki ebben. „Isten annyi mindennel megál­dott bennünket, tehetséggel, sze­retettel, de tudom, csak együtt le­hetünk igazán sikeresek - mondja őszintén a család dédelgetett ked­vence. - Fogalmam sincs, hol tar­tanék most az ő segítségük nélkül. Szerencsés vagyok, hogy velük le­hetek." Chang az 1989-es Roland Garros­győzelme óta - Wimbledont kivé­ve - mindenhol játszott már Grand Slam-döntőt, de nyerni nem tudott. Pedig megpróbált mindent. Alacsony termetét ellen­súlyozandó extra hosszúságú ütő­re váltott, átalakította az adogatá­sait, különleges edzéseket vég­zett, szinte hajszolta a hibáit. Mindhiába. Tavaly még második helyen állt a „...de én tudom, Isten nem tesz ilyet velem." világranglistán, de idén tavasszal már kiesett a legjobb tízből. Hiába edzett olyan elszántsággal, mint annak idején Connors, hiába nem ismert megalkuvást a munkában, nem sikerült az újabb kiugrás. So­kan már le is mondtak róla. Chang azonban nem adja föl: „Az, hogy ilyen alacsony vagyok, kitartásra nevelt. Biztos vagyok abban, hogy a legjobb teniszéveim még ezután következnek." Bármi is történiuk, Chang élvezi az utazást. Hiszi, az álhatatossága olyan közel hozza a tenisz csúcsa­it, amennyire csak lehet anélkül, hogy tulajdonképpen elérné azo­kat. Pedig a sok verseny, a több tu­cat tornagyőzelem valójában so­ha nem pótolja a Grand Slam­diadalokat. Valószínűleg Samp­rasnak igaza volt, amikor azt mondta: a kutya sem emlékszik arra, hogykinyertmondjukPhila­delphiában. „Michael Chang hét százalékot fejlődik évente" - nem akárki mondta ezt, hanem maga Andre Agassi. Kérdés, hogy jött ez ki neki, de tény, Chang így tudott az újabb és újabb teheteségek felbukkanása ellenére 30 Phila­delphia-színtű győzelmet és több mint 16 millió dollárt ösz­szeütögetni az elmúlt évtized alatt. ,Amikor Michael 1989­ben megnyerte a Rolád Garrost, még kissrác volt, és vahogyan olyan gyorsan jött az egész" ­emlékszik vissza az apa, Joe Chang. - Azóta nagyon kemé­nyen edzett, sokkal jobb lett, és tudom, mennyire szeretne férfi­ként újra győzni egy Grand Slam-tornán." A legnagyobb csapást talán a tava­lyi US Openen mérte rá a sors. A legjobb 16 között elbúcsúztatta Samprast, megnyílt előtte az út nagy álma megvalósulásához. És akkor - pechjére - jött a fiatal ausztrál atíéta, Pat Rafter, a maga kemény adogatásaival, agresszív szervafogadásaival, jó ütemű reptéivel - és az elődöntőben taccsra tette: Changnak megint nem sikerült. A döntő napján Carl mélyen le­sújtva magányosan üldögélt az új Arthur Ashe-stadion páholyában, üveges szemmel bámult maga elé. „Carlt néha jobban megviseli a vereség, mint engem. Ő valójábn több, mint a bátyám, olyan, mintha a mostohaapám Elszántság, kitartás jellemzi a kínai származású amerikai játékát lenne. Rafter meccse után is azon töprengett, mit kellett volna job­ban csinálnunk. Hiszen olyan kö­zel voltunk az újabb Grand Slam­győzelemhez." „Szerintem nagyon sokan van­nak, akik azt szeretnék, hogy Michael végre nyerjen még egy Grand Slam-tornát - mondja Tim Gullikson, az amerikai Davis Kupa csapatkapitánya. - Én magam is ezekhez tartozom. Ha valaki egyet nyer, az emberek hajlamo­sak azt mondani, szerencséje volt. Ha megismétíi, már nem lehet er­re fogni." Chang tavaly év végén már egy ki­csit elbátortalanodott, aztán az idő előrehaladtával szép lassan túltette magát a történteken. „Eleinte nem értettem, mi is tör­tént velem, képtelen voltam meg­fejteni. Isten próbára tette a hite­met. Vesztem sosem öröm. Ami­kor visszamegyek az öltözőbe egy-egy vereség után, persze hogy nem azon kezdek el gondolkodni, milyen szép is az élet, inkább az állhatatosságon, a kitartás erején merengek, aztán rögtön azon, hogy vajon mi is lesz a következő meccsen. Tény, az ember nagyon könnyen elveszíti a bátorságát, de én tudom, Isten nem tesz üyet ve­lem. Nem tudom miért, de ezt nem akaija. (S. R.)

Next

/
Thumbnails
Contents