Új Szó, 1998. augusztus (51. évfolyam, 177-201. szám)
1998-08-20 / 193. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1998. AUGUSZTUS 22. OkTAtás - hirdetés 21 2297 Beszélgetés Kiss Rozáliával, a gútai Magyar Asszonyok Ligája vezetőjével Egy civil szerveződés napjai Az ismert társadalmi szervezeteken kívül viszonylag kevés olyan civil kezdeményezéssel találkozhatunk, amely azon a szándékon túl, hogy valamilyen konkrét célt követve tevékenykedik (templomépítés, tanfolyamok szervezése, alapítványok működtetése), tagjainak életmódját is befolyásolni szeretné. DUSZA ISTVÁN Tudomásom szerint a Magyar Asszonyok Ligája nem rendelkezik országos hálózattal. Gútán mégis hogyan maradt fenn? A Bába Piroska indította országos kezdeményezés nyomán alakult meg szervezetünk, s nem sokkal utána egy agydaganatos kislány megsegítésére kezdtünk jótékonysági bál szervezésébe. Sajnos, a gyermek a rendezvény napján meghalt. Elszomorodtunk, de nem szegte kedvünket. Kezdetben Nagy Lívia volt az elnök, majd Tóth Melánia lett, neki köszönhetjük, hogy a jótékonykodáson kívül a művészetek, a népi hagyományok, a mindennapok kultúrája felé is tereljük az emberek fi^ Tudomásunk szerint nem működik az országban máshol a Magyar Asszonyok Ligája. (( gyeimét. Kezdetben a juniálisok alkalmával a Tájházban rendeztük meg a Gútán élő művészek tárlatát. Hogyan folytatódott a ma már igencsak sokrétű tevékenységük? Kiss Rozália tartja össze a kisebb és a nagyobb közösséget. (Dömötör Ede felvétele) Van mit csinálnuk egész évben. Megrendezzük a szegények karácsonyát, ahol a vállalkozók támogatásával vendégül látjuk a rászorultakat, az iskolák közreműködésével műsort is adunk. A nyári népművészeti tábort idén negyedszer rendeztük a Fiatal Népművészek Stúdiójával közösen. Tárlatokat, kiállításokat szervezünk. Keresnek-e kapcsolatot más városok, falvak ilyen jellegű civil kezdeményezéseivel? Vannak ilyen terveink. A remélhetőleg máshol is megalakuló Magyar Asszonyok Ligája szervezetekkel mindenképpen, de magyarországiakkal is szeretnénk felvenni a kapcsolatot. A Magyar Asszonyok Ligájának máshol nem működik szervezete? Tudomásunk szerint nem, amit eléggé furcsállunk. Harmincöt tagunk van; a szép az egészben, hogy bármilyen munkát kell elvégezni, mindig az egész család jön. Ha férfimunkát kell csinálni, akkor jönnek a fétjeink és megcsinálják, a gyerekeink szinte mindig velünk vannak. A tájház olyan hely, amelynek udvarán játszhatnak. Nem teher senkinek sem a közösségi munka. Sokszor el is gondolkodom, mi készteti az embereket arra, hogy mások érdekében dolgozzanak. Alkalmam volt ezt a hangulatot, ezt az összetartást megtapasztalni, de milyen hatása van munkájuknak, milyen a kisugárzása mindannak, amit cselekszenek? Mindenkivel együttműködünk, aki egyetért mindazzal, amit tenni akarunk. Ennek megfelelően a Csemadokkal is volt közös rendezvényünk, a politikai pártok sem fordítanak hátat nekünk, így minden gútai eseményen ott vagyunk. Volt olyan eset is, amikor a három magyar pártot itt a tájházban leültettük egy asztalhoz. A város fennállásának harmincadik évfordulóján történt ez, előtte nem nagyon voltak erre hajlandók. Különben is: a politikát az ügyes asszonyok mindig befolyásolni tudták. Ez lenne a sikerük titka? Ha nem is teljesen, valami mégiscsak van a dologban. Nem nagyon kell az asszonyokat noszogatni. Amikor először összejöttünk Szabó Csilla drámapedagógussal és barátaival, ő kijelentette, a gútai asszonyokkal mindent meg tud csinálni, s aki valamit akar, forduljon a gútai aszszonyok ligájához. Addig igazán nem is tudatosítottuk, hogy mennyi minden múlik rajtunk. Legtöbben lányaikkal, unokáikkaljárnak ide. Ez azt jelenti, Különben is: a politikát az ügyes asszonyok mindig befolyásolni tudták. « hogy fiatalasszonyként a lányaik is folytatják majd a tevékenységet? Nem kell őket győzködni, hogy legyenek velünk. Nekik is szervezünk programokat. Nem olyan rég Nagy János szobrászművésznek volt itt kiállítása, amelyen két héten át egész napos felügyeletet vállalt egy-egy tagunk. Azon a napon a családdal is meg kellett értetni, hogy kicsit más lesz otthon a program. Ennek egyedül a közös öröm a jutalma. A napi hajsza és a pénzszerzés helyett lelki szükségleteinkre is odafigyelünk. S ez minden dolgunk, gondolatunk előrevivője. A Nemzetközi Helsinki Bizottság aggodalmai MKP: az igazgatóváltási hullám a kórházakat is utolérte Sztálini praktikák Problémás esetek SITA-HlR^ Pozsony. Okunk van aggódni az emberi jogok szlovákiai helyzetéért, különösen a parlamenti választást megelőző időszakban közölte tegnap pozsonyi látogatásán Aaron Rhodes, az emberi jogokat védő Nemzetközi Helsinki Bizottság ügyvezető igazgatója. A vörös-barna koalíció, amely ellehetetleníti a politikai versengést, nem túl kellemes jelenség, sőt jogos az a félelem is, hogy a parlamenti választás folyamatát manipulálni fogják - tette hozzá Rhodes, aki szerint a politikai versengés lehetedenné tétele egyenesen „a sztálinizmushoz közelít". Štefan Markuš, a Szlovák Helsinki Bizottság elnöke kijelentette: bizonyítékaik vannak arra, hogy Szlovákiában rosszabbodik az emberi jogok helyzete. Éppen ezért a Nemzetközi és a Szlovák Helsinki Bizottság tegnap közös memorandumot küldött az EBESZ-nek, melynek célja az emberi jogokról folytatandó nyüvános viták kezdeményezése. A vagyonalap nem vett részt a tőkeemelésben Az utolsó kör előtt ÚJ SZÓ TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja szerint nem véledenül váltották le minden indok nélkül a közelmúltban a losonci, a rimaszombati és a rozsnyói kórház igazgatóját. Az MKP úgy értesült, további leváltások várhatók. A párt tiltakozik a Nemzeti Munkaügyi Hivatal azon határozata ellen, amely szerint, ha valaki munkát keres, a jelentkezési lapon nemzetiségét is fel kell tüntetnie. Ráadásul a hivatal dokumentuma nem egyértelmű, mert egyik pontja kiköti: a magyarul beszélő cigányoknak az anyanyelvüket is be kell írni. Az értesülést a hivatal és a munkaügyi minisztérium cáfolja, mondván, nem a dokumentum negyedik oldalán említett anyanyelvre, hanem a tizedik oldalon szereplő „problémás esetekre" kíváncsiak. Csáky Pál szerint ez „gyönge" magyarázat, mert nem tisztességes hátrányosan megkülönböztetni a nemzetiségeket. Sárközi Klára, az MKP alelnöke kilátástalannak tartja az egészségügy helyzetét. Felhívta a figyelmet, hogy a legtöbb pénzzel tartozó biztosító-társaság igazgatója nemrég új pártot alapított, pedig jobban tenné, ha adósságának törlesztésén fáradozna. Bár neveket nem említett, egyértelműen Ladislav Hamplra, a Mi Szlovákiánk vezetőjére gondolt, (greg) HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap nem vett részt a Szlovák Biztosító Rt. tőkeemelésének eddigi két fordulójában - ismerte be Karol Melocík, a biztosító elnöke azon a tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen az ügyletben érdekelt vagyonalapot és a pénzügyminisztériumot próbálta tisztázni, illetve a tőkeemelés harmadik fordulójának játékszabályait magyarázta. A vagyonalap passzivitása miatt elveszíti korábbi többségét a biztosítóban, 50,56 százalékos részesedése 40,45 százalékra csökken. Melocík szerint a vagyonalap és a pénzügyi tárca július 17-én szerződést kötött a Szlovák Biztosítóban birtokolt részvények további sorsáról. E szerződés értelmében Miroslav Maxon pénzügyminiszter július 22-én levélben értesítette a vagyonalapot, hogy képviselője vegyen részt a biztosító július 24-i rendkívüli közgyűlésén, amelyen döntöttek az alaptőkeemelésről. Melocík adatai szerint az alaptőkeemelés első két fordulójában 46 részvényes vett részt, ezek együttesen 356 700 részvényt vásároltak. A harmadik és egyben utolsó fordulóra ma, illetve holnap kerül sor. A fizikai és jogi személyek körét nem korlátozzák, azonban a korábi köröktől eltérően az 1000 koronányi névleges értékkel bíró részvényeket 1300 koronáért jegyzik. Összesen 18 294 részvényt lehet jegyezni, ez az 1,875 milliárd koronás alaptőke 0,97 százalékának felel meg. Öt hétvégén 814 kilométert tett meg az SZDK elnöke Befejezte a biciklitúrát ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Tizenkétezer ember vett részt Mikuláš Dzurinda ország körüli biciklitúráját lezáró nagygyűlésén. A Szlovák Demokratikus Koalíció elnöke nagyon hasznosnak nevezte a túrát, amely során 814 kilométert tett meg, 173 községen kerekezett keresztül, 138 helységben nagygyűlést tartott. Az egyes szakaszokon összesen mintegy 5 500 kerékpáros csatlakozott a pártelnökhöz. Legtöbben, mintegy kétezren az utolsó, Eperjesen végződő szakaszon kísérték őt. Dzurinda tegnap a lakossági fórumokon szerzett tapasztalatokról tájékoztatott: az emberek leginkább lakásokat szeretnének az ifjú házasoknak, a katonai és a civil szolgálat lerövidítését, magasabb fizetést, közvetlen elnökválasztást, a községek nagyobb állami támogatását, a privatizációs bűnök jóvátételét, a bűnözés megfékezését, a maffia elleni harcot, új munkahelyek létrehozását és megbízhatóbb gyógyszerellátást követelnek. A Markíza Televízió székházának elfoglalását Dzurinda maffiára valló módszernek tartja, (gl) Elhunyt Balla József Kedden rövid, súlyos betegség után 71 éves korában elhunyt volt munkatársunk, Balla József. Az Új Szó születésétől a lap tudósítója, majd szerkesztője volt. Nyugdíjba vonulásáig rótta a vidéket, szinte az összes magyar falvat bejárta. Nem az asztalnál alkotó újságírók közé tartozott. Fáradhatadan, örökké mozgó, vérbeli tollforgató volt, aki nyugdíjas korában sem bírta a tétlenséget. Halála előtt is még a Szlovák Újságírók Szindikátusa Mezőgazdasági Klubja folyóiratának összeállításán dolgozott. Temetése hétfőn, 1998. augusztus 24-én lesz a ružinovi temetőben. RÖVIDEN A Gamatex Kft. adatai Pozsony. A Markíza-Slovensko Kft. 100 százalékos új tulajdonosa a 200 ezer korona alaptőkével 1992-től működő pozsonyi székhelyű Gamatex Kft., melynek két tulajdonosa Štefan Ágh és Marián Kočner. A cégbíróság adatai szerint a Gamatex textiláruk adásvételével és reklámtevékenységgel foglalkozik. A cég hivatalos központja a pozsonyi Poloreckého 7 szám alatt található, ám ezen a címen nem tudnak semmit sem a kft.-ről. (SITA) Nem befolyásolhat a Markíza helyzete Pozsony. A Markíza magántelevízió műsorszerkezetének megváltoztatása már gyakorlatilag nem módosít a választások eredményén, bár az ilyen jellegű botrányok növelhetik a nem szavazók számát, akiknek aránya jelenleg 15 százalék körül van - közölte Pavel Haulík, az MVK ügynökség vezetője. (SITA) Fizetni kell a gyógyszerekért! Pozsony. A Szlovák Gyógyszerészek Kamarája tegnapi ülésén úgy döntött: a gyógyszertárak pénzhiánya miatt mától az Apollo, a Perspektíva, a Sideria és a Dővera-Istota egészségbiztosítók ügyfelei csak készpénz ellenében juthatnak hozzá a 2. kategóriába eső gyógyszerekhez. Ha a helyzet nem javul, akkor szeptember 11-től valamennyi gyógyszerért fizetniük kell. (ú) Fel akarták robbantani Holub sírját Eperjes. Az eperjesi temetőben tegnap egy véletlenül arra járó személy hívta fel a figyelmet arra, hogy Róbert Holubnak, a kassai alvilág egykori vezetőjének márványsírjára ismeretlen szerkezetet erősítettek. A rendőrség megállapította: közel 800 grammnyi Danubit robbanószerről volt szó, amely teljesen megsemmisítette volna Holub sírjának 850 ezer koronás márvány fedőlapját, melyre életnagyságú képét is rávésték. (ČTK) Gyimesi rémeket lát Pozsony. Szent István király ünnepe államünnep, hagyománnyá vált, hogy e napon Budapesten találkoznak a külhoni magyar és a magyarországi politikusok. Szó sincs tehát magyar-magyar csúcstalálkozóról - közölte Csáky Pál, az MKP alelnöke, ezzel cáfolva Gyimesi Györgynek, az MNMMJ elnökének állítását, aki bírálta a szerinte magyar-magyar csúcsértekezletet, (ú) Fenyegető levél Ipolynyéken Nagykürtös. Fenyegető levelet kapott az ipolynyéki rendőrőrs. Az ismeretien levélíró szerint a közeli napokban jugoszláv eredetű kézigránátot helyez el az őrsön. (TA SR) Orbán szlovákiai magyar vezetőkkel tárgyalt Fontos az óvatosság MTI-TUDÓSÍTÁS Budapest. „A magyar diplomácia nem készül semmiféle olyan akcióra, amely megzavarhatná a szlovákiai választási kampányt" -jelentette ki tegnap Orbán Viktor miniszterelnök azt követően, hogy megbeszélést folytatott a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vezetőivel. Bugár Béla elnök elmondta: a választási kampány alatt a magyar kérdés valószínűleg hangsúlyosabban kerül majd szóba, ezért a választásokig nagyon körültekintően kell eljárnia az MKP-nak és partnereinek. Orbán elmondta: szóvolt a megbeszélésen arról is, hogy a szlovák közszolgálati televízió megszüntette heti egyórás, magyar nyelvű műsorát. A miniszterelnök szerint az eddigi magyar adás sem volt elegendő. Szlovákia európai uniós integrációjával kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországnak, Szlovákiának és a két országban élő nemzeti kisebbségeknek is az az érdekük, hogy Szlovákia minél hamarabb az EU tagjává válhasson. Közölte: Magyarország kész segítséget nyújtani Szlovákiának az unióhoz történő csatlakozásban. Bizalmat kapott Miloš Zeman kormánya Bevált a forgatókönyv HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Prága. Bevált az eredeti forgatókönyv, vagyis miután Václav Klaus pártjának képviselői hevesen bírálták a kormányprogramot, a Polgári Demokrata Párt képviselői a szavazáskor kivonultak, így Miloš Zeman cseh miniszterelnök szociáldemokrata kormánya tegnap késő délután megkapta a bizalmat. Valamenynyi szociáldemokrata képviselő (73) igennel szavazott, a kommunisták egységesen tartózkodtak, míg Rumi unionistái és Lux kereszténydemokratái nem támogatták a kormányt. Az ellenzéki pártok bírálatok özönét zúdították a kormányprogramra, még a kommunisták is találtak benne kivetnivalót.