Új Szó, 1998. október (51. évfolyam, 226-252. szám)

1998-10-10 / 234. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1998. OKTÓBER 10. POLITIK A 5 NAPTÁR Október 10 EGY GONDOLAT A valóságot másolni jó le­het, de kitalálni a valót: jobb, sokkal jobb. Verdi NÉVNAP Gedeon A héber eredetű név jelen­tése harcos, pusztító, illet­ve bosszúálló. így hívták ugyanis Izrael ötödik bírá­ját, aki midjaniták ellen si­kerrel védelmezte népét. Ma Slavomíra nevű ismerő­seinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 95 éve avatták fel a buda­pesti Erzsébet-hidat. 185 éve született Giuseppe Verdi olasz zeneszerző. Olyan remekművekkel ajándékozta meg a zene­szerető emberiséget, mint a Nabucco, a Rigoletto, a Traviata, az Álarcosbál, a Don Carlos, az Aida, az Otelló és a Falstaff, mely utóbbit nyolcvanévesen ír­ta. Legendásan jószívű em­ber volt, ő alapította a vilá­gon az első otthont az idős zenészek számára, híres mintagazdaságot tartott fenn, s a legbüszkébb arra volt, hogy „az én falumból senki nem kívánkozik ki Amerikába!" 140 éve született Prohászka Ottokár katoli­kus főpap. Nyitra szülötte volt, de székesfehérvári püspökként szerzett hírne­vet. Tekintélyt pedig azzal, hogy 1903-ban ő alapította az első magyar keresztény­szocialista szervezeteket, és ő volt az elnöke a Ke­resztény Nemzeti Egyesü­lés Pártjának. Élete utolsó percéig szolgálta egyházát, a szószéken kapott halálos agyvérzést. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 75 éves Sándor Judit ope­raénekesnő. Huszonöt éve­sen lett a magyar Állami Operaház tagja, és ponto­san három évtizeden át énekelt a társulatban. Mind szoprán, mind mez­zoszoprán szerepkörben kiváló volt, több opera be­mutatóján is közreműkö­dött. Dalénekesnőként is szerepelt, és e minősé­gében nemzetközi hírnevet szerzett. 25 éves Nancy Coolen hol­land énekesnő, a Twenty 4 Seven tagja. 65 éves Daniel Massey amerikai színész, a Mesék a kriptából című film fősze­replője. 45 éves Modge Ure skót rockzenész, az Ultravox énekese és gitárosa. 45 éves Gus Williams ame­rikai kosárlabdázó, az NBA egykori sztárja, a Golden State, a Seattle és a Wa­shington volt játékosa. NAPI VICC Az egyik nő vigasztalja a másikat: - Miért vagy mostanában folyton letörve? Hidd el, az idő a legjobb orvosság min­den bajra. - Tévedsz, az én bajomat az idő sem gyógyítja meg. - Tulajdonképpen mi a ba­jod? - Öregszem. Többen összeráncolták a szemöldöküket Ágyas tüntetés, botrányok Róma. A divatbemutatók immár elmaradhatatlan velejárói az állatvédők tüntetései. Az idei milánói rendezvénysorozat idején a szőrmedivat elleni tilta­kozásul az utcára kitett hatalmas nászágyakon, a szakadó eső ellenére anya­szült meztelenül mímeltek állatvédők szeretkezési je­leneteket. MTI-PANORÁMA E jelenetek üzenete az volt, hogy az állatprém talán öltöztet, de viselete elveszi a kedvet a szextől. Továbbra sem szűnnek a botrá­nyosjelenetek a divatbemutató­kon. A csak verssorok fedte szí­nes bőrű modell, a tejben való fürdőzés után egy kiskorú brazil manöken szerepeltetése és egy túlságosan meghittnek bizo­nyult „szapphói csók" keltett fel­tűnést. Az olaszországi sajtó és a közön­ség is túl fiatalnak találta a ­mégoly érettnek is látszó ­mindössze tizenhárom éves bra­zil gyermeklányt, Jeisa Chimi­nizzót ahhoz, hogy egy ilyen túl­fűtött erotikájú happeningen mutassa be a Lombros Milona divatház ruháit. Ennél is nagyobb meghökke­nést okozott két női manöken merész szapphói csókja. A Pia­no Piano Dolce Carlotta sapkát és nadrágocskát viselő manö­kenje, Debra Soto a szájától a köldökéig végigcsókolgatta len­gén öltözött partnerője, a na­gyon is feminin Chrystal testét, feltűnően hosszan elidőzve pu­cérkeblein. Többen összeráncolták a szem­öldöküket a Fisico divatház által kreált új fürdőruha-kategória, a „pubikini" láttán. A kizárólag csak a szeméremtestet fedő, né­hány centiméternyi ruhadarab­Nem mindenkinek tet­szett az új fürdőruha, a „pubikini". kát - állítják a divattervezők ­mindkét nem viselheti, de töké­letes depilációt követel meg. Az alkotónak komoly gondot jelen­tett megtalálni az uniszex minibikini bemutatására alkal­mas, teljesen szőrtelenített hét­hét női és férfi manökent. Lehet embereket illatanyagokkal manipulálni? A szerelem illata PANORÁMA-HÍR Berlin. A szerelem illatának ér­zékelésére külön szervünk van, amely az orrunkban helyezke­dik el - fedezték fel berlini tudó­sok. A 2-8 milliméter hosszú és mintegy 2 milliméter vastagsá­gú szervet az orrcsont közelé­ben találták meg. Már eddig is ismert volt, hogy állatok rendel­keznek ilyennel, de az embernél csak most fedezték fel - jelentet­te be a berlini Charité Klinika szóvivője. A szexuális illatokat az embe­rek annak ellenére érzik, hogy azok nem erősek és nem is bű­zösek. A fa kérgében élő rovarokat pél­dául már egy ideje úgy irtják, hogy saját szexuális illatanya­gukkal halálos csapdába csalo­gatják őket. A kocák azért tud­ják a föld alatt is megtalálni a szarvasgombát, mert az a kan il­latát bocsátja ki. Az embernél ez a folyamat bo­nyolultabb, s számtalan illat­anyag van, amely az egyes em­bereknél eltérő hatást vált ki ­mondta el a szóvivő, s hozzátet­te, hogy ez egyben azt is jelenti: nem lehet olyan illatot kifejlesz­teni, amellyel az embereket is csapdába lehetne csalni, mint az említett rovarokat, különö­sen mivel az sem bizonyított még, hogy egyáltalán lehet em­bereket manipulálni illatanya­gokkal. A Charité Klinika adatai szerint a párok harmada egyál­talán nem reagál a szexuális il­latokra. Bizarr bazár Bagdad egyik főutcáján: az árusok nem rongyokat, ékszereket kínálnak, hanem könyveket. A kuvaiti invázió után az iraki vezetés rengeteg könyvet Írt fel a tilalmi listára, ezért jár egyre több ér­deklődő a hétvégi könyvpiacra, ahol még bőven van választék a tiltott könyvekből is. (ČTK/AP) Florida Gyilkolt a sorozat Apopka. Egy floridai fiú megölte az anyját, mert az túl sok szap­panoperát nézett a tévében, és nem volt hajlandó átkapcsolni va­lami másra. A17 éves fiú azt nem tudta megmondani, hogy a vég­zetes napon mit akar nézni, csak azt, hogy mit nem. Anyja kitartott a sorozatok mellett, mire fia egy kalapáccsal agyonütötte, majd a holttestet az erdőben elrejtette. A rendőrséget a fiú barátnője vezet­te a halotthoz. (PAN) 6,4 millió liternyi ürüléktől szabadultak meg Tehénlepényfolyam MTI-PANORÁMA Fresno. Tetemes mennyiségű tehéntrágyával könnyített ma­gán egy nevadai tejüzem: két nap alatt összesen 6,4 millió li­ternyi ürüléktől szabadult meg ­állítja a cég ellen beadott vád­irat. A tehénlepényözönt az üzem Nevadából vízi úton „ex­portálta" Kaliforniába, egy fo­lyóba ömlesztette. Az ügyet vizsgálók egyelőre nem tudják megfejteni a rej­télyt: miként vágott át a trágya­áradat azon a tizenkét kilométer széles sivatagi sávon, amely a Ponderosa tejüzemet elválasztja az Amargosa folyótól. Feltétele­zések szerint föld alatti „akció­ról" lehet szó: a trágya az ülepí­tő csatornákból szivároghatott a talajvízbe, azzal együtt pedig a folyóba. Ha bebizonyosodik, hogy a tej­üzem szennyezte be a folyót, ak­kor mind a cégre, mind pedig ve­zetőjére fél-fél millió dollárnyi bírság is kiszabható, utóbbira pedig akár három év börtön is. Tíz évet kapott a rablóbanda főnöke Csalc lányokat verbuvált MTI-PANORAMA Olympia. A női egyenjogúság terén öleset lépett előre az a 33 éves amerikai hölgy, aki kizáró­lag a szebbik nem képviselőiből verbuvált bankrablóbandát. Vir­ginia Marie Kay részben családi alapon szervezte meg „társula­tát", bandája tagjai között volt 14 éves lánya is. További két 15 éves bakfis és egy 20 esztendős hölgy tartozott még az öt fős női bankrablóbandába. A csapat mindössze egyetlen akciót haj­tott végre, és zsákmányuk meg­Kelendő a Guinness Rekordok Könyve Önmaga is rekorder lehetősen soványka volt, mind­össze 1089 dollár. A főnökasz­szony amúgy csupán toborzott, tervezett és szervezett, a végre­hajtáskor egy közeli erdőben várta meg rabolni küldött külö­nítményének visszatértét. Kay tíz év börtönt kapott, húszéves „helyettese" négy és felet. A fő­nökasszony lánya és a két 15 éves bakfis - akiknek jórészt csupán a „lőfegyverhordozói" szerepkör jutott - fiatalkorúak bírósága elé kerül, s ez dönt majd arról, hogy felnőttként íté­lik-e el őket. MTI-PANORÁMA Frankfurt. Rekordszámban kelt el az idén a Guinness Rekordok Könyve annak köszönhetően, hogy kiadója a tizenévesek ér­deklődési köre felé is igyekezett bővíteni a tartalmat, s hogy a könyvet immár élelmiszeráru­házakban is lehet kapni. A 45. kiadását megért rerkordkönyv önmaga is rekorder „a világon a legnagyobb példányszámban el­adott, szerzői jogvédelmet élve­ző könyv" kategóriában. Az idei eladási példányszám az évvégé­re elérheti a 92 millió 500 ezret - mondta a kiadó kereskedelmi igazgatója. Elsősorban Észak­Amerikában és Európában ível meredeken felfelé az értékesí­tés. Tizenkilenc ember vesztette életét csütörtökön Spanyolországban egy hajószerencsétlenség következté­ben. A hajó, fedélzetén mintegy 150 utassal, Banyoles közelében süllyedt el egy tavon. A legtöbb utas a franciaországi La Rochelle környékéről való nyugdíjas volt. Mintegy tucatnyi túlélőt kórházba szállítot­tak. (ČTK/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents