Új Szó, 1998. augusztus (51. évfolyam, 177-201. szám)

1998-08-11 / 185. szám, kedd

El POLITIKA ÚJ SZÓ 1998. AUGUSZTUS 7. Kongó vádaskodik Kinshasa. Laurent-Désiré Kabila kongói elnök kor­mánya Ruanda után Ugan­. dát is megvádolta azzal, hogy beavatkozott az or­szág belső konfliktusába. Didier Mumengi kongói tá­jékoztatási miniszter újság­írók előtt úgy nyilatkozott, hogy ugandai katonák ha­toltak be a Kongói Demok­ratikus Köztársaság terüle­tére. Az ország északkeleti részén a banyamulenge lá­zadókkal harcoló kor­mánycsapatok legkevesebb tíz ugandai páncélost és hét, katonákkal megrakott teherautót láttak, amelyek az ugandai határhoz közel eső Bunia felé haladtak ­mondta a miniszter. (MTI) Solanáék nyaraltak Varsó. Egyhetes szabadsá­ga végeztével vasárnap el­utazott Lengyelországból Javier Solana, a NATO fő­titkára, felesége, Conchita Gimenez, Vega lánya és Diego fia. A Solana család Aleksander Kwasniewski államfő meghívására érke­zett Lengyelországba, ahol megtekintette a fővárost, továbbá Krakkót, az egyko­ri Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábort, Za­kopanét, valamint Gdans­kot. (MTI) Kwasniewski ügyes volt: nemcsak azzal szerzett jó pontokat, hogy kellemes pi­henést biztosított Solanáék­nak, hanem soron kívül tár­gyalhatott is országának a NATO-belépésre tett előké­születeit (Archívum) 33 ezer kis áldozat Bagdad. Az iraki egészség­ügyi minisztérium közölte, hogy csaknem 33 ezer öt éven aluli iraki gyermek halt meg az idei év első fe­lében az ország ellen ér­vényben lévő gazdasági embargó miatt. Egyebek között a hiányos táplálko­zás nyomán kialakult be­tegségek következtében vesztették életüket. (MTI) Menesztett főtisztek Bogotá. Két nappal hivatal­ba lépése után elbocsátotta a hadsereg teljes felső veze­tését Andres Pastrana, az új kolumbiai elnök. Az elmúlt héten az évek óta tapasztalt legsúlyosabb harcok dúltak a kolumbiai hadsereg és a baloldali lázadók között, melyek során legkevesebb 143 katona és rendőr vesz­tette életét, és 133-an fog­ságba estek. Pastrana kor­mánya legfontosabb célja­kéntjelölte meg a békekö­tést a gerillákkal. Rodrigo Lloreda védelmi miniszter bejelentette, hogy a hadse­reg új főparancsnoka Fer­nando Tapias tábornok lesz. (MTI) wmmmssmmmMmMmmm Afganisztán Aggódó szomszédok Moszkva/Teherán. A tádzsik kormány a köztársaságban szol­gálatot teljesítő államközösségi kollektív békefenntartó erők és az orosz határőrségi alakulatok parancsnokságával együtt rend­kívüli intézkedéseket léptetett életbe az afgán-tádzsik határ megerősítése érdekében. A köz­társaság rendfenntartó és rend­védelmi alakulatait fokozott harckészültségbe helyezték-je­lentette be tegnap Abdurahmon Azimov tádzsik miniszterelnök­helyettes. Hangsúlyozta: az in­tézkedéseket az indokolja, hogy az afgán fanatikus iszlám erők, a tálibok egyre jobban kiszélesítik a fegyveres összecsapások öve­zetét, és egyes információk sze­rint már 20-40 kilométerre megközeb'tették meg az afgán­tádzsik határt. „Irán nem fog eltűrni semmiféle bizonytalanságot afganisztáni határán, válaszol a határ bizton­sága elleni bármiféle agresszióra vagy annak kísérletére" - jelen­tette ki újságírók előtt Rahim Jahja Szafavi dandártábornok, az iráni hadsereg elitjének tekin­tett forradalmi gárdisták pa­rancsnoka. Irán nem ismeri el az afganisztáni iszlám fundamenta­lista rendszert, a tálibokat az egész térségre nézve veszélyes­nek tekinti, és a kábítószer-keres­kedelem támogatásával vádolja. Slota a Právóban a szlovákiai magyarokról Századszor hazudik MTI-HIR Prága. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke a Právo cí­mű prágai lapnak adott interjú­jában ismét azt állította, hogy a szlovákiai magyarok majdnem fele valójában cigány, s bogy a magyar kisebbségnek Szlováki­ában a nemzetközi normákat meghaladó jogaik vannak, míg a magyarországi szlovák ki­sebbséget a magyar állam tönk­retette. „Századszor is megismétlem: a magyar kisebbségnek Szlováki­ában, ha összehasonlítjuk más európai országokkal, amelyek­ben kisebbségek élnek, Európán belüli normákat meghaladó jo­gai vannak. A Szlovák Nemzeti Párt olyan jogokat akar a Szlo­vákiában élő magyarok számá­ra, mint amilyenekkel a szlová­kok rendelkeznek Magyarorszá­gon. Megemlítem, hogy a ma­gyarországi szlovák kisebbséget a magyar állam teljesen tönkre­tette" - nyilatkozta Slota a teg­nap közölt interjúban. Arra a kérdésre, hogy vajon az általa vázolt politika nem kelt-e feszültséget Dél-Szlovákiában, ahol mintegy 600 000 magyar él, Slota kijelentette: „Ennyi ma­gyar nálunk biztosan nem él. Ebből a számból mintegy 250 ezer cigány." Auschwitzi keresztek - újabb fejlemények Megszegett ígéret MTI-TUDÓSÍTÁS Varsó. A jeruzsálemi Jad Vasem emlékmúzeum vezetői immár hi­vatalosan is kérték a lengyel ha­tóságokat az egykori auschwitzi koncentrációs tábor területén felállított keresztek eltávolításá­ra - értesült a Rzeczpospolita cí­mű lengyel napilap tel-avivi tu­dósítója. A lap tegnapi számában megjelent írásból kiderül, hogy a Jad Vasem múzeum vezetői Aleksander Kwasniewski elnök­höz, Jerzy Buzek kormányfőhöz és Alicja Grzeskowiakhoz, a sze­nátus elnökéhez intézett levelük­ben aláhúzzák: „Ez a provokáci­ós jellegű cselekmény ellentétes a nemzetközi megállapodással, amelynek értelmében ezen a he­lyen nem állhat semmilyen vallá­sos, ideológiai vagy politikai jel­kép." A levél emlékeztet rá, hogy az Auschwitzban meggyilkolt több mint egymillió áldozat egyi­két sem temették el méltókép­pen, s valamennyi érintett fél megegyezett, hogy nem állít sír­köveket, hanem egy múzeumot nyit a haláltábor helyén. Vasárnap két újabb kereszt ke­rült az egykori auschwitzi halál­tábor területére. A sajtóban megjelentek az első verziók a nairobi merénylet elkövetéséről Családi perpatvarok: főszereplő a konyhakés Egy eset, két verzió A tettesek követelései Kairó/Washington/Nai­robi. Az Iszlám Hadsereg a Muzulmán Szent Helyek Felszabadításáért elneve­zésű szervezet, amelynek képviselője szombaton vállalta az Egyesült Álla­mok kenyai és tanzániai nagykövetsége elleni me­rénylet elkövetését, előállt követeléseivel. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Az eddig ismeretlen szervezet a Radio France Internationale­hoz juttatta el közleményét. A háromoldalas dokumentum élén az a követelés áll, hogy vonják ki Szaúd-Arábiából és ál­talában a muzulmán országok­ból az ott állomásozó amerikai katonákat és polgári személye­ket. Követelik továbbá az Arab­félsziget körüli tengeri blokád feloldását, a hadihajók visszavo­nását az ,,iszlám vizekről", az Egyesült Államokban, Izraelben és Szaúd-Arábiában fogva tar­tott muzulmánok szabadon bo­csátását, élükön Omar Abder­Rahman sejkkel, a Dzsamáa Isz­lámija egyiptomi fundamenta­lista szervezet alapítójával. Sze­repel még a követelések között az Izraelnek nyújtott amerikai támogatás minden formájának beszüntetése és a muzulmán va­gyon - benne az olajkincs - kisa­játításának leállítása. Megjelentek az első verziók a nairobi merénylet elkövetéséről. A The Washington Post tegnap azt írta, a helyszínen lévő vizsgá­lóbizottság egy tagjától úgy érte­sült, hogy a robbanóanyaggal te­lirakott gépkocsi előbb a főbejá­ratnál próbálkozott, de onnan elküldték. Ezt követően hajtott a szolgálati bejárathoz, ahol a bent ülők legalább egy kézigrá­nátot dobtak az őrökre, akik így még a gépkocsi felrobbanása előtt meghaltak. Más változatot közölt a Nairobi­ban megjelenő Daily Nation. Egy szemtanút idézve azt írta, hogy három arab férfinak is kö­ze volt a merénylethez. Az ame­rikai nagykövetséggel szomszé­dos épületben dolgozó hivatal­nok elmondta: egy sárga kiste­herautót látott, amint a két ház közötti parkolóból elindult, és hátramenetben, nyitott hátsó aj­tókkal megközelítette a nagykö­vetséget. Ekkor két fegyveres arab ugrott ki a kocsiból, s egyi­kük tüzet nyitott a diplomáciai képviseletre. A szemtanú szerint a szintén arab sofőr nem szállt ki a kocsiból, amelynek felrobba­násakor mindhárman azonnal meghaltak. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A múlt heti rendőri sta­tisztika erőszakos bűncselek­mény rovatának főszereplője a konyhakés. Kedden a trencséni járási ügyész késeléses gyilkossá­gi kísérlet miatt kezdett büntető­eljárást egy nitricai lakos ellen. A 48 éves férfi még július 28-án a saját lakásán veszekedés közben konyhakéssel többször hasba szúrta volt feleségét, akinek így három hónapon túl gyógyuló sé­rülést okozott. Szombat este egy 30 éves asszony volt a tettes, szintén családi veszekedés köz­ben, ugyancsak konyhakéssel kétszer mellbe szúrta férjét, aid életveszélyes állapotban kórház­ban van. Enyhébb következményei van­nak egy lövöldözésnek: vasárnap egy szinnai bárban a katonai főis­kola 22 éves hallgatója ittas álla­potban összetűzésbe került egy ismeretlen férfival. A kadét pisz­tolyt rántott és négy lövést adott le a helyiségben, ahol legalább 80 fiatal tartózkodott. A lövedé­kek szerencsére csak könnyeb­ben sebesítettek meg egy 18 éves helybeli lakost, egy 22 éves diák­nak pedig a comján repült ke­resztül az egyik golyó. Ugyanerről az esetről a védelmi minisztérium tegnap délutáni sajtóértekezletén elmondták: a katonai akadémia hallgatója csak azért vette elő fegyverét, mert egyszerre hat férfi támadt rá - mint később kiderült, mindannyian büntetett előéletű­ek -, a földre teperték és ott rug­dosták őt. A katona állítólag egyetlen lövést adott le, azt is a plafonba, aztán elvették piszto­lyát. A többi lövést nem tudni, ki adta le, a pisztoly eltűnt. A sebe­süléseket állítólag nem közvetlen lövések hanem a visszapattanó lövedékek okozták. (G. L.) Hőhullám tombol a Földközi-tenger keleti medencéje térségében A pornószínészek önként mentek Németországba Nyerők vagy áldozatok? Újabb tíz halott Cipruson HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Nicosia/Isztambul/Jeruzsálem. Tegnapra virradó éjjel Cipruson újabb tíz áldozatot követelt a rendkívüli hőhullám. Az egész­ségügyi minisztérium közlése sze­rint ezzel 45-re emelkedett a hő­ség miatt péntek óta elhunytak száma. Az áldozatok között sok az idős ember. A meteorológusok tegnapra is 43 Celsius fokot vár­tak. Adataik szerint több mint negyven éve nem volt ilyen meleg a szigeten. A közel-keleti térség­ben is vannak áldozatok, pedig itt egyébként nem szokatlan a hőség. Törökországban 71 em­ber halálát okozta közvetve a hő­ség - a lakosság sok helyütt a há­zak lapos tetején éjszakázik, ahol éjjel viszonylag enyhébb a leve­gő, s többszázan leestek. Az áldo­zatok többsége kiskorú. Jeruzsálemben árnyékban 49 Celsius fokot mutattak a hőmé­rők- a július-augusztusban szo­kásosnál 7 fokkal többet. Jerikó városban egy köztörvényes bű­nöző meghalt a cellájában az ötödik hete tartó hőhullám mi­att. A jerikói börtönben már ko­rábban is több fogoly panaszko­dott az elviselhetetlen hőségre ­a fegyintézet igaazgatósága az említett haláleset után ventiláto­rokat szereltetett a cellákba Jordániában 75 éves rekordokat döntött meg a 10 napja uralkodó hőhullám. Egy asszony a Cipruson kórházba került százak közül (ČTK/AP) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A SAT1 műholdas té­véállomás által sugárzott német pornófilmben szereplő két szlo­vák fiút itthon senki nem keres­tette a rendőrséggel, és sem Szlovákiában, sem Németor­szágban semmilyen feljelentés nem történt az ügyben - közölte tegnap Tibor Schellberger alez­redes, a rendőri testület erkölcs­rendészeti főosztájának vezető­je. Mint köztudott, az esetből ak­kor lett botrányízű sajtóügy, amikor az említett műholdas adón sugárzott pornófilm sze­replői között itthon többen felis­merték a Boris A.-t és Peter L.-t. Amint az egyik „színész", a most 19 éves Boris A. kihallgatása so­rán a német rendőrségnek el­mondta., Cannes-ban megismert egy német lányt, a jóképű és in­telligens fiút ő mutatta be azok­nak, aldk azután a düsseldorfi Gero Video cégben forgattak ve­le filmet. A fiú tagadja, hogy por­nófilmben szerepelt volna, állí­tása szerint róla csak aktfelvéte­leket készítettek, a kamera előtt egymagában pózolt. Schell­berger alezredes véleménye sze­rint akár pornóról, akár aktról van szó, a két fiú áldozat. Boris A., aki németül és franciául is jól beszél, nagyon jól tudja mit kell mondania, hiszen nagyon ügyes ügyvédje van. Arra a kérdésre hogy a fiú munkavállalási enge­déllyel tartózkodik-e Németor­szágban, az alezredes tagadólag válaszolt. Ugyanakkor elmond­ta: sosem lépi át a megengedett három hónapos kinntartóz­kodási időszakot, időnként ha­zautazik Bazinba az édesanyjá­hoz. Schellberger szerint a fele­lősség valószínűleg a videóstú­dió tulajdonosát, Bemard X. urat terheli, vele azonban a rendőrök eddig nem tudtak kapcsolatba lépni, mivel nyári szabadságát tölti külföldön, (gl) Bevetésen a tallban harcosai az ország északi részén (ČTK/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents