Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)

1998-10-23 / 245. szám, péntek

6 MAGYAR SZABADSÁGHARC 1956 ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 23. KRONOLÓGIA Október 22. A budapesti, miskolci, a szegedi, a pécsi és a soproni egyetemeken diákgyulések vannak. A bu­dapesti Műszaki Egyetem gyűlésén kiadják a jelszót a tüntetésre. Október 23. Az MDP PB ki­bővített ülése a belpolitikai helyzettel és a tüntetéssel foglalkozik. - 15 óra. A Pe­tőfi-szobornál és a Műegye­temen megkezdődik a tün­tetés. A tömeg a Bem térre, majd a Parlament elé vo­nul, ahol este 21 órakor Nagy Imre beszél. 21,37 perc: a Dózsa György úton ledöntik a Sztálin-szobrot. - Az esti órákban a város számos pontján tűzharc släkul ki Október 23. éjjel. Az MDP KV ülése ellenforradalom­nak nyilvánítja az esemé­nyeket. - A kormány a Var­sói Szerződés értelmében segítségért fordul a Ma­gyarországon állomásozó szovjet csapatokhoz. A szovjet csapatok éjfél után megjelennek Budapesten. Október 24. Megalakul Nagy Imre második kormá­nya. A kormányfő statáriu­mot hirdet az ország egész területére. Október 26. Országossá válik a sztrájk. Miskolcon és Mosonmagyaróvárott az ÁHV, illetve a határőrség a tüntetők közé lő. Nagy Imre (archívum) Október 28.19 óra: Nagy Imre rádióbeszédében beje­lenti: Budapestről kivonják a szovjet csapatokat, és tár­gyalások kezdődnek az or­szágból való kivonulásukról is; megszüntetik az Állam­védelmi Hatóságot, föleme­lik az alacsony béreket és nyugdíjakat. November 1. Nagy Imre bejelenti Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. Az ENSZ főtitkárához küldött üzenetében kéri: a vi­lágszervezet tűzze napi­rendre a magyar kérdést. November 3. Megkezdőd­nek a Parlamentben a szov­jet csapatok kivonásáról szóló katonai szakértői megbeszélések. Este 10 órakor a tököli szovjet pa­rancsnokságon folytatják a tárgyalásokat, de rövidesen szovjet és ÁVH-s tisztek le­tartóztatják a magyar dele­gációt, köztük Maiéter Pál vezérőrnagyot, honvédelmi minisztert. November 4. Kora hajnal­ban a szovjet csapatok álta­lános támadást intéznek a főváros és a vidéki városok ellen. A magyar honvéd­ség, néhány esettől elte­kintve, nem áll ellent. - 5 óra 20-kor Nagy Imre rá­dióbeszédben jelenti be a támadás tényét. Néhány órával később közvetlen munkatársaival a jugoszláv követségen kap menedé­ket. Kádár bejelenti a Ma­gyar Forradalmi Munkás­kormány megalakulását. A szovjet csapatok közremű­ködésével megkezdődik a forradalom leszámolása. Dicsőség a legyőzötteknek címmel jelent meg egy antológia a Nemzetőr Kiadó gondozásában az '56-os szabadságharcról A magyarok vére ALBERT CAMUS Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felke­lésbe -, a nyugati világ szeme­láttára, amely nem takarékos­kodnék sem tapssal sem keresz­tényi könnyel, hanem hazamen­ne, felvenné házipapucsát, mint a futballszurkolók a vasárnapi kupamérkőzés után. Túl sok a halott már a stadion­ban, s az ember csak saját véré­vel gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságának, hogy óv­nunk kell minden cseppjét. Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell tö­rődni a rémuralomba. Ez a rém­uralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogyan az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták ma­gukat. A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a ma­gyar nép néma ellenállása meg­maradjon, erősödjön és a min­denünnen támadó kiáltásaink visszhangjával elérje a nem­zetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szem­ben. És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vér­tanúnépnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik el­lentmondásainak és hazugsága­inak súlya alatt. A legázolt, bilincsbe vert Ma­gyarország többet tett a szabad­ságért és igazságért, mint bár­melyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia - s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és se­hol el nem áruljuk amiért a ma­gyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak len­ni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, meg­sokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világ­ban, párhuzamosan az ellent­mondás és halál erőivel, ame­lyek elhomályosítják a történel­met, - bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi fel­emelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és sza­bad munka terméke. A magyar munkások és értelmi­ségiek, akik mellett annyi tehe­tetlen bánattal állunk ma, tud­ják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoz­tunk, - miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabad­ságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt vissza­adtak nekünk! Kerülte a korabeli végletes szóhasználatot, nem emlegetett nemzeti felkelést, rendszerellenes lázadást, forradalmat, ellenforradalmat Fábiy Zoltán 1956-os mementója Adyt és József Attilát hívta segítségül 1956 október végén Fábry Zoltán a ma­gyarországi történésekkel vívódva. A Nagyon fáj fel­iratot adta írásának, mely csak egy évvel később a Hidak és árkok című köte­tében látott napvilágot. KISS JÓZSEF „Ki magyar száján nem buggyan elő, mint a vércsepp: nagyon fáj! - szakadt fel a szlovákiai ma­gyarság élő lelkiismeretéből. Fábry írása alighanem egyedül­álló az akkori szlovákiai, nem­csak magyar publicisztikában. Szilvássy Józsefnek a rendszer­váltás után Ctibor Štítnickývel készített interjújából ismeretes, mekkora politikai nyomás nehe­zedett Fábryra: ítélje el a ma­gyarországi felkelést. Fábry erre - bizonyára iszonyatos malom­kövek közt őrlődve - nem volt hajlandó, gyötrődésének kivetü­lése pedig nyilván nem felelt meg az akkori Új Szónak. „Gyász és dac, aggodalom és láz, tanácstalanság és felvillanás, ré­mület és hősiesség szemei, kár­örvendők és szemrehányók, gú­nyosak és izzók, könnybe lábad­tak és vérbe borultak: beszélj! ­szólította meg Fábry az élő és holt szemeket. Kerülte a korabe­li végletes szóhasználatot, nem emlegetett nemzeti felkelést, rendszerellenes lázadást, sem forradalmat, sem ellenforradal­mat. Annak nevezte egy egész akkori világ összehozhatatlan­ságában rejlő gyúanyag magyar­országi robbanását, amiről csak majd két évtized múlva honoso­dott meg egy konszenzusos fe­szültségoldó lélekfelszabadulás­ban, hogy - magyar tragédia. „Ezer és ezer halál, hősi lendület és bűn, tiszta szándék és gyilkos mozdulat, dráma és tragédia, bénító holtpont, árvaság és ott­hontalanság, fénytelenség és fű­tetlenség" áramlását érezte a fű­tött szoba négy falán át Fábry Zoltán. Tudatában végigvonul­tak a történelem „népnyaldosó özönvizei és otthonemésztő tűz­vészei", amelyeknek áldozata a magyar nép lett. „Egyedül a ma­gyar. A nyelvem, a szívem sze­rinti testvér." Fábry mintha a ki­oltott emberéletek feletti him­nikus fájdalmában Ady próféci­ájához fellebbezve csak újabb „magyar átokverést" látott vol­na. „Es 1956-ban embereit úgy prédálta, mint nációk legelső­je?!" - tört ki belőle a tehetetlen­ség. De vajon mai olvasatban csak ez cseng ki belőle?! Figyel­men kívül hagyható-e a kérdő és felkiáltó jel együttes képzettár­sító nyomatéka? Végül is az ál­dozatvállalás értelmének beiga­zolódását nem a jövőre bízta? Mert mit is jelenthet írásában, hogy a stószi ősi ház ablaka előt­ti lelki tusájáról vallva a házas­élet és a gyermekáldás örömei­ről tudatosan lemondott férfi­ként szinte szülői elérzékenyü­léssel tölti el a csecsemőgondo­zóba igyekvő, gyermekeiket si­mogató anyák aggódó, de föl­döntúli mosolya. S mindezt ak­Fábry írása egyedülál­ló az akkori szlovákiai publicisztikában. kor éli meg, amikor Stószon is „a hangszóró nyárnál hangosab­ban öli a csendet". S nem a ma­gyar 56 örökségének a felnövő nemzedékek számára kiteljese­dő reményét is táplálva adott hangot a felszólító intelemnek: „Vonjatok bűvkört a gyerek, a bölcső köré! ...minden itt kez­dődik: a gyereknél: a békét itt és így érti mindenki egyformán, mert csak így nyer értelmet anyák és apák élete". Fábry akkor, stószi magányában aligha érzékelte, hogy 1956 ok­tóbere egy többszörösen feje te­tejére álló képtelenségként nyújt az elkövetkező évtizedek politi­kai örvényléseiben és pokoljárá­saiban kapaszkodókat a szlová­kiai magyarságnak. Valószínűleg nem figyelt fel arra, hogy kom­munista pártfórumon a csehszlo­vák hadsereg vezérkari főnöke arról panaszkodott: a szlovákiai magyarok háborognak, mert '56 októberében és novemberében a csehszlovák-magyar határ szinte hermetikus elzárásához igénybe vett tartalékosok bevonultatá­sakor elrendelték, ki kell hagyni a szlovákiai magyarokat. Ezek­ben a megnyilatkozásokban nemcsak a vakhittel párosuló rendszer iránti hűség és a funkci­onáriusi pozícióféltés jutott kife­jezésre, hanem - fonák módon ­a magyarság közösségi megaláz­tatásaként ható érzés is. S talán ekkor fogant meg a felismerés: amit a hatalom a magyarokkal kapcsolatban hazafias helytállás­nak minősít, az politikai mankót, tőkét is jelenthet a nemzetiségi követelések indoklásához. S erre sor került, más körülmények kö­zött 1968 augusztusában, majd azt követően. De be kell vallani, napjainkban a demokratikus ér­tékrendet erősítő szlovákiai ma­gyar politikai magatartásban is jelen van - bizonyítani igyekvő kényszerként. A kormányzati szerep vállalása önmagában nem oldja fel az alapvető problé­mát: a szlovákiai magyarságnak mint elszakított nemzetrésznek a tipológiai sajátosságai, az anyanemzethez és -országhoz kötődő szálak iránti többségi ér­tedenséget. Az egyedül járható út csak a fokozatos, kölcsönös ér­zékenységeket tiszteletben tartó bizalomépítés lehet. Az ellenség­kép élesztésének és a gyűlölet ­könnyen öldökléssé fajuló - szí­tásának nemcsak a Balkánon, hanem a Kárpát-medencében is elevenek a gyökerei. Túlzás és idejétmúlt lenne Fábry Zoltán '56-os írását mementónak is te­kinteni, amikor az egyetemes magyar testvériség mellett hitet téve az áldozatok feleit érzett ­szívtépő fájdalmat, a vox humana nevében: „Emberhez méltó gonddal és gondossággal úgy kell rendezni az élet és a vi­lág dolgait, hogy azt ne fegyver reparálja, ne gyüok korrigálja, hogy ne kiálthassák majd még százan és ezren magyarul, tíz- és százezrek másképp, és milliók a világ minden nyelvén és jaján: nagyon fáj..." A szerző az SZTA Történettu­dományi Intézetének munka­társa A szovjet pártelnökség vitái az '56-os Magyarországi eseményekről évtizedekig zárolva voltak. Négy évtized telt el kiadásukig Döntés a Kremlben Feljegyzés az 1956. október 23-i ülésről - Jelen van: Bulganyin, Kaganovics, Mikojan, Molotov, Pervuhin, Szaburov, Hruscsov, Szuszlov, Brezsnyev, Zsukov, Furceva, Sepilov. A budapesti és az egész magyar­országi helyzetről. (Zsukov, Bulganyin, Hruscsov elvtársak) Zsukov et. tájékozatója. Százez­res tüntetés Budapesten. Fel­gyújtották a Rádiót. Debrecen­ben elfoglalták a megyei pártbi­zottság és a BM megyei főosztá­lya épületét. Hruscsov et. a csapatoknak be kell vonulniuk Budapestre. Bulganyin et. helyesli Hruscsov javaslatát - be kell vonulniuk a csapatoknak. Mikojan et.: Nagy nélkül nem le­het úrrá lenni a mozgalmon, így nekünk is olcsóbb. Kételyei van­nak a csapatok bevonulásával kapcsolatban. Mit veszíthe­tünk? Végezzék el a rendcsiná­lást maguk a magyarok. Ha be­vonulnak csapataink, elrontjuk magunknak a dolgot. Próbál­kozzunk politikai lépésekkel, és csak azután vonultassuk be csa­patainkat. Molotov et.: Nagy útján csak aláássuk Magyarországot. A be­vonulás mellett van. Kaganovics et.: A kormány meg­döntése folyik. Nem lehet össze­hasonlítani Lengyelországgal. A bevonulás mellett van. Pervuhin et.: Be kell vonulni. Zsukov et.: Ez különbözik Len­gyelországtól. Be kell vonulni. A KB Elnökségének egy tagja utaz­zon oda. Az országban ki kell hirdetni a hadiállapotot, kijárási tilalmat kell bevezetni. Szuszlov et.: A helyzet különbö­zik a lengyelországitól. Be kell vonulni. Szaburov et.: A rend fenntartása végett be kell vonulni. Sepilov et.: A bevonulás mellett van. Kiricsenko et.: A bevonulás mel­lett van. Malinyin és Szeröv elv­társakat kell Budapestre küldeni. Hruscsov et.: Nagyot vonjuk be a politikai tevékenységbe. De egy­előre ne tegyük meg (miniszter)­elnökké. Budapestre Mikojan és Szuszlov elvtárs repüljön. Archívumi felvétel Archívumi felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents