Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)

1998-07-29 / 174. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 29. KULTÚRA ­OK TATÁS 9 A királyhelmeci Petőfi Sándor Művelődési Házban nincs uborkaszezon. Működik a TICCE-tábor Hazai és magyarországi zenekarok lépnek közönség elé a Nádszegi Zenei Fesztiválon A zene és a tánc felszabadít Képzőművészeti Telep Komenský szellemében Tállya. Festők, fafaragók, kő­szobrászok, keramikusok, ipar­művészek, vesznek részt a tokaj­hegyaljai Tállyán az idei Közép­európai Képzőművészeti Telep és Szabadiskola munkájában. A tábort többek között a Nemzeti Kulturális Alap, és a Kárpátok Alapítvány is támogatja. Közép-Kelet-Európa jószerivel valamennyi országából, a ha­tárontúli magyarlakta területek­ről egyaránt jöttek és még jön­nek az immár kilencedik alka­lommal megrendezendő telepre a művészek. A megnyitón Ke­rékgyártó István, a művésztelep vezetője elmondta: több, mint félszáz résztvevőre számítanak. Különböző okok miatt többen csak később kapcsolódnak az al­kotótábor tevékenységébe. A művésztelep litván, szerb, horvát, ukrán, ruszin, szlovén, szlovák, román, lengyel, német és magyar alkotói - akik közül többen évek óta visszatérnek ide - ebben az évben a tállyai Mailloth-kastélyban, annak parkjában dolgoznak. Az alkotói szabadságot semmi és senki sem korlátozza. Mindenki azt fest, farag, formáz, amit akar, de az idén is lesz egy olyan feldolgo­zandó központi téma, amely a közép-kelet-európai térséget összefűzi. Ez pedig a középkor jeles cseh személyisége Come­nius, akinek munkássága or­szághatárokon is túlmutatott. Az augusztus 20-ig nyitva tartó művésztelep idei alkotásait há­rom hónapig tekinthetik meg a Tokaj-Hegyaljára látogatók. A jövő év tavaszán a művészte­lep elmúlt kilenc évben készült legjelentősebb kő- és faszobra­it, festményeit, kerámiáit állít­ják ki. (MTI) Néptánc után táj festészet Királyhelmec. Bár a leg­több kulturális intézmény a júliusi kánikulában zár­va tart, a királyhelmeci Pe­tőfi Sándor Művelődési Ház e tekintetben kivétel. ZSEBIK ILDIKÓ Három évvel ezelőtt munkatár­sai - a Nádasdi pedagógushá­zaspárral együtt - ugyanis úgy döntöttek, hogy a legifjabbak ré­szére ifjúsági néptánctábort szerveznek. Az ötlet életképes­nek bizonyult, hiszen immár harmadik alkalommal rendez­ték meg a tábort, ezúttal július tizenharmadika és tizennyolca­dika között. A rendezvényre harminc hat és tizennégy év kö­zötti gyermek jelentkezett. Bár nyár van, a pihenés, a szóra­kozás ideje, a gyerekek igazán nem lustálkodtak, hiszen reggel hétkor még a legkényelmeseb­bek is talpon voltak, s délelőtt két és fél órán át ropták a táncot. Zvolensky Gabriella, a művelő­dési ház igazgatónője ezúttal azt a bélyi táncot tanította be, amelyet egykor a felnőtt Bod­rogközi Néptáncegyüttes Sze­bellai Rozália koreográfiájára Zselízen mutatott be, s teljesít­ményüket a zsűri nívódíjjal ju­talmazta. S mert Zvolensky Gabriella hiszi, hogy sem a pro­dukciót, sem annak koreográfu­sát nem szabad elfelejteni, ezért most a táncot „megőrzésre át­nyújtotta" a legifjabbaknak. Az igényes délelőtti munka után igazán jólesett a délutáni lubic­kolás, játék, különféle verse­nyek, a vidámság. Az Apró Bodrogközi tagjainak kétszáz, a tánclépésekkel csak most ismerkedőknek háromszáz A néptánctáborban az együttlét bizonyos mértékig az önállóságra, a közösségben élés mikéntjére is megtanította a gyerekeket (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) koronába kerülő hat nap több volt, mint egyszerű néptánctá­bor. Az együttlét bizonyos mér­tékig az önállóságra, a közösség­ben élés mikéntjére is megtaní­totta a gyerekeket. S hogy miért volt jó mindez a rendezőknek? Mert a gyermekzsivaj életet ho­zott a művelődési központ falai közé, s mert ez az utánpótlás-ne­velés egyeden járható útja. Alig zárta be kapuját a nép­tánctábor, július huszonkettedi­ke és harmincegyedike között az intézményben amatőr képző­művészek dolgoznak. Immár huszonegyedik alkalommal zaj­lik a TICCE, az amatőr képző­művészek nyári alkotótábora, ahová a bodrogközieken, Kobák Lászlón, Czibák Márián, Bá­nyácky Miklóson, Szántó Káz­méron kívül távolabbi tájainkról és Magyarországról is érkeztek vendégek. A hatvan meghívott­ból közel húszan jöttek el. A ren­dezvény legfőbb célja, hogy ak­tív munkára ösztönözze az alko­tókat, lehetőséget nyújtva szá­mukra szakmai beszélgetésekre, ötletek és technikák kölcsönös cseréjére, ellesésére. Amennyi­ben a résztvevők igénylik, a ren­dezők magyarországi képzőmű­vész-előadókat is tudnak bizto­sítani. Sokéves tapasztalat szerint a tá­borban elsősorban bodrogközi hangulatot árasztó tájképek születnek, ám aki nem a szabad­ban, nem a tájat szeretné feste­ni, hanem más témát, annak a kisterem éjjel-nappal rendelke­zésére áll. A tíznapos alkotótábor végén ki­állításon mutatják be a munká­kat. Annak ellenére, hogy a hir­detőtáblákon, programfüzetek­ben közzétették a táborral kap­csolatos tudnivalókat, hiszen a szervezők minden érdeklődőt szívesen látnak nézőként is, a ta­pasztalatok azt mutatják, hogy a kiráíyhelmeciek nem érzik iga­zán magukénak az eseményt. A művelődési ház alkalmazottai ezért is örülnek annak, ha a résztvevők egy-egy megszüle­tett alkotást részükre ajánlanak fel. Esetleges értékesítésükkel hozzájárulnak a központ fenn­tartásához, a megmaradt képek­ből pedig idővel kiállítást ren­deznek. T^ITl fSEESEäfflEBiíSSBBKKS A tartalomból: • Európai folklór Kövesdi Károly írása • „Meglehet, a közeljövőben belépek az MKP-be" P. Vonyik Erzsébet interjúja Juraj Hrabkóval, aki független szlovák jelöltkén t indul az MKP listáján • Iszonyból lesz a viszony Jarábik Balázs írása az iráni-amerikai kapcsolatokról • Megbékélés és vezeklés Görföl Zsuzsa riportja II. Miklós orosz cár és családja újratemetéséről • Egyedül, kevés nyugdíjjal Bárány János interjúja Szentpétery Ari nyugdíjas színésznővel • Biztató szárnybontogatás Saláth Richárd írása Lőrincz Erzsébet komáromi evezőslányról és céljairól A BÖNGÉSZŐ nyertesei A Vasárnap 29. számában feltett kérdésre a héten 529 helyes megfejtés érkezett. A beküldők közül tegnap Kovács Ilona a HANG-KÉP szerkesztője sorsolta ki a szerencsés nyertesek ne­vét. E héten az 500-500 koronát Keszeg Anikó galántai, Berónka Ilona csatai és Bacsóné Jakab Klaudia somodi olvasó­ink nyerték. Gratulálunk! A helyes megfejtés: Oázis, (v) (A 286/1992 Tt. számú adótörvény 36.§-a alapján a nyeremé­nyek összegéből 15% jövedelemadót vonunk le.) Bibliai játékok fesztiválja Hatodik alkalommal rendezik meg Mocsonokon a bibliai és vallási témájú játékok országos fesztiválját a Gorazdi Mocso­nokot. A résztvevők augusztus 2-áig 12 hazai és 2 jugoszláviai amatőr társulat előadását nézhetik meg. Az érdeklődők alkotó­műhelyekben szakemberek vezetésével foglalkoznak majd szí­nészmesterséggel, rendezéssel, dramaturgiával, forgatókönyv­írással, filmforgatással, gyermekszínjátszással, és újságírással is. A rendezvény része lesz a Monar expedíció című, drogelvo­nóban készült dokumentumfilm vetítése, egy drogellenes kiál­lítás, és egy beszélgetés is erről a témáról, (vm) Megkezdődött a bayreuthi fesztivál Bayreuth. A bolygó hollandi Dieter Dorn rendezte előadásá­val megkezdődtek a 87. Bayreuthi Ünnepi Játékok. Ebben a rendezésben játszották már Bayreuthban e zenedrámát, 1990-ben, s az AP tudósítása szerint sokan bírálták is a szerve­zőket, hogy nem új produkcióval álltak elő a nyitóelőadáson. A fesztivál augusztus 28-ig tart. (MTI) MOZI POZSON Y HVIEZDA: Armageddon (am.) 17, 20 OBZOR: Mercury (am.) 18, 20.30 MLADOSŤ: BigLebowski (am.) 17.30, 20 KASSA DRUŽBA: Armageddon (am.) 17.45, 20.15 TATRA: Ének a menyasszonynak (am.) 17.45, 20 CAPITOL: Armageddon (am.) 18, 20.30 ÚSMEV: Vörös sarok (am.) 18, 20.15 IMPULZ: Pret-a- porter (am.) 19 DÉL-SZLOVÁKI A DUNASZERDAHELY - LUX: A megsemmisítő becsapódás (am.) 21 NAGYMEGYER- SLOVAN: A gömb (am.) 20 PATHI FÜRDŐ - KERTMOZI: Blues Brothers 2000 (am.) 21.30 LÉVA - KERTMOZI: Őrült város (am.) 21.30 RIMASZOMBAT ­KERTMOZI: Seriffek (am.) 21 GALÁNTA - KERTMOZI: Lump, a kutya (am.) 21.30 ZSELÍZ - SZPUTNYIK: Szép remé­nyek (am.) 20 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A gömb (am.) 19 ÚJ SZÓ-HLR Nádszeg. A hét végén, pénteken és szombaton rendezik meg az idei Nádszegi Zenei fesztivált a Szőlős szabadtéri színpadon. Ebben az évben a fesztivál - a ta­valyitól eltérően - nagyobb hangsúlyt helyez a folklórra és a hagyományápolásra. Ezenkívül színes gyermekműsorral bővül a kétnapos zenei esemény prog­ramja. A Nádszegi Zenei Fesztivál Mol­nár Szabolcs ötletéből született, akinek sikerült az esemény meg­szervezésére összehoznia egy lelkes csapatot. A seregszemlét azzal a céllal hívták életre, hogy a zene és a tánc közelebb hozza egymáshoz a hazai magyar fia­talokat, hiszen ahogy a szerve­A Ghymes együttes lemezbemutatót tart a nádszegi fesztiválon. zők vallják: a zene és a tánc fel­szabadít. Céljuk elérésében a Nádszegi Zenei Fesztivál szer­vezőit a helyi önkormányzat, a földműves-szövetkezet, magán­vállalkozók, üzletek és cégek is támogatják. Pénteken 17 órakor a határain­kon túl is ismert, melodikus rockzenét játszó Sharon együt­tes ad koncertet. Egy órával ké­sőbb a Rene Band lép színpadra. Őket 20 órától a Romeo vérzik zenekar követi. Az éjszakában a Takáts Tamás Dirty Blues Band, a Bluesweíser & Silvia Josifiska, illetve a Raf II. szórakoztatja a közönséget. A fesztivál másnap­ja 15 órakor gyermekműsorral kezdődik. Utána a 100 Folk Cel­sius ad koncertet, majd 18 órá­tól táncház lesz. 21 órától a Ghymes együttes tart lemezbe­mutatót. 21 órakor Fagifigor, majd Nosztalergia. (tb) A dunaszerdahelyi Sharon együttes tavaly első lett a mosonmagyaróvári rockfesztiválon. Ők is fellép­nek Nádszegen. (Somogyi Tibor felvétele) Képűnkön a szecesszió cseh nagymesterének, Alfons Muchának a szülőháza látható, amelynek a napokban fejezték be a felújítását. (ČTK/AP-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents