Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)

1998-07-14 / 161. szám, kedd

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 14. KOMMENTÁR Ki ígérget itt? PÁKOZDI GERTRÚD A populizmus egyik jelentése: ígérgetés. Igaz, Mečiar múlt heti parlamenti beszámolójában nem ígérgetett, csak „számot adott" a kormány négyévi munkájáról, mégis: beszéde választási kampánynyitónak is beillene. Hiszen ha egy kormány olyan remekül végzi munkáját, amilyen teljesítményről a miniszterelnök beszámolt, az simán megnyerhetné a választásokat. Anélkül, hogy a már ugyancsak erőteljesen kampányoló ellenzéket, a politikai porondon jelentkező új politikai pártokat úton-útfélen populizmussal vádolná. Hiszen ha minden olyan remekül megy, ahogyan azt a miniszterelnök a kormánypárti tévé által azóta már kétszer is részletesen ismertetett monológjában állította, akkor a választópolgárok nagyobb hányada aligha óhajtaná a legfelsőbb politikai garnitúra lecserélését. A létminimumnál alig valamivel nagyobb összegű segélyből, a létminimumnak alig a kétszeresét kitevő munkáskeresetekből élők és a nyugdíjasok szívesen hallgatják, ha arról beszél valaki, hogy ha kormányra kerül, megduplázódnak a keresetek, emelkednek a nyugdíjak, javul az egészségügyi ellátás. Szívesen és reménykedve hallgatják az érintettek, hogy javulnak a vállalkozási feltételek, könnyebbé válik a hitelfelvétel, megfizethetők lesznek a hitelkamatok, hogy a külföldi tőke jelenleginél lényegesebben nagyobb arányú beáramlásának köszönhetően is csökken a munkanélküliség. A polgár elgondolkodhat: ki ígérget itt? A négy éwel ezelőtt bársonyszékbe került és az ország családjainak több mint hatvan százalékát átlagon aluli jövedelemből élni kényszerítő kormány, vagy az a politikus, aki azt állítja, megpróbál változtatni az állampolgár és az ország helyzetén. A közgazdászok, vállalkozók a megmondhatói, milyen teljesítményvisszatartó ereje van a mesterségesen fékezett béreknek. Nem igaz, hogy csakis ily módon tartható féken az infláció, hiszen a világ fejlettebb felén már nemegyszer bebizonyosodott, a vásárlóképesség növelése a gazdaságfejlesztés egyik mozgatórugója. Jól tudják ezt a jelenlegi kormány gazdaságpolitikusai is, de egyelőre fontosabb számukra a szociális béke látszólagos megőrzése akár a számos veszteséges vállalat mesterséges fenntartása árán is. Csakhogy az ilyen politika előbb-utóbb megbosszulja magát. Mindezt figyelembe véve tegyük fel a kérdést: Ki ígérget itt? JEGYZET MP • < Zokogó férfiak MALINAK ISTVÁN Azok a tisztelt olvasók, akik kizárólag lapunk sportoldalait kedvelik, tekintsék komoly fenyegetésnek: átképzem magam sportszerkesztőnek. Az első indokom: nem értek hozzá (de majd belejövök). Pontosabban: az aktív sportnak csak a koleszterindús válfaját művelem nagy szeretettel: papucs, nagy fotel (még jobb a kanapé, azon el is lehet nyúlni), továbbá rengeteg nassolnivaló: mogyoró, egy kis süti, a szünetben némi fagyitorta. A második indokom: irigylem sportos kollégáimat. Náluk még varinak izgalmas fordulatok, megható, emberi pillanatok. Mert ha - tegyük fel valamelyik focimágus egy hónappal ezelőtt azt mondja, hogy a horvátok megszerzik a bronzot, a franciák pedig bejutnak a döntőbe és ott leradírozzák a brazilokat, akkor az illető úriembert minimum meghőmérőzik. És hol lehetett annyi síró férfit látni, mint a világbajnokságon? Csontrepesztő hátvédek, rakétagyors csatárok könnyeztek - ha vesztett a csapat, azért, ha nyert, azért. A sportszakíró kommentárjában villoghat, mint Owen vagy Suker a tizenhatoson belül. Ráadásul akkor hatódik meg a férfikönnyeken, amikor akar-mondjuk, ha eszébe jut az első szerelme vagy a nagymama tortája. De mit kezdjen érzelmeivel a politikai kommentátor, aki fulladozik a közönyben és kiszámíthatóságban. Tudja: holnap parlamenti ülés erről meg erről a témáról, X vagy Y párt képviselői így és így fognak szavazni. És úgy is szavaznak. A politikai szemleírónak esélye sincs egy kis izgalomra, arra, hogy végre tévedhessen egy jót. Mečiar pénteken beszámol a parlamentben - tudtuk meg már a múlt hét elején. És a legnaivabb újságíró-gyakornok is pontosan tudta, mit fog mondani, mivel fog érvelni. Tomečeket nem választották meg államfőnek. Ha ez a sportban történik, akkor a DSZM-es csapat minimum úgy zokogott volna, mint a spanyol macsók a bolgárok elleni 6:l-es győzelem után. De ez(ek) még örült(ek) is a dolognak. Gustáv Krajčinak a népszavazás meghiúsítása miatt az alkotmánybíróság felmutatta a piros lapot. És ő nem ment le a pályáról! Hát nem jobb a foci? HK • : ' Főszerkesztő: Lovász Attila (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Grendel Ágota (5238344) Kiadásvezetők: Madi Géza (5238342), Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (5238338) Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/215 90. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijesztí a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorin. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Vége a focivébének, ezentúl csak a politikusok szabálytalankodnak. (Peter Gossányi karikatúrája) Jogos-e, szabad-e a múltat imádni és megidézni - mai véráldozatok árán? Szégyenmenetek Észak-Írországban több mint egy hete tart a nagy vallási háborúskodás legújabb csatája. Kötözik a sebeket, gyászolják a holtakat - de nem kötnek békét. Mert több mint 300 éve valami történt... GÖRFÖL ZSUZSA Néhány bogaras történelemtanár és stréber diák kivételével ki a fene tudná, mi is történt 1690. július 12-én a Boyne mellett? Kit érdekelne, hogy az angol trónra meghívott protestáns Orániai Vilmos fényes győzelmet aratott a felkelő ír katolikusok felett, akik az akkor már elűzött, katolikus II. Jakab hívei voltak? Ki foglalkozna azzal, hogy létezik egy Orániai Rend, működnek a páholyai, pedig a nagy esemény tiszteletére 1795-ben alakult társaságot már több ízben feloszlatták? Júliustól júliusig mindezt el is feledjük, de évről évre emlékeztetnek a múltra a friss áldozatok, a kormos romok, a kétségbeesett békéltető kísérletek. Nem hiszem, hogy lenne épeszű ember, aki elfogadható magyarázatot adna arra, miért kell az Orániai Rend gyakorlatilag minden ulsteri városban működő páholyának makacsul úgy szerveznie júliusi megemlékező meneteit, hogy azok feltétlenül áthaladjanak a katolikus negyedeken? Miért kell síppal-dobbal emlékeztetni a katolikusokat megveretésükre, elnyomásukra és megalázásukra? Van még egy fura mozzanata ennek az egész provokatív múltidézésnek: legjobban - nyomban a katolikusok után - a brit kormányt zavarja. Pedig az orániaiak ezekkel a szégyenteljes menetekkel éppen azt akarják demonstrálni, hogy Ulster Nagy-Britannia elválaszthatatlan része. Ami ellen Londonnak amúgy semmi kifogása - se lenne, ha nem kellene viselnie az északír ellenségeskedés minden politikai, emberi és anyagi következményét. Meg annak a tudatnak a nyomasztó súlyát, hogy képtelen rendet, békét, biztonságot teremteni állampolgárainak. Különösen nehéz ez az idén, azok után, hogy kb. egy évig élt a remény: Ulsterban beköszönthet a változás. Az IRA felfüggesztette terrorista akcióit, s politikai szárnya, a Simi Fein szaSzabad-e tisztelni az öldöklés hagyományát? lonképessé tette magát tárgyalási és megegyezési készségével. A nemrég megtartott választások a megbékéléspártiak győzelmét hozták - s most lehet kezdeni mindent elölről. Az sem kizárt, hogy minden elveszett. Mégpedig vasárnap hajnalban, amikor a protestánsok felgyújtottak egy katolikusok lakta házat, s bennégett három kisgyerek. A sors keserű iróniája, hogy katolikus édesanyjuk protestáns élettársa kérésére protestánsnak nevelte fiait. Most mégis úgy döntött: katolikus temetésük lesz... Megáll az ember esze! Hát van olyan kegyetlen isten, aki égő gyermekáldozatokat követel? S van-e olyan igazságos, aki megbünteti gyilkos híveit? Mert azt már látni: az orániaiak Portadownban önként nem adják fel, számukra ez a tragédia sem elég ok provokatív tervük feladására. Jogaikat emlegetik, a múlt, a hagyományok tiszteletére hivatkoznak. De lehet-e, szabad-e tisztelni az öldöklés hagyományát? Szabad-e hagyományt teremteni a gyűlölködésből, a megalázásból? Csak egy elfogadható válasz van ezekre a kérdésekre - és sokfajta gyakorlat, amely ellentmond a logikának. A Boyne mellett történtekre hivatkozva gyilkolnak és gyújtogatnak. A Duna mentén aZ egyszer volt sérelmekre, szégyenletes békeszerződésekre, piszkos paktumokra, forrófejű „hazafiakra" emlékezve a lelkek megnyomorítása lett a múlt dicsőítésének eszköze, a hivatkozási alap, a legfőbb instancia. Errefelé az a szokás járja, hogy hetediziglen akarják megfizettetni a múltat, a ma, a holnap gyermekeit akarják büntetni az ükapák vélt és valós vétkeiért. A bosszú nagyon találékony, s aki ütni akar, az botot is talál. Vagy iskolát, óvodát, templomot. Ezek a múltban vájkáló „igazságosztók" tisztában vannak vele: ha egy néptől elveszik a nyelvét, elveszíti a lelkét is. Ez a lélekmérgezés, ezek a mindennapos alattomosságok ugyanarról a tőről fakadnak, mint az ulsteri gyújtogatások, szégyenmenetek, gyermekgyilkosságok. Meggyőződésem, hogy ha az anyáknak módjuk lenne rá, megtiltanák minden háború, minden csata évfordulójának megünneplését. SME A küszöbönálló alkotmányos válsággal foglalkozik a SME kommentárora, főként azzal az alkotmánytörvény-javaslattal kapcsolatban, amely szerint egyes államfői jogkörök a parlament elnökére szállnának át, ám akkor, amikor e törvényről szavazni kellett volna, éppen a DSZM képviselői maradtak távol. A lap emlékeztet Mečiar kijelentésére: „Rosszindulatúnak, ostobának vagy felelőtlennek tartok minden olyan állítást, hogy nekem vagy a DSZM-nek megfelelne olyan helyzet, amikor a kormány nem tudja kinek átadni a lemondását." Mečiar nem sokkal később más kijelentéseket tett, több megoldást helyezett kilátásba. Azt is mondta, az államfőt szeptember végég is meg lehet választani vagy a választások után, a parlament alakuló ülésén. Az államfői hatásköröknek a parlament elnökére való átruházásáról szóló alkotmánytörvény-tervezet elfogadását Mečiar már csak olyan „áthidaló" lehetőségnek nyilvánította, amely „semmit sem oldana meg". Ez nem igaz, jelenleg csak ez gátolhatja meg az alkotmányos válságot. PRAVDA A kormánykoalíció támadásai az ellenzék és az újságírók ellen további bizonyítékok arra, hogy a kormányhatalom annak örülne, ha az ellenzék és az újságírók nem léteznének vagy tartanák a szájukat, véli Peter Weiss a napilapnak adott interjújában. Rámutat: a demokrácia ilyen felfogása volt az oka annak, hogy az EB - Csehországgal, Magyarországgal és Lengyelországgal ellentétben - nem sorolta be Szlovákiát azon államok közé, amelyekkel az EU-ba való belépésről a közveden tárgyalásokat megkezdik. Weiss szerint külföldön kétségbe vonják a szlovák kormány szavahihetőségét, mivel a kormánykoalíció képviselői nyilvánosan és ismételten megkérdőjelezték saját kormányuk programnyilatkozatát, illetve az EU- és a NATO-orientációt. PRÁCA A szlovák diplomácia nüanszaival foglalkozik a Práca kommentátora azzal kapcsolatban, hogy a szlovák külügy meglehetősen ridegen reagált Martonyi János űj magyar külügyi tárcavezetőnek arra a kívánságára, hogy még a választások előtt találkozni szeretne szlovák kolléganőjével. Milan Tokár külügyi szóvivő ugyanis csak annyit állapított meg, hogy hivatalos megkeresést a magyar féltől eddig nem kaptak. A lap szerint ez a gőgös politika megkérdőjelezi Szlovákia őszinteségét a jószomszédi kapcsolatok feljesztését illetően. Sőt: ez a fajta politika azt is meggátolja, hogy Pozsony érvényesíteni tudja a jogos kifogásait Budapest politikájával szemben. VISSZHANG Ad: Nincs bocsánat, Új Szó, 1998. július 11. Törvény és igazság Vojtek Katalin az Új Szó szombati számában mulasztással vádolja a Magyar Koalíció parlamenti képviselőit azért, mert nem vitték az alkotmánybíróság elé az oktatási törvény ama változatát, amely által a kormánykoalíció képviselői kiiktatták a jogszabályból az önkormányzatiság elvét. Tény, hogy a megváltozott törvény értelmében iskolaigazgatók tucatjait váltották le visszataszító módon, s ez jogos felháborodást vált ki a szülőkben, pedagógusokban egyaránt. A szerző jogi érvelése azonban téves. A szlovák alkotmányban nem létezik olyan passzus, amely alkotmányos jogként deklarálná az önkormányzatiság elvét az oktatásügyben. Tágabb értelemben egy sajnálatos illúzióról van szó, amely már a bizonyítványháborúban is megnyilvánult. Á szlovákiai magyar polgárok egy része még mindig úgy gondolja, az alkotmány és az alkotmánybíróság olyan bástyák, amelyek minden esetben megvédhetik jogainkat. A szomorú igazság ezzel szemben az, hogy a hatályos szlovák alkotmány nagyon tökéleden (ezért nem szavaztuk meg), nem tartalmazza a kisebbségijogok kielégítő védelmét, s az alkotmánybíróság sem az igazság megtestesítője kisebbségi kérdésekben. Az alkotmánybíróság döntéseiben a törvények és az alkotmány összhangját vizsgálja: képletesen szólva egy ötvencentis görbe botot használ méterként. Csoda, ha az eredmény ezt a torzulást tükrözi? Az alkotmánybíróságról származó belső információk szerint a testület eddigi legnagyobb vitája a nyelvtörvény alapján készített beadványunk megtárgyalásakor folyt. Döntése végül alibista volt; azért nem érintette a bizonyítványokat, mert sem a szlovák nyelvtörvény, sem az alkotmány nem rendelkezik tételesen a bizonyítványok ügyében. A leváltott igazgatók ügyében sem hozhatott volna értékelhető döntést, ez azonban nem jelenti azt, hogy a leváltások elfogadhatóak lennének. A jogállamiság elvének érvényesülése azt is jelenti, hogy mind az alkotmány, mind a törvények rendelkezései mögött ott áll az erkölcs. A parlamenti képviselők tehát nem követtek el hibát: egy velejéig romlott rendszerben az alkotmánybírósági beadvány nem jelentett volna megoldást. A leváltott igazgatók számára létezik még egy hosszadalmas nemzetközi jogorvoslati lehetőség - és egy rövidebb is az országon belül, a polgárok segítségével: demokratikus parlamentet választani és megváltoztatni a törvényeket. Csáky Pál, az MK volt frakcióvezetője