Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)
1998-07-17 / 164. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 15. RÉGIÓ 17 NYITRA LÉVA Az egyetlen szlovákiai áruházláncolat, a Prior, fokozatosan csaknem minden városban átadja a helyét az amerikai K-Mart, vagy a brit Tescónak. Csak kéthárom helyen maradt meg az ismert kék-fehér betűs felirat az épületek homlokzatán. Az egyik legutolsó Prior-áruház Léván működött, az elmúlt hetekben azonban itt is felfigyelhettek a vásárlók arra, hogy lassan kiárusítják a készleteket, kiürítik az egyes részlegeket, új áru pedig nem érkezik. Amint a lévai Prior-áruház likvidátorától, Karol Kralinskýtól megtudtuk, a polcok azért maradnak üresen, mert az áruház bezár. Az eladásáról szóló pályázat kiírását a Pozsonyi Kerületi Bíróság és két hitelező kezdeményezte a Prior Rt. egész vagyonára. A pályázat első fordulója sikertelen volt, nem jelentkezett senki. A második fordulóban már többen is érdeklődtek, de a feltételeket csak a lévai DONAPOL Kft. teljesítette. A cég kifizette az előleget is, és a megegyezés szerint a következő napokban megtéríti a teljes árat. Arra, hogy a hajdani Prior továbbra is áruház marad-e még senki sem tudja a választ. A régi tulajdonosnak az eladás után nincs joga beleszólni az épület további felhasználásába, egyedüli célja az volt, hogy minél jobb áron adja el az épületet, hiszen hitelezők garmadát kell kielégítenie. De mivel az áruház a város középpontjában áll, feltételezhető, hogy a jövőben sem változik meg a rendeltetése. A Prior jelenlegi alkalmazottainak már felmondtak, valamenynyien megkapják a nekik járó végkielégítést is. Az ő munkahelyüket már az sem menti meg, ha netán a DONAPOL Kft. viszszakozna. Ebben az esetben egyszerűen kiírnák a pályázat harmadik fordulóját is és tovább keresnék a megfelelő vevőt. (vm) Előadás a művelődési házban A Fórum Intézet hozzájárulá- dési házban hangzik el Bajnok sával működő Ipolynyéki Pol- István pszichiáter előadása, gári Klub rendezésében ma Ipolynyék, műv. ház, este 18 órakor a helyi művelő- péntek, 19 óra Helyreigazítás Régióink című, csütörtökön megjelent mellékletünkben hibásan közöltük Szabó György, a szőgyéni művelődési ház igazgatójának a nevét. Az érintettől és olvasóinktól elnézést kérünk, (ú) HÉTVÉGÉN - HOL? Ml? Bodrog menti kulturális ünnepség A Bodrog menti kisközségben, Zemplénben kulturális ünnepséget tartanak a hét végén. A rendezvényen a helyi és a bodrogközi néptáncegyüttesek, éneklőcsoportok és dalénekesek fellépésén kívül a magyarországi tligánd folklórcsoportja is bemutatkozik a táncmulatsággal végződő programban. (kat) Zemplén, művelődési ház, vasárnap, 14.00 Kiállítás: Albert Marenčin alkotásai Az érsekújvári Zsitva Menti Galéria a nyár végéig igazi csemegével várja a képzőművészet kedvelőit. Az ismert szlovák képzőművész, költő, műfordító, Albert Marenčin kiállítása, amelyen színes kollázsai láthatók, augusztus 29-ig tekinthető meg. (km) Érsekújvár, Zsitva Menti Galéria, nyitva tartás szerint Díjugratás, folklór és countrybál Kétnapos hétvégi szórakozást kínál Kékkőn a DRE-PI cég lovasklubja. Holnap délután 13 órakor kezdődnek a díjugrató versenyek, este hat órától pedig folklórcsoportok lépnek közönség elé. A vasárnap délután folytatódó versenyek countrybállal fejeződnek be. C-dzsár) Kékkő, szombat 13.00, illetve 18.00, vasárnap Falfirkák a Fekete Lyuk Galériában A Komárom belvárosában levő Fekete Lyuk Pincegalériában július tízenegyedikén nyílt, és az érdeklődők augusztus huszonegyedikéig tekinthetik mgg a Ferdics Béla Falfirkáiból rendezett kiállítást. (cza) Komárom, Jókai u. 32, nyitva tartás szerint Show-műsor az amfiteátrumban A nyári „Sun No Problem Tour" turné keretében holnap este nyolc órakor a lévai amfiteátrumban mutatkozik be Miroslav Noga, Štefan Skrúcaný, Rasťo Piško humoristák, Ibrahim Majga és a Different Colours táncegyüttes. (V. M.) Léva, szombat 20.00 Nagy Nyári Pénzhalászat Ezer korona kilenc olvasónknak A 3. forduló nyertesei Versenyünket óriási érdeklődés kíséri, szerkesztőségünkbe eddig már több ezer levelezőlap érkezett. Játsszon velünk ön is, és nyerjen! A harmadik forduló nyertesei: 1. Csicsai Gyula, Csilizradvány 2. Ferencz Sarolta, Szádvárborsa 3. Gecse Vladimír, Uzapanyit 4. Holubičky Anna, Illésháza 5. Horváth Mária, Gomba 6. Szanyi Gyöngyike, Szeszta 7. Szép István, Szalka 8. Takács Tibor, Diószeg 9. Zsigmond Ferenc, Kassa Gratulálunk szerencsés nyerteseinknek. A nyereményeket postán küldjük él. „Monitormánia" ellen Nyári tábor A Prior alkalmazottainak már felmondtak 20 000 Azon tisztelt olvasóink kedvéért, akik csak most kapcsolódnak be június 22-étől augusztus 22-éig tartó nyári játékunkba, megismételjük a játék feltételeit. A 9 hétig tartó játék során minden héten 9 olvasónk nyer 1000-1000 Skt. A játék végén pedig kisorsoljuk a fődíjat, amely 20 000 Sk készpénzben. A játékban való részvétel feltételei a következők: a fenti ábra bal felső sarkában, amely a játék folyamán megjelenik az Új Szó és a Vasárnap minden számában, egyjátékszelvényt helyeztünk el. Az Új Szó szelvényein látható törtszám első számjegye a játékhét sorszámát jelöli, a második számjegy pedig az adott játékhéten megjelenő szelvény sorszámát. A Vasárnapban megjelenő szelvényeken római számokkal jelöltük a játékhét sorszámát. A játékban részt vevő olvasóink, kérjük, ezen a héten is ragasszák fel egy postai levelezőlapra az Új Szóban, illetve a Vasárnapban megjelenő 6+1 darab szelvényt, és egyszerre, egy postai levelezőlapon küldjék el szerkesztőségünk címére, legkésőbb a jövő hét szerdáig. Nyerteseink névsorát az Új Szó jövő hét pénteki, illetve a Vasárnap két hét múlva megjelenő számában közöljük. Azok az olvasóink is részt vehetnek a játékban, akiknek a nevét egyszer már kisorsoltuk. Nyerési esélyeit több, megfelelő szelvényekkel ellátott postai levelezőlap beküldésével is növelheti. A 286/1992 Tt. számú adótörvény 36. <j-a alapján a nyeremények összegéből 15% jövedelemadót vonunk le. Idén is megrendezték Nyitrán az ANTRE - nyári számítógépes tábort, amelyben 7-13 éves gyerekek ismerkedhetnek meg az informatika világával. A napok nemcsak a képernyő előtt telnek: a programozási szakembereken kívül, edzők és pszichológusok is foglalkoznak a résztvevőkkel. Amint a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, a tábor célja, hogy a gyermekek figyelmét az agreszszív játékoktól a kreatív programokfelé terelje, és azokat, akiknél már kialakult a „monitormánia" fokozatosan átirányítsa. A pszichológusok szerint a számítógépszenvedély fokozatosan az egyéniség háttérbe szorulásához és a rossz kommunikációs képességhez vezet és ez a veszély leginkább a gyermekeket fenyegeti, (vr) Eperjes környékén nem gond gombára találni, s még csak az erdőbe sem kell betérni. Az országúton roma gyerekek árulják a saját kezűleg szedett gombát. (ČTK) A Nap kel 05.11 - nyugszik 20.44 órakor. A Hold kel 00.35 - nyugszik 14.14 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 350, apad; Medve: 290, apad; Komárom: 330, apad; Párkány: 250, apad. Eleinte borult lesz az égbolt, és főleg északon fordulhat elő csapadék. Később felszakadozik a felhőzet. A kora délutáni hőmérséklet 21 és 25 fok között, északon 19 fok körül alakul. Időnként megélénkül a nyugati, északnyugati szél. Szombaton még változóan felhős időre számíthatunk. Vasárnap derült lesz az ég. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és "16, a legmagasabb nappali holnap 23 és 27, holnapután 25 és 29 fok között, északon 22 fok körül várható. Délen az időjárás kedvezően hat a közérzetre. Nő a szellemi és fizikai teljesítőképesség, javul az összpontosító készség. Éjszaka zavartalan, mély alvással gyűjthetünk erőt a hét végére. Az ország más részein elsősorban a mozgásszervi betegségekben szenvedőknek kell panaszokra számítaniuk; erősek lehetnek a reumások fájdalmai. Fejfájás és depressziós tünetek léphetnek fel. Panaszokra kell számítaniuk az ekcémával küszködőknek is. Holnap nem várható változás. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Szombaton a -ben • Hát már nyaralni sem tudunk? • Mit lehet váláskor mondani? • A márnafogás ábécéje VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: NAPKÖZBEN FELSZAKADOZIK A FELHŐZET, 21-25 FOK