Új Szó, 1998. augusztus (51. évfolyam, 177-201. szám)

1998-08-14 / 188. szám, péntek

10 SPORT ÚJ SZÓ 1998. AUGUSZTUS 14. Visszatértek a válogatottba Moszkva. Anatolij Bisovec, az. orosz labdarúgó-váloga­tott szövetségi kapitánya meghívta az Európa-bajno­ki selejtezőkre készülő ke­retbe a hosszabb ideje mel­lőzött Harint, Kirjakovot és Kancelskist. A kapus Harin és a csatár Kirjakov 1996­ban került ki a válogatott­ból, míg Kancelskis annak ellenére elfogadta a meghí­vást, hogy az év folyamán bejelentette, visszavonul a nemzeti csapatban való szerepléstől. Kirjakov a né­met Bundesliga I. osztályá­ból a tavalyi idényben ki­esett Karlsruhéból a Ham­burger SV csapatához ke­rült, Harin pedig a Chelsea csapatát erősíti. A kapus a portugál Benfica hálóőré­nek, Ovcsinnyikovnak a helyét foglalja el a váloga­tottban. (MTI) Átigazolások Angliában London. A legfígyelemre méltóbb átigazolások az an­gol labarúgó-bajnokság megkezdése előtt - Arsenal, jöttek: Grodin (St. Etienne, 1,5 millió márkáért), Vivas (Lugano, 4,5 millió), távoz­tak: Wright (West Ham, 2,25 millió), Platt (befejez­te pályafutását); Aston Vil­lajött: Ferrerasi (Cesena, szabadlistás), távoztak: Müosevics (Zaragoza, 10,5 millió), Nelson (Porot, 4,5 mülió). (SITA) Meghallgatták Zemant Torino. Raffaelle Guari­niello államügyész meg­hallgatta Zdenék Zemant, az AS Roma cseh vezető­edzőjét, aki súlyos dop­pingvádakat hozott fel az olasz labdarúgó-bajnok­ságban szereplő játékosok­kal kapcsolatban. Zeman másfél órát töltött el az ál­lamügyésznél, miután ked­den az Olasz Olimpiai Bi­zottság (CONI) is meghall­gatta őt. Zeman szerint több olasz futballista dop­pingszerekkel ért el telje­sítménynövekedést. A cseh szakember Gianluca Viallit és Alessandro del Pierót hozta fel példaként, akik ­szerinte - meglepően rövid idő alatt értek el izomtö­meg-növekedést. A Raffa­elle Guariniellóval folyta­tott beszélgetés után Ze man csatlakozott játékosai­hoz, akik a Dolomitokban készülődnek az új idényre. A meghallgatásról semmi­lyen részlet nem látott nap­világot. (MTI) Novemberig marad az elnök Varsó. Marian Dziurowicz, a Lengyel Labdarúgó Szö­vetség (PZPN) elnöke beje­lentette, hogy novemberig maradni kíván tisztségé­ben, de megígérte, hogy nem jelölteti magát a szö­vetség akkor esedékes el­nökválasztásán. Dziurowi­czot az élvonalbeli klubok a hétvégi bajnoki forduló bojkottálásával próbálták rávenni arra, hogy lemond­jon a megbizatásáról. - Hű maradok a feladatomhoz, tehát továbbra is intézem a lengyel labdarúgás ügyeit - mondta Dziurowicz. A PZPN novemberre öszehívott egy rendkívüli tanácskozást, amelyen sor kerül az új elnök megvá­lasztására. (MTI) Tizennyolc labdarúgó készül a szlovének ellen Bicskei szűkebb kerete MTI-H(R Budapest. Bicskei Bertalan szö­vetségi kapitány csütörtökön ki­jelölte a jövő szerdán Szlovénia ellen barátságos mérkőzésen Zalaegerszegen pályára lépő magyar labdarúgó A-válogatott 18 fős keretét. Amint azt a szak­ember az MTI-nek elmondta, a csapat vasárnap Budapesten a Hotel Stadionban találkozik, ahonnan a hévízi Rogner Szálló­ba utazik. A keret hétfőn dél­előtt és délután Zalaegerszegen, majd másnap délután Keszthe­lyen készül a szerdán, 19.30-kor kezdődő összecsapásra. A válogatott keret - kapusok: Ki­rály Gábor (Hertha BSC), Udva­rácz Milán (Ferencváros); hát­védek: Sebők Vilmos, Fehér Csa­ba (Újpest), Dubecz János (Kis­pest), Hrutka János (Kaiserslau­tern), Mátyus János (Ferencvá­ros), Szekeres Tamás (MTK); középpályások: Dárdai Pál (Hertha BSC), Lisztes Krisztián (VFB Stuttgart), Halmai Gábor, Illés Béla (MTK), Szilveszter Fe­renc (Vasas); csatárok: Sebők József (Zalaegerszeg), Horváth Ferenc (KRC Genk), Hamar Ist­ván (Betar Jerusalem), Kovács Zoltán (Újpest), Egressy Gábor (Diósgyőr). Haláleset dopping-túladagolás miatt Csehországban Veszélyes szteroidok Urblík József (balról) - még a bártfai együttes szerelésében... (Eugen Vojtíšek felvétele) Urblík József, a Tauris újdonsült csapatkapitánya továbbra is optimista: Csak egyszer nyeljünk! Rimaszombat. Gyengén rajtolt a labdarúgó Szu­perligában a tavalyi felvo­nás meglepetéscsapata, a Tauris. Eddigi mindkét mérkőzését hazai pályán játszotta, méghozzá a két újonc ellen, s csak két vér­szegény döntetlenre futot­ta erejéből. Az újdonsült csapatkapitánnyal, Urblík Józseffel beszélgettünk... ZSIGÁRDI LASZLÓ A sorsolás után igencsak biza­kodtatok, aztán csak egy-egy pontot csíptetek el. Nem be­csültétek le az újoncokat? - Nem! Sőt, az edzők elég sokszor figyelmeztettek, hogy a bajnok­ság elején még mindegyik csapat igen veszélyes, különösképpen az újoncok. Mind a Dubnica, mind pedig a Nitra lelkesen futballo­zott, s kezdettől fogva veszélyes kontrákat vezetett. Akkor mégis, mi történt vele­tek? - Szerintem az Intertotó Kupa­szereplés kettészakította a nyári alapozást, sokszor rögtönözniük kellett az edzőknek, a sok utazás is rányomta bélyegét a teljesít­ményünkre. A nemzetközi ku­pában megálltuk a helyünket, hiszen legyőztük a világhírű Sampdoriát, és csak egy gólon múlott a továbbjutás, azaz a bombameglepetés... Viszont az előkészületi mecs­cseken néhányszor már aka­dozott a gépezet, voltak intő jelek. Például a II. ligás DAC elleni két döntetelen... - Az alapozás folyamán elért eredményeket nem kell túlságo­san komolyan venni. Többnyire a tartalékjátékosok léptek pá­lyára a találkozók végén, ekkor szépített, illetve egyenlített az ellenfél. Csalódott vagy, hogy mindjárt a bajnokság elején elherdálta­tok négy pontot? - Az igazat megvallva, álmom­ban sem mertem arra gondolni: nyeretlenek leszünk a második fordulót követően! A Nitra elleni összecsapás után azonnal az öltözőbe ro­hant a főszponzor, Ladislav Sedmák. Mit mondott? A szurkolók gólokat várnak tőled. Eddig jóformán még helyzetbe sem kerültél. Ennyi­re jól lefogtak a hátvédek? - Egyszerűen nem tudjuk megtar­tani a labdát a középpályán, és ezért nekem is gyakran hátra kell húzódnom. Ez az oka annak, hogy csak hébe-hóba bukkanok fel a kapu előtt. Remélem, Po­zsonyban, a ligeti stadionban si­kerül majd a hálóba találnom. Csak egyszer nyeljünk. Ez min­dennéljobb dopping lenne, azon­nal fordulna a kocka. Az első siker után, minden bizonnyal, lehig­gad a társaság - köztük én is s felszabadultan futballozhatunk. Azzal viszont tisztában vagy: a Petržalka jó passzaban van, és ezért felettébb nehéz dolgo­tok lesz vasárnap délben a fő­városban... - Egy éwel ezelőtt Eperjesen, majd pedig Rózsahegyen sem mi voltunk az esélyesek, s mégis 3-3 ponttal távoztunk. Most is hasonló bravúrra készülünk. ČTK-HfR Prága. Milan Baloun, az eszmé­letét július végén elveszített, majd egy pilzeni kórházban el­hunyt cseh testépítő valószínűleg anabolikus szteroidok túladago­lása miatt halt meg - jelentette csütörtökön a ČTK hírügynökség a Mladá Fronta Dnes című napi­lap írására hivatkozva. Az újság szerint a sportoló bon­colásakor szokatlanul összeszű­kült szívartériára leltek, ami a szteroidfogyasztás jele. Baloun bátyja azt is elárulta az orvosok­nak, hogy fivére - kevéssel öntu­datlan állapotának beállta előtt - számos tablettát nyelt le. Nem sokkal később Václav Šipei­erl cseh bodybuüding-bajnokot is beszállították a pilzeni kórházba, mivel hirtelen vérnyomás-inga­dozásának következményeként szintén eszméletét veszítette. Mi­után magához tért, azt mondta, hogy előzőleg - kétheti kihagyás után - olyan nagy súlyokkal kez­dett edzeni, melyekkel a nagy hőségben nem bírt el. A két eset arra késztette a cseh­országi doppingellenes bizottsá­got (CAV), hogy nyilatkozatban jelentse ki: a szervezet szilárdan kézben tartja a doppingkérdést. - A viszonylag kevés probléma annak lehet a következménye, hogy az élsportolók által hasz­nált szerek hihetetlenül drágák, még a legtehetősebb szponzo­rok számára is. Mindenesetre támogatjuk a nemzetközi sport­szervezetek összes doppingelle­nes kezdeményezését - fogal­mazott Jaroslav Nekola, a CAV ügyvezető elnöke. Joseph-Antonie Bell lett Afrika legjobb kapusa N'Konót megelőzték MTI-HÍR Wiesbaden. A kameruni Joseph­Antonie Bellt választották az év­század legjobb afrikai kapusának a labdarúgás történetével, sta­tisztikájával foglalkozó nemzet­közi szervezet, az IFFHS szavazá­sán. Az afrikai országok egy-egy zsű­ritaggal képviseltették magukat a voksoláson, ahol az első he­lyért óriási csata zajlott a szintén kameruni Thomas N'Kono és a későbbi győztes Bell között. Az évszázad legjobb kapusának választott 44 éves Bell Egyiptom és Elefántcsontpart bajnokságá­ban játszott, mielőtt Európába, közelebbről Franciaországba igazolt volna. 1984-ben a kame­runi válogatottal Afrikai Nemze­tek Kupája-győztes kapus há­rom világbajnokságon is szere­pelt (1982,1990,1994). A legjobb tízben található az 1984-ben Bajnokcsapatok Euró­pa Kupáját nyert angol FC Liver­pool kapusa, a zimbabwei Bruce Grobbelaar, továbbá az idei franciaországi világbajnokságon szerepelt nigériai Peter Rufai. A NIKÉ 33. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA Pozsony. A NIKÉ fogadóirodái­ban a következő mérkőzésekre tippelhetünk. SZOMBAT, AUGUSZTUS 15. Angol Labdarúgó Premier Lea­gue: 289. Everton-Aston Villa 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3; 290. Black­burn-Derby 1,8-2,8-3,4-1,15­1,55; 291. Newcastle-Charlton 1,75-2,8-3,5-1,1-1,6; 292. Co­ventry-Chelsea 2,4-2,8-2,4-1,3­1,3; 293. Middlesbrough-Leeds United 2,3-2,8-2,5-1,3-1,35; 294. Manchester United-Leicester 1,4­3,2-5,3-1,05-2,1; 295 Sheffield Wednesday-West Ham United 2,1-2,8-2,7-1,25-,1,4; 296. Wim­bledon-Tottenham Hotspour 2,3 -2,8-2,5-1,3-1,35. Angol II. lab­darúgóliga: 297. Bolton-Grimsby 1,6-3,0-3,8-1,1-1,7; 298. Crewe­Barnsley 2,4-28,-2,4-1,3-1,3; 299. Huddersfield-Port Vale 1,7­2.8-3,6-1,1-1,6; 300. Ipswich Town-Bury 1,6-3,0-3,8-1,1-1,7; 301. Oxford-Wolverhampton Wanderers 2,3-2,8-2,5-1,3-1,35; 302. Queen's Park Rangers-Bris­tol City 1,9-2,8-3,2-1,2-1,5; 303. Stockport-Norwich City 2,0-2,8­2.9-1,2-1,45; 304. Swindon­Sunderland 2,5-2,8-2,3-1,35­1,3; 305. Tranmere-Portsmouth 2,0-2,8-2,9-1,2-1,45; 306. Wat­ford-Bradford 2,1-2,8-2,7-1,25­1,4; 307. West Bromwich Albi­on-Sheffield United 2,3-2,8-2,5­1,3-1,35. Skót labdarúgóliga: 308. Dun­fermline-FC Dundee 2,1-2,8­2.7-1,25-1,4; 309. Glasgow Ran­gers-Motherwell 1,3-3,5-6,5­0,2,4; 310. St. Johnstone-Kil­marnock 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55. VASÁRNAP, AUGUSZTUS 16. Német Bundesliga II.: 381. FC Köln-Ulm 1,4-3,2-5,3-1,05-2,1; 382. Stuttgarter Kickers-Düssel­dorf 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 383. Wattenscheid-Cottbus 1,9-2,8­3,2-1,2-1,5; 384. Gr. Fürth-Ober­hausen 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 385. Uerdingen-Gütersloh 1,7­2.8-3,6-1,1-1,6; 386. Unterha­ching-Hannover 1,8-2,8-3,4­1,15-1,55; 387. Bielefeld-Mainz 1,6-3,0-3,8-1,1-1,7. Svájci labdarúgó-bajnokság: 388. Aarau-Lausanne Sports 2,0-2,8­2.9-1,2-1,45; 389. FC Zürich­Grasshoppers 3,4-2,8-1,8-1,55­1,15. Angol Labdarúgó Premier League: 390. Southampton-Li­verpool 2,5-2,8-2,3-1,35-1,30. Skót labdarúgóliga: 392. Aberde­en-Celtic Glasgow 2,9-2,8-2,0­1,45-1,2; 393. Dundee United­Herts 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3. . Dán futballbajnokság: 536. Brönd­by-Lyngby 1,3-3,5-6,5-0-2,4. Forma-l-es Magyar Nagydíj (nyerési szorzószám a győztesre, a dobogós helyezettre, valamint az első hat helyen célba érőre): 557. Hákkinen 1,8-1,3-1,15; 558. M. Schumacher 2,5-1,6-1,2; 559. Coulthard 3,5-1,8-1,2; 560. Irvi­ne 8,0-2,5-1,4; 561. Villeneuve 12,0-3,5-1,5; 562. Fisichella 14,0 -5,0-2,2; 563. Wurz 16,0-6,0-2,5; 564. Frentzen 20,0-7,0-2,6; 565. többiek 12,0-3,5-1,25. KOMBINÁLT TIPPEK •MHIHi 401. Petrimex Prievidza-Spar­tak Trnava; 402. Southampton­Liverpool; 403. Coventry-Chel­sea; 404. Wimbledon-Totten­ham; 405. Everton-Aston Villa; 406. Dundee Utd.-Herts; 407. 1860 München-Kaiserslautern; 408. Le Havre-Bordeaux; 409. Austria Wien-Casino Salzburg; 410. Basel-Xamax Neuchatel; 411. Tatran Prešov-Inter Bratis­lava; 412. Gázszer-Agárd-Fe­rencváros. A nyerési szorzószámot a tipp­iroda bármikor megváltoztat­hatja! Az amerikai Marion Jones 731 centiméterrel nyerte a női távolug­rást a zürichi Aranyliga atlétikai versenyen (ČTK)

Next

/
Thumbnails
Contents