Új Szó, 1998. augusztus (51. évfolyam, 177-201. szám)

1998-08-11 / 185. szám, kedd

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. AUGUSZTUS 11. KOMMENTÁR Rezes keze PÁKOZDI GERTRÚD A Szlovák Biztosítóban az állami vagyon kezeléséért felelős intézmény, vagyis a Nemzeti Vagyonalap jóváhagyásával vég­rehajtott törvényellenes tőkeemelésből a múlt hét során való­ság lett. A biztosító száz milliárd koronás vagyonához képest 375 milliós tőkeemelés nevetséges összeg, de bőven elegendő ahhoz, hogy a Kelet-szlovákiai Vasmű, a Vinlan és a Telemar társaság együtt bármikor leszavazhassa a vagyonalapot. Ha a vagyonalap legalább 57 millió koronával bekapcsolódott vol­na a részvényjegyzésbe, továbbra is felügyelete alatt tarthatta volna a biztosítót. Nem kapcsolódott be az átlátszó pénzügyi manőverbe, lehetővé téve ezzel a gazdag pénzintézet magán­kézbejuttatását. És nem is akármilyen „magánkézről" van szó, hanem Alexander Rezes és környezetének kezéről. A leg­erősebb kormánypárt kampányfőnökének kezéről. Történt ez annak ellenére, hogy törvény tiltja a legnagyobb intézetek privatizálását. Látszólag nem is privatizáltak, „csak" többsé­get szereztek. A többség megkaparintása: privatizálás. Persze az is igaz, amit Ján Cuper, a DSZM jogi szakértője jelentett ki: maga a mozgalom semmit sem privatizált. így is van! A moz­galom semmit sem privatizált! Hogy a privatizátorok (véletle­nül) a kormányhoz közelállók nem kis köréből kerültek és ke­rülnek ki, az más lapra tartozik. Ugyancsak Cuper mondotta: szabadidejében mindenki tetszés szerint múlatja idejét. Va­gyis ha úgy tetszik, privatizálhat, ha úgy tetszik, kampányol­hat. Gyönge érvek, de nem sokkal erősebb - jóllehet látszólag szakavatottabb - érv a vasmű szóvivőjéé sem, miszerint a hol­dingtársaság célja a biztosító fejlesztése, nem pedig annak uralása. De semmi biztosíték sincs arra, hogy hozzájárulásuk­kal a biztosító sikeressé válik. Nem lett az a Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) sem, miután Rezešék betették oda a lá­bukat. Tekintettel arra, milyen részesedése van a Szlovák Biz­tosítónak más pénzintézetekben, Rezešék e manőverükkel lé­nyegében az egész szlovák gazdaságra rátették kezüket, hi­szen e pénzintézeteken keresztül szinte az egész vállalkozói szférát uralhatják. Erre az „uralomra" viszont az egész ország ráfizet, hacsak az őszi választások nem hoznak fordulatot. mi fészkünk". Árulkodó a Szlovák Demokratikus Koalí­ció jóval szerényebb méretű falragasza is, amelyen Dzurinda téblábol egymagá­ban, zavart mosollyal, mintha nem tudná, mit is mondjon. Bökje ki, hogy tudott az új­ságírók megvesztegetéséről? Nyilatkozzon Pittner zsidóel­lenes kijelentéseivel kapcso­latban vagy inkább hallgas­son? A DSZM egyik óriásrek­lámja - van többféle is, telik rá bőven -, a „szlovák Kriváň svájci tájban" fotótrükkös ha­zugságra épül, híven annak a mozgalomnak értékrendjé­hez, melynek szlovák Svájc­ról regélő vezére munkaesz­közként használja a hazugsá­got. Egy másik DSZM­reklámon a bősi vízlépcső lát­ható, ezzel a felirattal: „Közö­sen sikerült." Kivel közösen? A vizeslobbyval? Az istenadta néppel, amelyet épp most ve­zetnek az orránál fogva Mečiarék, elhitetve vele, hogy a stratégiai vállalatok privatizálásában az ő szava lesz a döntő? Csak nem azt vallja be - önkéntelenül is - a minden érdemet magának ki­sajátító DSZM, hogy Čarno­gurskýnak és Moravčíkéknak is részük volt a Duna mai ké­pének kialakításában? Kár, hogy már nem él Freud, a va­lós szándékokat leplező el­szólások és manőverek nagy feltárója. Most arathatna Szlovákiában. Főszerkesztő: Lovász Attila (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Grendel Ágota (5238344) Kiadásvezetők: Madi Géza (5238342), Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (5238338) Sidó H. Zoltán - gazdaság- (5238310), Juhász László - kultúra - (5238313) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadáséit felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. ­Šamorin. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratis­lava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Madártani bukfenc VOJTEK KATALIN Az országot ellepték a válasz­tási kampány nélkülözhetet­lenné vált kellékei, az óriás­reklámok. Noha az önreklá­mozó pártok szándéka magu­kat a lehető legkedvezőbb színben feltüntetni, ez az igyekezetük furcsa módon a visszájára sült el. Ha ugyanis jobban szemügyre vesszük a billboardokat, nem kell pszi­chológusnak lennünk ahhoz, hogy felfedezzük: minden párt saját filozófiájának lé­nyegét adva épp azt reklá­mozza, amit szívesebben lep­lezne. A magyar turul raga­dozó voltán nemrég még acsarkodva élcelődő Szlovák Nemzeti Párt a honi fauna legnagyobb ragadozó mada­rát, a sast választotta jelképé­ül. „A sas mindig védi a fész­két" - hirdette falragaszuk, ornitológiai elmélkedésre késztetve a szemlélőt: vajon ki ellen kényszerül fészekvé­désre a levegő királya? Táma­dásba lendültek a kétfejű sa­sok vagy az indás griffek? Ne­tán a turul? Úgy látszik, a na­cionalisták idejében észbekaptak, hogy ez a felirat militáns képzettársításokat kelthet, mert az újabb válto­zat már szelídebb: „Hazánk a Szöveg nélkül (Szalay Zoltán rajza) TALLÓZÓ SME Gustáv Krajči belügyminiszter június 30-án hét földtulajdo­nostól 400 ezer koronáért több mint 14 hektár földet vásárolt a Nagykürtösi járában. Áron alul jutott olyan területhez, amelyet az agroturizmus keretében va­dászatra lehetne használni. Krajči erről kijelentette: „Agro­turisztikai elképzeléseim van­nak. Néhány szövetkezetben ökológiai élemiszergyár-tással foglalkoznak, 8 hektár szántó­földemen biotermelés folyna. Szakképesítéssel rendelkező fi­am lótenyésztéssel foglalkozik, a füves területek kihasználása adott. Ha miniszterként befeje­zem, oda vonulok vissza, bizo­nyos hátországra van szüksé­gem." A bársonyos forradalom régen volt, ez a szlovák társadalom már teljesen megosztott Katasztrófa-forgatókönyv Szlovákia katasztrófa-for­gatókönyvének is beillik az az egyetlen mondat, amelyet a múlt pénteken ejtett ki a száján a Közpon­ti Választási Bizottság (KVB) DSZM-es tagja. Kö­zölte: mozgalma a hétvé­gén eldönti, megtámadja-e a Legfelsőbb Bíróságon az SZDK regisztrálását a vá­lasztásokon való részvétel­re. MALINÁK ISTVÁN Külön fejezetet érdemelne az a tény is, hogy az SZDK regisztrá­ciója csupán egyetlen szavaza­ton múlott, de inkább profi jogá­szoknak kellene kivesézniük, miben és mennyire nem helytál­lóak azok a kifogások, amelye­ket a KVB kormánypárti tagjai sorakoztattak fel Dzurindáék el­len. Ami a dologban a leglénye­gesebb, az maga a folyamat. Vessük közbe: amikor ez az ol­dal készült, még nem lehetett tudni, hogy a DSZM döntött-e az elmúlt hét végén. Természe­tesen a szerencsésebbik változat az lenne, ha az illető úr, akinek a neve nem is lényeges, csupán blöffölt volna, ha csak azt kapta volna feladatul, hogy eresszen fel egy kísérleti léggömböt, hogy így zavart kelthessenek az ellen­zék soraiban. Ez a kedvezőbb variáció, de Szlovákia nem az az ország, ahol a politikai derűlá­tás indokolt lenne. Éspedig azért, mert - mint említettem ­folyamatról van szó, amely ki­lencvennégy november harma­dikának hírhedt parlamenti éj­szakájával vette kezdetét. A ta­valy meghiúsított népszavazás már csak az addigi hatalmi poli­tika egyenes következménye volt; előrevetítette a parlamenti választások manipulálásának egyre nyilvánvalóbb veszélyét. E manipulálás egyik legfonto­sabb eszköze - hiába nevezik törvénynek - a kizárólag a DSZM-nek kedvező választási törvény. És mivel ez sem tudta kiütni a csatasorból sem a ma­gyar, sem a szlovák demokrati­kus ellenzéket, a mečiari logika szerint egyéb eszközökkel kell kivonni a forgalomból azt az (egyedüli) ellenzéki erőt, amely legyőzheti a DSZM-et. Tehát az egyelőre csupán elmé­leti kérdés az, vállalná-e a hata­lom annak következményeit, hogy kizárja a választásokból az SZDK-t. Ami az első pillanatban agyrémnek tűnik, hiszen ez évti­zedekre kizárná az országot Eu­rópából, s a teljes balkanizáló­dás rémképét vetíti előre. Csak­hogy nálunk a mérce nem a jó­zan ész, mert a kérdést más szempontból is fel kell tenni: ha­talmának bebetonozása, a vár­ható felelősségrevonás elkerülé­se érdekében hajlandó lenne-e Mečiar az eddigi törvénytelen­ségek után még egyet, minden eddiginél nagyobbat elkövetni? A válaszon mindenki elgondol­kodhat. Dzurindának az a fe­nyegetőzése, hogy ha a DSZM tényleg megtámadná az SZDK regisztrációját, akkor a kor­mányépület elé vonulnak, elég­gé erőtlennek tűnik. Azt kell-e érteni rajta, hogy az utcára vin­nék a tömegeket? Mennének-e a tömegek? A bársonyos rég volt, ez a társadalom már annyira megosztott, hogy aligha lehet az embereket egy nagy cél érdeké­ben összefogni. Ráadásul a má­sik oldal mögött még fanatiku­sabb tömegek állnak. Lehet, hogy mindez pusztán in­dokolatlan rémképfestésnek bi­zonyul, de nem hagyható figyel­men kívül, hogy vannak egyéb aggasztó szempontok is. Például az a tapasztalat, hogy ez a Leg­felsőbb Bíróság valószínűleg Mečiarnak kedvező döntést hoz­na, másrészt a Legfelsőbb Bíró­ság döntéseit nem lehet megfel­lebbezni. Fokozatosan megváltoznak a tulajdonosi viszonyok a monopolhelyzetben lévő Szlovák Biztosítóban Ki kicsoda a pénzintézetben? SIDÓ H. ZOLTÁN Az első fordulóval a múlt héten megkezdődött a 375 millió koro­nával történő tőkeemelés a Szlo­vák Biztosítóban. Mivel a jelenle­gi többségi tulajonos, a Nemzeti Vagyonalap az első fordulóban nem jelezte igényét, így a többi fordulóból is kimarad, s részese­dése 50,5%-ról 40,4%-ra süllyed. A tulajdonosi viszonyok megvál­toztatásában leginkább érdekelt kassai vasmű viszont a jelenlegi 20%-ról 25,6%-ra tornázza fel magát. A mérleg nyelvét a Tele­mar cég játszhatja el. A cég tavaly szeptemberben a Rezešhez és Smerekhez, a vasmű csúcsveze­tőihez kötődő ARDS Kft.-től meg­vásárolta a biztosító részvényei­nek 8,3 százalékát. A másik rész­tulajdonos, a Vinlan tavaly de­cemberben a VÚB Invest Hol­dingtól kapta a részvényeket. Ab­ban az időben a VÚB Invest Hol­ding főnöke éppen Karol Melocík, a Szlovák Biztosító jelenlegi elnö­ke volt. A vasmű, a Telemar és a Vinlan együttesen 47,3 százalék­kal rendelkezik, vagyis az államot képviselő vagyonalapot bármikor leszavazhatják, ami egyenlő a biztosító magánosításával. Erdekeinkért, gerincesen Mátyás Zoltán a Hipó és oldó­szer című írásában leszögezi: „Mi is az itt élő magyarság ér­dekeit próbáljuk védeni, de nem rágalmazással, nem skan­dálással, hanem ésszerű, hig­gadt tárgyalásokkal." Évek hosszú során folytattunk - ré­szünkről mindig higgadt hang­nemben - eredménytelen tár­gyalásokat. Már jó ideje Önök is ezt teszik, szintén eredményte­lenül. A kormányzat még azo­kat a kisebbségünkkel kapcsola­tos ígéreteit sem teljesíti, ame­lyeket nemzetközi szervezetek­nek tett. Sőt ezekkel az ígére­tekkel ellentétben a hatalom a leépítésünket célzó, nagyon is konkrét intézkedéseket fogana­tosít ellenünk. Nyilvánvaló te­hát, hogy kizárólag a tárgyalá­sokra hagyatkozni nem szabad. Arról nem is szólva, hogy jelen­leg a kormányzó erők még tár­gyalni sem hajlandók velünk lé­nyegi kérdésekről. Amit eddig is tettünk kisebbségünk érdek­védelmének területén, az ke­vésnek bizonyult. Az aranyidai úthengert nem állíthatjuk meg csupán a kétségkívül nélkülöz­hetetlen tárgyalásokkal. Ennél hatásosabb eszközökre is szük­ségünk van. Élni kell a demok­ráciákban teljesen normálisnak számító és törvényes polgári engedetlenség eszközével. Ne­hezen tudom elhinni, hogy van közöttünk olyan szlovákiai ma­gyar, aki nem ért egyet a búcsi és bátorkeszi szülők skandálá­sával, és ezt nem erénynek, ha­nem vétségnek tartja. Ne cso­dálkozzon tisztelt Mátyás Zol­tán, ha ezek után mozgalmukat sok kritika éri. Érdekeinket csak gerinces kiállással védhetjük meg. Ne a tisztességesen helyt­állókat ítéljék el, hanem a bá­tortalanokat, az ingadozókat buzdítsák követésükre, hogy nyomatékot adhassunk sza­vunknak. Együd László Feled Telemar 8,3 Kassai vasmű Vinlan 11 Kassai vasmű 25,6 Az egyéb kategóriába tartozó részvényesek kiléte ismeretlen, ugyanis 5 százalék alatti tulajdonhányad esetén a részvényes anonimitásban maradhat. Az adatok százalékban értendők. Szlovák Biztosítóból Jövőbeni állapot N. Vagyonalap 40,4 Telemar 10,7 Tulajdonosi részesedés a Jelenlegi állapot

Next

/
Thumbnails
Contents