Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)
1998-05-12 / 107. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 14. PANORÁMA - H IRDETÉ S 7 John Ford 1633-ban írt darabja - a Kár, hogy ká - kassai és beregszászi erőegyesítésben A bűn viszonylagossága Jóformán csak a beavatottak tudják, kicsoda volt John Ford, az angol reneszánsz színpadi kismestere. Ez nem véletlen, mert hát a kor, amelyben élt és alkotott a Shakespeare nagymester kora volt, s maradt immár a harmadik évezredre is. És mégis... DUSZA ISTVÁN A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Kassai Thália Színház közös produkciójában színre került Kár, hogy ká című John Ford-darab előadása, Vidnyánszky Attila rendező és a két társulat színészeiből összeállt csapat érdemeként, az egyre ritkább színpadi csodák egyikeként született meg. Vidnyánszkyról tudni, kell, hogy T. S. Eliot Gyilkosság a katedrálisban című drámájának rendezésével tavaly nemcsak Kisvárda közönségét - a Határontúli Magyar Színházak Fesztiváját- nyűgözte le, hanem a lengyelországi Kontakt fesztiválon rendezői díjat kapott érte. Maga a mostam előadás nem volt bemutatkozás, hiszen már rendezett Kassán (Bolha a fülben). Ennek ellenére, mindaz, amit a Kár, hogy ká című drámával színpadi varázslatként elkövetett, immár igencsak ritka tájainkon, s méginkább két magyar színházunkban. Már a Vas István fordította Forddrámában is nyilvánvaló, hogy a vérfertőzésbe torkolló testvérszerelem körül tenyésző pármai polgárvilág - fölötte a romlott hatalmát gyakorló klérussal - torokszorítóan viszonylagossá teszi Giovanni és Annabella öntudatlanul tiszta kapcsolatának tabuizált tényét. Ezt rajzolta körül igencsak éles kontúrokkal Vidnyánszky, amikor a vezértörténetben és a mellékszálon feltűnő igencsak karakteres figurákat - egyeden gesztust, pillantást, levegővételt, hangsúlyt és mozdulatot ki nem felejtve a számonkérésből -játszatta el a két társulat színészeivel. Katartikus erejű jeleneteket komponált, s tette ezt még olyankor is, amikor a Gadus Erika tervezte immaginárius térben a színészeket formálta háromdimenziós képi drámákká. Egyáltalán nem mellesleg: Gadus Erika jelmezeinek formavüága igencsak mai vonalakból tevődött össze, s bizonyára a rendező elvárásainak megfelelően, minden harsányság és erőltetettség nélkül fokozta a kifejezendő gondolat aktualitását. Az ő funkcionálisan hordható színpadi ruháiban igencsak mai alakok élték és szenvedték el életeiket. Gubík Ágnes főiskolai hallgató Annabellája a szerelmet mint a kikerülhetetlen sorsot mutatta meg nekünk, szívében a tisztaság és a bűn legemberibb vegyületével. Boldogság, hogy ismét egy olyan fiatal színésznőnk van, aki még ki sem lépett az iskola kapuján, de már olyan dolgokat tud, amit mondanak bűvöletnek, lelki tűznek, perzselő nőiségnek és a test költészetének, mert valamely színésznői titkok tudója ő. Színpadon méltó társa volt a mai magyar színház egyik legérettebb és legsokoldalúbb fiatal színészének, Trill Zsoltnak, aki Giovanni szerepében nemcsak Annabella szívének húrjain muzsikál, hanem önmaga ellenében emberi vérrel pecsételi meg kapcsolatukat, s egyáltalán mindazt, amit Párma városában erénynek hazudtak a kettejük bűnével szemben. Volt ennek ez előadásnak még egy párkapcsolata, amelyben az Annabella kezéért versengő Soranzót játszó Petrik Szilárd és Gubík Ágnes emeli fel és taszítja a mélybe a néző érzelmeit, fokozva mindezt 3 történések akár lelki fájdalmat is kiváltó láttatásáig. Különös és összetett előadást rendezett Vidnyánszky. A színészcsapatból szinte csak a főszerepek emelnek ki aktorokat. Petrik Szüárd (Soranzo) és Tóth Tibor (Vasques) kettősjelenetei, vagy éppen Szűcs Nelli m. v. (Hippolita) és Tóth Tibor a legfinomabb ujjrezdülésekig kidolgozott dialógusa, s Megyeri Zoltán m. v. (Bergetto) és Nádasdi Péter f. h. (Poggio) alig észrevéüenül fokozatosan a tragikumba fulladó, színesen tobzódó, de mindig a jóízlésen belül maradó komikuma, amit Kátya Alüdna m. v. (Philotis) tánca és Megyeri Zoltán önfeledt játéka tetőzött be. De legalább ennyire érdekes Cs. Tóth Erzsébet (Putana), Pólós Árpád (Donado), Fabó Tibor (Bonaventura), Dudás Péter (Bíboros), Varga József m. v. (Florio). Bocsárszky Attila (Grimaldi), Tóth László m. v. (Richardetto) alakítása ebben az előadásban, amelyben egy csapat színész játszik a legmagasabb hőfokon. Vidnyánszky Attila rendezői kézjegye nyomán totális színház KIS NYELVŐR A Nyelvművelő kéziszótár és a határon túli magyarok nyelvhasználata Nyelvművelésünk legújabb reprezentatív alkotása, a Nyelvművelő kéziszótár szerkesztői a Magyar Tudomány című folyóiratban arra a kérdésre, figyelembe veszi-e kötetük a határon túl élő magyarok nyelvhasználatát, határozott igennel válaszoltak, anélkül azonban, hogy bármiféle részletekre kitértek volna. Az eddigi akadémiai nyelvművelésre nem voltjellemző, hogy tekintettel lett volna az anyaországon kívül élő magyarok sajátos nyelvi gondjaira. A Nyelvművelő kéziszótár idősebb testvére, a kétkötetes, összesen mintegy kétezerhatszáz oldalas Nyelvművelő kézikönyv meglehetősen mostohán bánik a határon túli magyarokkal: alig két- három szócikke foglalkozik olyan kérdésekkel, amelyek valamiképpen összefüggnek a kétnyelvű magyarok sajátos nyelvi gondjaival. Az egyeden szócikk, amely teljes mértékben erről szól, a .külföldön élő magyarok nyelve" címet viseli. E hírhedtté vált szócikk szakmai körökben óriási felzúdulást keltett. Legfőképpen az a megállapítása, mely szerint a kétnyelvű magyarok nyelvében a többségi nyelvek hatására keletkező kontaktusjelenségek „a nyelvi rendszer megbomlásá"-t idézik elő, ez pedig az egyénnek a gondolkodását „szervetlenné, bomlottá, felemássá" teheti. Ebből szerencsére egy szó sem igaz. A kontaktusjelenségek nem vezethetnek a nyelvi rendszer megbomlásához, hiszen ezzel a nyelv megszűnését idéznék elő, tekintve, hogy minden nyelv rendszer. Természetesen a gondolkodást sem veszélyeztetik a nyelvi kölcsönhatás termékei; ha ez így volna, az emberiség nagyobb része szellemi fogyatékos lenne. Ez a rég meghaladott nézet szerencsére nem szerepel a Nyelvművelő kéziszótárban, igaz, ez a munka nem is tartalmaz szócikket a külföldi magyarok nyelvéről. A kétnyelvű magyarok nyelvhasználatát kéziszótárunk nem is érinti, legalábbis e sorok írója nem talált olyan szócikket, amelyben a szerzők kitértek volna a kétnyelvűségből, az anyaországtól való viszonylagos elszigeteltségből, a magyar nyelv használatának korlátozottságából vagy az anyanyelvű oktatás hiányos voltából adódó nyelvi gondokra. Igaz, a kötethez csatolt irodalomjegyzék határon túli nyelvművelők munkáit is tartalmazza, többek között a mai Jakab Istvánunkéit és Mayer Juditunkét is, magában a műben azonban semmi sem utal arra, hogy a szerzők ezekből merítettek is volna. Pedig a kézikönyv jó néhány olyan szócikket tartalmaz, amelyben hasznos lett volna kitérni a tárgyalt kérdés kétnyelvűségi vetületeire. Nézzünk most meg néhány ilyet, a magyar nyelv szlovákiai változatainak szempontjából! Az „idegenszerűségek" címet viselő szócikkben többek között szó van arról, hogy az elmúlt századokban főleg a latin és a német nyelv hatott a magyarra, a második világháború után az orosz, legújabban pedig az angol. Egy szó sem esik arról, hogy Trianon óta nyelvünkre ezeknél összehasonlíthatatlanul nagyobb hatást gyakorolnak az utódállamokban beszélt államnyelvek, s hogy ez a tény milyen sajátos kéréseket vet föl a határon túli magyar nyelvművelés szempontjából. - Egy másik szócikk, melynek a címe „népnyelv" többek között meghatározza a népnyelv fogalmát és használati körét. Nagyon ide kívánkozott volna legalább egy-két mondat arról, hogy a külföldi magyarok nyelvhasználatában a népnyelv erőteljesebben érvényesül, mint Magyarországon. Egyrészt azért, mert a nyelvhasználatnak számos színterén a külföldi magyarok anyanyelvük helyett az állam nyelvét használják, s így kevesebb lehetőségük van a magyar irodalmi nyelv gyakorlására, másrészt pedig azért, mert a határon túli magyarok jelentős hányada nem részesül anyanyelvű oktatásban, így a választékosabb nyelvhasználat normáit nincs is alkalma intézményes keretek között elsajátítani. - Hasonlóképpen a „nyelvjárások" című szócikk azon részében, ahol a tájnyelvek kopásáról, fakulásáról van szó, fontos lett volna megjegyezni, hogy a fönti okok miatt ez a folyamat a határon túli magyar területeken lassabban zajlik, sőt azok a nyelvjárásiasságok, amelyek egykor a szomszéd népek nyelvének hatására keletkeztek, nagyon is erősen tartják magukat. Nemcsak a szótár elméleti szócikkei nem tartalmaznak utalást a határon túl élő magyarok sajátos nyelvi gondjaira, hanem azok sem, amelyek konkrét nyelvi kérdésekkel foglalkoznak. Néhány ilyen szócikk áttekintésére, szlovákiai magyar szempontból való értékelésére legközelebb kerítünk sort. Lanstyák István SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Rigoletto (19) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Váratlanul (19) KIS SZÍNPAD: Az elveszett levél (19) ASTORKA: Tartuffe (19) JÓKAI SZÍNHÁZ KOMÁROM: Pinokkió (10, 13) THÁLIA SZÍNHÁZ - KASSA: Kár, hogy ká (19) MOZI POZSON Y HVIEZDA: Avas álarcos férfi (am.) 15.30,18,20.30 CHARLIE CENTRUM: Palmetto (am.) 17, Titanic (am.) 14.30, 17, 19.45, Ahogy csak lehet (am.) 20.15, Rivers of Babylon (cseh-szlov.) 17,18,21 Anaptól fáradtan (orosz-fr.) 19, Üzlet a korzón (csehszlovák) 19.15 KASS A DRUŽBA: Ahogy csak lehet (am.) 15.30, 18, 20.15 TATRA: Alien 4: Feltámadott a halál (am.) 15.30,17.45, 20 CAPITOL: Szféra (am.) 15.45, 18, 20.15 ÜSMEV: A vas álarcos férfi (am.) 16,18, 20 IMPULZ: Emma (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKI A LÉVA - MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Titanic (am.) 16, Palmetto (am.) 19.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Az ördög ügyvédje (am.) 16.30, 19 GŰTA - VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Még visszatérhetsz (am.) 19.30 született. Verebes Ernő m. v. erre az alkalomra írt zenéje és Énekes István m. v. koreográfiája szinte bele volt simítva a dráma és az előadás formavilágában. Ez utóbbira igencsak jellemző az aprólékos kidolgozottság, a jellemeket, a típusokat feldúsító metakomunikációs nyelv, de mindenekelőtt a nézőt a zsöllyébe szögező csendek. Mondják, hogy az a rendező, aki „beszélteti" a csendet, már elég sokat tud abból, amit csak a legnagyobbak tudnak. Az előadás komikus és tragikus ellenpontozásának szándéka egyetlen egyszer sodorta magával a rendezőt: Bergetto golyózás közben az egyik golyót szándékosan legurítja a nézőtér első sora elé, s az előadással teljesen ellentétes „közönségpiszkáló" ját szadozásba kezd. Ez a jelenet abban a pillanatban rossz irányba terelte az ellenpontozott játék szülte feszültséget. A néző tudatalattijában jóelőre ki is oltotta az előadás befejezésének rendezői ötletét, amellyel majd mintegy jelezte a nézőnek: ne keseredj el, amíg tragédiák, bűnök és bűnösnek mondott szerelmek lesznek, feloldozás is van a színházban! Mosolyogjunk hát, mert csak ez segít át a legszörnyűbb dolgainkon! Az életben is? Művészet és gondolat, avagy léttörténet és történelem Májusi Kalligram POLGÁR ANIKÓ Milyen a viszony író és tudós, irodalom és tudomány között? A tudomány szakosodik, a tudós egyre jobban elmerül a részletekben: egyedül a művészet törekedhet totalitásra, az élet értelmének, a rejtett összefüggéseknek a feltárására, legközvetlenebbül pedig az irodalom. Ezt a meggyőző választ Jan Patočka Az író dolga c. tanulmánya adja. Az általánosságban feltett kérdés a továbbiakban a történelemnek az irodalomhoz való viszonyára vonatkoztatva konkretizálódik. Bizonyos értelemben ez az alaptémája Margittai Gábor Agyagcsónak c. esszéjének. Az „agyagcsónak" nemcsak időutazást tesz, hanem bejárja az irodalmi művekben megelevenedő képzeletvilág különböző síkjait is. A filozófiai probléma tárgyalásába Petr Rákos Korvina - avagy a hollók könyve c. regényrészlete is beleszól. Petr Rákos történetének színhelye egy elképzelt ország, Hollónia, a hollók birodalma. „Minthogy pediglen a történelem teljes mértékben az élők ügye, minden élőlénynek jogában áll belebeszélni." A tanulmány és esszék közé Simon Grabovac szerb költő „versfosszfliái" ékelődnek, elpusztult percek, hangúlatok megkövesedett maradványaiként. Ehhez a gondolatilag egységes első részhez lazábban kapcsolódik Mák Ferenc tanulmánya a Csallóközi Kiskönyvtár sorozatról. Kiemeli Koncsol László értékes levéltári kutatómunkáját és szerkesztői alaposságát, hangsúlyozza a helytörténeti kutatások fontosságát, méltatja az egyes köteteket. A helytörténeti témát Grendel Lajos Hátsó gondolata egészíti ki, melyben szülővárosára, Lévára emlékezik. „Az emlékezet temető is, de olyan, amelyben a feltámadás folyamatos."-vonja le végül a tanulságot. A szövetség örömmel elfogadja a segítő kezet Együttműködést Örömmel nyugtázom, hogy hazai állami pedagógiai körökben akad egy ember, aki felkapja a fejét és azt mondja: „Pedagógiai berkekben komolyan kezelik a pedagógiai problémákat és engem (az intézményt) meg sem kérdeznek!" (Amiről nem esett szó, Új Szó,1998. április 11). Tankó László egy listát közöl azokról a témákról, melyekről „beszélni kellett volna a rozsnyói Czabán-napokon". A lajstrom tartalmával egyetértek, minden egyes téma rendkívül fontos, megoldásuk elodázása újabb gondokhoz vezethet. A cikk szerzője nyitott kapukat dönget. A pedagógusszövetség szakmai bizottságának gondozásával a listában felsorolt témák állandóan napirenden vannak. A területi választmányok és az országos választmány mellett az elmúlt 4-5 évben létrejöttek a szakmai társulások. Csaknem minden tantárgy keretében tömörült szaktanárok éves munkatervüknek megfelelően, neves szakemberek irányításával azon fáradoznak, hogy a listán felvázolt témákat szakszerűen kezeljék. Az utóbbi 4-5 évben a módszertani osztályok szétestek, a szövetség kénytelen volt vállalni a magyar iskolák problémáinak kezelését. Szakmai módszertani napok, évközi továbbképzések, diákversenyek, pedagógiai konferenciák, szakmai összejövetelek, nyári egyetemek megszervezése állami pedagógiai intézmények segítsége nélkül. A rendezvények szervezése a szövetségre hárul. A listában felsorolt témákkal az intézet szakemberei már régen felkereshették volna a pedagógusok szakmai társulásait. Mert lenne mit orvosolni, hogy csak egy témát említsek: a magyar nyelv és irodalom. Nem sikerült olyan pedagógiai szervet létrehozni, amely a tantárgyat gondozta volna Az Állami Pedagógiai Intézetnek többet kellett volna tenni annak érdekében, hogy a szlovákiai magyar iskolákban titkon alkalmazott nevelési programok zöld utat kapjanak. VARGA FRIGYES - SZMPSZ Gubik Ágnes (Annabella) és Trill Zsolt (Giovanni) a rádöbbenés pillanatában: a tiszta szerelem is bűnben fetrenghet. Fotó: Svatozár Písecký
