Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)

1998-07-21 / 167. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 15. RÉGIÓ 21 Raktárként szolgált Felújítják a zsinagógát NAGYSURANY A napokban megkezdődtek a nagysurányi zsinagóga rekonst­rukciós munkálatai. Az épület évtizedekig a helyi elektrotech­nikai szakközépiskola műszer­raktáraként szolgált, majd üre­sen és kihasználatlanul omlado­zott. Felújítása 3 millió koronát vesz igénybe, de ebben az évben már csak a takarítással, vala­mint a vakolat és a belső vezeté­kek kijavításával végeznek a munkások. Mivel Nagy­surányban nem él már annyi zsi­dó, hogy az épület újra vallási célokat szolgálhasson, a felújí­tás után koncerteket, kiállításo­kat, műsoros esteket fognak rendezni benne. (v. m.) így még el lehet viselni a kánikulát. (TA SR-felvétel) Az Ung-vidékiek aggodalmai beigazolódtak, már torkig vannak az üres hitegetéssel Sovány fejlesztési program Beigazolódni látszanak az Ung-vidékiek korábbi aggo­dalmai, hogy a területi re­form után megáll a fejlődés a régióban. Az itteniek úgy érzik, miután e teriiletet a Nagymihályi járáshoz csa­tolták, szinte semmi sem történt a térség fejlesztése érdekében. KATÓCS GYULA Milan Matejovič járási elöljáró a minap rövid látogatást tett a ré­gió központjában, Nagykaposon, azzal a céllal, hogy a városi ön­kormányzat képviselőivel és a polgárokkal való találkozón átfo­gó képet kapjon a gondokról. Az összejövetelre a kihelyezett hiva­tal és a városháza néhány alkal­mazottján kívül csupán féltucat lakos és ugyanannyi képviselő volt kíváncsi. Ami jelzi: az embe­reknek már elegük lett a hitege­tésből. így nem csoda, hogy alig esett szó a régió jövőjét érintő kérdésekről. Az elöljáró egyik ko­rábbi tájékoztatása szerint az Ung-vidék fejlesztése terén a hi­vatal az első szakaszban három fontos feladatot tűzött ki célul: 1. a közlekedés átirányítása, amely korábban a Tőketerebesi járás fe­lé orientálódott; 2. a mátyóci vas­úti átrakóállomás jobb kihaszná­lása; 3. a nagyarányú munkanél­küliség csökkentése. A közleke­dés átirányítása a járási székhely felé már megtörtént, ám a mun­kanélküliség csökkentése és a gazdaságfejlesztés terén minded­dig nem történt előrelépés. Milan Matejovič lapunknak azt mond­ta, a területrendezés óta eltelt időszak kevésnek bizonyult ah­hoz, hogy pozitív eredményeket tudjanak felmutatni. „Fejlesztési tervünkben több alternatívát vá­zoltunk fel, amelyek részben javítanák a helyzetet. Például a mátyóci vasúti határállomástól néhány kilométerre tervezett au­tópálya jó lehetőséget kínál a dobraihoz hasonló kamiontermi­nál létrehozására, vagyis a gazda­sági kapcsolatok kiépítésére Uk­rajnával, s ezáltal arra, hogy be­törjünk az orosz piacra. Ez lehe­tőséget adna újabb munkahelyek létesítésére is. Arra törekszünk, hogy az Ung-vidék és a járás észa­ki területei között kialakuljanak a kereskedelmi és gazdasági kap­csolatok, ami további munkale­hetőségekkel járhatna. Tárgyalá­sok folynak a mezőgazdasági ter­mékek feldolgozására szolgáló kisebb üzemek létrehozásáról is." A hivatalvezető pozitív ered­ménynek tartja a térség csaknem száz százalékos gázművesítését ­ami nem a mostani járás érdeme - és azt, hogy szeptemberre sike­rül befejezni a több mint tíz éve épülő 12 osztályos iskolát. Az épületet a magyar alapiskola kap­ja. Más forrásokból megtudtuk: az elmondottakon kívül egyéb nem is szerepel a járás fejlesztési tervében, amelyből hiányoznak a térségre vonatkozó konkrét el­képzelések, a régió szociális és gazdasági gondjainak megoldá­sát célzó szándékok, és az is, ho­gyan használjáj fel a környezet­védelmi alapból kapott nem kis összeget, amelynek egy részét ép­pen e legszennyezettebb terület fejlesztésére lehetne fordítani. Rudolf Schuster főpolgármester is elismeri, hogy a városnak súlyos anyagi gondjai vannak Huzavona a Fehér Ház eladása körül KASSA A Hernád parti város önkormány­zata anyagi gondokkal küzd. Erre utal például az is, hogy a magiszt­rátus alkalmazottai, valamint né­hányvárosi cég dolgozói legutób­bi fizetésüket csak egyhetes ké­séssel vehették, illetve vehetik fel. Ezzel kapcsolatos az a legújabb hír is: az önkormányzat szeretné eladni a magisztrátus jelenlegi épületét, a többnyire csak Fehér Házként emlegetett egykori im­pozáns pártszékházat. A kikiáltá­si ára állítólag 537 millió korona lenne. Azért a feltételes mód, mert még nem biztos, hogy az ingatlant áruba bocsátják. A vélemények megoszlanak, egyes csoportok azt hangoztatják, hogy ha az ön­kormányzati hivatal a képviselő­testület legközelebbi ülésén elő­állna az épület eladását célzó ja­vaslatával, ők ezt ellenezni fog­ják. Szerintük a legértékesebb városi ingatlan eladásáról helyi népszavazásnak kellene dönte­nie. Rudolf Schuster főpolgár­mester azt állítja, a város nem jut anyagi csődbe. Azt elismeri, hogy az önkormányzat anyagi gonddal küzd, ám szerinte ez azért következett be, mert az or­szág nemzetközi pénzügyi hitel­minősítésének romlása miatt Kassa eddig nem tudta megvaló­sítani a városi kötvények terve­zett kibocsátását. A Korzár című helyi napilap értesülései szerint a főpolgármester a minap arról is beszámolt a képviselőknek, hogy a szlovákiai bankok utasí­tást kaptak: ne adjanak kölcsönt Pozsonynak, Besztercebányának és Kassának. Mint ismeretes, e városok főpolgármesterei nem a mostani kormánykoalíció embe­rei. Kassai lapértesülések szerint Rudolf Schuster most Németor­szágban igyekszik pénzt szerezni Kassának. A Fehér Ház iránt állí­tólag a német Siemens cég és a Kelet-szlovákiai Vasmű Holding Rt. is érdeklődik, (g-f) Nagy Nyári Pénzhalászat Qoo ol : (Tooo ( (TöööX( i ooo ( ( WXÍQ MTÍ 00 0 ( 20 000 Azon tisztelt olvasóink kedvé­ért, akik csak most kapcsolód­nak be június 22-étől augusz­tus 22-éig tartó nyári játé­kunkba, megismételjük a já­ték feltételeit. A 9 hétig tartó játék során minden héten 9 olvasónk nyer 1000-1000 Sk­t. A játék végén pedig kisor­soljuk a fődíjat, amely 20 000 Sk készpénzben. A játékban való részvétel feltételei a kö­vetkezők: a fenti ábra bal felső sarkában, amely a játék folya mán megjelenik az Új Szó és a Vasárnap minden számában, egy játékszelvényt helyeztünk el. Az Új Szó szelvényein lát­ható törtszám első számjegye a játékhét sorszámát jelöli, a második számjegy pedig az adott játékhéten megjelenő szelvény sorszámát. A Vasár­napban megjelenő szelvénye­ken római számokkal jelöltük a játékhét sorszámát. A játék­ban részt vevő olvasóink, kér­jük, ezen a héten is ragasszák fel egy postai levelezőlapra az Új Szóban, illetve a Vasárnap­ban megjelenő 6+1 darab szelvényt, és egyszerre, egy postai levelezőlapon küldjék el szerkesztőségünk címére, legkésőbb a jövő hét szerdáig. Nyerteseink névsorát az Új Szó jövő hét pénteki, illetve a Vasárnap két hét múlva meg­jelenő számában közöljük. Azok az olvasóink is részt ve­hetnek a játékban, akiknek a nevét egyszer már kisorsol­tuk. Nyerési esélyeit több, megfelelő szelvényekkel ellá­tott postai levelezőlap bekül­désével is növelheti. A 286/1992 Tt. számú adótörvény 36. §-a alapján a nyeremények összegéből 15% jövedelemadót vonunk le. INÁM Rendbe tették az utakat Az elmút évek során Inámban a helyi utak egy része alaposan tönkrement. Nemrégiben negyedmillió korona ráfordítással, több mint 200 folyóméternyi szakaszon megtörtént a legrosz­szabb állapotban levő bekötőutak felújítása. Ugyancsak az el­múlt időszakban sikerült pénzt szerezniük arra, hogy a művelő­dési házban kicseréljék a színpadi függönyt, (-dzsár) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: TÜ2Ö NAPSÜTÉS, RENDKÍVÜLI HŐSÉG, 31-35 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 05.15 - nyugszik 20.41 órakor. A Hold kel 03.14 - nyugszik 18.46 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 305, apad; Medve: 190, apad; Komá­rom: 240, apad; Párkány: 170, apad. Beköszöntött a kánikula, za­vartalan lesz a napsütés, a nappali csúcs­hőmérséklet 31 és 35 fok között alakul, 1500 m magasságban is 23 fok lesz. Dél­keleti, déli szél. Szerdán és csütörtökön már eny­hül a hőség, csapadékra is számí­tani lehet. Szerdán délen még napos idő lesz, északon és nyu­gaton időnként megnövekszik a felhőzet, záporok, zivatarok is le­hetnek. Az éjszakai hőmérséklet 16 és 20, a nappali 29 és 33 fok között alakul, északon valószí­nűleg nem lesz több 27 foknál. A rendkívüli hőség nagyon megterheli a­zok szerveze­tét, akik rosszul bírják a mele­get, ez különösen a szív- és ér­rendszeri betegekre vonatkozik, akiknél rossz közérzet, fáradé­konyság léphet fel. Egyébként az időjárás kedvező hatásai érvé­nyesülnek. Jó lesz a fizikai és szellemi teljesítőképesség, az összpontosító készség. Az ala­csony vérnyomásúaknái enyhe hányinger kíséretében migrénes jellegű fejfájás is jelentkezhet. Holnap fokozatosan felerősöd­nek a kedvezőtlen hatások. V (V'ii!.- ..•iiv'l • .-(«. ;.. wm,.,... • u ... . Szerdán o: H r IOM U *mmA IUIU0N • A harmonikus • Térelválasztás - • Fiatalok lakás titka falak nélkül lakása

Next

/
Thumbnails
Contents