Új Szó, 1998. november (51. évfolyam, 253-277. szám)
1998-11-13 / 263. szám, péntek
10 SPORT ÚJ SZÓ 1998. NOVEMBER 13. Fellebbezett a Fiorentina Genf. Benyújtotta fellebbezését az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által hozott döntés ellen az olasz Fiorentina labdarúgócsapata, melyet kizártak az 1998/99-es UEFA Kupa-sorozatból, miután a Salernóban, a svájci Grasshoppers ellen megrendezett mérkőzés szünetében egy petárda megsebesítette a tartalékjátékvezetőt és az olasz csapat egyik játékosát. A firenzei klub beadványában újra kijelentette, hogy nem a lila-fehér csapat szurkolói dobták be a petárdát a játéktérre, hanem a mérkőzésnek helyet adó város együttesének, a Salernitanának szurkolói. A Fiorentina vezetése úgy véli, hogy a Salernitana szimpatizánsai így kívánták lejáratni a rivális egyesületet. (MTI) Jótékonysági mérkőzések Budapest. A Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga két jótékonysági mérkőzést szervez az árvízkárosultak megsegítésére. A magyar ligaválogatott és a kárpátaljai területi válogatott előbb november 30-án Nyíregyházán, majd december l-jén egy ukrajnai határmenti helyszínen mérkőzik meg. Az idegenbeli összecsapás helyszínét azért később jelölik ki, mert az árvíz sok ukrajnai pályát játékra alkalmatlanná tett, és még nem választották ki a megfelelő stadiont. A magyar ligaválogatottban a tervek szerint a Professzionális Nemzeti Bajnokságban szereplő játékosok mellett NB l-es labdarúgók is helyet kapnak. (MTI) Doppingolt egy japán versenyző Tokió. Junszuke Inue japán biliárdjátékos nem vehet részt a decemberi Ázsiai Játékokon, mivel doppingoláson érték. Az 58 éves Inue, akinek szervezetében a Japán Olimpiai Bizottság közlése szerint izomnövelő szert, metiltesztoszteront mutattak ki, az esemény legidősebb japán sportolójaként utazott volna Bangkokba. Inue tegnap beismerte, hogy tiltott szert fogyasztott. (MTI) Bicskei Bertalan szűkebb kerete Svájc ellen Komoly fiatalítás MTI-HIR Budapest. Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány csütörtökön megnevezte azt a 23 futballistából álló keretét, amely a szerdai, Svájc elleni budapesti barátságos mérkőzésre készül. A magyar csapat szakvezetője arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy a keret tagjai vasárnap 11 órakor az FTC népligeti sporttelepén találkoznak. Az A-válogatott kerete - kapusok: Király Gábor (Hertha, 22 éves), Babos Gábor (MTK, 24); hátvédek: Lakos Pál (Győri ETO, 24), Sebők Vilmos (Újpest, 25), Fehér Csaba (Újpest, 23), Pető Tamás (Újpest, 24), Hrutka János (1. FC Kaiserslautern, 24), Korsós György (Győri ETO, 22), Mátyus János (Ferencváros, 23), Szekeres Tamás (MTK, 26); középpályások: Dárdai Pál (Hertha, 22), Lendvai Miklós (Ferencváros, 23), Illés Béla (MTK, 30), Vincze Ottó (Ferencváros, 24), Pisont István (Eintracht Frankfurt, 28), Somogyi József (Győri ETO, 30); csatárok: Herczeg Miklós (Újpest, 24), Sebők József (Zalaegerszeg, 23), Fehér Miklós (FC Porto, 19), Waltner Róbert (Videoton, 21), Szabics Imre (Ferencváros, 17), Egressy Gábor (Diósgyőr, 24), Tóth Norbert (Újpest, 22). Női kosárlabda Euroliga; 7. forduló: pécsi bravúr Rózsahegyi vereség Jégkorong NHL: csak a Phoenix együttesének sikerült idegenben nyernie Švehla első találata New York. A Dallas Stars kivételével csak a hazai pályán játszó csapatok tudtak nyerni az északamerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapjának hat mérkőzésén. MTI- ÉS SITA-HÍR A Dallasnak a Nyugati-főcsoport csendes-óceáni csoportjának első helyébe került a Phoenix Coyotes ellen hazai pályán elszenvedett 2:0-ás vereség, mely után a phoenixiek átvették a csoportelsőséget a tavalyi alapszakasz győztesétől. A Coyotes elsősorban a sérült Nyikolaj Habibulint helyettesítő Jimmy Waite-nek köszönheti győzelmét, a cserekapus ugyanis 38 lövést hárítva pályafutása negyedik kapott gól nélküli mérkőzését teljesítette. Az október 22. óta veretlen vendégek ezzel szemben Keith Tkachuk és a védő Jyrki Lumme révén 18 kísérletből két gólt lőttek a rutinos Ed Belfour kapujába. A Nyugati-főc.soport Központi csoportjában is helyet cserélt az első két helyezett, miután a címvédő Detroit Red Wings hazai pályán 6:2-re verte a St. Louis Bluest és ezzel megelőzte a tabellán. A hazaiak az első játékrészben Joey Kocur 25 másodpercen belül ütött két góljával szerezték meg a vezetést, majd Kris Draper és Steve Yzerman gólpasszából Vjacseszlav Kozlov is gólt ütött, így négygólos előnnyel zárták az első harmadot. A második húsz perc Darren McCarty góljával indult és 19 másodperccel a szünet előtt Yzerman góljával 6:0-ás detroiti vezetéssel fejeződött be. Az utolsó felvonásban elkésett hajrába kezdett a Blues és Scott Pellerin, illetve Jim Campbell találataival 6:2-re szépített. Az egy gólt és gólpasszt szerző Yzerman pályafutása 1426. A vártnál jóval könynyebben nyert a Florida a Rangers ellen. pontját elérve megelőzte az NHL örökpontlistáján gyermekkori példaképét, Bryan Trottiert, és feljött a 10. helyre. A detroiti csatár éppen Trottier iránti tisztelete miatt választotta pályafutása elején a 19-es mezszámot. A váltnál jóval könnyebben nyert a Florida a Rangers ellen, a hazaiak harmadik gólját Róbert Švehla ütötte, ez volt a szlovák hokis idei első találata! EREDMÉNYEK: Detroit-St. Louis 6:2 (4:0, 2:0, 0:2), gólütők: Kocur 2, Draper, Kozlov, McCarty, Yzerman, ül. Pellerin, Campbell. Florida-New York Rangers 4:1 (1:0,1:1,2:0), Kvasha, Jovanovski, Švehla, Whitney, ill. Graves. Anaheim-Carolina 5:4-hosszabbítás után (0:1, 1:2, 3:1 - 1:0), Mclnnis, Selänne, McKenzie, Kariya, Rucchin, ill. Primeau 2, Kapanen, Emerson. Toronto-Edmonton 3:2 (0:0, 3:1, 1:1), Markov, McCauley, Thomas, ül. Murray, Kovalenko. New Jersey-Montreal 3:0 (1:0, 1:0, 1:0), Oliwa, Niedermayer, Brylin. Dallas-Phoenix 0:2 (0:1, 0:1, 0:0), Tkachuk, Lumme. KANADAI PONTVERSENY: Jaromír Jágr (Pittsburgh) 19 (5 gól+14 gólpassz), Mark Recchi (Montreal) 18 (5+13), Peter Forsberg (Colorado) 18 (3+15), Brandan Shanahan (Detrioit) 17 (9+8), Paul Kariya (Anaheim) 17 (7+10), Steve Yzerman (Detroit) 17(5+12). A SZLOVÁK HOKISOK EREDMÉNYESSÉGE: Pavol Demitra (St. Louis) 14 (7+7), Miroslav Šatan (Buffalo) 11 (2+9), Peter Bondra (Washington) 7 (5+2), Róbert Švehla (Florida) 4 (1+3), Michal Handzuš (St. Louis) 4 (0+4), Richard Zedník (Washington) 1 (1+0), Jozef Stümpel (Los Angeles) 1 (0+1). TA SR- ES MTI-HIR Wuppertal/Pécs. A hetedik forduló mérkőzéseivel folytatódtak a küzdelmek a női kosárlabda Euroligában. A rózsahegyi lányok a német bajnok otthonában léptek pályára, s vereséget szenvedtek; a pécsi csapat a veszélyes Comót fogadta, s bravúros győzelmet aratott. WUPPERTAL-RUŽOMBEROK 87:77 (41:38), legeredményesebbek: Von Saldern 19, Askamp 15, illetve Kováčová 19, Bieliková 16, Godályová 16, Huťková 12. Az első félidőben kiegyenlített csatát láthatott a közönség, a 15. percben hat ponttal vezettek a vendégek, ám fordulást követően feljöttek a németek, s elhúztak; végül tízpontos győzelmet arattak. Jozef Smolek, a Ružomberok menedzsere: „Kulcsembereink gyenge napot fogtak ki, ezért szenvedtünk vereséget. A bírók is rengeteget tévedtek, de nem ezért buktunk el Wuppertalban... Két-három nap után majd részletesen elemezzük a németországi kiruccanást." PÉCS-COMO 78:69 (46:29), legeredményesebbek: Zsolnay, Grubin 20-20, Vilutyte 14, Csák 11, ill. Fijalkowski, Kuznyecova 15-15. A meccset 5000 néző látta. Az első félidőben a magyar bajnok az idei legjobb játékát nyújtotta. A második játékrészben egy pontra feljött a Como, de a végjátékban a Pécs jobbnak bizonyult. Rátgéber László, a PVSK trénere: „Edzői pályafutásom eddigi legnagyobb skalpja ez a győzelem!" Spanyol-portugál vita az Eb-pályázat körül Sportszerűtlen lépés? MTI-HÍR Madrid. Vita támadt a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokságra egyformán pályázó spanyol és portugál szövetség vezetői között, miután a pályázatok genfi bemutatóján Carlos Cruz, a portugál küldöttség vezetője hangoztatta: a spanyolok jelentkezése egyelőre nem rendelkezik a madridi kormányzat pecsétjével. Gerardo Gonzalez, a Spanyol Labdarúgó Szövetség főtitkára sportszerűtlennek minősítette a portugálok lépését, továbbá elmondta, hogy János Károly király személyesen küldött levelet Lennart Johanssonnak, az UEFA elnökének, amelyben teljeskörű támogatásáról biztosította a spanyol pályázatot. A kormány részéről Esperanza Aguirre oktatásügyi miniszterasszony hivatalosan is benyújtotta a támogató nyilatkozatot. Gonzalez azt is sérelmezte, hogy a portugálok a szélsőséges baszk terrorista csoportok spanyolországi jelenlétét is ki akarják használni az Eb-rendezés elnyerése érdekében. Cruz mindezt tagadva elmondta: - Senki sem beszélt a spanyolországi terrorizmusról, mindössze annyit jegyeztünk meg, hogy Portugáliában nincsenek terrorista csoportok. A két vitába keveredett ország a magyar-osztrák közös pályázattal verseng a 2004-es Európabajnokság rendezési jogáért. Vajon ki rendezheti az Eb-t? SAKK DELMÁR GÁBOR Könnyít falat volt Polgár Judit számára a hollandiai Hoogeveenben rendezett nemzetközi négyes torna: veretlenül, másfél pont előnnyel győzött a holland bajnok Jan Timman előtt. Borisz Szpasszkij exvilágbajnok 2 és fél pontot szerzett, míg a tavalyi ifjúsági világbajnok, az amerikai Tal Shaked négy vereség mellett csak két döntedent ért el. Polgár Judit egyik játszmája: Angol megnyitás Világos: T. Shaked-Sötét: Polgár J. 1. c4 Hf6 2. Hc3 c5 3. g3 Hc6 4. Fg2 b6 5. e4 Bb8 6. Hge2 d6 7. 0-0 (7. d4-re is e5-el válaszolt volna sötét) 7.... e5 8. d3 Fe7 9. h3 a6 10. a4 0-0 11. f4 Hd4 12. g4 Fb7 13. Hxd4 cxd4 14. He2 Hd7 15. b4 (számításba jött 15. a5) 15.... a5 16. b5 Hc5 17. Khl He6 18. f5 (a tanácstalanság jele, nyilvánvaló hogy nincs esély hatásos támadásra a királyszárnyon) 18.... Hc5 19. Hgl Fg5 20. Ba3? (jobb volt 20. Hf3 és Fxclre 21. Bxcl) 20. ... f6 21. Hf3 Fxcl 22. Vxcl Ve7 23. Bgl Bbc8! 24. Hd2 g6 25. Ff3 Kh8 26. Hfl gxf5 27. gxf5 d5! (elérkezett a pillanat a döntő áttöréshez!) 28. exd5 e4 29. dxe4 (meggyorsítja a véget, jobb volt 29. Vei) 29.... Hxe4 30. Vh6 (vagy 30. Bal Fxd5 31. Vei Fa8 32. Bxf3 Bfe8 és a világos állás nem tartható) 30.... Hg5! 31. Bxg5 (nincs más, pl. 31. Bd3 Hxf3 32. Bxf3 Bxc4 33. Bfg3 Fxd5+ 34. Kh2 Bc2+ 35. Hd2 Bg8 stb.) 31.... fxg5 32. d6 Ve2! 33. Fxb7 Vxfl+ 34. Kh2 Bxf5 és világos feladta, mert 35. Bg3-ra Bxc4 36. d7-el próbálkozna, akkor 36. ... Bf2+ 37. Fg2 Bxg2+! 38. Bxg2 Vf4+ mattra vezet 2095. számú fejtörő V. Bartolovic (3964) Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - világos: Kc6, Vdl, Bd5 és h6, Hd6, Fa2 és f6, gy: c5, e5 és e7 (10 báb). Sötét: Ke6, JL á Ä 41 i <á? # i S 1 i i i I A « Vg2, Bh3, Hel és g7, Fg8, gy: a4, c7, e4, f4, f5 és h7 (12 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje: a 2096., a 2097. és a 2098. számú fejtörőkkel együtt -december 21. A 2079. számú fejtörő (Pikler R.) megfejtése: 1. Vf6! 200-200 koronát nyert: Gajdos Jenő, Komárom; Köteles János, Kassa. A 2080. számú fejtörő (V. F. Rudenko) megfejtése: 1. Be2! 200-200 koronát nyert: Mészáros Lóránt, Egyházkarcsa, Kanócz Ferenc Királyhelmec. A 2081. számú fejtörő (G. Welde) megfejtése: 1. Hxe4! 200-200 koronát nyert: Vojtková Silvia, Hegyi; Minárik Gábor, Komárom. A 2082. számú fejtörő (J. Rietveld) megfejtése: 1. Fa7! 200200 koronát nyert: Szigeti Pál, Érsekújvár; Molnár László, Krasznahorkaváralja. Szeles Mónika (felvételünkön) a philadelphiai tenisztorna nyitófordulójában 6:3, 6:4 arányban legyőzte Irina Spirleát... (ČTK) A Florida kapusa, Sean Burke a Rangers csatárának, John Macleannek közeli lövését hárítja. A Panthers 4:1-re verte a New York-i gárdát... (ČTK-képszolgálat)