Új Szó, 1998. augusztus (51. évfolyam, 177-201. szám)

1998-08-19 / 192. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1998. AUGUSZTUS 15. SporT

/

TÉ

V

É És RÁ

DIÓ - SZ

O

M

BAT pi A közszolgálati Szlovák Televízió felszámolta a magyar adást és a magyar szerkesztőséget Magyar adás - szlovákul Tegnapi számunkban közöltük a hírt, hogy a Szlovák Televízió megszüntette a magyar szerkesztőség adását, és menesztette annak három munkatársát. JUHÁSZ LÁSZLÓ Megkerestük Štefan Dlugolinskýt, az SZTV vezérigazgatójának első helyettesét. Szerinte az intézkedés nem a magyar adás megszüntetésére irányult. „Belső átszervezésről van szó. A Dokumentarisztika Főszerkesztősége új koncepcióval működik tovább. Ezzel eleget tettünk több nagykövetség kérésének, amelyek azzal kerestek meg bennünket, hogy adjunk teret más kisebbségekkel foglalkozó műsoroknak is." Dlugolinský szerint a szóban forgó országok nemzetei Szlovákiában élő képviselőiről szól az új műsor, Köztünk élnek címmel. „Semmi nem történt, csak egy rutinszerű átszervezés" - mondta a közszolgálati televízió második embere. „Szó sincs átszervezésről - komPék Zoltán, a menesztett vezető szerkesztő: „Szó sincs átszervezésről." (Somogyi Tibor felvétele) mentálta az elhangzottakat Pék Zoltán, volt vezető szerkesztő. Dlugolinský többször utalt rá, hogy ha nem teljesítjük a televízió elvárásait, megszüntetik a műsort, s nekünk mennünk kell." Pék Zoltán elmondta, a szerkesztőség negyedik tagja, Kamenár Éva nem kapott felmondást, ő a televízió kötelékében marad, és ő készíti a Köztünk élnek magyarokról szóló részét. „Egy teljes egészében szlovák nyelvű műsort indít a televízió, amely valahol rólunk is szól. Ha felajánlották volna is a további együttműködést, akkor sem fogadtuk volna el" - nyilatkozta a Szlovák Televízió volt szerkesztője, aki elmondta: kész tények elé állították őket, szabadságukat töltötték, mikor az íróasztalukon találták az indoklás nélküli felmondást., A választásokig várunk a további lépésekkel, azután majd kiderül, hogyan tovább. Én nem adom fel." - mondta Pék Zoltán. Az ügyre a holnapi számunkban még visszatérünk. Személyes vallomás Simkó Tiborról, a hazai magyar gyermekköltészet egyik meghatározó egyéniségéről Glosszárium a Tikirikitalcarakról ZALABAI ZSIGMOND Tallósi Béla emelkedett hangú nekrológja jól jellemzi Simkó Tibort, a költőt, egészen pontosan: Simkó Tibort, a Tikirikitakarak költőjét. Sorai emlékeket váltanak ki belőlem: Ismerjük-e, ismertük-e a zárkózott, magának élő, egyéniségét a nehezen végigvihető - általa mégis negyedszázadon át praktizált - szabadúszás során is oly makacsul védő alkotót? Pontos(kodó), aggályos (kodó) szerzőnek ismerték őt a szerkesztők: nem könnyen találtak hangot egymással. Ami engem illet, boldoggá tesz, én lehettem a Tikirikitakarak felelős szerkesztője. Túl voltam már a hazai magyar gyermekversprodukciót éles bírálattal illető tanulmányomon. Én nem győztem csodálni, hogy a Tikirikitakarak készülésének, fogantatásának idejére megszületett benne egy új nyelvszemlélet vele párhuzamosan egy új, a gyermekszemponthoz igazodó világlátás. E kettőnek lett fényes sikere a Tikirikitakarak, amelyről elmondhatjuk: Az egymást váltó óvodáskisiskolás korosztályok számára olyan alapkönyv, olyan - ne féljünk a szótól - klasszicizálódott alkotás, amelyet négy-öt évenként - lévén egy újszülöttnek minden vicc új - újra ki kellene adni. A szövegalakítás közben Simkó Tibor a lehető legnagyobb felelősséggel és alázattal közeledett tárgyához; gondosan mérlegelt minden lektori-szerkesztői észrevételt: törölt és toldott, szavakat, sorokat, jelzőket cserélt, strófákat költött át, egyegy megoldásnálsokszor variációk tucatjával állt elő. Szerkesztői munkám a szöveg szokásos, rutinszerű gondozása helyett együttgondolkodássá, együttalkotássá lépett elő. 1975-től 1988-ig, Madách-beli TIKIRIKI SimkóTbor TAKARAK koromban sok szép szerkesztői élményben volt részem: szabad kezet kapva szerkeszthettem, állíthattam ciklusokba Zs. Nagy Lajos versesköteteit, Gál Sándornak oly fontos opuszát, mint az Új Atlantisz; olyan szerkesztői örömet, nyelvi tobzódást és ötletsziporkázást, mint a Tikirikitakarak, azonban egyetlen kézirat sem szerzett. A szerző és a szerkesztő közötti viszonyt, a szüntelenül a jobbra fekvő dialógusnak köszönhetően, itt éreztem a legkreatívabbnak. A kézirat leadási határideje - az ügyeletes főszerkesztő nagy bánatára - telt és múlt: mi azonban még mindig a szöveg bűvöletében éltünk. Simkó Tibor pedig a tartós ihletnek abban a lázában, melynek eredményeképpen ölyanynyira kicizellázta verseit, hogy nem talál bennük lapos sort, kificamodó rímet a legélesebb kritikai szem, tekintet sem. Hogy mi a Simkó-versek népszerűségének titka? Nincs itt helyünk rá, hogy erre válaszoljunk. Inkább annak a föltételezésemnek adok hangot: ha ezeket a szövegeket rendszersen, hosszabb időn át tanítják az óvodákban és az iskolákban; magukban hordják annak a lehetőségét - s kell-e ennél nagyobb elismerés?-, hogy folklorizálódnak, a szerző nevének elmaradásával közkinccsé válnak, mint egynémely Weöres Sándor szöveg, vagy Petőfi Fürdik a holdvilágja. Más. Visszaemlékezéseimben lapozgatva: lehet a hallgatag, kevés szavú, magányos Simkó Tibornak még egy titka. Egy nagy titka is akár. Kevesen ugyan, de mi, madáchosok - jómagam, Balla Kálmán, Grendel Lajos tudtunk arról is, hogy szerzőnk prózát is ír: Egy időben - Simkó Tibor azt hiszem, a Szlovák Irodalmi Alap alkotószabadságát élte - a Madách Könyvkiadóban ott leiedzett egy vaskos prózakézirata. Két részre oszlott-bomlott, akárcsak Simkó régebbi és újabb gyermekköltészete. Egyik része a nyers, kidolgozatlan, régebbi keletű novellákat képviselte, a másik, az újabb rész viszont faulkneri szövegű és mélységű írásokból állt. Simkó Tibor többször emlegette, azért vállalja minden nehézség ellenére - a szabadúszó létet, mert hosszabb lélegzetű munkát, regényt is írhat. A hagyaték tartalmazhat talán egy kötetnyi novellát, s jó volna tudni, mi lett sorsa dédelgetett tervének, a hányatott élete kalandjait egybefogó nagy ^szlovákiai magyar" regénynek. Örülnék, ha Simkó Tibor esetében lenne feltámadás. A DAJAMA Kiadó újabb könyve település- és tájrajzaival szomszédos tájakat népszerűsít magyarul is Tátra-nézőben, ezúttal határok nélkül TALLÓSI BÉLA Megjelent a Határ Nélküli Régiók sorozat újabb kötete A szlovák és a lengyel Tátra címmel. A sorozat első darabja, A szlovák-osztrák Morva mente 1996-ban látott napvilágot szlovák és német nyelven. Azzal a szándékkal született meg két éve a könyv, hogy település- és tájrajzával a szomszédos tájakat népszerűsítse. Az ötlet pedig, hogy üyen kiadványt adjanak az olvasók kezébe, Dániel Kollártól, a Szlovák Tudományos Akadémia Földrajztudományi Intézetének szociálgeográfusától származik, aki annak idején a szlovák-osztrák határ közelében állva úgy gondolta, érdekes feladat lehetne a Morva mentét szlovák és osztrák szemmel bemutatni. Úgy vélte ugyanis, hogy bár határ vonul végig a területen, olyan régió ez, amelynek sok közös vonása és történelmi kapcsolata van. Ezek felkutatása és közreadása pedig nemes célt szolgálhat. A folytatás, vagyis az újabb produktum, A szlovák és a lengyel Tátra a bizonyítéka annak, bogy a könyv szerzői elhatározásukkal nem csupán közhelyet akartak meglovagolni annak idején, hanem valóban tényleges utakat kívántak nyitni a határ menti régiók kialakításához. Ahogy a kiadványt bemutató sajtótájékoztatón elhangzott, megjelenését Lengyelország pozsonyi nagykövete is lelkesen támogatta. Egyrészt személyes indíttatásból voksolt kiadása mellett: Zakopanéba nősült, és jó ideig a hegyi mentőszolgálat tagja volt. Másrészt ezzel a gesztusával is a határok nélküli eurorégió kialakítását szorgalmazhatja. Ahogy mondta, a Tátra, ez a hatalmas természeti kincs az egész emberiségé, nem a lengyelek és a szlovákok birtoka. Ők csak a gondnokai. Örökül kapták, hogy őrizzék. A szlovák és a lengyel Tátra a DAJAMA Kiadó gondozásában szlovák, lengyel, magyar, angol és német nyelven jelent meg eddig. A tervek szerint azonban év végéig az orosz változat is elkészül. Daniel Kollár, Ján Lacika és Roman Malarz munkáját Vércse Miklós fordította magyarra, és Jakab István lektorálta. A könyv színes fotókkal és térképekkel illusztrálva mutatja be a tátrai régió általános, földrajzi és történeti vonatkozásait, vagyis településeit, természeti adottságait, a turistautakat, a kirándulóhelyeket, a műemlékeket, stb. A hegyóriás térségében élők mentalitását mind szlovák, mind lengyel részről - regék, mondák, kulturális hagyományok közlése, leírása érzékelteti. Az érdekesség kedvéért mondta el Dániel Kollár a könyvbemutatón, hogy természetesen a tátrai legendákat kutatva Jánošík nyomába is elindultak. Meglepő felfedezés volt számukra, amikor a Liptói Múzeumban a sors összehozta őket Szlovákia (talán egyetlen) Jánošík-kutató szakemberével. Magától értetődően, kutatásainak egyes új tételei is bekerültek a könyvbe. A kötet függelékében - ahogy az útleírások esetében szokás - hasznos információkat adnak közre a szerzők. Lengyelországi turista- és információs irodák címeit, telefonszámait, gyakorlati útmutatót A-tól Z-ig, amelyet szótárrész egészít ki. A Határ Nélküli Régiók sorozat előkészületben lévő kötetei között szerepel A szlovák-morva Kárpátok, ületve a Bécs-Pozsony-Budapest című kiadvány. Elhunyt Julién Green Párizs. Ismét gyászol a vüágirodalom. Eletének 97. évében elhunyt Julién Green amerikai író, akit a huszadik század legnagyobbjai között tartottak-tartanak számon. Az író szeptember elején lett volna kilencvennyolc éves. Az élete utolsó percéig dolgozó, franciául és angolul tökéletesen író Julién Green kéttucatnyi regény, novelláskötet, valamint számos sikeres színdarab, esszé, önéletrajzi ihletésű mű és fordítás szerzője. Fő motívumai is önéletrajziak, ötvözve az igazság folyamatos keresésével, a test és a lélek közötti folyamatos küzdelem elemzésével, de legalább ilyen jelentősek az amerikai Déllel foglalkozó alkotásai. Műveit tucatnyi nyelvre fordították le. Julién Green regényei, kötetei közül a legismertebbek a MontCinere, a Moira, a Leviathan, illetve a Dél, az Ellenség és az Árnyék. (MTI) MOZI POZSONY HVIEZDA: A halálos fegyver 4 (am.) 18.00, 20.30 OBZOR: A sakál (am.) 15.30,18.00, 20.30 MLADOSŤ:Lánynevelés Csehországban (cseh) 17.30, 20.00 CHARLIE CENTRUM: Titanic (am.) 17.15, Ajövő követe (am.) 17.30, Armageddon (am.) 17.00, 20.00, A szakács, a tolvaj, a feleség meg a szeretője (ang.-fr.) 20.15 KASSA TATRA: Titanic (am.) 16.00, 19.30 DRUŽBA: Hét év Tibetben (am.) 17.45, 20.00 CAPITOL: A világűr foglyai (am.) 15.45, 18.00, 20.30 ÚSMEV: A vasálarcos (am.) 18.00, 20.30 IMPULZ: Jack és Sarah (am.) 19.00 DEL-SZLOVAKIA DUNASZERDAHELY-LUX: Egyéjszakás kaland (am.) 20.00 GALÁNTA - KERTMOZI: Szép remények (am.) 20.30 NAGYMEGYER - SLOVAN: Blues Brothers 2000 (am.) 20.00 KOMÁROM - TATRA: Lesz ez még így se (am.) 18.00, 20.30 PATH - KERTMOZI: Életre - halálra (am.) 20.30 LÉVA - JUNIOR: Egértanya (am.) 18.00 KERTMOZI: Mortal Combat 2. 21.00 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A világűr foglyai (am.) 19.00 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Szép remények (am) 19.00 SZUBiEKTtV - KÖNYVJEGYZET Macsovszky, a verspreparátor DUSZA ISTVÁN Nem akarok hinni a szememnek. Ez a verseiben költészeti módszereit vizsgáló költő egy rejtőzködő romantikus, úgy is mondhatnám: önironizáló romantikus. Mi tagadás, jól titkolja ezt a szlovákul és magyarul egyaránt érdekesen író posztmodern költő. Macsovszky Péter Álbonctan című a Kalligram Kiadónál megjelent verskötetének egyharmadát kitevő Rigmusfaragás című hosszú szövegét úgy bontja több szempontból is alkotóelemeire, hogy közben konstruál néhány lehetséges verziót. De egyiket sem veszi komolyan, mert a költészetet sem tudja komolyan venni. Nem is lehet, hiszen a költészetből kiköltöztek a költők, s a költészet nem utánuk, hanem más irodalmi és nem irodalmi műfajokba költözött. Macsovszky úgy ír verset, hogy egyetlen szavát sem lehet komolyan venni, mert a költő maga magát sem veszi komolyan. A múlt században igazi romantikus lett volna, s így a huszadik század vége felé csak ironizálhat önmaga és a költészet általa kipreparált szavai fölött. Arról ír, amiről és amiért nem írhat verset. Mert írni csak a meg nem írható versről ír, de arról egész ciklusnyit. Mit ciklusnyit!? Egész kötetnyit preparál össze a szavakból, sorokból, versszakokból. Ezt látva az olvasó akár meg is döbbenhet, mennyire a versírás ellehetetlenülése foglalkoztatja, az amúgy és máskülönben mégiscsak verseket író költőt. Ettől meg attól oly romantikus az egész, hogy például a Grendel Lajosnak ajánlott versében a versszakok közötti szüneteket írja meg. Ettől aztán a legszabadabb verset teszi le az olvasó elé, olyan léptékben, melynél már csak a semmi mindent feloldó szabadsága nagyobb. Macsovszky aztán leírja „egy vers válságos pillanatait", hogy aztán a Töredékek egy fedélzeti naplóból című opuszában kiáltásról, szilárdabb szövegekről, jelekről, álomról, bizonyosságról, tengerszagú szellőkről és a honvágy viharlámpájáról újon. Mindarról, amiről a költészet viharba került és elsüllyedt hajójának töredékes, neoromantikusan posztmodern fedélzeti naplója szólhat. Helyzet nincs, csak helyzetjelentés van, a hajó meghatározhatatlan koordinátákon tűnt el. Elsüllyedt vagy szétszórták a viharok? Macsovszky Péter ezt kísérelte meg a költészet századvégi roncsaiból kipreparálni. (Kalligram, Pozsony, 1998)