Új Szó, 1998. június (51. évfolyam, 124-149. szám)
1998-06-05 / 128. szám, péntek
SPORT ÚJ SZÓ 1998. JÚNIUS 5. Jozef Kožlej (fehér nadrágban) hiába próbálkozott a góllövéssel a Trenčín elleni utolsó mérkőzésen, nem tudott hálóba találni, így nem védhette meg gólkirályi címét. (ČTK) Ladislav Molnár: „Egyértelműen jobbak vagyunk a Spartak Trnavánál" A kupa is Kassára? Bocsánatkérés a névcsere miatt Párizs. A FIFA bocsánatot kért az érintettektől, amiért a világbajnokságon szereplő bolgár válogatott szövetségi kapitányaként szerdán a korábbi szakvezetőt, Dimitar Penevet nevezte meg. A franciaországi vb-n a jelenlegi szövetségi kapitány, Hriszto Bonev irányítja majd a négy éwel ezelőtti megméretésen az elődöntőben szerepelt európai csapatot. - Emberi hiba történt, amit már kijavítottunk. (m) Folytatódik a harc Sevilla. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) 60 millió dollárjába került az 1997 és 1998 áprilisa között elvégzett 106 161 doppingvizsgálat-jelentette ki Alexandre de Mérode herceg, a doppingellenes bizottság elnöke. Az elvégzett vizsgálatok közül 967 esetben mutattak ki valamilyen tiltott szert a sportolók szervezetében, ebből 262 alkalommal Nandrolon volt a talált anyag, (m) Lépéselőnyben a Utah New York. A Utah Jazz hazai pályán hosszabbítás után 3 pontos győzelmet aratott a címvédő Chicago Bulls felett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének első mérkőzésén Utah Jazz-Chicago Bulls 88:85 hosszabbítás után. A négy győzelemig tartó párharc állása: 1:0 a Utah Jazz javára. (m) A japánok óvatosak Tokió. A japán külügyminisztérium egy kiadványában hasznos tanácsokkal kívánja felhívni a franciaországi labdarúgó-világbajnokságra utazó állampolgárait a lehetséges veszélyekre. A minisztérium többek között arra figyelmeztette a június 14-ei Argentína elleni mérkőzésre utazó japánokat, hogy legyenek óvatosak a stadionokban, a vasútállomásokon illetve a repülőtéren, (m) A NIKÉ 23. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA Pozsony. A NIKÉ fogadóirodáiban a következő mérkőzésekre tippelhetünk. PÉNTEK, JÚNIUS 5. Nemzetek közötti futballmérkőzés: 110. Dánia-Kamerun 1,603,00-3,80-1,10-1,70; 111. Hollandia-Nigéria 1,45-3,00-5,001,05-2,00; 112. FinnországFranciaország 3,80-3,00-1,601,70-1,10; 113. NémetországLuxemburg 1,05-5,00-18,00-04,50; 114. Bulgária-Algéria 1,40-3,00-5,50-1,05-2,10. Argentin labdarúgó-bajnokság: 115. Ferro C. Oeste-Independiente 2,20-2,60-2,80-1,20-1,40. SZOMBAT, JÚNIUS 6. Nemzetek közötti futballmérkőzés: 123. Horvátország-Ausztrália 1,25-4,0-7,0-0-2,8; 124. Belgium-Paraguay 1,45-3,0-5,0-1,052,0; 125. Románia-Moldávia 1,20-4,0-8,0-0-3,0; 126. SvájcJugoszlávia 2,1-2,8-2,7-1,25-1,4; 127. Tunézia-Wales 1,8-2,83,401,15-1,55. Kassa. Szerdán az esti órákban az Interhotel Slovan látta vendégül a második bajnoki címét ünneplő 1. FC Košice labdarúgócsapatát. IFJ. GAZDAG JÓZSEF A pezsgőzés azonban korántsem fajult hajnalig tartó dáridóvá, annál is inkább, mivel a bajnok gárdáját vasárnap a Szlovák Kupa-döntő várja Pozsonyban. És hogy milyen volt az elmúlt idény a játékosok szerint és mi döntött végül a kassai tigrisek javára? LADISLAV MOLNÁR: „Egyértelműen jobbak vagyunk a Trnavánál. Az idén ugyan nehezebb dolgunk volt, mint tavaly, hiszen a bajnok ellen mindenki a maximumot akarja nyújtani, mindenki az éllovas skalpját szeretné. Valóban nehezebb feladat megvédeni, mint megszerezni a bajnoki címet." IVAN KOZÁK: „Véleményem szerint a csapat kiegyensúlyozottsága döntött. Fokozatosan alkalmazkodtunk a klubvezetés elvárásaihoz, megszoktuk az állandó nyomást, és nem utolsósorban tisztában vagyunk a célokkal. A korábban tehernek érzett kötelező érvényű győzelem ma már mindenki számára természetes." Magyar labdarúgó NB I: 128. Stadler-Haladás 2,50-2,80-2,301,35-1,30; 129. ZalaegerszegVác 1,70-3,00-3,40-1,15-1,60; 130. Győr-Tiszakécske 1,703,00-3,40-1,15-1,60; 131. Újpest -Kispest 1,60-2,80-4,00-1,051,70; 132. Diósgyőr-Székesfehérvár 1,90-3,00-3,00-1,25-1,50; 133. MTK-Békéscsaba 1,85-3,00 -3,10-1,20-1,50; 134. GázszerFerencváros 2,60-2,80-2,20-1,35 -1,25; 135. Siófok-Debrecen 1,802,80-3,40-1,15-1,55; 136. BVSCVasas 3,40-3,00-1,70-1,60-1,15. Argentín labdarúgó-bajnokság: 147. River Plate-Argentinos J. 1,60-2,80-4,00-1,05-1,70; 148. Union Santa Fe-Boca Juniors 3,20-2,80-1,90-1,50-1,20. Perui focibajnokság: 149. Lawn Tennis-Alianza 5,30-3,20-1,402,10-1,10; 150. Municipal-Sport Boys 2,30-2,80-2,50-1,30-1,35; 151. Melg. Arequipa-Sport. Crista! 2,80-2,70-2,10-1,40-1,20; 152. Dep. Chimbote-Aurich 1,503,00-4,50-1,05-1,90; 153. U. Minas-Cusco 1,60-2,80-4,00-1,051,70; 154. Universitario-AÜ. Sullana 1,30-3,50-6,50-0-2,60. MIROSLAV SOVIČ: „Nehezebben született az idei elsőség, egyrészt azért, mert ellenfeleink fokozottabb erőbedobással küzdöttek ellenünk, másrészt pedig a Bajnokok Ligája-mérkőzések, illetve a válogatottbeli kötelezettségek közel kétszer annyi meccset játszottunk ellenfeleinknél." DUŠAN TÓTH: „Nem voltak különösebb kilengések a csapatjátékában a szezon folyamán, míg riválisunk, a nagyszombati Spartak többször is nem várt vereséget szenvedett, elsősorban otthon az újonc Trencíntől és Privigyén. Ez döntött." NÉMETH SZILÁRD: „Többször botlott meg a Trnava, ezt sikerült kihasználnunk. Saját teljesítményemmel - egy-két mérkőzéstől eltekintve - elégedett vagyok. Az edzőváltásról csak anynyit: Pecze Károly távozásával mintha kicserélődött volna a gárda, nagyobb kedwel és elánnal folytatta a menetelést." JOZEF KOŽLEJ: ,A Trnava elleni hazai mérkőzés bebizonyította, hogy Szlovákiában mi vagyunk a legjobbak. Az egyeden dolog ami bánt, hogy nem sikerült megvédenem a gólkirályi címet." JÁN KOZÁK edző: „Az egész idényt figyelembe véve a bajnokság kimagaslóan legjobb csapata voltunk. Mi szeréztünk a legtöbb pontot, mi rúgtuk a Uruguayi futball-liga: 155. Rampla-Penarol 2,90-2,80-2,00-1,451,20; 156. River-Wanderars 1,75-2,80-3,50-1,10-1,55; 157. Huracan-Nacional 4,00-2,801,60-1,70-1,05; 158. DefensorVilla Espanyola 1,60-2,80-4,001,05-1,70; 159. Danubio- Rentistas 2,20-2,80-2,60-1,25-1,35; 160. Bella Vista-Liverpool 1,553,00-4,20-1,10-1,80. VASÁRNAP, JÚNIUS 7. Labdarúgó Szlovák Kupa-döntő (Pozsony): 166. FC Košice-Trnava 2,40-2,80-2,40-1,30-1,30. Olasz labdarúgó B-liga: 176. Ancona-Cagliari 2,40-2,60-2,601,25-1,30; 177. C. di Sangro-Verona 2,20-2,70-2,70-1,25-1,35; 178. Chievo-Pescara 1,80-2,404,00-1,10-1,55; 179. Lucchese-Treviso 1,50-2,80-5,00-1,051,90; 180. Padova-Reggina 2,202,70-2,70-1,25-1,35; 181. Perugia-AC Torino 1,80-2,50-3,701,15-1,55; 182. Ravenna-Genoa 1,35-3,50-5,70-0-2,30; 183. Reggiana-Monza 2,40-3,00-2,201,30-1,30; 184. Salernitana-Foglegtöbb, és mi kaptuk a legkevesebb gólt. Azt hiszem, ezek a tények világosan beszélnek, és kellőképpen bizonyítják az elért helyezés jogosságát." • Vasárnap a Szlovák Kupa döntőjében a kassaiak a második helyre szorult Trnavával játsznak. Milyen céllal utazik Pozsonyba a bajnok? LADISLAV MOLNÁR: „Elhódítani a trófeát. Az európai futballberkekben nagy dolognak számít a kettős siker, úgyhogy mindent a győzelemnek rendelünk alá." IVAN KOZÁK: „Nem elégszünk meg a bajnoki címmel. A célt akkor teljesítjük, ha a kupagyőzelem is tarsolyunkban lesz." MIROSLAV SOVIČ: „Elvből nem tippelek, de mindenképpen győzni szeretnénk." NÉMETH SZILÁRD: „Nyerni megyünk Pozsonyba. A végeredmény számszerű megtippelésére nem vállalkozom, de a kupa a miénk lesz." JOZEF KOŽLEJ: „A kupagyőzelemmel be szeretnénk bizonyítani, hogy nem véletlenül szereztük meg az első helyet." JÁN KOZÁK: „A ritka alkalmak közé tartozik a bajnoki cím mellé a kupagyőzelem megszerzése, azért ki akarjuk használni ezt a nem mindennapi lehetőséget." gia 2,20-3,00-2,40-1,30-1,30; 185. Venezia-Andria 1,35-3,006,50-0-2,20. Svéd labdarúgóliga: 186. Örgryte-Hammarby 1,90-2,80-3,201,20-1,50; 187. Trelleborg-Frölunda 2,40-2,80-2,40-1,30-1,30; 188. Örebro-Halmstad 1,902,80-3,20-1,20-1,50. Norvég fociliga: 189. Bodö/Glimt-Strömsgodset 2,002,80-2,90-1,20-1,45; 190. Brann Bergen-Haigesund 1,75-3,003,30-1,15-1,55; 191. Kongsvinger-R. Trondheim 3,40-3,001,70-1,60-1,15; 192. Molde-Valerengen 1,40-3,00-5,50-1,052,10; 193. Moss-Tromsö 1,803.00-3,20-1,20-1,55; 194. Sogndal-Lilleström 3,20-3,00-1,801,55-1,20; 195. Stavanger-Stabaek 1,50-3,00-4,50-1,05-1,90. Argentin futballbajnokság: 196. Huracan-San Lorenzo 3,0-2,62.1-1,45-1,2; 197. Rosario-Jujuy 2,20-2,70-2,70-1,25-1,35; 198. Lanus-Colon Santa Fe 1,35-3,505,70-0-2,30; 199. La Plata-Velez Sarsfield 2,30-2,70-2,60-1,251,35; 200. Racing Club-Newelľs 2,30-2,60-2,70-1,25-1,35. Ferencváros: nem aktuális a tizennyolcak levele Megkapják a pénzüket MTI-HlR Budapest. „A Ferencvárosnál mindig megkapják fizetésüket a labdarúgók. Bár vannak elmaradott összegek, ahogy tavaly és tavalyelőtt, ezúttal is kifizetjük a játékosokat" - mondta Szívós István, a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető elnöke. Szívós István arról is beszámolt: a futballcsapat „nagyon markáns képviselői" már jártak nála és jelezték, hogy nem aktuális az a levél, amelyen az NB l-es csapat tizennyolc játékosának aláírása szerepel, és amelyben a labdarúgók azt kérik, hogy a • Győzelemmel fejezte be az olaszországi Európa-bajnokság csoportküzdelmeit a magyar férfi kézilabda-válogatott, a Vass Sándor szövetségi kapitány együttese egy góllal nyert (28:27) az atlantai olimpia aranyérmese, Horvátország ellen, és szombaton az 5. helyért mérkőzhet. A magyarok csoportjából Spanyolország és Oroszország jutott az elődöntőbe, a másik ágon Svédország és Németország. • Oroszország junior adétikai bajnokságán új női magasugró-tehetség tűnt fel, a 18 esztendős Viktória Szlivkova 190 centiméteres teljesítményt ért el, s 11 centivel előzte meg hasonló korú társait. Versenyen kívül indult a tavalyi vb bronzérmese, Júlia Ljahova, aki 195 centiméterig vitte. klub egyenlítse ki velük szemben fennálló tartozását. A játékosok képviseletében Lipcsei Péter csapatkapitány tárgyalt ez ügyben Szívós Istvánnal. - Tudom, hogy mindig megkaptuk és mindig meg is fogjuk kapni a pénzünket. Albert Flórián csapatkapitányhelyettes társaságában a csapat kérésére mentem fel az elnök úrhoz, akivel abban állapodtunk meg, hogy június 30ig mindenki megkapja a fizetését. Én személy szerint azt mondom, hogy hibáztam, amikor aláírtam a levelet - nyilatkozta Lipcsei Péter. • Minden jel arra vall, hogy ismét kitűnő romában van a németek világcsúcstartó úszónője Franziska van Almsick: a 20 esztendős sportolónő a Berliben 110. német bajnokságon 1:01,72 perces időt ért el, s ez az idő 3 század másodperccel jobb a tavalyi győztes Meisner teljesítményénél. • A 13. női kosárlabda vb tegnapi játéknapján a magyar válogatott hosszabbítás után 2 ponttal legyőzte (95:93) Kína együttesét a 9-12. helyért megrendezett mérkőzésen. Győzelme révén a magyar csapat ma a 9. helyért játszhat. A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 4, 21, 23, 24, 29, 31, 33, 36, 38, 41, 42, 47, 50, 57, 59, 61, 63, 73, 79, 80. ' ' ' ' SPORTHÍRADÓ Francia teniszbajnokság: Mónika legyőzte Martinát Szeles-Sanchez döntő ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. A negyedik helyen kiemelt spanyol Arantxa SanchezVicario bejutott a francia nemzetközi teniszbajnokság női egyéni versenyének döntőjébe, mivel a csütörtöki elődöntőben két játszmában 6:3, 7:6 arányban legyőzte a második helyen rangsorolt amerikai Lindsay Davenportot. Ellenfele Szeles Mónika lesz: a 25 éves jugoszláviai magyar származású teniszezónó simának mondható mérkőzésen6:3,6:2-re verte a világelső Martina Hingist. Az első játszma elején kiegyenlített csatát láthatott a közönség, majd az 5. játékban Szeles elnyerte riválisa adogatójátékát. Ezután már a világranglista 6. helyén jegyzett egykori világelső uralta a mérkőzést, s pontos alapvonalütéseinek köszönhetően 37 perc alatt megnyerte a nyitószettet. A második játszmában Hingis azonnal elvette riválisa szerváját, de előnyét nem tudta megőrizni. Szeles sorozatban négy game-et nyert, s magabiztosan irányította' a találkozót. A svájci teniszezőnő ekkor tőle szokatlanoul sokat hibázott, s bár mindent megtett a győzelemért, nem tudott méltó ellenfele lenni az amerikai színekben versenyző vajdasági születésű ellenfelének. A balkezes Szeles végül 69 perc alatt végzett ellenfelével. - Ez egyszerűen csodálatos! Örülök annak, hogy ezzel a táérgyi emlékkel is megoszthatom győzelmem örömét - nyilatkozta a meccs után Szeles Mónika, aki a Roland Garroson a néhány hete elhunyt édesapjának, Szeles Károlynak gyűrűjét viseli nyakában. A spanyol Sanchez-Vicario lesz Szeles Mónika ellenfele a francia nemzetközi teniszbajnokság döntőjében (ČTK)