Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)
1998-10-16 / 239. szám, péntek
10 SPORT ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 16. Moravčík fizetne Bonn. Ľubomír Moravčík interjút adott a német Kicker focimagazinnak. Mint ismeretes, az MSV Duisburg 33 éves szlovák középpályása távozni készül, mivel Japánból kapott kecsegtető ajánlatot. „Szeretném, ha felbontanák a szerződésemet. Mindent visszafizetnék a Duisburgnak, amit rám költöttek. Szuperajánlatot kaptam Japánból. Még nem írtam alá semmit, de oda készülök és játszani akarok." Moravčíknak Duisburgban 2000-ig szól a szerződése. (SITA) Bosnich újabb összetűzése Birmingham. Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) azzal vádolja Mark Bosnichot, az Aston Villa labdarúgócsapatának ausztrál kapusát, hogy újból összetűzésbe került csapata ellenfelének szurkolóival. Az ausztrál válogatott kapusa az Everton elleni idegenbeli mérkőzésen állítólag nyomdafestéket nem tűrő hangnemben ócsárolta a -hazai közönséget. (MTI) Csak Belgrádban akarnak játszani Belgrád. A Crvena Zvezda szóvivője bejelentette, hogy az UEFA rendelete ellenére sem hajlandó semleges pályán lejátszani európai kupamérkőzéseit - Úgy döntöttünk, hogy a hazai mérkőzésünkön nem lépünk pályára Jugoszlávia határán kívül. Belgrád teljesen kívül esik a veszélyes zónán, semmiféle veszély nem fenyegeti az idelátogató csapatokat - nyilatkozta a Dragan Dzajics, a Crvena Zvezda elnöke. (MTI) Visszaélések az olasz futballban Róma. A Walter Veltroni, sportot felügyelő olasz miniszterelnök-helyettes vizsgálata szerint az Olasz Labdarúgó Szövetség adminisztrációs szabálytalanságokat követett el a doppingvizsgálatok során.A botrány még a nyáron robbant ki, amikor a Roma edzője, a cseh Zdenek Zeman azt sugallta, hogy az olasz bajnokságban szereplő játékosok közül többen doppingolnak. (MTI) LABDARÚGÓ EB-SELEJTEZÖK Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott középpályása jó teljesítményt nyújtott a Románia elleni (1:1) Eb-selejtezőn (Fotó: Nemzeti Sport) Meglepően jól játszottak a magyarok a románokkal vívott mérkőzésen Győzhettek volna... Budapest. Jobb összpontosítással a győzelmet is megszerezhettük volna értékelte a Románia ellen 1: l-re végződött budapesti Európa-bajnoki selejtezőt Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. MTI-JELENTÉS A kapitány szerint a 22-23 éves átlagéletkorú magyar együttes a szerdai találkozóhoz hasonló, feszült légkörű tétmérkőzéseken szerezheti meg a szükséges tapasztalatot ahhoz, hogy a jövőben az ilyen összecsapásokat meg is nyerje. - Azt hiszem, és ezzel szerencsére nem vagyok egyedül, hogy érdemes ebben a csapatban bízni. A márciusi első mérkőzés óta, habár nem töretlenül, de egyértelmű fejlődést mutat a játékunk - vélekedett Bicskei. Pisont István, a Frankfurt középpályása úgy vélte, hogy a szerdai összecsapás irama és minősége elérte a német bajnoki mérkőzések színvonalát. Hamar István, a Betar Jerusalem szélsője nagyon sajnálta, hogy csak a kapufát sikerült eltalálnia, de a válogatottban szerdán tizenharmadik alkalommal szerepelt játékos biztatónak tartja a csapatjátékát. A magyar nemzeti tizenegy régen látott produkciót nyújtott a románok ellen, és mindenképpen győzelmet