Új Szó, 1998. augusztus (51. évfolyam, 177-201. szám)

1998-08-01 / 177. szám, szombat

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. AUGUSZTUS 1 KOMMENTÁR Folyik a kiéheztetés DUSZA ISTVÁN Nem nagyon értettem, mitől lehetett sikeresnek tekinteni a Mečiar-kormány parlamenti számadásában a Slavkovská ve­zette oktatási ágazatot, amikor az óvodáktól az egyetemekig valamennyi intézmény válságban van. Ennek legfőbb oka a pénzhiány. Az iskolákban egyre csökken a mindennapi mű­ködtetésre fordítható pénzek összege. Ennek következtében fokozatosan romlik az épületek műszaki állapota, és számos esetben a restitúciók nyomán bérletet is fizetnek a tulajdono­soknak az állami iskolák. A költségek 85 százalékát a fűtésre és a világításra fordítják. Bár idén az oktatási minisztérium csak a felsőoktatási intézményeket támogatja közvetlenül a költségvetési pénzekből, mégsincs elég pénz a zavarmentes működtetésükhöz. Ennek elsődlegesen az új egyetemek nyak­ló nélküli alapítgatása áll a hátterében. így aztán nem meglepő az sem, hogy a kormánytagok háztáji egyetemének, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemnek is mintegy 300 millió koronára volna szüksége, de csak a harma­dára számíthat. Világosan látszik, hogy az oktatási tárca vagy elszámította magát, vagy - tekintet nélkül a várható következ­ményekre - vakon teljesítette a miniszterelnök egyik gyakran hangoztatott populista szólamát: mind több felsőfokú végzett­ségű állampolgárt szeretne látni. Ezzel biztosan elérték azt, hogy intellektuálisan és költségvetésileg is megalapozatlan egyetemek nyíltak. Elsősorban azokban a régiókban, ahol a leg­nagyobb a leköszönő kormánykoalíció választói támogatottsá­ga. A szlovákiai magyarok szorongattatott iskoláit a többi szlo­vákiai alap- és középiskolával együtt másfajta - elsősorban költségvetési - veszélyek is fenyegetik. A szükséges karbantar­tást vagy támogatókkal végeztetik el, vagy egyátalán el sem végzik. Évközben sok iskolában a szülőktől várják a támogatást a tisztítószerek megvásárlásához. Egyes adatok szerint kerüle­tenként is jelentős különbségek mutatkoznak. Ki-ki gondoljon amit akar, de míg a Zsolnai kerületben az egy tanulóra jutó üzemeltetési költség évente 15 ezer korona, addig a Nagyszom­bati kerületben ez csupán 7 ezer korona. Ki ne tudná, hogy az utóbbihoz tartozik a Dunaszerdahelyi és a Galántai járás. Szükséges gyógyszer PÉTERFI SZONYA Nemcsak az orvosság keserű, hanem jó ideje a patikusok élete is. Éspedig azért, mert önhibájukon kívül nem tudják gyakorolni hivatásukat. Pon­tosabban: nem dolgozhatnak úgy, ahogy szeretnének. Az ok egyszerű és közismert: tiincs pénzük a szükséges (és kötelező) gyógyszerek meg­vásárlására. De nem azért, mert elherdálták, felélték vagy luxuskiadásokra fordí­tották volna keresetüket! Csakis azért váltak fizetéskép­telenné, azért kerültek kilá­tástalan helyzetbe, mert a ve­lük szerződésben álló fél - az egészségbiztosító - több havi késéssel téríti meg számlái­kat. Ezért aztán ők - az ugyancsak érvényes szerződések ellenére - a gyógyszerforgalmazóknak tartoznak a ki- és eladott gyógyszerek árával. Az érde­kelt felek hiába akarnak kilép­ni a bűvös körbetartozási kör­ből, hiába keresik a kiutat, hi­ába tartanak a gyógyszerészek rendkívüli közgyűléseket, az állam közbeavatkozása - pon­tosabban: pénzinjekciója ­nélkül nem mennek semmire. És - bárcsak rossz próféta vol­nék - tiltakozásul hiába zárják be a patikákat egy vagy akár több órára is, az orvosságra szoruló betegen csattan az os­tor. Hiszen mit is ér(het)nek el a kétségbeesett gyógyszeré­szek? Azt, hogy az egészség­biztosítók kifizetik a nekik járó majd 3 milliárdos adósságot? Netán azt, hogy a kormány belátja a helyzet súlyosságát, és ezentúl az általa biztosítot­takért az eddigi 270 korona helyett 560 koronát fizet az egészségbiztosítóknak ? Rá­adásul hol a biztosíték arra, hogy a valamivel több mint ezer gyógyszerész eleget tesz a közgyűlés határozatának, és valóban bezáija patikáját?! Hiszen mindig voltak és lesz­nek olyanok, akik jóban akar­nak maradni a hatalommal, a kerületi és járási hivatalno­kokkal! S ne feledjük: számos gyógyszertárnak nem tulajdo­nosa, csupán alkalmazottja a gyógyszerész. Elítélhető, ha állásvesztéstől tartva nem mer ellentmondani rendszerint a hatalom embereihez tartozó tulajdonosnak? Szerdán a zárva tartó gyógy­szertárak láttán, ha lehet, mégse a patikusokat szidjuk. Örüljünk annak, hogy még mindig - bár egyre nehezeb­ben - megkapjuk szükséges gyógyszerünket. Ha ez így folytatódik, már nem sokáig. 11 SIB Főszerkesztő: Lovász Attila (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Grendel Ágota (5238344) Kiadásvezetők: Madi Géza (5238342), Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (5238338) Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVF.DLER Kft. ­Šamorin. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratis­lava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ - Ugye, szomszéd, idelent kellemesen is tudunk bánni a magyar kártyával... (Szalay Zoltán rajza) TALLÓZÓ SME Noha az utóbbi hónapokban nem került napvilágra semmifé­le új információ Blažena Martinková és Vladimír Mečiar bizalmas kapcsolatáról, a „min­denes tanácsadó" továbbra is rendszeresen látogatja a nős kormányfőt. „Azt a feltevést - írja a lap kom­mentátora -, hogy Blažena asz­szony nemcsak a kormányfő magánéletében tölt be jelentős szerepet, hanem politikai dön­téshozatalaiban is, bizonyítja, hogy közreműködött a brüsszeli szlovák EU-képviseleti hivatal megnyitásában. Privilegizált helyzetét az is jelzi, hogy diplo­mata útlevele van. Ez persze nem szúrna szemet akkor, ha a hölgy a kormányhivatal vagy a külügyminisztérium alkalma­zottja volna. De nem az. Az or­szág polgára akár el is fogadhat­ja a nős kormányfő házasságon kívüli kapcsolatát, ám meg kel­lene ütköznie azon, hogy Martinková asszony anélkül avatkozik be az ország külpoliti­kájába, hogy erre legitim megbí­zatása volna." Romano nem Silvio, avagy két hónappal a parlamenti választások előtt Prodi-látogatás Szlovákiában Összejött, mint a fehér holló Szlovákiába nem özönle­nek a nyugati vezető poli­tikusok, jól megvannak a szlovák csoda és a szlovák király szemrevételezése nélkül. HOLOP ZSOLT Roppant kényelmetlenből ne­vetségesbe csapott át, hogy Mečiar éveken át egy bulldog ki­tartásával igyekezett kezet rázni Kohl kancellárral, eredményte­lenül, főleg ha figyelembe vesz­szük, hogy Orbán Viktor még csak kijelölt miniszterelnök volt, amikor már Bonnban társalgott vele. A Prodi-látogatás most összejött Mečiarnak. Összejött, mint a fehér holló. Romano Prodi olasz miniszterelnököt a világsajtó Bili Clinton és Tony Blair mellé sorolja. Az új szociálliberális politika képvise­lőjének tartja, aki az úgyneve­zett problémás országokat igyekszik bekapcsolni a nemzet­közi vérkeringésbe, útjai leg­többször az adott ország de­mokratizálódását hivatottak elősegíteni. Pozsonyt megelőző­en Teheránban és Ankarában járt. Két hónappal a választások előtt nem igazán van miről tár­gyalnia külföldi vezető politi­kusnak egy országban, Prodi sem gratulálni jött Mečiarnak. Prodi elődje, Silvio Berlusconi volt az utolsó európai vezető, aki tehetséges politikusnak ne­vezte Vladimír Mečiart, ezt az­tán vissza is kapta tőle. A „Privát Slovakia" fedőnevet viselő, 1994-es DSZM-hadjáratot Ber­lusconi kampányszakértői ter­vezték, az olaszhonban bevált recept Szlovákiában is műkö­dött. Berlusconira mostanában rájár a rúd, csalásért és meg­vesztegetésért egyszer feltétele­sen, egyszer még nem jogerő­sen, de elítélte a bíróság. Még két per vár rá a közeljövőben, s a megfigyelők biztosra veszik, hogy a hatalmas pénzbünteté­sek mellett legalább néhány hó­nap börtön is. Romano nem Silvio. Nem a kampánnyal, ha­nem a választásokkal kapcsolat­ban adott „tanácsokat" Mečiar­nak, különös tekintettel tiszta­ságukra. Hogy Mečiar mit hord össze egy-egy külföldivel és ma­gas rangúval folytatott fejmosá­sa után, alig kell figyelembe vennünk. A legritkább esetben hagyja magát zavartatni a té­nyektől, s nyüatkozatait a kül­földiek és magas rangúak nem győzik cáfolni Amerikától Oroszországig, míg bele nem fá­radnak. Most mindenesetre a szlovák miniszterelnök kijelen­tette, szeretné ha Olaszország megfigyelőket küldene a válasz­tásokra. Nyilván Prodi jelezte neki, ő is ezt szeretné, s azt is, ha Szlovákia csatlakozhatna az EU­hoz. Mečiar ezt már nem szeret­né, mert vele ez nem megy. Bő egy hónap múlva Thomas Klestil osztrák államfő felkeresi Len­gyelországot, Magyarországot, Csehországot és Szlovéniát. Ausztria az EU soros elnökeként a viziteket fontosnak tartja, és .jelzésnek" szánja: támogatja az EU-ba igyekvő államok felké­szülését. A Bécstől hatvan kilo­méterre fekvő Pozsony nem sze­repel Európa térképén. Romano most mégis idetalált. Azt súgta meg Vladimírnak, Silvio hama­rosan hűvösre kerül. A Napkelte 2500. adásában a poén az lett volna, hogy az újdonsült minisztert nem hagyják beszélni Tűrte Torgyán, tűrte - majd kifakadt JUHÁSZ KATALIN Csütörtökön láthatták az MTV 1 nézői a Napkelte 2500. adá­sát. A csevegősen politizáló, de amellett eléggé fontos és nézett műsorban kilenc év alatt több­ször megfordult a teljes magyar politikusgárda - Torgyán Jó­zsef is. A volt kisgazdavezér tegnapelőtt először szerepelt miniszteri minőségben a Nap­keltében, és azt mondták neki, hogy négy humorista fogja fag­gatni a Kereszttűz című „rovat" paródiájában. Már a paródia szó hallatán leeshetett volna a tantusz Torgyán doktornak, mármint hogy nem komoly po­litizálásról lesz itt szó. A ma­gyar humor négy ásza, Koltay, Kern, Bajor és Gálvölgyi a kö­vetkezőt találta ki: egymás után rukkolnak ki kérdéseikkel, de a többiek mindig lehurrog­ják a kérdezőt, mondván: ez a kérdés nem fontos, bezzeg az enyém... A poén az lett volna, hogy az újdonsült minisztert nem is hagyják szóhoz jutni. El­kezdődött a dolog. Tűrte Torgyán, tűrte, ameddig tűr­hette, de egy perc elmúltával elvesztette maradék humorér­zékét is, és mégiscsak megszó­lalt, bár azok négyen ugyan­csak igyekeztek belefojtani a megkezdett mondatot. Tor­gyán mondókájának az volt a lényege, hogy egyáltalán nem találja humorosnak az ötletet, és ha ezt tudja, inkább otthon a fotelból nézi meg a művész urak szellemeskedését, mint­sem korán reggel a stúdióban. Ezzel sikerült neki megzavar­nia a műsor amúgy feszélytelen hangulatát, és ismét bemutat­nia önnön torgyánságát, a mi­niszterét, aki nem ismer tréfát. Itt lett volna az alkalom, hogy a négy művész által népszerűsé­get vívjon ki azok körében is, akik eddig nem díjazták tevé­kenységét. Mivel eddig is gyak­ran volt céltáblája a humoris­táknak, megszokhatta volna már a dolgot, és saját hasznára fordíthatta volna ezt a szerep­lést. Sajnos, nem így történt. VISSZHANG Ad. Bajaink forrása. Új Szó, 1998. július 31 Rátapintott a lényegre Lapunk tegnapi számában kö­zöltük azt az írást, amelyben Juhász Dósa János az Eljátszott lehetőségek című, július 23-án megjelent cikkemre reagált. Szeretnék egy-két megjegyzést fűzni kedves olvasónk levelé­hez. Nem állt szándékomban „elsiratni" sem a magyar-zsur­nalisztika, sem a magyar-angol szakra, sem más közkedvelt szakokra be nem jutott diáko­kat. Egyszerűen csak arra keres­tem a választ, miképp lehetne kiküszöbölni, hogy egyes szak­párosításokra a jobbak sem ke­rülnek be, viszont más párosítá­sok esetében üresen maradnak a helyek. Megszívlelendő ked­ves olvasónk tanácsa a jelentkezőknek a divatszakok­ról más szakpárosításokra való „átirányítását" ületően. Persze csak akkor, ha a felvételiző va­lóban érdeklődik irántuk is, és ha megfelelően felkészült. Nem tartom helyesnek, hogy valaki csupán azért jelentkezik „pótszakra", hogy bejusson az egyetemre. Az „átirányítással" kapcsolatban azonban a tan­széknek kellene nyilatkoznia, hogy egyáltalán kivitelezhető-e az ötlet. Nem biztos, hogy okos dolog volna, ha alacsonyabb ponthatárt húznának egyes szakpárosítások esetében. Más tanszékek nem csupán a közép­iskolai tananyagot követelik a felvételiken, viszont a magyar tanszék tesztlapjait - a tanszék­vezető állítása szerint - kizáró­lag a középiskolai tankönyvek­ből állítják össze, szinte szó sze­rint idézve belőlük! Ha a felvé­telizők a középiskolai tananya­got sem tudják, milyen színvo­nalat lehet majd velük elérni az egyetemen - még ha öt évig jár­nak is oda? Annyira összetett a probléma, hogy nagyobb odafi­gyelést igényelne, s megoldásá­nak kulcsát közösen kellene megtalálniuk azoknak, akiket érint. Távol állt tőlem a szán­dék, hogy valakinek is „felhány­torgassak" valamit. Azért is zár­tam írásomat kérdő mondatok­kal, hogy valamennyi érintett­a tanszék, a gimnáziumok, a di­ákok - közösen keresse a „bajok forrását". Kedves olvasónk való­színűleg rátapintott a lényegre, amikor azt írta, hogy a diákok a felvételiken eredményesebben szerepelnének, ha pedagógusa­inkat érdekelné saját szakmá­juk. Hozzáteszem: minden tisz­teletem azoké a pedagógusoké, akik szakmájukat hivatásuknak tekintik. Kósik Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents