Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)

1998-10-23 / 245. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 23. HI RDE TÉS - MŰSORA jÁNLA T 9 Számos meglepő eredmény született szerdán este, a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójának mérkőzésein Gólzápor négy helyszínen Budapest. Számos megle­pő eredményt, továbbá négy nagy gólkülönbségű győzelmet hozott a labda­rúgó Bajnokok Ligája cso­portmérkőzéseinek 3. fordulója, amely után több sztárcsapat kedve­zőtlen helyzetből várhat­ja a két hét múlva követ­kező folytatást. MTI-KOMMENTÁR A legmeglepőbb siker a HJK Helsinki nevéhez fűződik, amely a finn fővárosban bizto­san verte a nagy múltú Benfica csapatát. A hazaiak a 19. perc­ben büntetőhöz jutottak, mivel Paulo Madeira, a lisszaboni együttes védőjátékosa kézzel ütötte ki a labdát Mika Kottila közeli fejese után. A 11-est Mika Lehkosuo biztosan értékesítette. Ezután a portugálok mindent megtettek a fordításért, de kí­sérleteik nem hoztak sikert, sőt, a második félidő közepén a HJK végképp eldöntötte a mérkőzés sorsát. A 69. percben a brazil Pi­racaia szögletét követően Kotti­la nagy erővel fejelt a belga Mi­chel Preud'homme kapujába. Az F-csoport másik találkozóján a német bajnok Kaiserslautern Eindhovenben 2: l-re diadal­maskodott a helyi PSV-vel szem­ben. A győztes találatot a 83. A vereség csökkentet­te az eindhoveniek továbbjutási esélyeit. percben érték el a vendégek, de a gólt sokáig vitatták a hazai já­tékosok, valamint szurkolóik. A csereként pályára lépett Jürgen Rische fejesét ugyanis a kapus Ronald Waterreus hárította, de a partjelző és a játékvezető sze­rint a labda áthaladt a gólvona­lon. A váratlan vereség csökken­tette az eindhoveniek tovább­jutási esélyeit. A címvédő spanyol Real Madrid Alaposan leszerepeltek a sötét mezes Benfica futballistái, ugyanis Helsinkiben_2:0-ás vereséget szenvedtek (ČTK-képszolgálat) a C-csoport 3. fordulójában az osztrák bajnok Sturm Grazot fo­gadta, s Mijatovicsék 6: l-es, fö­lényes sikert arattak. A találko­zó elején nagy meglepetésre a vendégek szereztek vezetést A D-csoportban szereplő angol Manchester United Koppenhá­gában fölényes, 6:2-es sikert aratott a Bröndby felett, de a biztos diadal ellenére a vendé­gek két góllal múlták alul né­hány hónappal ezelőtti teljesít­ményüket. A manchesteriek ugyanis a nyári felkészülés so­rán 6:0-ra verték a dán bajno­kot. A United története legna­gyobb gólkülönbségű idegenbe­li BL-diadalát ünnepelhette szerdán. A magabiztos győze­lem ellenére Alex Ferguson, a Manchester United skót szárma­zású vezetőedzője nem volt tel­jesen elégedett a látottakkal, legalábbis erre utalnak a mérkő­zést értékelő mondatai: - Fan­tasztikus eredményt értünk el. Szerdán tökéletesen kidolgozott támadásokból szereztük gólja­inkat, de játékunk nem volt ma­gas színvonalú. Úgy gondolom, hogy két hét múlva, az Old Traf­ford-stadionban még ennél is jobb csapatjátékra leszünk ké­pesek - mondta a szakember. A csoportrangadón a Bayern München az olimpiai stadion­ban l:0-ra legyőzte az FC Barce­lonát. A mérkőzés nagy részé­ben a hazaiak játszottak fölény­ben, de számtalan helyzetük kö­zül csak egy támadás hozott eredményt, az első félidő zárá­saként Stefan Effenberg közel­ről gurított a holland Ruud Hesp kapujába. A találkozó után Ott­mar Hitzfeld, a bajor együttes vezetőedzője a kihagyott lehető­ségek miatt bosszankodott: ­Sokkal korábban vezetést sze­rezhettünk volna. Amikor egy csapat ilyen sok lehetőséget hagy kihasználatlanul, úgy a já­tékosok egyre idegesebbek lesz­nek. A Bajnokok Ligája szerdai játék­LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA - HARMADIK FORDULÓ A-CSOPORT: Olympiakosz Pire­usz-Ajax Amsterdam 1:0 (0:0), góllövők: Alekszandrisz (38.); FC Porto-Cratía Zagreb 3:0 (2:0), Zahovics (43. és 75.), Doriva Ju­nior (33.). 1. Olympiakosz 3 2 1 0 5:2 7 2. Porto 3 1 1 1 6:4 4 3. Ajax 3 111 2:2 4 4. Croatia 3 0 1 2 0:5 1 Legközelebb (november 4.): Ajax -Olympiakosz, Croatía-Porto. B-CSOPORT: Rosenborg Trond­heim-Galatasaray Istanbul 3:0 (0:0), Rushfeldt (68., 86. és 90.); Athletic Bilbao-Juventus 0:0. 1. Trondheim 3 1 2 0 5:2 5 2. Galatasaray 3 1 1 1 4:6 4 3. Juventus 3 0 3 0 3:3 3 4. Bilbao 3 0 2 1 2:3 2 Legközelebb (november 4.): Ga­latasaray-Rosenborg, Juventus­Bilbao. C-CSOPORT: Internazionale­Szpartak Moszkva 2:1 (1:0),Ven­tola (32.), Ronaldo (59.), ill. Cimbalar (65.); Real Mad­rid-Sturm Graz 6:1 (2:1), Jarní (60. és 79.), Savio (12. és 90.), Raul (22.), Popovics (66. - ön­gól), ill. Vastic (8.). 1. Real Madrid 3 2 0 1 9:3 6 2. Szpartak 3 2 0 1 5:3 6 3. Internazionale 3 2 0 1 3:3 6 4. Sturm Graz 3 0 0 3 1:9 0 Legközelebb (november 4.): Szpartak Moszkva-Intemaziona­le, Sturm Graz-Real Madrid. D-CSOPORT: Bayern München -FC Barcelona 1:0 (1:0), Effen­berg (45.); Bröndby-Manchester United 2:6 (1:3), Daugaard (34.), Sand (90.), ill. Giggs (2. és 21.), Cole (27.), Keane (54.), Yorké (59.), Solksjaer (61.). 1. Manchester U 3 12 0 11:7 5 2. Barcelona 3 1 1 1 5:4 4 3. Bayern 3 1 1 1 4:4 4 4. Bröndby 3 1 0 2 4:9 3 Legközelebb (november 4.): Barcelona-Bayern, Manchester United- Bröndby. E-CSOPORT: Arsenal-Dinamo Kijev 1:1 (0:0), Bergkamp (74.), ill. Rebrov (90.); Racing Lens-Pa­nathinaikosz Athén 1:0 (0:0), Eloi (80.). 1. Arsenal 3 1 2 0 4:3 5 3. Panathinaikosz 3 1 0 2 3:4 3 2. Lens 3 1 2 0 3:2 5 4. Kijev 3 0 2 1 3:4 2 Legközelebb (nov. 4.): Kijev-Ar­senal, Panathinaikosz- Lens. F-CSOPORT: HJKHelsinki-Benfi­ca Lisszabon 2.0 (1:0), Lehkosua (14. - 11-esből), Kottila (68.); PSV Eindhoven-FC Kaiserslau­tern 1:2 (0:0), Hohlov (78.), ill. Riedi (63.), Rische (83.). 1. Kaiserslautern 3 2 1 0 3:1 7 2. Helsinki 3 1 1 1 3:2 4 3. Eindhoven 3 1 0 2 4:5 3 4. Benfica 3 1 0 2 2:4 3 Legközelebb (november 4.): Ka­iserslautern-Eindhoven, Benfi­ca-HJK Helsinki, (sr) A NIKÉ 43. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA SPORTHÍRADÓ SZOMBAT, OKTÓBER 24. Spanyol labdarúgó-bajnokság: 361. Celta Vigo-Zaragoza 2,2­2,8-2,6-1,25-1,35. Portugál fut­ball-liga: 362. Farense-Sporting L. 2,9-2,8-2,0-1,45-1,2. Török labdarúgó-bajnokság: 363. Ga­latasaray-Samsunspor 1,2-4,0­8,0-0-3,0; 364. Antalya-Istan­bul 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3. VASÁRNAP, OKTÓBER 25. Cseh labdarúgóliga: 562. Olomo­ue-Žižkov 1,7-2,8-3,6-1,1-1,6; 563. Jablonec-Brno 1,85-2,8­3,3-1,15-1,5; 564. Sparta-Ostra­va 1,35-3,5-5,7-0-2,3; 565. Hr. Králové-Dukla 1,7-2,8-3,6-1,1­1,6; 566. Plzeň-Blšany 2,1-2,8­2,7-1,25-1,4; 567. Karviná-Tep­lice 2,7-2,8-2,1-1,4-1,25; 568. Opava-Liberec 2,0-2,8-2,9-1,2­1,45. Labdarúgó PNB: 569. Gáz­szer-MTK 2,7-2,7-2,2-1,35-1,25. Német labdarúgó Bundesliga I.: 572. Leverkusen-1860 Mün­chen 1,75-2,8-3,5-1,1-1,55. Osztrák fociliga: 578. Ried-Aust­ria 2,6-2,8-2,2-1,35-1,25; 579. Salzburg-Innsbruck 1,8-2,8-3,4­1,15-1,55. Svájci futballbajnok­ság: 580. Grasshoppers-Sion 1,35-3,5-5,7-0-2,3; 581. Lausan­ne-Lugano 1,8-2,8-3,4-1,15­1,55, 582. St. Gallen-Aarau 1,5­3,0-4,5-1,05-1,9; 583. Young Boys-Luzern 1,9-2,8-3,2-1,2­1,5; 584. Basel-Servette 2,4-2,8­2,4-1,3-1,3. Francia labdarúgóli­ga: 585. Auxerre-Lyon 1,85-2,8­3,3-1,15-1,5; 586. Bordea­ux-Nancy 1,3-3,5-6,5-0-2,6. • Csütörtökön játszották a lab­darúgó KEK 2. fordulójának el­ső mérkőzéseit: Panioniosz-Li­masszol 3:2, Lokomotív Moszk­va-Sporting Braga 3:1. • A hoki Extraliga tegnapi mér­kőzésén: Martin-Nitra 4:2 (1:0, 1:1,2:1). • Ma játsszák a labdarúgó Szu­perliga 11. felvonásának Prievi­dza-Petržalka meccsét (17.00), melyet közvetít az SZTV 2. • Ľubomír Moravčík - egymillió márkáért - a Duisburgból a Celtic futballcsapatához igazolt, mely­nek Jozef Vengloš az edzője. • Az ostravai tenisztorán: Kroš­lák-Raoux 7:5, 6:2; Black-Prino­sil 3:6, 6:2,6:4; Damm-Kafelnyi­kov 3:6, 6:3, 6:2. A moszkvai női tornán: Studeníková-Rubin 6:3, 7:5; Farina-Nagyová 6:3, 6:1. • Már nem Jirí Látal az extraligás poprádi jégkorongcsapat vezető­edzője. A klubvezetés még nem döntötte el, ki lesz az új tréner. • Férfi kézilabda vb-selejtezőn: Finnország-Magyarország 20:26. • AII. labdarúgóliga 13. fordu­lójában elmaradt Nováky-Mi­chalovce mérkőzést november 3-án játsszák (13.30). • A KENŐ 10 csütörtöki nyerő­számai: 1,13,15,17,19,21,24, 28, 30, 33, 41, 44, 45, 46, 54, 55, 56, 71, 76, 77. RÖVIDEN Argentína: Gallardo az év játékosa Buenos Aires. Marcello Gallardót, az arganetin labdarúgó­bajnokság élvonalában érdekelt River Plate középpályását vá­lasztotta az 1997/98-as idény legjobb labdarúgójának egy ar­gentin újságírókból álló zsűri. A szavazók szerint az év legjobb edzője Marcelo Bielsa, a dél-amerikai ország új szövetségi ka­pitánya, az Espanyol eddigi szakvezetője volt. (MTI) Ronaldo megmentette Simoni edzőt Miláno. Ismét beszélnek Ronaldóról. A brazil futballcsillag egyhónapos kényszerszünet (sérülés) után tért vissza a pályá­ra, és újra az újságok címoldalára került. „Ronaldónak köszön­hető az Inter feltámadása" - hirdeti az Inter-Szp. Moszkva BL­mérkőzésről (2:1) írt tudósításában a Corriere dello Sport. A 22 éves brazil rúgta csapata második gólját, s ezzel megmen­tette Simoni edzőt az elbocsátástól. (SITA) 12 millió tv-néző látta a Bayern-diadalt Köln. A német RTL tévéállomás által közvetített Bayern München-Barcelona labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzést 12,13 millió tévénéző látta, ami maximális értéknek, 33,7 szá­zaléknak felel meg. (SITA) A Samsung felmondta megállapodását Budapest. A Samsung Electronics Magyar Rt. felmondta a Ma­gyar Kupára vonatkozó, 1996. június 27-én három éves időtar­tamra megkötött szponzorálási megállapodását a Magyar Lab­darúgó Szövetséggel (MLSZ). A Samsung döntésében szerepet játszott, hogy a kupadöntő nem került tévéképernyőre. (MTI) napján a norvég Sigurd Rush­feldt volt a legeredményesebb játékos. A Rosenborg csatára há­rom góllal járult hozzá csapata 3:0-ás sikeréhez, amelyet a tö­rök Galatasaray felett aratott a trondheimi együttes. Rushfeldt a 68. és a 90. perc között klasszi­kus mesterhármast ért el. A BL 3. fordulója után két világ­hírű csapat is nehéz helyzetben várja a folytatást. A két évvel ez­előtti BL-győztes, az olasz Ju­ventus ezúttal a spanyolországi Bilbaóban játszott döntetlent. Del Pieróék harmadik döntetlen­jüket érték el a csoportmérkőzé­sek során. Marcelo Lippi vezető­edző csapata a B-csoport 3. he­lyén áll, két ponttal a biztos to­vábbjutástjelentő csoportelsősé­get birtokló Rosenborg mögött. A három évvel ezelőtti BL-győz­tes Ajax Amsterdam l:0-ás vere­séget szenvedett a görög Olympi­akosz Pireusz otthonában, s Lit­manenék hárompontos hátrány­nyal követik szerdai legyőzőiket. A Tauris-klubelnök véleménye a Piszár-ügyről „Leigazolni őt? Nem!" ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Tovább bonyolódik a Piszár-ügy, ugyanis a bajnok kassai FC futballklub nem enge­délyezi Piszár József vendégjá­tékát Rimaszombatban. Csak akkor mehet a csatár a gömöri csapatba, ha leigazolják őt... Ezzel kapcsolatban Szántó Ist­ván, a Tauris labdarúgóklub el­nöke a következőket nyilatkoz­ta lapunknak: „Leigazolni őt? Azt nem! Hetek óta tárgyalunk a Piszár-ügyről, s csak egy hely­ben topogunk. Már-már úgy tűnt az elmúlt hét végén, hogy megegyezünk, s nálunk vendé­geskedhet a szezon végéig. Az­tán közölték a kassaiak, ha igényt tartunk a játékára, akkor ugyanannyi pénzért megvehet­jük, mint amennyiért 14 hónap­pal ezelőtt eladtuk Bártfára. Er­ről szó sem lehet, hiszen tőlünk válogatott játékosként távozott, majd megsérült, s a mostani szezonban még egy bajnokit sem játszott. Mi segíteni akar­tunk Piszárnak, de... Én még mindig nem adtam föl, bízom abban, hogy a kassaiak meg­gondolják magukat és meg­egyezünk!" (zsi) Ülésezett a Szlovák Jégkorong Szövetség vezérkara Ján Šterbálc kerete lica), Murín (Trenčín)-Višňov­ský, Heel (mindkettő Slovan), Vlk (Skalica), Pavlikovský (Trenčín), Jasečko (Košice), Gavalier (Pop­rad), Čierny (Zvolen), Kľuch (Martin)-Kropáč, Rataj, Lipian­sky (mindhárom Slovan), Par­davý (Trenčín), Peter Pucher (Košice), Kontšek (Trenčín), Va­ic, Šechný (mindkettő Košice), Bartoš (C. Budéjovice), Andra­šovský, Kondér (mindkettő Zvo­len), Uram (L. Mikuláš). Tartalékok: Šimonovič (Košice)­Jendek (Slovan), Ščibran (Pop­rad), Pich (L. Mikuláš), Kulha (Poprad), Kapuš (Slovan), Hurtaj (B. Bystrica). SITA- ÉS TA SR-JELENTÉS Pozsony. Tegnap rendkívüli ülést tartott a Szlovák Jégko­rong Szövetség végrehajtó bi­zottsága, melynek tanácskozá­sán részt vett Juraj Široký elnök is. A vezérkar azt szeretné, ha a válogatott legalább a 9. helyen végezne a jövő évi, norvégiai A­csoportos világbajnokságon, és így kiharcolná a 2002-es olimpi­ai részvételt. Ján Šterbák, az A-válogatott ve­zetőedzője tegnap kijelölte bő­vebb keretét, amely az oslói Var Kupa nemzetközi tornára (no­vember 6-8.) készül: Rybár (Ska­Anyagi gondokkal küzd az aranyosi kézilabdacsapat Szponzorra várnak SITA-JELENTÉS Csallóközaranyos. Komoly anyagi gondokkal küzd a női Extraligában szereplő aranyosi kézilabdacsapat. Tóth Károly, a klub technikai igazgatója sze­rint, ha sikerül is kivívniuk a bennmaradást, mivel nincs fő­szponzoruk, a következő idény­ben nem neveznek be az élvo­nalbeli bajnokságba, mert ko­moly támogató nélkül ennek nincs értelme. „Nyáron hibát kö­vettünk el, amikor vállaltuk a szereplést, ez a jövőben nem is­métlődik meg. Kár valamit eről­tetni, ha nem sikerül tehetős fő­szponzort találnunk, akkor jö­vőre, a helyezéstói függetlenül csak az I. ligában folytatjuk. Nagy teret szentelünk a fiatalok nevelésének, szinte valamennyi korosztályos kategóriában az ország legjobbjai közé tarto­zunk" - mondta Tóth Károly. A klub hivatalos neve Lodiar Zlatná, ám a komáromi hajó­gyár csak jelentéktelen összeg­gel támogatja az egyesületet. „Sok mindent megígértek az il­letékesek, ám ezekből szinte semmi sem vált valóra. Ha sike­rülne támogatót találnunk, megerősítenénk a keretet, s biz­tosra veszem, hogy a középme­zőnyben tanyáznánk. Sajnos, egyelőre pénzhiánnyal küszkö­dünk, ennek hatására eléggé ideges a légkör a csapat háza tá­ján, nem csoda, hiszen ígéretek­kel nem lehet motiválni a lányo­kat" -jelentette ki az aranyosiak technikai igazgatója.

Next

/
Thumbnails
Contents