Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)
1998-10-15 / 238. szám, csütörtök
ŰJ SZÓ 1998. OKTÓBER 15. SPORT Kedden este befejeződött a jégkorong Extraliga körmérkőzéses sorozatának „első félideje" Veszélytelen hazai csapatok Pozsony. Nem ment a vendéglátóknak ajégkorong Extraliga tegnapelőtti, 11. felvonásban: a hat mérkőzésből mindössze egyet nyertek meg, két összecsapáson döntetleneztek, három találkozón pedig vereséget szenvedtek... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A keddi fordulóval befejeződött a pontvadászat alapszakaszának „első félideje". A körmérkőzéses sorozatban, a közeljövőben még ugyanennyiszer lépnek jégre a csapatok, majd a 22. felvonást követően kettészakad a mezőny. A legjobb hat gárda (magával viszi az első sorozatban gyűjtött pontokat) újabb húsz meccset játszik (kétszer odahaza, kétszer pedig idegenben). A mezőny másik csoportjához (7-12.) csatlakozik a második vonal két legjobbja, s ez a nyolc együttes küzd (oda-vissza alapon) a playoffszakaszba jutásért. Kedden megint remekelt a listavezető Slovan, a kékek Iglón 5000 néző előtt - arattak nagy arányú győzelmet (9:2), úgy, hogy a harmadik harmad elején már 9:Ö-ra vezettek! Aztán megkegyelmeztek a gyenge ellenfélZdeno Cíger ezúttal is ellenállhatatlanul korongozott. nek. Zdeno Cíger ezúttal is ellenállhatatlanul korongozott, kilenc perc alatt három gólt ütött Richtarčík kapusnak. „Örülök, hogy valamennyi játékos elképzeléseim szerint, igen taktikusan hokizott; pénteken a • Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzések - 2. csoport: Görögország-Grúzia 3:0; 9. csoport: Csehország-Észtország4:l. • Női kosárlabda Euroliga-taláikozón Rózsahegyen: Ružomberok-Como 69:70 (38:38). Ez volt a szlovák bajnok első veresége az idei sorozatban. A Ronchetti Kupában: Myjava-Birligi Istanbul 70:56 (37:25); Koracs Kupa: Galatasaray IstanbuHnter Bratislava 71:33 (28:9). • A bécsi tenisztorna nyitófordulójában: Henman-Gustafsson 6:3, 6:4; Korda-Santoro 7:6, 6:2, Ulihrach-Moya 7:6, 6:4. • Az Olasz Labdarúgó SzövetŠechný (fehér mezben) három másodperccel a befejezés előtt egyenlített a Martin-Košice extraligás hokimérkőzésen (2:2) (Berenhaut Róbert felvétele) második helyezett szakolcaiak otthonában is nyerni szeretnénk!" - nyilatkozta Ernest Bokroš, a pozsonyiak vezetőedzője. Továbbra is bukdácsol a tavalyi pontvadászat másik döntőse, a kassai együttes, amely az utolsó előtti helyen tanyázó turócszentmártoniak téli stadionjában csak az egyik pontot tudta kiharcolni. Pedig nem úgy nézett ki, hogy a favorizált vendégek dönteüeneznek, ugyanis az 51. percben a Martin vezetett 2:0 arányban, és három másodperccel az utolsó dudaszó előtt egyenlítettek a kelet-szlovákiaiak. Ján Selvek edző nem érti, miért hokizik olyan görcsösen a szebb napokat látott kassai csapat. Úgy tűnik, megtorpant a liptószentmiklósi együttes, a kassai, majd a zólyomi vereséget követően most hazai_ jégen kapott ki (3:0) a már Žigmund Pálffy nélkül szereplő szakolcaiaktól. Ján Hegyi, a Liptovský Mikuláš trénere: „Most sem volt szerencsénk, végigtámadtuk a meccset, a fél tucat ziccerből egyet sem használtunk ki, míg a Skalica gyors kontrái rendre góllal végződtek. Nem tudom, mi történt a csapattal..." Trencsénben nagy az elégedetlenség a katonák eddigi teljesítményével, hiszen a Dukla már nyolc pontot elszórakozott az első 11 fordulóban; legutóbb a EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ség tegnap úgy határozott, hogy egy szakértőkből álló bizottságot hoz létre a doppingvizsgálatok felügyeletére. • A holland labdarúgó-válogatott 0:0-ás döntedent ért el Ghána ellen Arnheimben barátságos mérkőzésen. A mintegy tízezer néző előtt megrendezett találkozón Frank Rijkaard szövetségi kapitány három újoncot vetett be. • Dmitrij Markov fehérorosz rúdugrót országa atlétikai szövetsége egy évre eltiltotta a versenyzéstől, mivel a sportoló nem tudott magyarázatot adni arra a kérdésre: miért nem vett részt az augusztusi, budapesti Európa-bajnokságon. • A szurkolói huliganizmus viszszaszorítása érdekében a rendőrség, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Testnevelési Egyetem közös projektet dolgoz ki. • Mától vasárnapig tart a tamperei nemzetközi ökölvívótorna, amelyen négyen képviselik a magyar színeket: Lakatos Pál (48 kg), Ladányi Róbert (51), Farkas György (54) és Barta Zsolt (57). • A jégkorong Euroliga 3. fordulójának eredményei - A-csoport: Jokerit Helsinki-Eisbáren Berlin 1:3; D-csoport: Bolzano-Ilves Tampere 2:6; E-csoport: Grenoble-Sparta Praha (Július Šupler az edzője) 0:3; Fgyengécske eperjesiek otthonában remizett (2:2), és csupán negyedik. Pedig vasárnap, Poprádon a hazaiak elleni Kontinentális Kupa-mérkőzésen (5:1) már minden jel arra mutatott, formába lendül az együttes. Ján Faith edző: „Ha az első ötösünk rossz napot fog ki, akkor szinte biztos, hogy nem nyerünk!. Ezen gyorsan változtatni kell!" A visszavágósorozat első felvonása már ma elkezdődik a Liptovský Mikuláš-Nitra tévés mérkőzéssel (17.00 - SZTV 2). A többi összecsapást pénteken bonyolítják le (szintén 17.00), közülük kiemelkedik a Skalica-Slovan rangadó. csoport: Kazany-Scottish Eagles 2:4, Mannheim-Litvínov 6:0. • A Ferencváros labdarúgószakosztályánál folyamatosan zajlanak az egyesület társadalmi elnöke, Torgyán József által a megválasztása napján bejelentett gazdasági és egyéb szervezési, működtetési feltételeket átvüágító vizsgálatok. • A zürichi tenisztorna (összdíjazás: 926 000 dollár) nyolcaddöntőjében: Coetzer- Dragomir 6:3,6:1; Pierce-Kruger 7:6,6:1. • A KENŐ 10 szerdai nyerőszámai: 3, 7, 9, 15, 16, 19, 20, 23, 27, 33, 35, 41, 42, 44, 45, 50, 66, 67, 77, 79. Belgrádtól elveszik a jövő évi vb-t? Aarhus. Az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) végrehajtó bizottsága a Dániában megtartott ülésén amellett foglalt állást, hogy a Jugoszláviában kialakult politikai helyzet miatt javasolni fogja a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetségnek (ITTF), hogy az 1999-ben megrendezendő világbajnokság helyszínéül eredetileg kijelölt Belgrád helyett válasszon egy másik várost, amelyben - ha a helyzet úgy kívánja - meg lehet rendezni a vb-t - derült ki az ETTU tájékoztatójából. (MTI) Sanchez és Kurnyikova bemutatója Kairó. A női teniszezők világranglistáján a 4. helyen álló spanyol Arantxa Sanchez-Vicario és a 12. helyezett orosz Anna Kurnyikova október 30-án és 31-én bemutató mérkőzést játszik egy, az egyiptomi fővároshoz közeli piramisok mellett felépítendő pályán. Az Egyiptomi Tenisz Szövetség a tervezett eseménnyel kapcsolatban bejelentette, hogy a bemutatón még két teniszező vesz részt. Az ő nevüket azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra. (MTI) A szurkolók Hoddle távozását követelik London. A The Sun című népszerű brit napilap felmérése szerint a szigetországi szurkolók 71 százaléka szeretné, ha Glenn Hoddle, az angol labdarúgó-válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya távozna a posztjáról. A bulvárlap 7500 embert kérdezett meg, akik közül 5288-an Hoddle ellen foglaltak állást. Az AFP szerint a The Sun már hetek óta hadjáratot folytat a jelenlegi szövetségi kapitány ellen, egyúttal rendszeresen cikkeket jelentet meg a korábbi kapitány, Terry Venables visszahívásának elősegítése érdekében. (MTI) Kevesebb helyszín a 2002-es vb-n? Szöul. A Koreai Köztársaság kormánya azt szeretné, ha az előzetesen tervezett tíz helyett kevesebb város adna otthont a 2002-ben esedékes, Japánnal közösen rendezendő labdarúgóvilágbajnokság 32 koreai mérkőzésének. Egy meg nem nevezett magasrangú tisztségviselő szerint egyik fogadóváros polgármestere sem támogatná a visszalépést, hiszen a várhatóan népszerűtlen döntés következtében nyilvánvalóan szavazókat veszítene. A politikus azonban hozzátette: néhány városban nem adottak a feltételek egy ilyen nagy világesemény megrendezésére. (MTI) Bíróra lőtt egy elégedetlen focista Montevideo. Egy, a Montevideo külvárosában, Maronasban megrendezett uruguayi bajnoki labdarúgó.mérkőzésen a játékvezető ítéletét nehezményező egyik labdarúgó a találkozó alatt az autójához rohant, magához vette lőfegyverét, majd háromszor a bíróra lőtt. Az 51 éves Rolanda Castillo Castillót három találat érte a medencetájékon, ám sérülése nem életveszélyes. A 29 éves, büntetlen előéletű labdarúgó a lövések leadása után visszaszaladt az autójához és elmenekült. (MTI) Úszás: Visszatérés a gyökerekhez Hanoi. Eric Huynh vietnami származású francia úszó a délkelet-ázsiai ország színeiben szeretne részt venni a 2000-ben Sydneyben rendezendő nyári olimpiai játékokon. Huynh, akinek édesapja Vietnamból települt Franciaországba, nem tartozik a francia élmezőnyhöz, de 50 méter gyorson elért legjobb eredménye - 25,86 másodperc - csak egy századra van az érvényben lévő vietnami csúcstól, így várhatóan bekerülne az ország olimpiai csapatába. (MTI) Autósport: ülésezik a FIA-világtanács Párizs. A Forma-l-es gyorsasági autós világbajnokság jövő évi versenynaptárának összeállítása és az új versenyszabályzat megvitatása szerepel a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világtanácsa mai, párizsi ülésének programján. Jelentősebb változtatás nem várható a versenynaptárban, mindössze annyi, hogy a műsorba tizenhetedik futamként fölveszik a Malajziai Nagydíjat, amelyet valószínűleg az idény végén, a Japán Grand Prix-hez közeli időpontban bonyolítanak le. (MTI) Megtörtént az idei első vezetőváltás a kanadai-amerikai profi jégkorongbajnokságban, az NHL-ben: tegnap elbocsátották a floridai klub igazgatóját Csődöt jelent a Pittsburgh Penguins? MTI-TUDÓSÍTÁS New York. A Tampa Bay Lightning élén meglepetésszerű hirtelenséggel vezetőváltás történt, míg az észak-amerikai profi jégkorongliga egy másik csapatánál, a Pittsburgh Penguinsnél bármikor várható, hogy a klub csődöt jelent. A tampai együtes az NHL történetének leggyengébb alapszakaszbeli mutatóját érte el az elmúlt idényben, ezért Art Williams, az elégedetlen tulajdonos elbocsátotta a floridai klub igazgatóját, a Hírességek Csarnokába is beválasztott Phil Espositót, valamint 'helyettesét, Tony Espositót. Előbbi utódja az a Jacgues Demers lesz, aki edzőként pedig osztozott a felelősségben volt főnökével a személyi kérdéseket illetően. A most elküldött Phü Esposito a kezdetektől a Tampa Baynél dolgozott. Hét évvel ezelőtt a csapat megszervezésével ő honosította meg a déli államok közé tartozó Floridában az NHL-szintű jégkorongot. Idén júniusban azonban a japán tulajdonosoktól Williams megvásárolta a Lightningot, és onnantól kezdve a mostani döntésig fokozatosan csökkent a klubigazgató befolyása. A Pittsburgh Penguins ugyanakkor a második együttes lehet az északamerikai jégkorongliga történetében, amelyik csődöt jelent. (Az első - még más tulajdonosokkal szintén a Penguins volt, 1975 -ben.) Az NHL vezetőinek éles tiltakozása ellenére Roger Marino társtulajdonos arra készül, hogya vonatkozó amerikai törvények értelmében - lépésével megóvja csapatát a hitelezőktől, amíg rendbe nem teszi a pittsburgh-iek pénzügyeit. A klub ugyanis majdnem 40 millió dollárt vesztett az utóbbi 20 hónapban. A Penguins tervbe vett mérkőzéseit ugyanakkor nem befolyásolja a küszöbön álló csődjelentés. A legutóbbi játéknap során a bajnokságban idén bemutatkozó Nashville Predators megszerezte fennállása első győzelmét, a Carolina Hurricanes ellenében. Ugyancsak 3:2-es győzelmet aratott a Stanley Kupa-címvédő Detroit Red Wings (a Washington Capitalsszal szemben), illetve szintén idegenben - a kanadai rangadón az Edmonton Oilers felett diadalmaskodó Toronto Maple Leafs. A Montreal Canadiens kapusa, Jocelyn Thibault 30 védéssel járult hozzá csapata 1:0ás sikeréhez az Anaheim Mighty Ducks ellen, és ezzel továbbra is egyetlen kapott góllal áll az idény folyamán. Az Washington elégedetlen vezetőedzője, Ron Wilson kijelentette: „Védelmünk nagyon fegyelmezetlenül játszott, és ezt remekül kihasználta a detroiti együttes..." EREDMÉNYEK: Montreal-Anaheim 1:0 (0:0, 1:0, 0:0); Washington-Detroit 2:3 (0:1, 1:2, 1:0), a házigazdák egyik gólját Bondra ütötte; Nashville-Carolina 3:2 (3:2,0:0,0:0), Dallas-Chicago 3:1 (1:1, 1:0,1:0), Edmonton-Toronto 2:3 (0:0, 1:2, 1:1). LEGEREDMÉNYESEBBEK: Theoron Fleury (Calgary) 6 (3 gól+3 gólpassz), A1 Macinnis (St. Louis) 5 (3+2), MarkRecchi (Montreal) 5 (0+5), Yanic Perreault (Los Angeles) 4 (3+1), Viktor Kozlov (Florida) 4 (2+2), Mike Modano (Dallas) 4 (2+2), John LeClair (Philadelphia) 4 (1+3), Pierre Turgeon (St. Louis) 4 (0+4). Chris Osgood, a Detroit kapusa a washingtoni Bellows lövését hárítja (ČTK-képszolgálat) 1