Új Szó, 1998. szeptember (51. évfolyam, 202-225. szám)

1998-09-03 / 203. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1998. SZEPTEMBER 4. POLITIKA 2421 Ez a műsor nem volt sem ellenzéki, sem magyar, sem látványos. Ami viszont igaz: megdöbbentő volt Miért marad el a bocsánatkérés Helyzeti előnyt élvez az újságíró: elsőként publikál, és lehetősége van a visszhangra is reagálni. A „reakció a reakcióra" típusú cikkek gyakran súrolják a helyzeti előnnyel való viszszaélés határát, ezért igyekszünk a lapnál ezt nem alkalmazni. LOVÁSZ ATTILA Most csak azért teszünk kivételt, mert Gombaszög tavasszal és most is példaértékű. Szlovákiai magyar félreértéseink mintapéldája lehetne ugyanis. Kolár Péter tegnapi visszhangjának nem közölt záró részében arra szólítja fel a szerkesztőséget, kérjen bocsánatot az ünnepség résztvevőitől, szereplőitől és rendezőitől. Nos, a szereplőktől és a résztvevőktől nincs miért egy rossz szót nem jelentettünk meg róluk, s e sorok írója, maga is 15 éven át amatőr mozgalmi ember, őszinte tisztelője az öntevékeny közösségeknek. A szombaton este fellépő együtteseket nemcsak a színpadról, hanem lakóhelyükről, rendszeres munkájuk alapján ismeri és hétfőn megjelentetett cikkében nem az elmarasztaltak, hanem a becsapottak közé sorolta. A fesztiválrendezőktől pedig ezúttal nem kérek bocsánatot. Nem teszem azért, amiért a hétfői cikk egyáltalán megíródott. Nem teszem azért sem, mert a hétfői cikkben felsoroltak egyikére sem tudott Kolár Péter, a Csemadok elnöke cáfolatot nyújtani az olvasónak. A szombat esti - s most már le merem írni - kudarcba fulladt produkció kapcsán ugyanis azt írja Kolár Péter, hogy az Új Szó éket akar verni a rozsnyói fesztiválszervezők és a Csemadok OT közé. Bizonyára nem kell emlékeztetnem arra, hogy az Új Szó éppen arról írt, hogy a két „csapat" között már van ellentét. Az újságíró feladata, hogy mindkét fél érvelésének helyet adva próbáljon lehetőleg hiteles képet nyújtani a rendezvényről és annak hátteréről. A lehetőséggel mindkét fél élt (a jelenleg megtámadottnak érzett fél jóval nagyobb terjedelemben), s a lap összefoglalva a leírtakat - csak meg merte állapítani, hogy a jelenlegi kulturális kormányzat felháborító lépéseire volt lehetőségünk és okunk felkészülni, de nem tettük meg. Hogy az Új Szó miért gyakorol rossz hatást a szlovákiai magyar közgondolkodásra, nem tudom. Lehet hogy azzal, hogy egyelőre nem ismerek Csemadok-rendezvényt, amelyet ignoráltunk volna? Vagy tán azzal, hogy nem részesülve létező közszolgálati csomagokból lényeges közszolgálati funkciókat vállalunk, munkatársainkról a hetedik bőrt is lehúzva, hogy megkeressük erre a pénzt? Vagy tán azzal, hogy százszor megírtuk: a Csemadok működik, de „lent", helyi szinten, és a munka koordinálása a civil szféra egyik legjelentősebb szervezetének központjában sántít? Vagy tán azzal gyakorolunk negatív hatást, hogy az eddig leírtakat „kicsi, de a miA kormányzat lépéseire volt lehetőségünk felkészülni. énk" alapon nagyon visszafogottan kezeljük? A tisztelt elnök úr egyébként tudhatná, hogy a zselizi Országos Népművézeti Fesztivál végelgyengülésben múlt ki. Igen, a Csemadok akkori elnökségi tagjaként én magam is a fesztivál megszüntetése mellett szavaztam - párhuzamosan a cikkben a Kolár Péter által „cimboráimnak" nevezett emberekkel viszont azon dolgoztunk, hogy legyen helyette más. A szlovákiai táncháztalálkozót saját gyermekemnektekintem, alig egy tucatnyian hoztuk létre először, s nem hivatkoztunk az idő rövidségére és az anyagi fedezet hiányára. Jómagam 1994-től nem veszek részt a találkozó