Új Szó, 1998. augusztus (51. évfolyam, 177-201. szám)

1998-08-04 / 179. szám, kedd

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. AUGUSZTUS 4. T KOMMENTÁR Akadozó pénzmosás PÁKOZDI GERTRÚD Fél sikerrel zárult az első állami adóslevelek eladása. Július 20-'a, az értékesítés utolsó napja után készült mérleg szerint ugyanis az első üyen jellegű, a lakosság széles rétegei által is megvásárolható kétmilliárd korona összértékű kötvénynek alig valamivel több mint a fele kelt el. Miroslav Maxon pénzügymi­niszter egyértelműen sikertelennek ítéli a kötvénykibocsátásí akciót, mondván: a lehetőségről nem tájékoztatták kellőkép­pen az állampolgárokat, és a Szlovák Takarékpénztár műszaki­szervezési szempontból sem birkózott meg a feladattal. A siker­telenség azért is szembeötlő, mert az értékpapír-eladás meghir­detésének kezdetén maga a miniszterelnök buzdította a lakos­ságot a papírok vásárlására azzal, hogy senki sem fogja kutatni, az ügyletre fordított tíz- és százezrek, esetleg milliók eredetét. A pénzmosási felszólításnak is beillő kijelentés ellenére az ál­lam nyakán maradt az adómentes kamatozású adóslevelek 49,5 százaléka. Bizonyára közrejátszott ebben a pénzügymi­niszter által is említett szervezetlenség, hiszen voltak helyek, ahol a vásárlási lehetőség első hónapját követően már nem vol­tak magasabb névértékű állami adóslevelek. Tény azonban, hogy aki nagyon akarta, az megtalálta azt a takarékpénztári fi­ókot, amelyben még volt ezekből az értékpapírokból. Valószínű azonban, hogy az az elemző jár közelebb az igazsághoz, aki azt állítja: a lakosságnak közel sincs annyi pénze, amennyit a kor­mánykoalíció feltételez. Üresek a „szalmazsákok", s ha a kis­emberek bizonyos részének van is némi tartaléka, aligha köti le egy évre, hiszen sosem tudja, mikor kell hozzányúlnia. Nem ha­totta meg az autópálya-építés finanszírozásába való bekapcso­lódás lehetősége azokat sem, akik számos esetben illegális te­vékenységekből tesznek szert milliókra. Az ország szerencséjé­re nem éltek a pénzmosás e ragyogó lehetőségével, hiszen, amennyiben ez kitudódik, csak tovább rontotta volna Szlovákia egyébként is alaposan megtépázott hírnevét, elbizonytalanítva a lehetséges külföldi befektetőket. E ténynek tehát csak örülhe­tünk, annak viszont már végképp nem, hogy nemcsak a kisem­berek „szalmazsákja" üres, hanem fogytán az állam pénze is. És ha ez így folytatódik, a mégoly sikeres kötvénykibocsátási akci­ók sem mentik meg a gazdaságot az infláció nagyarányú növe­kedésétől, a korona leértékelésétől, tovább apasztva a kispén­zűek csekély tartalékait. Főszerkesztő: Lovász Attila C5238318) Főszerkesztő-helyettes: Grendel Ágota (5238344) Kiadásvezetők: Madi Géza (5238342), Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (5238338) Sidó H. Zoltán - gazdaság (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétei és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel SÍezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (teL: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. ­Šamonn. Külföldi megrendelések: PNS KS-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratis­lava. üjságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őraünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Hallgatni kellene MADI GÉZA A választójogi törvény módo­sítása nyomán több kisebb politikai képződménnyel megerősített Szlovák Nemze­ti Párt már a választási kam­pány végén tart. Legalábbis úgy tűnik. Hiszen amiről az egyik „idegenlégiós", Viliam Oberhauser múlt pénteken beszélt, legfeljebb öt nappal a voksolás előtt kellett volna előjönni. Az SZNP-be beolva­dó nacionalista keresztények egykori vezetője közölte, Dél-Szlovákiában az autonó­mia létrehozását, illetve a te­rület Magyarországhoz való csatolását tervezik. És még egy lapáttal rátett az újdon­sült SZNP-alelnök: a térség­ben félelemben élnek a vá­lasztópolgárok, mert ha nem „magyar pártokra" szavaz­nak, akkor lesz haddelhadd. Úgy látszik, Oberhauser máig sem tudja, hogy néhai Keresztényszociális Uniója miért olvadt be a Slota-féle pártba. Pontosan azért, ami­ért létre kellett jönnie a Ma­gyar Koalíció Pártjának: a vá­lasztási szabályok megvál­toztatása miatt. Érdekes az Ajánlom, avassuk szentté a miniszterelnököt, a minisztereket pedig boldoggá, ha netán elvesztenénk a választásokat. (Agócs Ernő) A fordított logika szerint zsidó önüldözés és önmészárlás folyt évszázadokon át Pittner, a mesemondó Olyan országban, ahol a lakosság számottevő ré­szével el lehet hitetni, hogy ifj. Michal Kováč ese­tében önelrablás, Róbert Remiášéban pedig önrob­bantás történt, bármi le­hetséges. VOJTEK KATALIN Itt minden abszurditásra akad vevő, csak legyen fantázia és mesélő kedv, amely képes kielé­gíteni a rideg valóságból a cso­dák birodalmába vágyó tömege­ket. A feketét rózsaszínűre festő mesemondókban nincs hiány. Most is jelentkezett egy, aki megirigyelve az önelrablásról és önrobbantásról fabulázó legna­gyobb hazai mesemondó sike­rét, önüldözésról és önmészár­lásról regél. Ladislav Pittner, a magyarlakta települések két­nyelvű helységnévtábláit eltá­volíttató egykori belügyminisz­ter a Domino fórum című heti­lapnak adott interjújában arra a kérdésre, mekkora felelősség Ladislav Pittner vehe­mensen védelmébe ve­szi Tisót. terheli Jozef Tisót a koncentrá­ciós táborokba hurcolt szlová­kiai zsidóság tragédiájáért, elő­ször elismeri, hogy a deportálá­sok megbocsáthatadanok, ugyanakkor azonban vehemen­sen védelmébe veszi Tisót. Majd így folytatja: „Másrészt ne idea­lizáljuk a zsidókat sem. Létez­nek emlékiratok, amelyek a va­lós cionizmusról beszélnek, a zsidóknak arról a vágyáról, hogy saját államuk legyen Ma­dagaszkáron vagy Palesztiná­ban. És léteznek például olyan feltételezések is, melyek szerint az oroszországi pogromokat va­lakik azért szervezhették, hogy azok a zsidók, akik elutasították a cionizmus és a távozás gondo­latát, megváltoztassák nézetü­ket. Canaris német tengernagy nagyon pontos adatokkal ren­delkezett arról, hogy Hitlernek vagy Himmlernek zsidó ősei vol­tak. A zsidó közösségre vár még, hogy állást foglaljon ebben az ügyben." Lélegzetelállító ez a röpke öt mondat, amellyel Pittner a zsi­dókra igyekszik hárítani a fele­lősséget az őket ért mérheteden tragédiáért. Szerinte tehát nem kell idealizálni az elgázosított zsidó csecsemőket, aggastyáno­kat, kis- és nagykorúakat, elvég­re saját államról álmodoztak. Ilyesmiért, ugyebár, méltó bün­tetés jár. Szűkkeblű és rövidlátó nacionalizmusa elfeledtette ve­le, hogy léteztek olyan szlová­kok is az Osztrák-Magyar Mo­narchiában, majd Csehszlováki­ában, akik saját államra vágy­tak. Ha exbelügyminiszterünk a sors kifürkészhetetlen szeszélye folytán akkor nem szlováknak, hanem osztráknak, magyarnak vagy csehnek születik, vajon mi­lyen büntetést talált volna meg­felelőnek a szlovák álmodozók számára? Pittner úr azt is tudni véli, hogy cionista zsidók szer­vezték a véres oroszországi pog­romokat, így akarták távozásra bírni a Palesztinába nem kíván­kozó hittársaikat. Nem tudni, Pittner miért ilyen szerény és visszafogott a mesélésben, s mi­ért nem tátja bátran a világ elé, hogy már a jeruzsálemi nagy­templomot leromboló, a zsidó­ság szétszóratását előidéző Ti­tusz római császár is zsidó meg­rendelésre dolgozott? A zsidók bizonyára megunták a régi templomot, és amilyen rava­szak, így akarták megtakarítani a lerombolásával járó munkát. Utána meg elűzették magukat hazájukból, hogy más országok­ban kellemedenkedhessenek. Amikor ezt is megunták, töme­gestül lemészároltatták magu­kat, hogy vissztérhessenek az óhazába. A pittneri logika szerint zsidó önüldözés és önmészárlás folyt évszázadokon át. Szlovákiában pedig öncsalás és önámítás fo­Szlovákiában öncsalás és önámítás folyik hosszú évtizedek óta. lyik hosszú évtizedek óta. „Meddig tarthat büntetlenül az ilyen játék: a bűntudat hamis, elferdített reagálásának, má­sokra való áthárításának e ma­kacs folyamatossága?!" - kér­dezte 1947-ben Fábry Zoltán. Mi már tudjuk a választ: máig. És nem sok jel mutat arra, hogy a szlovák nemzeti önismeret­ben a holnapok döntő változást hoznak. A történelmet mindig csak passzívan elszenvedő, so­ha senkinek nem ártó, ezért ön­vizsgálatra nem szoruló, ga­lamblelkű, szelíd és békés szlo­vák nép mítoszát terjesztők so­rában felbukkant hát Ladislav Pittner is, a rendíthetetlen de­mokrata, a Szlovák Demokrati­kus Koalíció oszlopos tagja. A választásokig még bizonyára el­mond egypár esti mesét. Jó éj­szakát, demokrácia! THE WALL STREET JOURNAL Miközben az orosz kormány a pénzügyi összeomlás elkerülé­sén fáradozik, az átalakulásban élenjáró közép-európai orszá­gok egészen más természetű ki­hívással szembesülnek. Fellen­dülőben levő gazdaságuk túl gyorsan nő és túl sok külföldi tőkét vonz. Az a veszély fenye­geti őket, hogy saját sikereik ál­dozatává válnak - írta tegnapi számában a gazdasági napilap. Az elemzés szerint a sikerre uta­ló jelek szembeötlők: Csehor­szágban, Lengyelországban és Magyarországon tavaly a ter­melékenység kétszámjegyű ütemben nőtt, miközben a reál­bérek ennél lassabban. Ezekben az országokban javul a verseny­képesség, nő az export és ez gerjesztette a növekedést. A si­kerek későbbi súlyos gondok csíráját rejthetik magukban. A versenyképesség javulásától nő az export, de a gazdasági növe­kedés nekilendülésével a fo­gyasztók mindinkább igénylik a régóta keresett javakat és szol­gáltatásokat. Mivel a helyi cé­gek nem lesznek képesek teljes mértékben kielégíteni a keresle­tet, a réseket az import fogja ki­tölteni. Ettől nőhet a kereske­delmi mérleg deficitje, és a fo­lyó fizetési mérleg egyensúlya is kibillenhet. SME Az SZDK Nagyszombati kerület­ben folytatódó kerékpáros kam­pányáról tudósít az ellenzéki napilap. A drótszamaras korteskörút egyik hétvégi állo­másán Mikuláš Dzurinda, a tö­mörülés elnöke leszögezte: a koalíció kész az együttműkö­désre a Magyar Koalíció Pártjá­val. Hozzátette, a DSZM e kér­déssel kapcsolatos álláspontja képmutató, hiszen a mozgalom kampányfőnöke, Alexander Režeš ereiben is magyar vér csörgedez. TIME A hírmagazin legfrissebb száma szerint az amerikai és a francia titkosszolgálat a lehető legko­molyabban tervezte Radovan Karadzsics és Ratko Mladics volt boszniai szerb vezetők meggyilkolását, és terv készült Karadzsics elfogására is. A fran­cia források siettek leszögezni, hogy legmagasabb állami szin­ten nem tárgyaltak nyíltan ezekről a tervekről, nem volt szó róluk Bili Clinton amerikai és Jacques Chirac francia elnök megbeszélésein sem, de a tit­kosszolgálatok színijén nagyon is komolyan vették a dolgot. 1997 áprilisában egészen rész­letes terv készült Karadzsics el­fogására. Helikoptereken érke­ző francia katonáknak kellett volna ártalmadanná tenniük a volt szerb vezető testőrségét, és egy amerikai elitalakulatnak kellett volna végrehajtania Karadzsics elfogását. 1997 má­jusában elvetették ezt a tervet, mert túl kockázatosnak ítélték, és diplomáciai okok is közreját­szottak feladásában. OLVASÓI LEVELEK A tudomány lejáratása Az Új Szó július 6-án közölt egy cikket Szabó Krisztián tollából ,A belső erő varázsa." címmel, amelyben a szerző beszámol ar­ról, hogy KO. pozsonyi úriem­ber olyat tud, ami az egész vilá­gon egyedülálló. Nevezetesen, bármilyen anyagból készült tár­gyat képes megtartani a testén, a tudósok pedig értetlenül áll­nak a lélegzetelállító teljesít­ménnyel előtt. Feltételezem, hogy ezt magától K.O. úrtól hal­lotta, ugyanis ajelenség nem tudományos kérdés. Tudós em­berek nem foglalkoznak cirku­szi mutatványok magyarázatá­val. Ajelenség értelmezése kö­zépiskolás diákköri foglalkozá­sok témája lehetne. A biofizika az ember testben sokkal kisebb kölcsönhatásokat és folyamato­kat is alaposan ismer (például az EKG vagy a számítógépes to­mográfia) Az ádagolvasónak is feltűnhet, hogy a nevezett „szakértő" természettudományi ismeretekből tájékozatlan, és olyan fogalmakat használ, ame­lyeket a tudomány nem ismer. Az ilyen írások kritikátlan köz­lése azért káros, mert a kevésbé tájékozott olvasó előtt lejáratja a tudományt. Bánki Gyula Pozsony Vészhelyzet a patikákban Úgy tűnik, a választásokig nem javul a helyzet a patikákban. Az egészségügyi biztosítók - közü­lük is elsősorban a Perspektíva - nemhogy csökkentené, ha­nem növeli adósságait a gyógy­szertárakkal szemben. Különö­sen katasztrofális a helyzet azo­kon a vidékeken, ahol a lakos­ság 70-80 százaléka ehhez a biztosítóhoz tartozik. A Pers­pektíva pénzhiányra hivatkozva január óta nem fizeti a patikák­nak az általuk kiadott gyógysze­rek árát. így a lakosságnak 10-20 kilométert kell utaznia az életfontosságú gyógyszerek után oda, ahol a páciensek zö­me más egészségügyi biztosító­hoz tartozik. Ezekben a patikák­ban is egyelőre csak azért van gyógyszer, mivel a többi biztosí­tó elvétve fizet. Mikor születik meg már végre egy olyan tör­vény, amely fizetésre vagy meg­szűnésre kényszeríti az ilyen egészégügyi biztosítókat? Molnár Valéria Felbár JEGYZET is, hogy az autonómia kap­csán Oberhauser „magyar pártokról" beszél. Mert ugye, a „másik magyar párť', a Ma­gyar Népi Mozgalom min­dent akar(na), de autonómi­át nem. Erről már a magát jól tájékozottnak tekintő „ide­genlégiósnak" is tudomást kellett volna szereznie. Oberhauser tett arról, hogy már az SZNP előkampánya is olyan legyen, mint amilyen­nek a szeptember végi befe­jezést képzeltük el. Meg kell hagyni: az új alelnök elérte, hogy a nemzetiek mindjárt a lehető legnagyobb ágyúval kezdjenek. Négy évvel ez­előtt ugyanis kissé tovább tartották talonban egyetlen ászukat, az autonómiát. Oberhauser valószínűleg még nem teljesen illeszke­dett be a Szlovák Nemzeti Pártba, ezért ilyen nagy a si­etség. De legalább több ideje lesz a Magyar Koalíció Párt­jának, hogy észérveket hasz­nálva visszautasítsa a kam­pányszólamokat. Vagy nem is kellene. Talán az volna a legjobb, ha figyelmen kívül hagyná az SZNP negatív kor­teshadjáratát. Ugyanis a Slota és a Mečiar vezette pártra, mozgalomra is érvé­nyes (még): minél jobban szidják, annál nagyobb a tá­mogatottsága. TALLÓZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents