Új Szó, 1998. június (51. évfolyam, 124-149. szám)
1998-06-20 / 141. szám, szombat
6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK - HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1998. JÚNIUS 20. NÖVÉNYVÉDELEM Reggel öntözzünk Az utóbbi két évben az uborka • peronoszpórája nem okozott jelentős károkat, s még az idén sem ütötte fel a fejét a betegség. A korán vetett uborkák már virágoznak, és legkésőbb a virágzásig terjedő időszakban lehet hatékonyan védekezni e gomba ellen. A kezelést akkor kell megkezdeni, ha a levélen észleljük a betegség jeleit. Megelőzésként az uborkát reggel öntözzük, de soha ne a levelére öntsük a vizet. Elteijedtek a tetvek - főleg az alma-, szilva- és a barackfákat, továbbá a káposztaféléket kell permetezni. (RN) HÍRMORZSÁK Az év humanitárius tette A Kölcsönös Életbiztosító Rt. az idén is meghirdeti az év humanitárius tette versenyt. - Az egészségügyi alkalmazottak, a véradók és a sok névtelen, önzetlenül segítő ember kockázatvállalása nélkül nem lehetne életeket menteni. Ezért június 17-től 1999. január 10-ig ismét lehetőséget adunk a nevezésekre -jelentette be Viktor Kouril, az Rt. vezérigazgató-helyettese. Az első évfolyamra beérkező 1100 nevezett közül a zsűri a hatszoros életmentőt, a szemészorvost, és két több mint százszoros véradót tartotta méltónak az erkölcsi elismerésre, (erf) Szigorított behozatal A Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Minőségvizsgáló Intézet intézkedéseket vezetett be, mivel a hollandiai virágokon Liriomyza spp. aknázólégylárvákat talált. Az intézkedések a nálunk még nem előforduló karanténkártevők behozatalának megelőzését szolgálják, a vágottvirágot és a leveles zöldségféléket érinti, rn VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1998. június 22-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 58,812 Osztrák schilling 2,787 Francia frank 5,848 Svájci frank 23,490 Kanadai dollár 23,952 USA-dollár 35,164 Német márka 19,614 ECU, EU38,814 Olasz líra (1000) 19,908 Cseh korona 1,049 *A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 15,723 17,378 Az amerikai Samsonite óriásvállalat vezetősége jó befektetésnek tartja a somorjai üzemet Terjeszkedik a mamutvállalat Ünnepélyes keretek között hivatalosan szerdán adták át Somorján az utazótáskákat előállító amerikai Samsonite óriásvállalat első szlovákiai üzemét. SIDÓ ÁRPÁD Az 1910-ben, egy lengyel származású emigráns által alapított vállalat ténylegesen már egy éve működő dél-szlovákiai varróüzeme jelenleg 126 főt foglalkoztat, ám az alkalmazottak számát a tervek szerint 200-ra kívánják növelni. A cég termelésbővítő törekvését a környék több munkaügyi hivatala segíti, melyek hatékonyan járulnak hozzá a munkaerőtoborzáshoz. A puhavázas táskák előállítása iránt érdeklődők hat hetes varrótanfolyamon sajátíthatják el a világszínvonalú termékek összevarrásának fortélyait. A denveri székhelyű mamutcég Somorján megvalósított kétmillió dolláros összberuházását a vezetőség számos szempontból Az alkalmazottak számát 200-ra kívánják növelni. jó befektetésnek tartja. Kedvező tapasztalatokat szereztek a magyarországi Szekszárdon hat ével ezelőtt létesített üzemükben, ami arra biztatta a céget, hogy a térségben erősítsék jelenlétüket. Döntésüket befolyásolta az is, hogy jó a város földrajzi fekvése, továbbá olcsó és képzett munkaerő áll rendelkezésükre. A Samsonite somorjai üzemében már egy éve varrják az elnyűhetetlen puhavázas utazótáskákat. (Archív felvétel) A legyártott termékek elosztása teljes mértékben központosított és számítógépesített. Ami az európai piacot illeti, minden árut a Samsonite kontinentális részlegének „főhadiszállásából", Belgiumból irányítják rendeltetési helyére. A somorján készített napi 800 darab táskát ennek megfelelően heti rendszerességgel szállítják a központba, ahonnét az oda beérkező megrendelésektől függően továbbküldik Európa összes országába. Mindössze háromnégy napot vesz igénybe, míg a kontinens bármely ponján található értékesítési hely áruigényét Belgiumból kielégítik. Nincsenek raktározási problémák, csupán pontos munka- és menetrend. A világ talán leghíresebb táskagyártója évente 15 millió darab terméket állít elő, és azok mintegy száz ország 23 ezer üzletében kaphatóak. A Samsonite cég bőröndjeinek legendás strapabírásáról már az első - e század tízes éveiben gyártott - és egyben a vállalatnév-adó koffer reklámhadjárata is tanúskodik. A Bibliában szereplő nagyerejű Sámsonról elnevezett kézipoggyász hirdetésében a cégalapító családostul ott egyensúlyoz a bőrönd nyitott fedelén. A televíziózás történetében első utazótáska-ieklám ezzel is azt jelezte, hogy a cég termékei egyszerűen elnyűhetetlenek. Ezt a masszív-mítoszt táplálják a Samsonite-portékákat népszerűsítő hirdetések azóta is. Hogy ez nem csupán egy megalapozadan minősítés, azt a termékek laboratóriumokban végzett alapos tesztelésén túl az is alátámasztja, hogy vállalat 1100 szabadalommal rendelkezik. Az árait tekintve magasabb kategóriájú táskákat és bőröndöket Szlovákiában az Eurokontakt cég forgalmazza, országszerte harminc árusítóhelyen. Minden bizonnyal nagy sikerrel, hiszen az 1996-os adatokhoz viszonyítva a hazai értékesítés ez évre kétszáz százalékos növekedéssel kecsegtet. AUTO V.A.S. Kft. márkakereskedés és márkaszerviz Volkswagen és Škoda márkájú személygépkocsik eladása mellett a legszélesebb körű szolgáltatásokkal állunk vevőközönségünk rendelkezésére korszerűen felszerelt üzemünkben: Helyben köthető lízingszerződés és több biztosítótársaságnál gépjármű-biztosítás. AKCIÓ - VW POLO jelentős árengedménnyel, amíg a készlet tart - az összes AUDI modell egyéves biztosítása ingyen Cim: Dunaszerdahely, Fő utca 1538/31 Tel.: 0709/522 280, 526 885 0709/529 269 Várjuk kedves ügyfeleinket! | Az elemzők visszafogottan vélekednek a GDP 6,2 százalékos növekedéséről Hiányoznak a lényeges adatok HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Gazdasági elemzők visszafogottan értékelik a Szlovák Statisztikai Hivatal hírét, miszerint a GDP növekedése az idei év első negyedévében reálértékben 6,2 % volt. Egybehangzó nézetük szerint az adatot mindaddig nem lehet értékelni, amíg nem hozzák nyilvánosságra azt is, miből tevődik össze a GDP-növekedés. A hivatal ugyanis eddig ilyen számokat nem közölt, s nem hozta nyilvánosságra a GDP-számításban alkalmazott inflációs indexet sem. Juraj Renčko, az SZTA elemzője nagyobb mértékű növekedés csökkenést feltételezett. Fontosnak tartja annak megvizsgálását, miből tevődnek össze a beruházások, miből fedezték azokat. „Ha főként külföldi forrásból, úgy a növekedés mesterségesen lett előidézve" - mondta. Hasonlóan vélekedett Robert Blaho, az Istrobanka elemzője. A statisztikusok adatai szerint a GDP az első negyedévben 166,2 milliárd korona volt (tavaly 148 milliárd), ami 11,8 %- os növekedés a múlt év hasonló időszakához viszonyítva. A magánszektor aránya a GDP termelésében 2 százalékponttal (81,4 %-ra) nőtt. A gazdasági növekedést az ipari termelés, az építőipar és a szolgáltatás vezette. A működőtőkebefektetések 57,9 milliárd koronát értek el, összehasonlító áron 12,9 %-kaI, folyó áron 18,2 %kai meghaladva a múlt év hasonló időszakát. A havi bérek átlaga 9033 korona volt, ez egy év alatt folyó áron 10,4 %-os, reálértékben 2,9 %-os emelkedés. Az előzetes gazdasági eredmények alapján a pénzügyi és nem pénzügyi tevékenységet folytató vállalatok adózás előtti nyeresége 24,4 milliárd korona volt, a bruttó nyereség folyó áron 30,5 %kal növekedett, (g) ZÖLDSÉGPIACI ÁRSÉTA Pozsony Komárom Zseliz Losonc Rimaszombat Kassa június 17-én június 17-én június 17-én június 18-án június 18-án június 17-én sárgarépa petrezselyem 8-10 Sk/csomó 10 Sk/csomó 8- 10Sk/csomó 10-15 Sk/csomó 10 Sk/csomó 5 Sk/kg 7-10 Sk/kg 7-10 Sk/csomó 15 Sk/csomó 15 Sk/csomó 8-10 Sk/csomó 8-13 Sk/csomó újburgonya paradicsom paprika 13-16 Sk/kg 36*40 Sk/kg 60-70 Sk/kg 16-20 Sk/kg 26-28 Sk/kg 5-7 Sk/db 25-30 Sk/kg 35 Sk/kg 8-10 Sk/db 10-18 Sk/kg 35-40 Sk/kg 3-7 Sk/db 20 Sk/kg 30-40 Sk/kg 45-60 Sk/kg 17-19 Sk/kg 36-40 Sk/kg 60 Sk/kg karalábé Mlk/ah; 4-5 Sk/db ÍHHÜ 5-10,51/% 3 Sk/db BKMS1SS kel 15-18 Sk/db 6-8 Sk/db 10 Sk/db 15-16 Sk/db 10 Sk/db 18-20 Sk/db káposzta karfiol újhagyma " 14-16 Sk/db 10-20 Sk/db 6-8 Sk/csomó . 740 Sk/db 6-20 Sk/db 6-7 Sk/csomó 8 Sk/db 20-25 Sk/db 7 Sk/csomó 10-15 Sk/cíb 15-30 Sk/db 5-8 Sk/cscmo 15 Sk/db 20-25 Sk/db 20 Sk/kg 16-18 Sk/db 20-35 Sk/db 6-8 Sk/csomó hagyma cseresznye 20-32 Sk/kg 28 Sk/kg 20 Sk/kg 24-30 Sk/kg 34 Sk/kg 28-32 Sk/kg hagyma cseresznye 25 30 Sk/kg 25-30 Sk/db 25 Sk/kg 28-35 Sk/kg 1 25 Sk/kg földieper X 40 Sk/I X X X 35-40 Sk/kg zöldborso 16-18 Sk/kg 20-25 Sfc/feg 25 Sk/kg 18-25 Sk/kg V «mmmmm»m~A 18-20 Sk/kg dióbél 180 Sk/kg X 90 Sk/kg X X X savanyúkápos alma zta 20 Sk/kg 15-26 Sk/kg * 28 Sk/kg 90 Sk/I 1 v * X v v:: • • v 26-27 Sk/kg 25 Sk/kg 15-25 Sk/kg 100 Sk/kg * 28 Sk/kg 90 Sk/I 70 Sk/kg X X 80 Sk/I méz 80-100 Sk/kg X 90 Sk/kg X X 80-100 Sk/kg uborka tojás 14-18 Sk/kg 8-12 Sk/kg 2.10-2.20 Sk/db 2,20-2,50 Sk/db 15-20 Sk/kg 2,50 Sk/db 12-19 Sk/kg 2,20-2,50 Sk/db 20 Sk/kg 16-18 Sk/kg 2,20 Sk/db 1,70-1,90 Sk/db hónaposwtek * 3 Sk/csomó X X fejessaláta fokhagyma 6-10 Sk/fej 70 Sk/kg X 3-5 Sk/db 3 Sk/fej X 3-5 Sk/fej 68-70 Sk/kg 4 Sk/fej ' 3 Sk/db 4-8 Sk lei S0 Sk/kg