Új Szó, 1998. augusztus (51. évfolyam, 177-201. szám)
1998-08-25 / 197. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1998. AUGUSZTUS 22. Oktatás - hI RdeTÉs 25 25 NYITRA Szükség van ilyen ünnepekre, amikor emlékezünk, a múltba tekintünk, megpihenünk és erőt merítünk" Eladta a házat Hónapok óta találgatások tárgya a sajtóban az a kérdés, indul-e Jozef Prokeš a nyitrai polgármester választáson. A Szlovák Nemzeti Párt alelnöke ugyan nem erősítette meg a hírt, de nem is zárta ki, és jelölését látszott megerősíteni az a tény is, hogy hónapokkal ezelőtt házat vásárolt Nyitrán. A szóban forgó objektumot a város mélyen áron alul adta el, és árából a helyi Matica-házat fogják kibővíteni. A közelmúltban az épület átépítése is megkezdődött, de értesüléseink szerint mégsem Prokeš fog beleköltözni, mert eladta. Amint a Szlovák Nemzeti Párt egyik nyitrai képviselőjétől megtudtuk, a párt helyi szervezete sem támogatta egyértelműén Prokeš jelölését a polgármesteri posztra, (vm) A pozsonyi Ligetfalu vasúti állomásán a hét végén régi és modern mozdonyokat, vasúti kocsikat bemutató kiállítást nyitottak abból az alkalomból, hogy 150 évvel ezelőtt érkezett az első gőzös Szlovákia területére. (ČTK) Nem lesz polgármester? Szent István-napi búcsú Nagymegyer. A dunaszerdahelyi járásbeli, csaknem 9800 lakosú városban a hét végén emlékeztek meg a település első írásos említésének 730. évfordulójáról, és 9. alkalommal rendezték meg a Szent Istvánnapi búcsút. : KAMONCZA MÁRJA Az önkormányzat, a Csemadok helyi alapszervezete, a római katolikus plébánia és a Városi Művelődési Központ által szervezett kétnapos rendezvénysorozaton több ezren vettek részt. Az ünnepség szombaton délután térzenével kezdődött, majd az emlékparkban tartott koszorúzás után megemlékeztek Nagymegyer első írásos említésének 730. évfordulójáról. Ebből az alkalomból kopjafát - a csicsói Nagy Géza alkotása - is állítottak. Varga László, a Csemadok Nagymegyeri Alapszervezetének elnöke mondott ünnepi beszédet. „Az a közösség, amely engedi, hogy múltja, őseinek jó vagy téves cselekedetei homályba vesszenek, önmagát ítéli halálra. De ha a múltbeli emlékeit képes átmenteni a jövő nemzedékei számára, élni fog" - idézte Nagy Rátz József egykori nagymegyeri városbíró 122 évvel ezelőtt papírra vetett gondolatát a Csemadok-alapszervezet elnöke, majd így folytatta: „Az elmúlt évek folyamán városunkban egyre szaporodnak az olyan emlékhelyek, amelyek nemcsak díszei e kisváros köztereinek, hanem épp e neves városbíró által megfogalmazott célt szolgálják. Egyfajta kapaszkodót jelentenek vagy jelenthetnek a város lakóinak egy olyan korban, amikor nemcsak történelmi múltunkat, hanem puszta létünket is megkérdőjelezik egyes csoportok Olyan korban élünk, amelyben a legbiztosabb támaszunk, a több mint 1000 éves múltra visszanyúló gyökereink, melybe kapaszkodhatunk. Az idelátogató fürdővendég idegen, aid más nyelvet beszél, más kultúrán nevelkedett, ha megáll emlékhelyeink előtt, talán szintén elgondolkodik" - emelte ki ünnepi beszédében Varga László. Este a Zárda-iskola udvarán valóban különleges program várta az érdeklődőket: bemutatót tartottak régi magyar harci művészetből. A szombati nap utolsó programpontja a római katolikus templomban celebrált ünnepi szentmise volt. A vasárnapi műsor már kimondottan búcsúi hangulatban zajlott. A Szent István utcát a reggeli órákban árusok tucatjai lepték el, akik egész nap kitartóan kínálgatták portékájukat. A délutáni szabadtéri kultúrműsorban - amelyet többek között megtekintettek a Magyar Koalíció Pártjának képviselői: Bugár Béla, Duka Zólyomi Árpád és Bauer Edit - a hazai előadók mellett fellépett a Szlovéniából érkezett Petesházi népdalkör is. „Szükség van az ilyen ünnepekre, amikor emlékezünk, múltba tekintünk, megpihenünk és erőt merítünk a további munkánkhoz" - jegyezte meg Lojkovič Sámuel nagymegyeri polgármester. A két hónapig tartó hercehurca után mégis Repka István lett a zselizi magyar gimnázium igazgatója Tegnap átvehette megbízólevelét Nyitra. Repka István tegnap átvette megbízólevelét a Nyitrai Kerületi Hivatal oktatásügyi osztályának vezetőjétől, Ružena Smatanovától - így a két hónapig tartó hercehurca után mégiscsak ő lett a zselizi magyar gimnázium igazgatója. Ivan Pastiertól, az oktatásügyi osztály munkatársától megkérdeztük: ez a kinevezés egyben azt jelenti, hogy Repka úr lemondott összevonási terveiről? Nyilván igen - hangzott a válasz. Az igazgatói posztra kiírt pályázat másik nyertese Menčík Viera, aki Repka Istvánnal egyenlő pontszámot ért el, szeptembertől távozik az iskolából. Amint megtudtuk tőle, kérvényezte áthelyezését, és a kerületi hivatal eleget tett kérésének. Kiderült, hogy a pályázat eredményének ismertetése után felajánlották neki az igazgatóhelyettesi posztot azzal, hogy ez hat osztálynál ugyan törvényellenes, „de vele majd kivételt tesznek". Ő azonban nem fogadta el ezt az ajánlatot, mint mondta: megalázónak érezte és tudta, hogy ilyen ingatag pozícióban mindig ki lenne szolgáltatva a hivatalnak. Elhatározásában bizonyára nemcsak az igazgatói posztra kiírt pályázat elbírálása játszott szerepet, hanem az egyházi gimnázium körüli bizonytalanság is. (vr) Kései látogatók az Agrokomplexen Három nappal a kiállítás befejezése után, szombaton éjszaka is voltak látogatói a nyitrai Agrokomplexnek. A három férfit egyáltalán nem zavarta, hogy a legtöbb cég már rég elszállította a termékeit, ők ugyanis csak arra a néhány kaszálógépre voltak kíváncsiak, amelyek még ott maradtak az egyik pavilonban. El is vitték volna a gépeket, ha a kerítésnél véletlenül össze nem futnak az őrrel. A kaszálógépek így visszakerültek a helyükre, a három tolvaj pedig az őr bódéjában várta meg a gyártó cég képviselőit. Ez utóbbiak az esetet nem jelentették a rendőrségen, mert ezt fölösleges időpocsékolásnak tartották, így a három tolvaj szabadon távozhatott. (v.m.) Egyre tökéletesebbek a hamis útlevelek Az idei év első hét hónapjában összesen 211 személy akarta illegálisan átlépni a szlovák-magyar határt a Nyitrai kerülethez tartozó 156,7 kilométeres sávon. Közülük 192 Szlovákiába igyekezett, huszonhat pedig Magyarország felé. Az illegális határátkelők száma a nyár folyamán szinte hétről hétre növekedett, csak augusztus első hetében harmincöt menekültet akartak átcsempészni a határon. A vámtisztek huszonhárom hamis útlevelet foglaltak le, ezek nagy részében csak a fényképet cserélték ki. Az útlevélhamisítók egyébként egyre pontosabban dolgoznak, és a kezükből kikerülő okmányok szinte megtévesztésig hasonlítanak a valódiakra. (-bee) VÁGKIRÁLYFA Platformok nélkül Vágkirályfán 1998. augusztus 14-én a volt MKDM, Együttélés és MPP alapszervezeteinek egyesülésével létrejött a Magyar Koalíció Pártja alapszervezete. A jelenlevők döntése alapján az új szervezeten belül nem hozták létre sem a keresztény-konzervatív és népi, sem pedig a liberális platformot. Az elnökségbe mindhárom volt párt alapszervezete három-három tagot jelölt. Az így létrejött kilenctagú elnökség élére a jelenlévők Csaplár Klárát választották, az alelnöki tisztségeket Vincze Gábor és Forró Attila töltik majd be. (O. H.) Hét végi botrány az egerszegi kocsma előtt Lövöldözés tört ki egy kakadu miatt gazdáját. Ennek két barátja sem volt rest, a lövöldöző kakadutolvajtól azonnal elvették a fegyvert és agyba-főbe verték őt. Végül mindkét kakadubarát a kórházban végezte: a meglőtt lábú férfi komoly sérülést szenvedett, a másikat pedig agyrázkódás miatt kellett beszállítani. Az ügyet a rendőrség ornitológus segítségével vizsgálja, mert az érintett felek vallomása nagyban eltérő. Az eredeti gazda azt mondja, hogy a kakadu nem képes nagyobb távolságra elrepülni és a természetben élni, az egerszegi férfi pedig kitart állítása mellett, hogy a madarat a réten fogta. Sajnos, a kakadut nem lehet az ügyben kihallgatni, (vm) Egy kb. ötven centiméteres fekete tollazatú papagáj, „hivatalos nevén" Pálmakakadu miatt tört ki botrány a hét végén az egerszegi kocsma előtt. A kétszázezer koronát érő madárért ide jöttek el a vevők - három nyitrai férfi, de az üzletből nem lett semmi. Egyikük ugyanis felismerte a kakaduban saját, nemrég elveszett kedvencét és az egerszegi gazdát lopással vádolta. Ennek ellenére a dolgot gyorsan és fájdalommentesen akarta elintézni és magas pénzjutalmat ajánlott fel, úgymond a madár megtalálásáért. A „becsületes megtaláló" nyilván kevesellette a pénzt, mert előhúzott gépkocsijából egy pisztolyt és lábon lőtte a kakadu VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS IDŐ, HELYI ZÁPOROKKAL, 18-22 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 06.01 - nyugszik 19.46 órakor. A Hold kel 09.15 - nyugszik 21.23 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 330, árad; Medve: 190, árad; Komárom: 215, árad; Párkány: 125, árad. Változóan felhős idő, záporokkal, zivatarokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között várható, északon csak 15 fok. Közepes erejű nyugati, északnyugati szél. Szerdán és csütörökön sem lesz jelentősebb felmelegedés, csütörtökön északról délkeleti irányban újabb hidegfront vonul át Szlovákia fölött. Többnyire borult, csapadékos lesz az idő, az éjszakai hőmérséklet 9 és 13, a nappali 19 és 23 fok között várható, északon nem lesz több 17 foknál. Erőteljesebben jelentkeznek az időjárás negatív hatásai, elsősorban a mozgásszervi betegeknél, főleg a reumásoknál. Gyakoribb lesz a fejfájás, fantomfájdalmak is felléphetnek. Romolhat a szív- és érrendszeri meg a légzőszervi betegek állapota. Általában romlik a teljesítőképesség, jellemző lesz a rossz közérzet, idegesség, ingerlékenység, növekszik a depreszszióra való hajlam. Emésztőrendszeri zavarok is felléphetnek, az epe- és vesebetegek is legyenek óvatosak! M LONDON 19 ' / BERLINI 20 VARSÚ 2 1 k PARIZS 22 24MÜNcy^ 6 ) <gá>Gjfv24~ - í Ä*- < i ^ 29 J MADRID 36 BARCELONA 31 J M^BUL í f, 2 9 32 . Szerdán • A várakozók zöme nem kap • Ha nyűgös a kollégánk • Munkapiaci körséta munkát