Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)
1998-10-07 / 231. szám, szerda
6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 7. Az agrárkamara máris módosítaná az új törvényt Az asztali borok eladhatatlanul fekszenek a borüzemek raktáraiban és az idei évet követően sem várható javulás Az őstermelők érdeke ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Mindössze néhány hete annak, hogy hatályba lépett a mezőgazdasági törvény, ám a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmezési Kamara máris a módosítását sürgeti. Mint ismeretes, arról a jogszabályról van szó, amely néhány termény esetében - ilyen például a vágóállat, a zöldség, a gyümölcs, vagy a tej 14 napos fizetési határidőt szab meg. A gyakorlatban viszont semmi sem változott - a feldolgozók csak jóval később, néha 20-60 napos késéssel tesznek eleget fizetési kötelezettségeiknek, a termelők pedig nem tiltakoznak. Albín Marenčík, az agrárkamara osztályvezetője „nem tud arról, hogy akár egyeden egy termelő is végrehajtóhoz fordult volna", mert a terményeit tőle felvásárló és feldolgozó üzem 14 napon belül nem fizetett. Pedig a törvény tételesen is lehetővé teszi a termelők számára, hogy bírósági végzés nélkül végrehajtóhoz forduljanak. Az agrárkamara illetékesei azzal magyarázzák az őstermelők magatartását, hogy „nem akarják elveszíteni felvásárlójukat, ezáltal ugyanis saját maguk is létbizonytalanságba kerülnének". Peter Baco földművelésügyi miniszter szerint a törvény kidolgozásakor az a tény lebegett szemük előtt, hogy a termelők a legsebezhetőbbek, évente 3-4 milliárd koronával hitelezik partnereiket, miközben maguk arra kényszerülnek, hogy méregdrága bankkölcsönöket vegyenek fel. Az agrárkamara álláspontja szerint a törvényt módosítani kell. Mégpedig úgy, hogy ki kell terjeszteni a szigorú fizetési kötelezettséget a kereskedelemre is - összegezte lapunknak adott nyilatkozatában Albín Marenčík. (G. A.) Kicsit gyengült a korona Pozsony. A szlovák korona tegnap délelőtt a 22,950 23,350 márka, ületve a 37,60/37,70 dollár szintek között mozgott, ami enyhe gyengüléstjelent a korábbi szinthez képest. A korona értékvesztése rossz hatást gyakorol a Szlovákiába irányuló cseh exportra. Szlovákiában a cseh kivitel 11 százaléka talál vevőre, ezért nyugati szomszédunkat érzékenyen érinti az árfolyamváltozás. A cseh-szlovák kereskedelemben egyébként a cseh fél augusztus végéig 15,7 milliárd cseh korona többletet halmozott fel. (SITA) Változó autóárak Pozsony. A Szlovákiában működő autókereskedők egy része, mint például a Hondát vagy a Chryslert értékesítő cég egyelőre nem emelte árait. A Peugeot esetében a kereskedők úgy döntöttek: a már raktáron lévő gépkocsikat eredeti áron adják, a múlt hét csütörtöké óta behozott gépkocsik árképzése pedig a dollár árfolyamától függ. Ugyanez a helyzet a Porsche, a Volkswagen és az Audi esetében is. A Mazda valamennyi típusa egységesen 11%-kal drágul, a koreai Daewoo pedig máris emelte az árakat. A Matiz modell esetében 10 ezer, a Leganzánál 50 ezer és a Lanos márkánál 40 ezer koronával. (NO) Közel 40 szlovák cég Dubaiba Pozsony. Eddig 37 szlovák vállalat jelezte részvételi szándékát az október 31-e és november 2-a között az Egyesült Arab Emirátusokban megrendezésre kerülő szlovák szakvásáron. Az idei dubai rendezvény a sorrendben már az ötödik A két ország kereskedelmi forgalma 1997-ben 14,1 mülió dollár volt, ami 70%-os növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A térségben vállalkozó szlovák cégek dicsérik az arab piacot. Egyrészt mert a kereslet fizetőképes, másrészt mert Iránba, Indiába, Pakisztánba irányuló reexportra is lehetőség van (srrA) Bajban van a kassai vasmű Kassa. Mivel a kassai Keletszlovákiai Vasmű nem teljesített bizonyos feltételeket, ezért a Merill Lynch bank felmondta a 35 millió dollárról szóló hitelszerződést, amelyet 3 éve nyújtott a vasműnek. Ez azt jelenti, hogy a kelet-szlovákiai óriáscégnek október végéig le kell törlesztenie a hitelt, ami rendkívül komoly anyagi terheket ró a cégre. (P) A lakosság a privatizációról Pozsony. A lakosság háromnegyede támogatja a négy ellenzéki párt követelését, hogy a jelenlegi kormány már semmit se privatizáljon derült ki a Közügyi Intézet legfrisebb telefonos gyorsfelméréséből. Kiderült, hogy nem csupán az ellenzéki pártok választói gondolkodnak így, hasonlóan vélekednek a DSZM választói is. (SITA) Az orosz válság mértéke Moszkva. Oroszország bruttó hazai terméke az idén 5 és 5,5% között esik vissza - jósolta kedden az orosz gazdasági miniszterhelyettes. A miniszterhelyettes nem tagadta, hogy a visszaesés még nagyobb lehet, ha a kormány nem tudja újraindítani a bankrendszert, amelynek összeomlása befagyasztotta a vállalatközi átutalásokat. Az IMF hitelei is enyhíthetnék a válság hatását. (MTI) Érvényben 1998. október 7-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valut a Árfolyam Valut a Árfolyam Angol font 63,611 Osztrák schilling 3,282 Francia frank 6.889 Svájci frank 28,070 Kanadai dollár 24,269 USA-dollár 37,802 Német márka 23,093 ECU, EU 45,527 Olasz líra (1000) 23,353 Cseh korona 1,258 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 16,150 17.850 Magas hozam - rossz minőség Komárom. Szőlőtermő év volt az idei. Ám rögtön hozzá kell tenni, csupán a termésmennyiség szempontjából. Mert ami a minőséget illeti, az utóbbi hetek esős időjárása alaposan keresztülhúzta a szőlészek számításait. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLLTÁS Simonka István, a bátorkeszi szövetkezet speciális növényekért felelős agronómusa arról tájékoztatott bennünket, hogy a tervezett 6-6,5 tonnás hektárhozamokkal szemben 10-10,5 tonnás hozamokat takarítanak be. A cukorfok azonban mindössze 1214 fok körül mozog, egyedül a pezsgőkészítésre használt MOPR fajta esetében érte el a 17-18 fokot. „A magas hozamok kihatással lehetnek a jövő évi termésre is - főleg a Zöld Veltelíni esetében mivel a szőlővesszők nem érnek be, és a fagykárok is nagyobbak lehetnek emiatt - mondta Simonka István. - Természetesen a roszszabb minőség a felvásárlási árakon is tükröződik, a bazini borászat, amellyel szerződésünk van, 9.50 koronát fizet a 13-16 fokos szőlő kilójáért, 10,50-et a 16-18 fokosért, 11-eta 18-19-esért, az ennél magasabb cukorfokú szőlőért pedig 11,50 koronát. Igaz, a mennyiség némileg kompenzálja a rosszabb minőség miatti bevételkiesést, másrészt viszont félő, hogy a szerződött mennyiséget meghaladó szőlőt nem tudjuk majd értékesíteni. A bazini borüzemmel egyébként mindeddig aránylag jó tapasztalataink voltak, nem fordult elő, hogy nem fizetett volna. A gond az, hogy általában Újra itt a Sanyo Elektronika csúcsfokon Pozsony. A japán Sanyo elektronikai óriás termékeit a japán ITO Incorporated szlovákiai leányvállalata forgalmazza, egyelőre a pozsonyi Záhradnícka utcai boltjukban. Az eddig csupán elvétve és nem rendszeresen árusított Sanyo termékek széles skálájával (képmagnók audioberendezések, ún. fehér elektronika, alkatrészek, elemek, fényképezőgépek, rádiómagnók, stb.) néhány hete a Panasonic, a Technics, a Toshiba és a Sencor márkák forgalmazója, az ITO rukkolt elő, és a tervek szerűit fokozatosan az összes kerületi székhelyen felbukkannak a csúcsminőséget képviselő Sanyo termékeivel. Az 1947-ben alapított Sanyo vállalat a világon 321 céget üzemeltet, (shz) váltót bocsát ki, és így nem jutunk azonnal készpénzhez. Rosszabb helyzetben vannak viszont a kistermelők, akiknek vagy nincs szerződésük, vagy bizonyos minőségi kritériumok alatt egyszerűen nem veszik át tőlük a borüzemek a szőlőt." Ugyancsak gondot okoz az asztali szőlő értékesítése. Bátorkeszin 14 hektáron termesztik ezeket a fajtákat, ezért elfogadhatatlan számukra, hogy apránként, 30-50 ládánként értékesítsék. Hiányoznak a nagy felvásárlók, ületve nagyon alacsony árat kínálnak a szőlőért. Rontja a hazai termesztők esélyeit a külföldről behozott szőlő, de itthon is akadnak, akik azonnali pénzhezjutás reményében leverik az árakat. A gombai Agro Bio Rt. 170 hektáron termeszt szőlőt. Lőrinczy György részlegvezetőtől megtudtuk, hogy jó termésre és aránylag jó minőségre számítanak, a cukorfok 17-18% között mozog. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az egész területen csepegtető öntözést alkalmaznak. A Csallóközben ugyanis mindenekelőtt a kavicsos területeken telepítettek szőlőt ahol más növény nem termett meg -, ami viszont nélkülözhetetlenné tette az öntözést. A növényvédelmet számítógépes előrejelzés alapján végzik, így egyelőre a rothadás sem okoz jelentős veszteséget. Az árral azonban nem elégedettek, a kilónkénti felvásárlási ár minőségtől függően 8-12 korona között mozog, a minimális 15 korona helyett. Súlyosbítja a helyzetet a külföldről, mindenekelőtt Magyarországról behozott must. Igaz ugyan, hogy a kormány ez év Csak a minőségi szőlőből készített minőségi borokkal lehetünk versenyképesek a külföldi piacokon. (Illusztrációs felvétel) szeptember eleji határozata alapján 5,39 koronára emelte a Magyarországról származó, 70 ezer liternyi mennyiséget meghaladó must behozatali vámját, ám sokak szerint, mint minden rendelet, ez is kijátszható. Elég, ha a szállítólevélen azt tüntetik fel, hogy a gyümölcslevek készítésére szánt mustról van szó, és már más vámelbírálásban részesül a szállítmány. Persze, látni kell azt is, hogy 13-15 fokos mustból nem lehet jó bort csinálni. Az asztali borok eladhatadanul fekszenek a borüzemek raktáraiban és az idei évet követően sem várhatójavulás. „Csak minőségi borokkal lehetünk versenyképesek a külföldi piacokon, ehhez azonban minőségi szőlőt kell terrmelni - mondta Simonka István. - Az új szőlőtelepítések során ezt mindenképpen szem előtt kell tartani, vagyis olyan fajtákat kell ültetni, amelyek stabilan elérik a 19-es cukorfokot. Sajnos ezen a téren még nem tapasztalható lényeges elmozdulás, pedig már most fel kellene készülni az esedeges európai uniós csadakozásra." (V. K. M.) Egyszerre három kiállítás a nyitrai Agrokomplexen Klasszikus telefonok Fa és elektronika ÚJ SZÓ-TU DÓSITÁS Nyitra. Mától október 10-ig egyszerre három kiállítást is látogathatnak az érdeklődők a nyitrai Agrokomplex kiállítóközpontban. A LIGNUMEXPO-ERDŐ '98 famegmunkáló nagyvásárt az idén már nyolcadik alkalommal rendezik meg, és az asztalosok külföldi berendezések, valamint bútorkiegészítők gazdag választékából válogathatnak, természetesen a laikusok számára is van néznivaló. Ötödször nyitja meg kapuit a CONEX '98 kiállítás, amely a legújabb faburkoló és szigetelő anyagokat vonultatja fel. A két, fával mint alapanyaggal foglalkozó kiállításon kb. 300 európai, ázsiai és amerikai cég mutatkozik be, összesen 10 000 négyzetméternyi területen. Elsősorban a szakemberek érdeklődésére tarthatnak számot a lakberendezéssel és a természetbarát építkezési technológiákkal foglalkozó szakelőadások, bemutatók és egyéb kísérő rendezvények. Az említett kiállításokkal egyidőben, idén először rendezik meg Nyitrán a HIGH-TECH '98 nagyvásárt, amelynek a hifitechnika, az audiovizuális berendezések és a háztartási elektronikai cikkek a főszereplői. A nyitrai ősbemutatón többek között önálló tárlattal mutatkozik be a dél-koreai Daewoo Electronic óriásvállalat, továbbá itt mutatja be legújabb típusú porszívóját az e területen rangos Zelmer cég. (vrabec) Készülékek féláron Rozsnyó. A Szlovák Távközlési Vállalat okt. 1-től dec. 31-ig a felére csökkentette a klasszikus telefon felszerelésének árát. Az akció ideje alatt a magánszemélyek az eddigi 4920 korona helyett 2 458,80-at fizetnek a bevezettetésért, a jogi személyekre is vonatkozik a kedvezmény. A távközlési vállalat rozsnyói fiókja a ma véget érő kiállításon tájékoztat az általuk nyújtott szolgáltatásokról - a számítógépes adatátvitelről, internethasználatról és távközlési hálózatok bérbeadásának lehetőségeiről. Az audiotextes telefonvonalakkal kapcsolatban megtudtuk, a digitális központra kapcsolt telefonnal rendelkezők letiltathatják ezeknek a telefonszámoknak a hívását, (kmotrik) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 1998. október 5-én) Bank Felmondási idő 1 hónap 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap Felmondási idő 2 év nélkül Agrobanka (Szlovákiában) 8,70 9,50 11,50 13,00 3,00 Bank Austria 18,00 18,00 18,00 18,00 13,00 Banka Slovakia 20,00 20,20 20,30 17,50 6,00 HYPO-BANK Slovakia 8,75-10,25 9,00-10,00 7,75 Creditanstalt 17,75-18,00 17,50-18,00 17,25-18,00 17,25-18,00 10,75-11,00 Beruházási és Feji. Bank (IRB) 17,00 17,00 16,00 15,00 13,50 6,00 Istrobanka 18,00-18,50 19,00-19,50 18,00-18,50 16,00-17,00 13,00-13,50 13,50-14,00 5,50 Ľudová banka 15,00-16,00 16,00-16,50 14,00-16,00 13,00-16,50 5,00 Pol'nobanka 15,50 14,00 12,00 6,50 Postabank 16,00 17,00 13,00 12,65 3,75 Prvá komunálna banka 15,00 14,50 11,50 13,00 14,50 7,00 Devín Bank 19,40 19,60 19,80 10,00-14,00 Slovenská kreditná banka 12,00-12,50 12,10-12,60 12,20-12,70 12,10-12,60 12,00-22,00 12,20-12,70 4,00 Szlovák Takarékpénztár 6,00-16,00 7,50-10,00 9,50-13,00 10,50-13,00 4,00 Általános Hitelbank (VÚB) 15,00 16,00 10,00 10,50 11,00 , 12,00 4,75