Új Szó, 1998. november (51. évfolyam, 253-277. szám)
1998-11-25 / 273. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1998. NOVEMBER 3246. RÉGIÓ 3 Az öröm csillagocskái A cseh Čokoládovny édességipari cég szlovák leányvállalata az Öröm csillagocskái elnevezésű jótékonysági programja keretében november 27. és december 5. között Szlovákia 80 gyermekotthona közül 45-öt (többek között a somorjait, a dunaszerdahelyit, a nagymegyerit, a gútait, a nagykaposit) sudár karácsonyfával, karácsonyi kollekcióval és sok-sok csokoládéval ajándékoz meg. Az Orion, az Opavia és Sfinx édesipari termékekről is méltán híres cseh cég először vállalkozik nálunk ilyen nagyszabású akcióra, amely november 27-én 16 órakor a pozsonyi Fő téren kezdődik, ahol a karácsonyfa feldíszítését követően megnyitják a karácsonyi vásárt. Bár tisztában vagyunk azzal, hogy a csokoládé nem helyettesítheti a jó családi légkört, mégis az ünnepek alatt szeretnénk megédesíteni a gyermekotthonok lakóinak életét - közölte Viktor Timko, a Čokoládovny Slovakia Kft. igazgatója, (shz) Remény Központ: a Veszélyeztetett Gyermekek Megsegítése Polgári Társulás újabb kezdeményezése Állítsuk meg az erőszakot! A Remény Központ - A Veszélyeztetett Gyermekek Megsegítése Polgári Társulás mar másodszor kezdeményezi az „Állítsuk meg az erőszakot!" kampányt ÖSSZEÁLLÍTÁS A pozsonyi Ligetfaluban lakó gyermekek vannak kitéve a legtöbb veszélynek, ezért a központ épp az ott lakóknak szeretne segítséget nyújtani abban, hogy megfelelő módon tudják kezelni a családon belüli és az egyéb erőszak megnyilvánulásait, mozgósítsák erőiket az erőszak leküzdéséhez, egyúttal tájékoztatnak az erőszak áldozatainak nyújtott segítségről. A társulás képviselői felhívást intéznek a lakossághoz, hogy vegyenek részt az általuk meghirdetett rajz- és irodalmi pályázaton, melynek témája: „Állítsuk meg az erőszakot!" (például mit tehetünk, hogy elkerüljük az erőszakot, mit tesz a jó kéz és mit a rossz, mit kellene tenniük az embereknek, hogy ne forduljon elő erőszak...). A munkákat küldjék el (vagy vigyék el személyesen) december 8-ig a következő címSzerdánként 16 és 18 óra között hívható a központ segélyvonala. re: Občianske združenie Pomoc ohrozeným deťom - Centrum Nádej (Klub 22), Vavilovova 22, 851 01 Bratislava, Dobová vagy Kečkešová asszonynak. A rajzlap hátulján és az írás végén tüntessék fel a szerző nevét, életkorát, címét, esedeg telefonszámát. A versenyben részt vehetnek az óvodás, alapiskolás és középiskolás korú gyermekek, ebben a három kategóriában 3-3 díjat adnak ki, az eredményeket december 11-én hirdetik ki. A szervezők egyúttal mindenkit szeretettel várnak 1998. december 11-én 10 órakor a fenti címen a gyermekrajzokból készült kiállítás megnyitóján, (th) Sokan még mindig nem látják át, hogyan működnek az államigazgatási szervek és a helyi önkormányzatok Kézikönyv leendő városatyák számára JUHÁSZ KATALIN Kassa. Először szervezte meg a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása az informálásnak ezt a módját. Minden kezdet nehéz, ezért a kézikönyv, melyet 42 ezer példányban nyomtattak ki, áttekintést ad a hazai jogrendről, segít a költségvetés elkészítésében, a helyi ügyek szervezésében és irányításában, a közvéleményhez és a sajtóhoz való viszony kialakításában és még sok más dologban, melyekkel először találkoznak majd az új, decemberben megválasztandó képviselők. Etikai kérdésektől a modern információs rendszerek használatáig szinte mindent, illetve „mindennek" az alapjait megtalálják benne. A képviselők mellett a projekt szervezői gondoltak a polgármesterekre is, sőt minden állampolgárra, a kézikönyv anyaga ugyanis felkerül az Internetre is. A polgármestereknek szánt segédkönyv egyébként háromezer példányban készült el, és minden községbe eljut majd. A társulás másik célja az, hogy az eddiginél jobban bevonja a lakosságot a közügyekbe. Ezen a téren szerintük nagy hiányosságok tapasztalhatók, sokan még mindig nem látják át, hogyan működnek az államigazgatási szervek és a helyi önkormányzatok, illetve nem értékelik kellőképpen ezt a munkát. „Mivel a választott képviselők őket képviselik, a szavazócédula bedobása után sem szabad megszakadnia a kapcsolatnak. Az önkormányzati ülések mindenütt nyilvánosak, de kevés polgár használja ki az alkalmat, hogy részt vegyen rajtuk. Sajnos, nálunk az a nézet terjedt el az emberek közt, hogy úgysem szólhatnak bele a dolgok menetébe" - nyilatkozta nemrég František Ježík, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának alelnöke a kézikönyv kassai sajtóbemutatóján. Egy hónap múlva itt a karácsony, legfőbb ideje, hogy ünnepi díszbe öltöztessék a városok utcáit, tereit. Felvételünk Eperjesen készült. (TA SR) Születésnapi Ajándékszóró Ma folytatjuk a Születésnapi Ajándékszóró szelvényeinek közlését. Ezeket a szelvényeket -a gyertyákat az Új Szóból, a szíveket a Vasárnapból kivágva - a játéktervbe beragasztva a játék végén küldje el a kiadó címére: Tí, S.I Vox Nova, a. Prievozská 14/A, 820 06 Bratislava. A borítékra írják rá: Ajándékszóró. Gálaműsorunkat a KOM-ART művészeti ügynökség, Héger Rudolf, Komárno szervezi. Megjelent a A tartalombo • Hajnali utazás - Kövesdi Károly írása • Egyetemi katedrák és bársonyszékek között - Interjú Miklós Lászlóval, az új kormány környezetvédelmi miniszterével • A főváros újabb pólusa - Pozsony óriási beruházás előtt áll • Hetente jön a rabszállító - Gaál László riportja a zselizi büntetés-végrehajtási intézetről • Megyünk a csillagunk után - Mács József interjúja a 75 éves Dénes Györggyel • Ha baj volt, mindig bekopogtattak hozzá - Interjú Németh Pállal, a nyárasdi kézilabdacsapat számtalanszor félreállított, majd újra visszacsalogatott sikerkovácsával Főbe lőtte magát Öngyilkosságot követett el hétfőn este egy huszonkét éves nagykaposi fiatalember. Előtte meglátogatta egy ideje külön élő feleségét, majd annak lakása előtt az úttest közepén pisztollyal főbe lőtte magát. A kórházba szállított férfi két órával később belehalt sérüléseibe. A rendőrség azt vizsgálja, milyen okok késztethették szörnyű tettének elkövetésére. (K-cs) BODROGSZERDAHELY Öngyilkosságot követett el Egy ötvenkilenc éves nyugdíjas nő a kútba vetette magát és megfulladt. Korábban már több alkalommal is megkísérelte az öngyilkosságot. A rendőrség szerint tettét depressziós állapotban követhette el. (KGy.) TŐKETEREBES Járási szépségverseny Középiskolás lányok járási szépségversenyét rendezték meg a hét végén a városi művelődési központban. A győztes a 18 éves Zuzana Bláhová, a nagymihályi gimnázium tanulója lett. (k-t) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: NAPKÖZBEN ENYHÉ IDŐ: 2-8 POK Az időjárási viszonyok hatása kedvező lesz, csak a szív- és érrendszeri betegeknek kell számolniuk egészségi állapotuk romlásával, többeknél légzési zavarok, asztmás rohamok jelentkezhetnek. Az időjárásra érzékenyek és az alacsony vérnyomásúak szervezete a változásokra fejfájással és enyhe hányingerrel reagálhat. Növekszik viszont a fizikai és szellemi teljesítőképesség, javul az összpontosítókészség, csökken a reakcióidő. A reumások állapota is javul. A reggeli órákban ködképződés, napközben felhőátvonulások, enyhén borult égbolt. A hőmérséklet napközben 2 és 6 fok között alakul, délen akár 8 fokos csúcsérték is lehetséges. Éjszaka mínusz 3 és mínusz 7 fokig hűl le a levegő. Szerdán és csütörtökön nem várható gyökeres változás időjárásunkban, napközben marad az enyhe idő, 5 és 9 fok között alakul a hőmérséklet, éjszaka mínusz 1, mínusz 5 fokos fagy várható. A reggeli órákban továbbra is ködképződéssel kell számolni. A Nap kel 07.15 - nyugszik 16.03 órakor. A Hold kel 11.53 - nyugszik 21.52 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 345, árad; Medve: 220, apad; Komárom: 280, apad; Párkány: 210, apad. ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA Csütörtökön MAGYSZÜMIT • 156 éves az érsekújvári gimnázium • Legyen demokratikus az iskola! • Felhívás megmérettetésre irodalmi rovat HBBSHH