érdemelt volna a mutatott játék és a kapu előtt kialakított helyzetek alapján. A védelem egyszer-kétszer ugyan bizonytalankodott, ám összességében jó teljesítményt nyújtott, míg Hrutka János, a Kaiserslautern védője látványos szabadrúgásgóllal egyenlített. A hazai válogatott legjobb csapatrésze a középpályás sor volt. Az Illés-Pisont-Dárdai tengely kiválóan működött együtt mind a támadásszervezésben, mind pedig a védekezésben. Az egyszemélyes „csatársorban" A magyar nemzeti tizenegy régen látott produkciót nyújtott. Fehér Miklós jól tartotta meg a labdákat. Ha az első félidő 10. percében az oldalháló helyett a kapuba talál, akkor a Porto alkalmazásában álló támadó a továbbiakban valószínűleg felszabadultabban futballozott volna. Bicskei Bertalan szerint az elvesztett pontok ellenére a magyar csapat továbbra is versenyben lehet a 7. csoport második helyéért, ám a várakozások valóra váltásához most már bravúrokra lenne szükség az idegenbeli mérkőzéseken. Victor Piturca, a román válogatott edzője így látta a meccset: - Nagyon szép mérkőzés volt, az eredmény reálisnak tűnik, mivel mindkét együttesnek rengeteg helyzete volt. l:0-nál két nagy lehetőségünk is akadt, ha azokat értékesítjük eldönthettük volna a mérkőzést. A portugáliai találkozó sokat kivett a játékosokból, s úgy érzem, hogy lelkileg nem tudtunk teljesen a mai mérkőzésre koncentrálni. Ez van, ezt az eredményt kell elfogadni, gratulálok a magyar együttesnek és saját csapatomnak. A csütörtöki román sportsajtó csalódottan vette tudomásul, hogy 62 év elteltével továbbra sem sikerült a román válogatottnak legyőznie a magyarokat."! :1 Budapesten, ellenséges légkörben", „Ezúttal sem tört meg a hagyomány: csak döntetlen a magyarok ellen", „Csak döntetlen, de továbbra is esélyesek vagyunk a továbbjutásra" - ilyen és hasonló címek alatt számoltak be a lapok a szerda esti budapesti találkozóról. Romániában a találkozó előtt mindenki biztosra vette a budapesti győzelmet. A csalódást mindennél jobban mutatta a PRO Sport című sportlap, amely csütörtöki számának címlapján majd teljes oldalt kitöltő fényképet közölt a lehorgasztott fejű román kapuvédőről, Steleáról „Most sem győztünk" cím alatt. SAKK DELMAR GÁBOR Az elisztai sakkolimpia egyik nagy meglepetése volt, hogy a bolgárok legyőzték Oroszország első csapatát. A vendéglátók ugyanis három csapatot indíthattak. Két döntetlen mellett két játszma a bolgár nagymesterek győzelmével végződött: Szicíliai védelem Világos: Szvidler (orosz) - Sötét: Topalov (bolgár) 1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 a6 6. Fe3 e6 (sötét a scheveningi védelembe igyekszik terelni a játszmát, de a szokásos 7. Fe2 majd 0-0 és f4 helyett az orosz nagymester erőszakos utat választ. Topalov szándékosan nem játszotta az e helyen gyakori 6. ... Hg4 7. Fg5 h6 8. Fh4 g5 9, Fg3 Fg7 folytatást, mert az ezévi linaresi tornán 10. Fc4 Hc6 11. Hxc6 bxc6 12. h4 után hátrányos helyzetbe került majd vesztett Anand ellen) 7. g4?l h6 8. f4 e5 9. Hf5 h5l (9. ... g6 10. fxe5 fxe5 11. Vxd8+ Kxd8 12. Fb6+ Ke8 13. 0-0-01) 10. Hd5 Hxd5 11. Vxd5 g6 12. 0-0-0 (világos nem kap kellő ellenértéket a tisztért, a kisebbik rossz Hg3 volt) 12. ... gxf5 13. exf5 Hc6 14. Fc4 Vf6 15. fxe5 Hxe5 16. g5 VxfS 17. Fb3 Vf3 18. Vd2 Vc6 19. Bhfl Fe6 20. Fxe6 fxe6 21. Bf6 0-0-0 22. Bxe6 Fg7 és világos feladta. Tartalmasabb volt a bolgárok másik győztes játszmája: Királyindiai védelem Világos: Barejev (orosz) - Sötét: Szpaszov (bolgár) I. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hc3 Fg7 4. e4 d6 5. Fe2 0-0 6. Hf3 e5 7. 0-0 Hc6 8. d5 He7 9. b4 (jó 9. Hd2 is) 9. ... Hh5 10. Bel a5 (11. ... f5 12. Hg5 Hf6 egyenlő esélyekkel) II. bxa5 (sokan kedvelik ebben az agyon^lemzett változatban ll. Fa3-at is) 11.... Bxa5 12. c4 f5 13. Ffl Hf414. Ba3 h615. exf5 Hxf5 16. He4 g5 17. g3 Hg6 18. c5 dxc5 19. Fc4 Hd6 20. Hfd2 b6 21. Fa2 Ff5 22. Fb2 Kh8 23. Hxd6 cxd6 24. Hc4 Ba7 25. Bee3 Baf7 (világos nem tudja fokozni a nyomást a vezérszárnyon, ezért a bolgár nagymester zavarJL 4? n ü i á n A & * & % & n X i Szerdán 22 labdarúgó Európabajnoki selejtezőt játszottak, ezúttal is több meglepő eredmény született. 1. csoport: Svájc-Dánia 1:1 (0:0). Góllövők: Chapuisat (57.), ill. Tóbiásén (90.). Zürich, 12 500 néző. Wales-Fehéroroszország 3:2 (1:1). Góllövők: Robinson (14.), Coleman (53,), Symons (88.), ill. Gurenko (20.), Belkovics (48.). Cardiff, 12 000 néző. 1. Olaszország 2 2 0 0 4:0 6 2. Wales 3 2 0 1 5:5 6 3. Dánia 3 0 2 1 2:3 2 4. Fehéroroszor. 2 0 1 1 2:3 1 5. Svájc 2 0 11 1:3 1 2. csoport: Görögország-Grúzia 3:0 (3:0). Góllövők: Mahlasz (12.), Liberopulosz (14.), Uzunidesz (36.). Maroussi, 15 000 néző. Norvégia-Albánia 2:2 (0:1). Góllövők: Rekdal (82. - tízenegyesből), Berg (87.), ill. Bushi (37.), Tare (52.). Oslo, 17 770 néző. Szlovénia-Lettország 1:0 (0:0). Góllövő: Udovic (85.). Maribor, 6100 néző. 1. Lettország 3 2 0 1 4:2 6 2. Görögország 2 1 1 0 5:2 4 3. Szlovénia 3 111 4:4 4 4. Norvégia 3 111 5:6 4 5. Grúzia 2 10 1 1:4 3 6. Albánia 2 0 1 1 2:3 1 3. csoport: Törökország-Finnország 1:3 (0:1). Góllövők: Ogun (73.), ill. Paatelianen (5.), Johanson (51.), Litmanen (90.). Isztambul, 30 000 néző. Moldova-Németország 1:3 (1:3). Góllövők: Guzun (6.), ill. Kirsten (19., 36.), Bierhoff (38.). Kisinyov, 7 000 néző. 1. Finnország 3 2 0 1 6:4 6 2. Törökország 3 2 0 1 5:3 6 3. Németország 2 1 0 1 3:2 3 4. Észak-Írország 2 10 1 1:3 3 5. Moldava 2 0 0 2 3:6 0 4. csoport: Ukrajna-Örményország 2:0 (1:0). Góllövők: Szkacsenko (32.), Huszin (83.). Kijev, 25 000 néző. Izland-Oroszország 1:0 (0:0). Góllövők: Kovtun (88. - öngól), Reykjavik, 3 500 néző. Franciaorság-Andorra 2:0 (0:0). Góllövők: Candela (53.), Djorkaeff (61.). Saint-Denis, 75 000 néző. 1. Ukrajna 3 3 0 0 7:2 9 2. Franciaország 3 2 1 0 6:3 7 3. Izland 3 1 2 0 2:1 5 • 4. Örményország 3 111 3:3 4 5. Oroszország 3 0 0 3 4:7 0 6. Andorra 3 0 0 3 1:7 0 5. csoport: Bulgária-Svédország 0:1 (0:0). Góllövő: Larsson (62.). Burgasz, 12 000 néző. Luxemburg-Anglia 0:3 (0:2). Góllövők: Owen (19.), Shearer (40. - 11-esből), Southgate (90.). Luxembourg, 9 000 néző. 1. Lengyelország 2 2 0 0 6:0 6 2. Svédország 2 2 0 0 3:1 6 3. Anglia 3 111 4:2 4 4. Bulgária 3 0 1 2 0:4 1 5. Luxemburg 2 0 0 2 0:6 0 6. csoport: San Marino-Ausztria 1:0 (0:0). Góllövők: Selva (81. tizenegyesből), ill. Vastic (59.), Mayrleb (64.), Hiden (69.), Glieder (76.). Sherravalle, 1 218 néző. Izrael-Spanyolország 1:2 (0:0). Góllövők: Hazan (63.), ill. Hierro (65.), Etxeberria (77.). Tel-Aviv, 42 000 néző. 1. Ausztria 3 2 1 0 8:2 7 2. Izrael 3 111 7:3 4 3. Spanyolország 2 10 1 4:4 3 4. Ciprus 2 1 0 1 3:5 3 5. San Marino 2 0 0 2 1:9 0 7. csoport: Szlovákia-Portugália 0:3 (0:2). Góllövők: Joao Pinto (17., 30.), Xavier (70.). Pozsony, 22 000 néző. SZLOVÁKIA: Vencel-Tittel- Špilár, Varga, Kinder (46. Kozák)-Sovič (83. Pinté), Tomaschek, Dubovský, Moravčík -Majoros, Fabuš (58. Németh). PORTUGÁLIA: Victor Baia-Xavier, Jorge Costa, Fernando Couto, Dimas-Figo, Paulo Bento, Rui Costa (90. Capucho), Paulinho Santos (67. Costinha)-Joao Pinto, Sa Pinto (46. Conceicao). Magyarország-Románia 1:1 (0:0). Góllövők: Hrutka (83.), ül. Moldovan (50.). Budapest, 30 000 néző. MAGYARORSZÁG: KirálySebők V.-Fehér Cs., Hrutka, Mátyus-Pisont, Dárdai, Illés-Egressy (78. Lisztes), Fehér M. (75. Hámori), Hamar (69. Tóth N.). ROMÁNIA: Stelea-Petrescu, Popescu, Ciobotariu, Filipescu-Petre (69. Serban), Galea, D. Munteanu, Lupescu-Moldovan (86. Mihalcea), Craioveanu (75. C. Munteanu). Liechtenstein-Azerbajdzsán 2:1 (0:0). Góllövők: Frick (47. - tzenegyesből), Teser (49.), ül. Gurbanov (59.). 1. Románia 3 2 1 0 9:1 7 2. Szlovákia 3 2 0 1 7:3 6 3. Portugália 3 2 0 1 6:2 6 4. Magyarország 3 111 6:4 4 5. Liechtenstein 3 1 0 2 2:12 3 6. Azerbajdzsán 3 0 0 3 1:9 0 8. csoport: Horvátország-Macedónia 3:2 (2:1). Góllövők: Boban (45., 70.), Suker (16.), ill. Csirics (2.), Sajnovszki (55.). Zágráb 20 000 néző. Írország-Málta 5:0 (2:0). Góllövők: Robbie Keane (16., 19.), Roy Keane (53.), Quinn (62.), Breen (81.). Dublin, 34 500 néző. 1. Írország 2 2 0 0 7:0 6 2. Horvátország 3 2 0 1 7:5 6 3. Macedónia 2 1 0 1 6:3 3 4. Málta 3 0 0 3 1:13 0 Jugoszlávia még nem játszott. 9. csoport: Csehország-Észtország4:l (4:0). Góllövők: Nedved (9.), Berger (21., 41.), Lokvenc (45.), ül. Arbeiter (90.). Teplice 13 000 néző. Skócia-Feröer-szigetek2:l (2:0). Góllövők: Burley (22.), Dodds (45.), ill. Peterssen (86. - tizenegyesből). Abardeen, 18 000 néző. Litvánia-BoszniaHercegovina 4:2 (1:1). Góllövők: Ivanauskas (10., 67. 75.), Baltusnikas (90.), ill. Konjics (4.), Baljics (68.). Vilnius, 2 000 néző. 1. Csehország 3 3 0 0 8:2 9 2. Skócia 3 2 1 0 5:3 7 3. Litvánia 3 1 2 0 4:2 5 4. Észtország 4 1 1 2 9:8 4 5. Bosznia-Here. 4 1 1 2 5:8 4 6. Feröer-szigetek 5 0 1 4 1:9 1 (sr) talanul sorakoztatja föl erőit az ellenfél királya ellen) 26. Fc3 Hf4! (természetesen a huszár nem üthető gxf4 miatt) 27. Fel Hh3+ 28. Kg2 g4! 29. Be2 Vf6 30. Fbl Vg6 31. Fxf5 Bxf5 32. Hd2 Hg5! (nem engedi hogy He4-el védje a sebezhető f2 pontot) 33. h4 (nincs mentség) 33. ... gxh3 e.p. 34. Kh2 e4 35. Ba2? (csak meggyorsítja a véget) 35. ... Vh5 és világos feladta, pl. 35. ... Hfl-re Vf3 36. He3 Fd4 nyer. 2091 sz. fejtörő D. Hjelle (1965) Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - világos: Ke7, Vh4, Be2 és f7, Fb8 és c8, gy: c3, c4, e4 és g3 (10 báb). Sötét: Ke5, Bdl és fl, Hb3 és e3, gy: c5, d6 és f6 (8 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdjíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje r a 2092, 2093 és a 2094 sz. fejtörőkkel együtt: november 23. A;VÍlágbajnok francia együttes 2:0-ra nyert Andorra ellen, felvételünkön Zidane (balról) és Trezegue küzd a védőkkel (ČTK)