Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)

1998-07-07 / 155. szám, kedd

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 7. KOMMENTÁR Elprédált ország PÁKOZDI GERTRÚD Bármennyire is tagadják az illetékesek, a Nemzeti Vagyonalap likviditási gondokkal küzd. Magyarán: baj van a fizetőképessé­gével. Arról a „cégről" derül ki ez mind gyakrabban, amelyre az állam vagyonának értékesítését és kezelését bízták. Annak ellenére okoz számára gondot a fél éwel ezelőtt kölcsönzött 124 millió német márka napokban esedékes visszafizetése, hogy az utóbbi években az államiból magánkézbejuttatta az ország több mint kilencszáz vállalatát. A „kiárusítás" végered­ménye: szinte üres vagyonalapi kassza. Ahelyett, hogy a válla­latok privatizálásából szerzett pénzekből finanszírozná példá­ul a nagystílű autópálya-építési programokat, kölcsönt kell fel­vennie arra, hogy visszafizethesse azt a hitelt, amit abból a cél­ból kölcsönzött, hogy a hetven éven felülieknek kifizethesse a vagyonalapi kötvényük fejében beígért 10 ezer valahány koro­nás tételeket. Becsületére legyen mondva, kifizette, és az érin­tett nyugdíjasokat aligha érdekli, milyen pénzügyi manőverek árán tett eleget a kormány ebbéli ígéretének. A nyugdíjast ugyan nem érdekli a végső soron az ő zsebét is érintő körbekölcsönzés, annál inkább érdekli viszont azokat a közgazdászokat, akik aggódva figyelik az ország eladósodásá­nak rohamos növekedését. A nemzeti vagyonalap legutóbbi pénzügyi húzásáról a múlt héten adtak hírt a médiumok. A hír szerint több mint egymilliárd koronát kölcsönzött a Szlo­vák Biztosítótól, amely pedig - úgy hírlik - szintén nem áll va­lami fényesen. A hitelbanki, restitúciós és befektetési alapi, il­letve szlovák hajózási és kikötői részvények fejében kölcsön­zött pénz visszafizetése aligha érdekli a vagyonalap jelenlegi vezetőit, hiszen több mint valószínű, hogy fél év múlva már nem ülnek abban a székben, amelyben milliárdokról döntöt­tek. Nem történik bajuk akkor sem, ha egy esetleges kor­mányváltás után netán felülvizsgálnák az eddigi privatizációs gyakorlatot. Nem, mert látszólag mindent törvényesen tettek. Még az áron aluli értékesítés is törvényesen ment végbe, s az már más kérdés, hogy az új tulajdonosok az olcsón szerzett vagyonon busás haszonnal adnak túl. Ez a bevétel azonban már nem a vagyonalapot illeti, így ma közgazdász legyen a talpán, aki meg tudná mondani, miből fizet ki például mint­egy 30 milliárd koronát a vagyonalapi kötvényekért az ezred­forduló utáni első évben. Hiszen már eladni valója is alig van. Tartozása viszont annál inkább. JEGYZET Szülinapi ajándék MADI GÉZA Holnapután mutálják be a parlamentben a Szlovákiai el­nökválasztás című sikertelen szappanopera első sorozatá­nak ötödik részét. A Gašpa­rovič-féle forgatókönyv sze­rint egy csapásra két epizódot is láthat a már régóta statisz­tának tekintett lakosság. Bizo­nyos értelemben a polgárnak megfelel ez a szerep, például azért, mert statisztaként leg­alább tiszta marad a lassan nemzeti üggyé terebélyesedő államfő-(nem)választási ko­médiában. Egyáltalán nem ve­hető komolyan, hogy a múlt hétfő óta nem létező kor­mánykoalíció Ottó Tomeček személyében „komoly" köztár­saságielnök-jelöltre bukkant Besztercebányán, a DSZM­elnök által sűrűn látogatott Bél Mátyás Egyetemen. Már megint valaki Közép-Szlováki­ából váltja meg az országot? Közismert, hogy amikor az ifj. Kováé-ügyben rossz he­lyen kezdtek tapogatózni a „pozsonyi" vizsgálótisztek, ak­kor is „közép-szlovákiaiak" tették helyre a nyomozást. Az­tán szép sorjában eredmény­telenséget mutattak fel, majd az ügyet félretették. Valószí­nűleg erre a sorsra jut az ál­lamfőválasztás is. Mert amint azt Vladimír Mečiar múlt szer­dai televíziós monológjában megjegyezte: „ha most nem választják meg a köztársasági elnököt, akkor már egyetlen további forduló sem lesz". Az egyik kisebb (volt) koalíciós partner persze nem így gon­dolja, és már jelezte: ha To­mečekre nemet mond a tör­vényhozás, előhúzza a kabát­ujjból a saját emberét. A Szlo­vák Nemzeti Pártról van szó. Arról a nacionalista erőről, amely sértve érzi magát az ok­tatási törvény módosításának elvetése miatt. Truccból, azért, hogy bosszút áljon a De­mokratikus Szlovákiáért Moz­galmon, amiért parlamenti képviselői Mečiar „döntésé­hez" tartva magukat nem sza­vazták meg a javaslatot, újabb forduló(ka)t helyezett kilátás­ba. Jó előre leírva ezzel a hiva­talos elnökjelöltet. Tomeček holnap tölti be 64. életévét. Születésnapi ajándékként va­lószínűleg nem kapja meg a Grassalkovich-palotát. Főszerkesztő: Lovász Attila (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Grendel Ágota (5238344) Kiadásvezetők: Madi Géza (5238342), Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (5238338) Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. ­Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz Úače, Košická 1,813 81 Bratis­lava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ - Drágám, légy velem elnézőbb, még a politikusok sem viselkednek mindig józanul! (Szalay Zoltán karikatúrája) TALLÓZÓ PRÁCA A napokban a Nemzeti Vagyon­alap újabb hiteltért folyamo­dott, ezúttal fél év múlva vissza­törlesztendő egymilliárd koro­nát vett fel. A Szlovák Biztosító nyújtotta a hitelt. A Nemzeti Va­gyonalap a hitelért cserébe töb­bek közt az Általános Hitelbank (VUB) részvényeinek egy részét (15,93 százalék) helyezte letét­be. Ivan Mikloš, a vagyonalap felügyelőtanácsi tagja szerint a vagyonalapnak határidős leté­tekben ugyan van 2-3 milliárd lekötött koronája, azonban készpénzhiányban szenved. Márpedig kell a készpénz, mert most kell törleszteni a január­ban felvett hitelt, továbbá július 9-én a Szlovák Biztosító köz­gyűlésén várhatóan tőkeeme­lésről döntenek majd. A Nemze­ti Vagyonalapnak 50,5 százalé­kos részesedése van a biztosító­ban, és készpénz hiányában nem tudna részt venni a pénzin­tézet tőkeemelésében. Amikor a miniszterjelölt nem emlegeti a határon túli magyarokat Tényleg külügy lettünk? A legvégén kezdeném. Ott, ahol a napokban felálló budapesti Fidesz-MPP­MDF-FKGP-kormány prog­ramtervezete szinte befe­jezi: a nemzetpolitikánál. DUSZA ISTVÁN Ennek a kormánynak (a Magyar Nemzet június 30-i számából idézem) „határontúlimagyar­politikája" lesz. Nyelvtani szem­pontból máris baj van a témával, hiszen ilyen szó nincs is, akkor meg miért lenne Uyen fogalom. Jómagam a „határon túli ma­gyar" fogalmat sem szeretem. Mert milyen határon túli(ak) is lenné (n)k? Én és mi, kívül vagy belül esünk-e ezen a határon, hi­szen csupán nézőpont kérdése, ki van túl azon. És különben is: min lennénk túl? Ja, a határon. De nekünk az anyországbeliek is túl vannak ugyanazon a hatá­ron. Nem lett volna jobb, ha hagyják, hogy végre megszokjuk a szép elvet határon belül és túl, mely szerint: a magyar nemzet határai nem érnek véget az or­szághatáron, de nem is ott kez­dődnek. A többi nagyjából rendben vol­na, hiszen a velünk kapcsolatos dolgokról így írnak: „oly módon kell rendezni", „alapvető fon­tosságot tulajdonít", „támogat­ja", „növelni fogja", „különös fi­gyelmet szentel", „fontosnak tartja", „törekedni fog" stb. Már azt is hiszem, hogy eljön majd a Kánaán a nemzetpolitikában. Bi­zonyosan: kinek-kinek érdemei szerint. És ahogyan azt majd a külügyminisztérium elintézi. Persze tudom, mert kiolvastam a kormányprogram-tervezetből, hogy feltételezhetően lesznek tárcaközi egyeztetések is, mert nemcsak a külügy, hanem az ok­tatási tárca és a Nemzeti Kultu­rális Örökség Minisztériuma is kapott a velem és velünk kapcso­latos feladatokból. Igazából semmi új a nap alatt, csupán ket­téosztottak, átkereszteltek és rá­ígértek. Egyetlen újdonság lesz ­ha lesz - valamiféle „intézmé­nyes forma a határon túli ma­gyarság kulturális értékeinek fo­lyamatos bemutatására és anya­országi jelenlétére". Már megint nem az egyetemes magyar kul­túra részeként, hanem egy más jellegű intézményesítés formái között. Persze, persze a kormány ezzel kapcsolatban is „kinyilvá­nít", miután „felelősséget érez". Mindez a programtervezetében. De mit mond a magyar nemzet­beli interjújában Hámori József agykutató, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ve­zetőjelöltje? Semmit a fentiek­ről. A profeszor védekezik és in­dokol, személyes aspektusokból fejtegeti, mitől lesz ő jó minisz­ter. Lehet. De egyetlen szóval sem említi a kormány irántam és irántunk „kinyilvánított felelős­ségérzetét". Persze, persze majd a külügyminiszter-jelölt, mert elvégre újra külügy lettem és let­tünk. Nemzetpolitika, európai integráció, aktív külpolitika, biz­tonságpolitika és regionális sta­bilitás megvalósítása közepette a külügy még rám és ránk is oda tud figyelni. Gyerekek, hát tény­leg külügy lettem és lettünk? Pe­dig én és mi úgy szeretnénk egy­szer valamilyen más formában belügy lenni - mondjuk, a kultu­rális örökségen belül-, s ne csak akkor, ha a szlovák kormány megtiltja a magyar kormánynak, hogy beavatkozzon Szlovákia belügyeibe. Az idő rövid, az SZDK-nak a kormánnyal szembeni legmeggyőzőbb alternatívát kell felmutatnia Egy koalíció szerepkeresése SIDÓ ÁRPÁD Egy esztendő telt el azóta, hogy a többpárti együttműködés alapelveinek leszögezése mel­lett a KDM, a DU, a Demokrata Párt, a szociáldemokraták és a zöldek alkotta Szivárvány koalí­ció nevet változtatott és Szlovák Demokratikus Koalícióként lé­pett a nyilvánosság elé. Az MKP­hoz hasonlóan az SZDK sem egy egészséges fejlődés eredménye­kéntjött létre, hanem a hatalom arroganciája kényszerítette azt ki. A demokratikus ellenzék lé­péskényszerbe került. Alig két hónappal a meghiúsított nép­szavazás után egyértelműnek tűnt, a Mečiar-féle mozgalom­OLVASÓI LEVÉL Privatizációs alamizsna Édesanyám megkapta a vagyon­alapi kötvényért járó tízezer ko­ronát, és örül... Ámikor szóváteszem, hogy ez a második privatizációs kalácshegyből csak morzsaszem, megütközést sem érzek nála. Tekintete mintha azt mondaná: így volt ez mindig, s most sincs másképp. Alig múlt el a szörnyű háború, jött a kitelepí­tés, majd elsőként hozzánk a kol­hozosítás. Eközben a beletörődés mai csupán egy egységes ellen­zéki erő veheti fel a versenyt. Az alkotópártok akkor még csak sejtették: a laza választási koalí­cióra vonatkozó tervüket az új választójogi törvény semmissé teszi. Hiszen a hatalomnak ko­moly érdeke fűződött ahhoz, hogy egészen a közelmúltig leg­népszerűbb, pár hónapja még 33 százalékos támogatottsággal bíró tömörülés öt pártja közé gurítsa a viszály almáját. A kor­mánypárti honatyák által má­jusban jóváhagyott választási jogszabálynak ezt a szerepet szánták, melyet az több- ke­vesebb sikerrel be is töltött. Elég ha arra gondolunk, hogy Mi­kuláš Dzurinda hétvégén végle­lassú malma őrölte a lelkeket, amikor - Sztálin halála után - képmutató bírálat érte az erő­szakos szövetkezetesítést. Édes­apám elsőként lépett ki, s jött a poklok pokla. Már nem a saját földjét kapta vissza, miközben olyan kontingenst sóztak a nya­kába, hogy kitermelni lehetetlen volt. Megváltásként jött iskolám szigorú, de bölcs igazgatójának az üzenete édesapámnak: Ha azt akarja, hogy tanító legyen a fiá­ból, lépjen vissza a közösbe. Visszalépett és visszavitt min­dent. Közben mindenütt folyt a rabszolgamunka párszáz korona fizetésért. Amikor a hetvenes ges formát öltött pártja a leg­frisebb közvélemény-kutatási adatok szerint egy-két százalék­kal a DSZM mögé szorul. Ennek oka elsősorban a sokat bírált tör­vényre adható legoptimálisabb válasz elhúzódó keresése volt. Sokáig folyt a vita a koalíció első emberének személyéről, és ar­ról, vajon a DU-KDM kettős ko­alíció vonzaná-e a több szavaza­tot, vagy az utóbb szentesített egységes párt. A belső harcok megszűnése feletti örömöt az­tán az SZDK kampánystábjához közelálló személyek lefizetési botránya tompította, és nem nö­velte a koalíció szavazótáborát az sem, hogy tavasszal zászlót bontott a kassai polgármester évek derekán édesanyám nyug­díjjogosult lett, havi négyszáz (!) koronában állapították meg a nyugdíját. Aztán eljött a kvázi­demokrácia máig tartó ideje, ve­le az ígéret: a generációk verejté­kéből összepancsolt állami va­gyonból a polgárok is részesed­nek. Édesanyám bizalmatlansá­gát megtörve megyőztük, hogy kicsinyke nyugdíjából áldozzon ezer koronát. Amikor a szülőfa­lumba is eljutott a gáz, terveztük az értékesítését. Annyit közöltek velem, a kötvény értéke egyenlő a nullával. Aztán megszületett a döntés, hogy a hetven éven felü­lieknek korábban kifizetik a köt­tényleges program híján műkö­dő pártja. Legfőbb ideje, hogy az SZDK tudatosítsa, nincs idő to­vább szöszmötölni, a kormány­nyal szemben alternatívát kell felmutatnia. A régi kampány­főnök kissé vontatottra sikere­dett menesztése a cselekvés­programot ismertető nagy­szombati alakuló kongresszus­sal együtt ez irányba tett lépés­ként könyvelhető el. Jó lenne, ha a tömörülésen belül elcsi­tulnának a hazai magyar pár­tok elleni hangok. Legfőképp a DU-ból érkezett politikusokat zabolázhatná meg az a Mikuláš Dzurinda, aki szombaton le­szögezte: az SZDK-hoz az MKP áll a legközelebb. vényért járó tízezer koronát. Édesanyám ezt már nem akarta elmulasztani. Úgy vette, mintha ajándékot kapott volna, valami nagy kegyet. Ünnepi áhítattal el­osztotta közöttünk: mindenki ka­pott kétezer koronát. Édesanyám úgy veszi, mint élete többi meg­aláztatásait, s még gyűlöletet sem érez azok iránt a köztörvé­nyes rablók és gátlástalan szélhá­mosok iránt, akik mindnyájunk­kal együtt őt is kifosztották. Ami­kor majd szeptemberben az ur­nákhozjárulunk, erről sem sza­bad megfeledkeznünk! Máté László Kassa

Next

/
Thumbnails
Contents