Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)

1998-10-19 / 241. szám, hétfő

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 19. KOMMENTÁR Kivágni a rez(nílc)et MOLNÁR NORBERT Három biztos pont van a kormányalakító ellenzékiek életében. Ivan Lexa, Štefan Gavorník és Igor Kubiš. E három, úrinak éppen nem nevezhető ember útilapuja olyan biztos, mint az úr; garázdálkodásuk nagyságrendekkel szembetűnőbb volt másokénál. Akadnak azonban különösebben nem feltűnő egyedek, s az ő személyükről már megkezdődött a vita a négyek között. Jaroslav Rezník 1997-ben azért került a Szlovák Rádió élére, mert elődje, Jozef Tužinský nem volt elég kemény kezű, nem tudta elérni, hogy a közszolgálati rádió ne teljesítse küldetését, tehát, hogy sokkal nagyobb teret adjon a kormánypártoknak, mint az ellenzéknek. Tužinský sem volt Hófehérke, de Rezník mellett eltörpül. A fiatal igazgató édesapja a Slovenská Republika főszerkesztője, tehát génjeiben hordozza a házédées-bázist. Székfoglalója után erős kézzel, pár nap alatt normalizálta a rádiót. Ha ellenzéki szólalt meg az éterben, rögtön teret kellett adni a kormánypárti véleménynek is, fordítva természetesen ettől el kellett tekinteni. Rezník tisztogatott, mindent megtett, amit a mozgalom kért tőle, politikailag kiszolgáltatta a rádiót. A választás napján ő is ott volt a Mečiar-mozgalom székházában Lexával, Kubišsal és más, központilag irányított csinovnyikokkal egyetemben. Pártállami igazgató volt. Most, megérezve a változás szelét, enyhített a rádió alkalmazottainak szorításán. Sőt akkor, amikor az állam számláján egy kövér nulla díszeleg, az állami alkalmazottak, rendőrök, pedagógusok stb. nem kapnak bért, ő 13. fizetést ígér és ad októberben a rádió munkatársainak. Talán ez a gerinchajlítás hatotta meg a DBP-t és a PEP-et. Ftáčnik és Hamžík a négypárti sajtóbizottság ülésén védelmébe vette Rezníket, mondván, nem olyan elvetemült, mint Kubiš, ezért maradhat. A tévé igazgatója mellett valóban kismiska, ám Kubiš maga a DSZM-zászlóval díszített Mount Everest. O nem lehet összehasonlítási alap, Kubiš nem lehet etalon. Rezník igenis egy mozgalom elkötelezettje. Az MKP frakcióvezetője, Bárdos Gyula pontosan fogalmazta meg a probléma lényegét, voltak már itt pártemberek közszolgálati intézmény élén, több nem kell. Ha az ellenzéki pártok nem fognak hozzá a határozott „söpréshez", úgy járhatunk, mint a bársonyos után. Elözönlik a hivatalokat a volt ügynökök és a hatalom korábbi feltétlen kiszolgálói. Óvatosan bánjunk a megbocsátással. Nem bosszúról van szó, de elfelejteni sem lehet, amit ezek az emberek műveltek. JEGYZET Diplomata a létrán TÓTH MIHÁLY Pavol Hamžík a múlt héten úgy járt, mint az a vüáhírű labdarúgó, aki a szurkolók legnagyobb megdöbbenésére három méterről a kapu mellé rúgja a labdát. Karrierdiplomata létére olyan kijelentésre ragadtatta magát, amilyenre Kramplová asszony se lenne képes. Aki karriert ugyan csinált, karrierdiplomata azonban aligha lesz belőle. Valamelyik kotnyeles újságíró azt kérdezte a PEP alelnökétől, méltó tisztségnek találná-e, ha a megalakuló kormányban külügyminisztériumi államtitkárként szolgálhatná az országot. Nevetségesnek minősítette a kérdés puszta felvetését is. Indoklása:,Azok után, hogy külügyminiszer is voltam?" Napok óta tűnődőm ezen az epizódon, és szeretném elfelejteni. De újból és újból kormányalakításra készülő politikusok jelennek meg lelki szemeim előtt, akik felsorolják, hogy az elmúlt kilenc év alatt milyen tisztségeket töltöttek be. Van köztük, aki miniszterelnök is volt. Az ő számára vajon milyen tisztséget kellene kreálni, hogy ne kerüljön méltatlan helyzetbe, hogy ne érezze magát degradálva? Kétségtelen, Pavol Hamžík a mi világunkban szokatlan, mondhatnám példátlanul tisztességes lépésre szánta el magát, amikor Mečiar külügyminisztereként levonta a tanulságot; miután nyüvánvalóvá vált, hogy Szlovákia NATO-, ületve EU-tagsága meghiúsult, demonstratívan lemondott. Most, mintha a számlát nyújtaná be a nemzetnek... Nyilatkozata aligha kerül a szlovákiai demokratikus politizálás aranykönyvébe. Lehet, túl hosszú időt töltött diplomáciai szolgálatban, ahol a feladatok természetéből következik, hogy végig kell mászni a „szamárlétrát". Ott valóban lefokozást jelentene, ha nagykövetből mondjuk harmadik beosztottat csinálnának. A politikában azonban más szempontok érvényesülnek. Csak remélni lehet, hogy a kínos jelenet egyfajta rövidzárlat volt Pavol Hamžík életében, és a kormányalakítás során az egyéni önzés helyett az özetlenség válik általánossá. «an«lm«i WW ...IU. Főszerkesztő: Lovász Attila (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Grendel Ágota (5238344) Kiadásvezető: Madi Géza (5238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika -(5238338) Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310), Juhász László - kultúra - (5238313) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tíače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: voxnova@isternet.sk Mondja csak, revizor úr, nem ön találta ki a beneši dekrétumok revízióját? (Peter Gossányi) A törvényhozás határozza meg a kereteket, és többé ne szóljon bele Politika és sajtó Az egyre pontosabban körvonalazódó szlovákiai négyes koalíció érdekes hírrel lepte meg a választókat. Állítólag megtalálták a megfelelő embert a közszolgálati televízió élére. Személyétől függetlenül ez a hír nemcsak érdekes, hanem hátborzongató is. LOVÁSZ ATTILA Bár a leendő kormányzati tényezők nem érték el, hogy a tévé jelenlegi vezetése ne mérgezze tovább a légkört, az utódlás kérdésében viszont nem sokat változik a hatalom. Ha a kormányt alakító pártok ugyanis úgy gondolják, hogy provinciális joguk meghatározni, ki lesz a tévéelnök, akkor ne beszéljenek kormányzati stílusváltásról. Még ha Bili Paelyt, az amerikai televíziós publicisztika nagy öregét hoznák is az SZTV élére, a változás előkészítésének módszere eleve sejteti: a modell úgy rossz, ahogy van. Az első parlamenti ülésen el kell érni, hogy a televízió élén változás legyen. De csakis Kubiš tévéigazgató visszahívásával és valaki - akár a kiszemelt tévés - ideiglenes megbízásával. Ezután kell megválasztani az új tévétanácsot, ezzel párhuzamosan tisztázni kell a közszolgálati funkciókat ellátó SZTV támogatásának módját, a többit pedig tessék a független tanácsra és az újságírókra bízni. Ha e két fontos kérdés tisztázódik, a politika többé nem szólhat bele a tévés ügyek menetébe. Ha beleeszól, akkor az új hatalom csak annyiban különbözik Mečiaréktól, hogy nem ölik meg Róbert Remiášt. - Nehogy azt gondoljuk azonban, hogy az előző mondatok csak a OLVÁSÓILEVÉL Koronás gondjaink Szorgalmasan kattognak a boltokban az árazópisztolyok, az ember nem győzi követni az áremeléseket, legyen az élelmiszerboltban, vügyünk bár cipőt, ruhafélét, tulajdonképpen akármit. Amikor kiderült, hogy gondok vannak a szlovák koronával, az illetékesek azzal intézték el, hogy ujjal mutogattak egymásra. Ebből aztán nem vehetünk tejet, kenyeret, sőt füzetre, ceruzára sem telik, nem még televízióra vonatkoznak. Hasonlóan kell eljárni a közszolgálati rádióban is. Kissé más a helyzet az állami, de nem közszolgálati sajtóirodával, amely az utóbbi időben a pezlári időket idéző módon működött, mintha a hírek az állampárt központjában készülnének. A sajtóirodáról először is meg kell állapítani, szükség vane rá. Ha igen, számba kell venni, vajon az állam tájékoztatása rendben van-e, kell-e 180 milliós költségvetéssel egy kormányügynökség SIA néven, s van e egyáltalán nyílt információik tárolását, összegzését és elemzését végző kormányzati intézmény. A TA SR jelenlegi műszaki és személyzeti állománya egy intézményes célnak tökéletsen megfelel. A sajtó pedig vásároljon hírügynökségeket, van belőlük éppen elegendő. A kérdések tisztázása után a politika nem szólhat a sajtó ügyeibe. Párhuzamot állíthatunk a kisebbségi sajtó területén is. Megszoktunk a negyven év alatt fokozatosan kialakult és a politikai rendszer visszásságait másoló sajtóstruktúrát, amely nem hozható vissza többé. Nem hiszem, hogy az elektronikus sajtó hegemóniájának idején korszerű lenne 20-25 sajtótermékben gondolkodni - köztük még szűk rétegeket is csak részben kiszolgáló szaklapokkal. A szlovákiai magyar piac szerencsére akkora, hogy egy napilapot és két hetilapot képes eltartani, még akkor is, ha jövőre komolyan romolhatnak a sajtót is befolyásoló gazdasági mutatók. A politika feladata felmérni, mely sajtótermékeket kell a piac kiválasztási mechanizmusára hagyni, s melyek azok, amelyek jellegüknél fogva veszteségesek, a társadalom számára mégis fontosak, például ifjúsági, művészeti, irodalmi folyóiratok, gyermeklapok, s részben a kisebbségi sajtó egésze mint a médiavilág piacméreteitől negatív értelemben függő, eredendően tehát támogatásra szoruló része. Az idei Fábry-napok vitájában az egyik felszólaló arra ösztönözte a hazai magyar politikusokat, találják már ki a magyar sajtóstruktúrát az új feltételek közt. Nos, ha ezt politikusokra bízzuk, eleve rosszul döntünk. A magyar politikusok egyetlen, nemes és nagyon nehéz feladata: elérni, hogy a támogatásra szoruló kisebbségi kultúra, benne a sajtó sorsa ne a mindenkori' pénzügyi hatalom vagy minisztériumi befolyásos emberek döntésein múljon. Tehát ne egy nagy kosárba dobott összeg évenkénti lobbisztikus elosztása legyen a tét, hanem törvényes és intézményes keretek közt a mindenkori költségvetés százalékarányban kifejezett része legyen. így igazságos, hiszen ha az ország szekere jól halad, érezze meg a kisebbség is. Ha nem, ne legyen kivételezett helyzetben a kisebbség sem. A szlovákiai magyar politikusok most abba a helyzetbe kerültek, amikor a felvetett kérdésekre válaszokat, megoldásokat nyújthatnak. Semmiképp nem határozhatnak viszont konkrét sajtóstruktúráról, termékekről és főleg: a meghozott döntések után már nem szólhatnak bele a sajtó dolgaiba. Ha megteszik, néhány év múlva sokkal nagyobb veszteségekkel kezdhetünk mindent elölről. tollra a gyereknek. Nem is szólva például az olyan „apróságokról", mint a tornaszerek. Manapság a gyerekek nemigen hajlandók egyszerű, olcsó tornacipőt a lábukra húzni, mindenki adidasban jár. De már a legolcsóbb teniszcipő is 150-200 kemény szlovák komába kerül. Egy szó mint száz, nem elég, hogy a szeptemberi iskolakezdés kiürítette a pénztárcámat két fiam alapiskolás, s nem magániskolában tanul -, a lebegő korona rátett néhány lapáttal a családi költségvetésre, pontosabban arra kényszerített bennünket, a nadrágszíjat még jobban húzzuk össze, bár úgy érzem, a hasunk fokozatosan átmegy „negatívba". Szóval, szép lassan megszoktuk, hogy a szerénynél is szerényebben élünk, ahová csak lehet, gyalog megyünk, amit csak lehet, akkor veszünk meg, amikor éppen kiárusítás folyik, vagy, hogy divatos szóval éljek, „akció" van, s egy-két dolog legalább fillérekkel olcsóbb. Igaz, nálunk ezek a fillérek nem annyit érnek, mint Nyugaton, ahol „akcióban" két pár cipő eredeti áráért hármat vehetnek. Mindezt még elviselnénk, ha nem koronázná az eladók - nagyon enyhén szólva pimaszsága. Elvétve akad köztük tisztességes, akinek nem az TALLÓZÓ NEUE ZÜRCHER ZEUTUNG A svájci lap a vajdasági magyarok helyzete kapcsán elemezi a magyar kormány és a vajdasági magyarok kapcsolatát. A magyar parlamenti vita előtt arról panaszkodtak a vajdaságiak politikai vezetői, hogy a budapesti kormány nem konzultált velük, nem vette figyelembe veszélyeztetett helyzetüket. A cikkíró szerint ez a panasz annál érzékenyebben érintette az Orbán kormányt, mivel a szomszédos országokban néhány politikus azzal gyanúsította meg, hogy olyan markáns nemzeti irányzatot követ, amely nehézzé teszi a kapcsolatokat a térségben. A lap elemzése szerint a vajdasági magyarok komoly nyomás alatt élnek, „fizikailag is fenyegetve érzik magukat a militáns légkörben, amelyet az a törekvés hat át, hogy megszabaduljanak a kisebbségektől, egységes nemzetállamot hozzanak létre". A vajdasági magyarok képviselője a budapesti külügyminisztériumban folytatott megbeszélése után is helyesebbnek tartaná, ha Magyarország nem engedélyezné a NATO-gépek átrepülését a légterén - áll a cikkben. Az anyaországnak is megvannak az érdekei, s a félreértéseket sikerült tisztázni a magyar kormánnyal. A lap idézi Martonyi János kijelentését, miszerint Magyarország azért csatlakozik a koszovói etnikai tisztogatás elleni akciókhoz, hogy hitelt adjanak neki, ha hasonló intézkedéseket kér a vajdasági magyarok védelmére. MAGYARSZÓ A szombati romániai sajtó egyik vezető témája a szerdai magyar-román labdarúgó-mérkőzés és annak utóélete volt, míg a hivatalos román vezetés álláspontja: nem a szurkolók viselkedése határozza meg a két ország politikai viszonyát. A román lapok meg nem nevezett forrásra hivatkozva szombaton arról írtak, hogy a román elnöki hivatal nem kíván állást foglalni a kérdésben. „Huligánok minden stadionban találhatók, a román államfő nem veheti figyelembe a magyar szurkolók szavait, amelyeknek nincs politikai jelentőségük" - szögezte le a forrás. A román kormány részéről elhangzott: „ami Budapesten történt, a magyar rendőrségre, nem a kormányra tartozik". A román külügyminisztérium szóvivője is úgy fogalmazott, hogy „ilyesmi gyakran előfordul a stadionokban, ez nem politikai kérdés és a külügyminisztérium nem kíván vele foglalkozni". Az ellenzéki, szélsőségesen nacionalista politikusok egymásra licitálva követeltek retorziókat Magyarországgal szemben. Gheorghe Funar kolozsvári polgármester az Európa Tanács közbeavatkozását követelte, s azt, hogy a román államfő „fagyassza be a két ország közötti kapcsolatokat mindaddig, amíg a magyar állami illetékesek nyilvánosan bocsánatot nem kérnek". az elsődleges célja, hogy becsapja a vásárlót. A múlt hét végén a főváros egyik ligetfalui önkiszolgálóboltjában például húsz koronával ütött többet a kasszába a pénztárosnő, s erre hetvenéves édesanyám csak otthon jött rá. Hiába hívott segíségül, hogy tisztázzuk a helyzetet, a pénztárosnő arrogánsan odavetette, ha nem tetszik, náluk ne vásároljunk többé. Főnök nem volt, a panaszkönyv kiment a divatból. Roppant rossz a helyzet ott, ahol már a kiszolgáltatott, kisemberek is becsapják egymást. Kovács Erzsébet Pozsony