szervezésében, hagyva azt azokra, akik jobban tudják és csinálva azt, amit talán én tudok jobban. Egyébként köszönöm, hogy egy nem sikerült produkció kritikáját megpróbálja - szándékosan félrevezető módon — személyi érdekeltségek számlájára írni. Az idei Gombaszögben a Kolár Péter által említett cimborák távolról sem voltak érdekeltek. Kolár válaszának „csúcsa" viszont az, amikor összekeveri a politikai történéseket, a nemzeti érzelmeket és a produkciót bíráló cikket. Először is: senki sem kifogásolta, hogy a produkció ellenzéki, látványos és túl magyar volt. Már csak azért sem, mert egyik sem volt! Nem tudom, egy produkció mitől ellenzéki, azt viszont tudom, mi a látvány és a talmi csillogás közti különbség, azt is tudom, hogy a produkció nem attól magyar, hogy nemzeti színű a háttér világítása s hogy trikolórban tündököl a produkciót záró tűzijáték. Már ne haragudjon az elnök úr, de valaki, ugye, nem attól magyar, hogy a pizsamáján is kokárdát hord. Az igazgatók eltávolítása, a Pro Slovakia magyarok előtti bezárulása az ország történelmének szégyenfoltja lesz mindig - ez viszont nem ok arra, hogy József Attila helyett Bendegúz Szittya Attilát adjunk el értékként. Senkinek sincs joga kétes értéket, netalán rossz színvonalat kínálni azzal az álcával, hogy elnyomottak vagyunk, és nekünk ez így is jó. Azért is merem mindezt megemlíteni, mert az elnök úr nem új ember a szlovákiai magyar kultúrában - a Csemadok járási tisztségviselőjeként, majd a Thália igazgatójaként, később a Csemadok központjában is napi kenyere volt az Érték, így, nagybetűvel. Nem tudom, miért védi most azt a produkciót, amelyben maga is látta a bukás veszélyét. Nem tudom, miért hivatkozik az eladott jegyek számára, amikor a szombati nézőteret ugyanúgy látta, mint e sorok írója. Vagy igazoljam orvosi látlelettel, hogy a szemüvegem nincs speciális, nézőtörlő berendezéssel ellátva? Nem tudom mire vélni, hogy az elnök úr Hudec miniszterrel egy fészekaljba sorol. Az elnök úr nagyon jól tudja, hogy a Csemadok képes hetilapja nem csak azért szűnt meg, mert Hudecék elvették a támogatást. Tudja, hogy a szakmai társaságokat nem Hudec miniszter hessegette el a Csemadoktól, s nem Hudec bűne, hogy a Csemadokból hiányzik egy teljes generáció. Ugyanúgy, ahogyan a magyar „közgondolkodásból" (bár tisztázandó, hogy mi is az), s mint ahogy a magyar újságírásból, közéletből, politikából hiányzik. Ez a generáció viszont él, tenni akar és a Csemadoknak soha vissza nem térő alkalma megszerezni. Összefoglalva: a bocsánatkérés elmarad. A rendezvényt nem az veszélyezteti, aki a már létező veszélyekről ír. Sem az, aki megírja a láthatóan rosszról, hogy rossz. Sem az, aki kétségbe vonja a kritikátlan tekintélytiszteletet. Aki megírja a szervezők által elkövetett műsorról, hogy az nem kóser, nem a Csemadokot, nem a magyarságot támadja és nem a hazai magyar kultúrát akarja megszüntetni. Az olvasónak joga van megtudni, miből készült egy olyan rendezvény, amelyet két márkanév fémjelez (a szakmai titokról majd magánvállalkozások kapcsán beszélhetünk). A Csemadok a civil szféra nagyon jelentős képviselője, ezért csak értékeset és tartalmasat kínálhat abban a műsorban, amely a kommersztől sem mentes fesztiválon az értéket képviseli. Hiszen másnap a kommersz miatt jöttek a nézők, de szombaton az értéknek kellett volna jelen lennie a rendezvény főműsorában. Az „érted, nem ellened" miatt ragadtam - meggyőződésem, joggal epébe mártott - tollat. A válasz meggyőzött arról, hogy a félrevezetés vagy az igazság elhallgatása ezúttal valóban nem az Uj Szó sajátja volt. MOZI POZSONY HVIEZDA: X-akták (am.) 15.30, 18.00, 20.30 OBZOR: Hat nap, hét éjjel (am.) 15.30,18.00, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Titanic (am.) 17.15 Ebadta eb (am.) 17.00, 20.00 A polip (am.) 18.00, 20.15 Három szín: Kék (ol.-fr.-sv.) 20.15 KASSA TATRA: Hat nap, hét éjjel (am.) 15.30, 17.45, 20.00 CAPITOL: Hat nap, hét éjjel (am.) 15.45, 18.00, 20.15 ÚSMEV: Xakták (am.) 16.00, 18.15, 20.30 IMPULZ: Bean (ang.) 16.15, 19.15 DEL-SZLOVAKIA DUNASZERDAHELY - LUX: Armageddon (am.) 17.30, 20.00 ZSELIZ - VMK: A halál angyala (am.) 19.00 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A polip (am.) 17.00,19.00 SZUBJEKTÍV - FÜLVIDÉK A cseh Cseh Tamás JUHÁSZ LÁSZLÓ Valamikor a nyolcvanas évek közepe táján lehetett, mikor kölcsön kaptam azt az agyonhallgatott Emgeton kazettát, amin egy szál gitárral énekelt valamilyen mókás nevű cseh pasas. Jaromír Nohavica - ízlelgettem a nevet. A felvétel annak idején egy diktafonnal készülhetett, egy nyilván illegális, föld alatti koncerten. Akkoriban a konszolidáció szelei még csak Magyarországon fújdogáltak, a CSSZSZK-ban Karel Kryl, Pepa Nos, Pavol Ďobeš vagy Jiŕí Dédeček nevét kiejteni sem igen volt ildomos. Ezekben a sötét években alakult ki Český Téšín környékén Nohavica rajongótábora. És a szinte hallgathatatlan minőségű kalózmásolatok közvetítésével azután az egész országban. Nyolcvankilenc után aztán sorra lemezre kerültek Jaromír Nohavica addigra slágerekké vált dalai. Ő sohasem volt olyan harcos protest song-költő, mint az öreg Kryl, három akkordnál azonban szinte mindig többet használt. A gitár- ének-kombináción mára ő is túllépett, legutóbbi két lemeze, a Mikymauzoleum és a Divné století Vít Sázavský mesteri hangszerelése nyomán már valódi zenekari összmunkává avanzsált. Külön ínyencség^ a gyermeklemeznek szánt Tri Čuníci, amelynek egykét dala Nohavica állandó koncertrepertoárján is megállja a helyét. 1998-as keltezésű a legújabb koncertlemez, melyen huszonhárom újrahangszerelt Nohavica-sláger hallható. Amolyan születésnapi ajándék ez a negyvenöt éves Jarektől és -nek. Hegedűtől tubán és szintetizátoron át csörgődobig és oboáig nagyon széles a lemez hangszerskálája. Nohavica persze gitározik és két-három dal erejéig - tangóharmónikán, pontosabban egy ütött-kopott Heligonkán játszik. És énekel. Agyondohányzott reszelő-hangja utánozhatatlan. Politizál, viccel, nosztalgiázik, szívhez szól - és mára a cseh és szlovák slágerlistákra is felkrákogta magát. Hatalmas stadionokat tölt meg, ahol már nem kell félni, hogy a hlídka kommandósai igazoltatják az egész nagyérdeműt. De kevesebb is a Dinnyés-Kryl-féle protest song, túlsúlyba került a csehtamásos, líraibb hangvétel, a dylani mélységű szövegköltészet. Nohavica tehát újított. Dalai hála koncertzenekarának - a szélesebb közönség számára is befogadhatóbbakká lettek, nekem valahogy mégis az agyonhallgatott kalózmásolat marad a legbecsesebb. Az igazi Nohavica. A földalatti, az üldözött, a biíjkáló, a betiltott. Hol is az a régi kazetta...? (Jaromír Nohavica & Kapela: Koncert, Monitor-EMI 1998) Évkezdő optimista beszélgetés pesszimista hangulatban Takáts Ernőddel, a komáromi Jókai Színház igazgatójával „Nem szeretnénk korlátok között élve gondolkodni" DUSZA ISTVÁN Ha színház van, évadkezdés is van, s ha évadkezdés van, ebből az alkalomból a színigazgatóval kötelező beszélgetni. Takáts Emőd, a komáromi Jókai Színház igazgatójaként a tavalyi, bizonytalanságokkal teli fél évadot tudhatja maga mögött... Milyen a hangulat, milyen az évadnyitó előtti várakozás a színházban? Elsősorban az optimizmust emelném ki, mert úgy terveztük meg az évadot, hogy eleve meg is tudjuk valósítani terveinket, elképzeléseinket. Ez azt >s jelenteni, hogy alább adták, mint az előző években? Nem adjuk alább, mert nem akarjuk alábbadni. Tény, hogy nagyon meg kell gondolni mindent. Elsősorban a bevételi szintet kell tartanunk, legalább úgy mint az előző évadban, mert ezek a pénzek teszik lehetővé, hogy kevesebbszer szoruljunk a díszlet- és kosztümraktárunk darabjainak az újrafeldolgozására. Az évek óta görgetett adóssághalmaz csökken, vagy csupán időarányosan változik a tartozás ütemezése, de valójában meg-megújul az összeg? Ez az adósság létezik, amelyet elsősorban az energiáért fizetendő pénzek tesznek ki. Gazdálkodásunkban kötelező a költségek csökkentéséért tenni, ugyanakkor a legnagyobb tételt kitevő béreket nem csökkenthetjük, hiszen azok amúgy sem magasak. A bérekből legfeljebb úgy tudnánk takarékoskodni, ha embereket bocsátanánk el, de ez már kimerült lehetőség, hiszen 1996 óta 12 fővel kevesebb az alkalmazottak száma. Ha a bevételi tervünket teljesíteni akarjuk, akkor a bemutatók és az előadások számából nem engedhetünk. Közönségünk ugyanis csak akkor van, ha előadásokat tartunk és sikeresek a bemutatóink. Nem következik be idővel, hogy a költségvetési támogatás csökkentésével más intézkedésre nem is lesz majd szükség, úgyis befolyással bírnak majd a dolgok menetére, a színház lassú haldoklására? Egyelőre üyen intézkedések nincsenek, ami viszont zavaró, az nem más, minthogy az állami támogatás nem követi az inflációt, a költségek általános növekedését. Az összeg alig lépi át az éves 7 milliós határt, de ennyi volt 1995-ben és 1996-ban is. A kiadásaink pedig folymatosan nőnek. Ezek szerint a színház a szegény szabadság állapotában él? Ez így van, de nem szeretnék üyen korlátok között élve gondolkodni is. Inkább a lehetőségek maximális kihasználásával törekednék arra, hogy a társulat előre tudjon lépni. Ennek a föltételeit olykor körmönfont műszaki megoldásokkal, a ruhák felújításával kell megteremtenünk. Végigtekintve az idei dramaturgiai terven, látszik, hogy egyensúlyt keresnek a szórakoztatás és az igényes színház között. A látványos és költséges kiállítású zenés darabok játszásával egyelőre szakítottunk, mert azokat már lehetetlen olyan színvonalon kiállítani, mint amilyeneket a közönség megszokott. Ennek ellenére a könnyed műfajokról sem kell lemondania. Elsőként Július Barč-Ivan Ketten című drámáját Štefan Korenči rendezésében mutatjuk be, majd Alex Koenigsmark Agyő, kedvesem! című bohózatát rendezi Ivan Blahút. Eugene O'Neill Hosszú út az éjszakába című darabját Csiszár Imre állítja színpadra. Ebből is látszik, hogy az első három bemutatónkat vendégrendezők készítik elő. Viszont Dráfi Mátyás is rendez rnajd, előreláthatólag két bemutatót. Áthozzuk a Bástya Színházból a Mikó István rendezte Csók című zenés komédiát. Szeretnénk teret adni Vincze Emőke és Holocsy Kati színészi kibontakozásának, Dósa Zsuzsa is vissza-visszatérő kollégánk lesz. Visszatérnek olyanok is, akik a közelmúltban szerződést bontottak. A bábszínházi próbálkozásainkat folytatjuk, hiszen a Kecskés Marika rendezte Csepp-mesének nagy sikere van. Ehhez segítséget ígért a pozsonyi színiakadémia bábfakultása is. Három fiatal segédszínészt vettünk fel, akiknek lehetőséget szeretnénk adni tehetségük kipróbálására. Magyarországi színésziskolákat végzett fiatalok is jelentkeztek nálunk, így lehetőség nyílik kinek-kinek megfelelő játékra. Gombaszög márkanév, elvárások fűződnek hozzá. (Archív felvétele) „A támogatás nem követi az inflációt."(Dömötör Ede felvétele)