Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)
1998-05-07 / 104. szám, csütörtök
10 SPORT ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 7. 62. JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG (MÁJUS 1-17: ZÜRICH, BÁZEL) Ma 16 órakor Csehország-Szlovákia slágermérkőzésre kerül sor a svájci hoki-vb-n Megszakad a rossz sorozat? GÓLOK • PONTOK • TÁBLÁZATOK Pozsony. Csehország és Szlovákia jégkorong-válogatottja eddig hatszor találkozott, s valamennyi mérkőzést a csehek nyertek meg. A svájci világbajnokság középdöntőjének nyitófordulójában ma (16.00) ismét megmérkőzik a két együttes. Vajon megszakad a szlovákok rossz sorozata? ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Kedden késő este már két csoportban befejeződtek a küzdelmek. Az A-ból (pontveszteség nélkül) az olimpiai bajnok csehek és a fehéroroszok jutottak tovább, A B-ből pedig a címvédő kanadaiak, valamint a szlovákok A két sereghajtó, Japán és Ausztria jövőre selejtezőt játszik az élvonalba jutáséit, a harmadik helyezettekre, a németekre és az olaszokra osztályozók várnak a közeli napokban. A C- (a svédek már továbbjutottak) és D-csoportban (a finnek és az oroszok is már a nyolc között vannak) tegnap késő este - lapzárta után volt a kapuzárás. A szlovák gárda minden idők legjobb eredményét éri majd el a 62. világbajnokságon, ugyanis legrosszabb esetben a 8. helyen végez. Mint ismeretes, Bécsben (1996) 10., Helsinkiben (1997) pedig 9. lett. Nehezen lendült bele Ján Šterbák edző legénysége, az olaszok elleni nyitómérkőzés hajrájában, bizony, az ellenfélen, de főleg Šimonovič kapuson múlott minden. A kassai „portás" parádés védéseinek köszönhetően nyert 2: l-re a szlovák válogatott. A kanadaiak ellen viszont fordult a kocka, a 2:2-es eredmény a címvédőre nézve hízelgő. Ha Cígerék legyőzték volna a juharleveleseket, akkor elkerülik a cseheket! A szerény képességű osztrákok elleni meccs (5:1) egy könnyebb edzésnek felelt meg. A középdöntőben (F-csoport) is három találkozó vár a Šterbák-legénységre. Csehország után SPORTHIRADO • Hamburgban a 2. forduló mérkőzéseivel folytatódott a férfi nemzetközi tenisztorna: Berasategui-Gustafsson 6:3, 6:3; Mantilla-Ulihrach 6:4, 6:2; Santoro-Haas 6:4, 6:4; Knippschild-Dewulf 6:4, 6:3. • A férfi kézilabda Extraliga döntőjének sorsdöntő ötödik összecsapásán: Topoľčany-Košice 26:25 (14:9). • Egy mérkőzést játszottak az angol labdarúgóligában, a Crystal Palace hazai pályán 3:3-ra játszott a West Ham csapatával. • A női kézilabda Extraliga tegnapi találkozóin (az 5-8. helyért): Partizánske-Topoľníky 34:19 (21:9), Prešov- Zlatná 33:24(19:11). • Nehéz ellenfeleket kapott a Slovan jégkorongcsapata az Euroligában. A pozsonyi együttes csoportjában a Färjestad, a Frankfurt és a HIFK Helsinki szerepel. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 2, 8,12,16,19, 30, 33, 35, 38, 39, 48, 52, 54, 57, 58, 59, 66, 71, 73. Párizsban a labdarúgó UEFA Kupa döntőjében: Inter-Lazio 3:0 (1:0) Pozsony. Tegnap este Párizsban rendezték az UEFA Kupa fináléját. Rakétarajtot vett az Internazionale, az 5. pecben mesteri indítást követően Zamorano lőtt a hálóba. Küzdelmes mérkőzést vívott a két olasz csapat, a milánói támadások rendkívül veszélyesek voltak, Ronaldo és Zamorano a kapufát találta. Majd megszületett az Inter második találata: Zanetti 18 méteres bombája a bal felső sarokban kötött ki. A végeredményt Ronaldo állította be. Góllövők: A nagyszombatiak a IV. ligás tartalékcsapatba vezényelték az I. liga gólkirályjelöltjét, Ľubomír Luhovýt Zátonyra futott a Galis-Adamec házasság TOMI VINCE Pozsony. Nincs nyugalom a nagyszombati „olajfák" alatt. Hiába próbálták hosszú ideje bagatellizálni az I. ligás labdarúgócsapat körül kialakult feszült helyzetét, az Intettől elszenvedett vereség után „kitört a béke": a klub igazgatótanácsa más feladatokkal bízta meg (futballnyelven kirúgta) az addigi másodedző Jozef Adamecet , és a IV. ligás tartalékcsapatba vezényelte a 17 találattal a góllista élén álló csatár Ľubomír Luhovýt... Galis és Adamec egy csapatnál! Mindenki csodálkozott a nagyszombati vezetőkön, amikor megköttették az „érdekházasságot". Őket azonban annyira elvakította a bajnoki cím megszerzése utáni vágy, hogy még az ördöggel is cimborálnának. Szerződtették hát a két extrém viselkedésű edzőt (majd tavasszal harmadiknak a nem kevésbé szélsőséges Zelenskýt), akik mindig és mindenhol úgy léptek és lépnek fel, hogy ők a szakmai és az általános igazság egyeden és kizárólagos letéteményesei. Kettőjüknek egy csapatnál ez nem ment. Galis, a vezetőedző nem nagyon figyelt oda Adamec másodedző „igazságaira", amit az láthatóan és hallhatóan nehezményezett. Legutóbb például az Inter elleni kupamérkőzés közbeni játékoscserénél, vagy a Šport napilap hasábjain és állítólag a szombati bajnoki mérkőzés előtt... Tehát zátonyra futott a GalisAdamec házasság. Pedig korábban mindenkivel igyekeztek elhitetni, hogy egyforma a vérképük és a vérmérsékletük, úgymond egymás tenyeréből fognak enni, a kispadon nagyon jól megértik majd egymást, nem lesz különbség „férj és feleség", vezetőedző és másodedző között, kettejük eszén aztán egyetlen futballista sem lesz képes túljárni... A hangzatos nyilatkozatok után azonban megtörtént a válás. A klubhoz közel állók úgy tudják, hogy Adamec nem értett egyet „főnöke" játékkoncepciójával, nem hagyott beleszólni az összeállításba, a cserékbe. Éppen Luhový gyakori lecserélését, mellőzését is hiányolta. Az sem tetszett neki, hogy Galis állandóan „froclizza" az újságok hasábjain a válogatott játékosokat, akiket ez elkeserített, panaszkodtak is Adamecnek. Szóval „özveggyé" tették a másodedzőt („özvegy" a vezetőedző is, de egyelőre élvezi a bizalmat), maradt azonban a klub alkalmazottja, a vezetők össze-vissza beszélése szerint a jövőt ülető koncepciós terv kidolgozásával bízták meg. Hát mit mondjunk? Higgyük el... Adamec nem akar nyilatkozni... Luhový (tavaly azért menesztette az Inter, mert gyanúsan nem lőtte a gólokat) viszont az SZTV sportadásában elmondta: nincs bizalom közte és Galis edző között, más emberrel a klubban nem volt nézeteltérése. Értesülésünk szerint a keddi edzés előtt akadt némi szóváltása Zelenský harmadedzővel, s amint távozott az öltözőből, köpött egyet a földre... Hát ez van manapság Nagyszombatban. De mi lesz ezután? A helyén maradt Galis edző lakonikusan így kommentálta a dolgokat: „Respektálom az igazgatótanács döntését." Ki tudja, legközelebb miről dönt a testület... A-CSOPORT: Csehország-Németország 8:1 (2:0, 3:1, 3:0), gólütők: Bélohlav (25. és 35.), Vykoukal (10.), Kučera (19.), Výborný (25.), M. Procházka (41.), Hlaváč (43.), Patera (60.), ill. Mackay (29.). Játékvezető: Acheson (kanadai), 5000 néző. sült Államok 6:1 (2:0, 2:1, 2:0), gólütők: Dahlen (40. és 59.), Johansson (3.), Johnsson (13.), Renberg (33.), Huusko (57.), ill. Smolinski (23.). Játékvezető. Mihálik (szlovák), 5500 néző. Eddig még mindig cseh győzelemmel végződött a két együttes összecsapása. Vajon ki nyeri a mai, bázeli rangadót? Felvételünkön a csehek két erőssége, Vykoukal (jobbról) és Lubina látható... (Fotó: ČTK) Június 9-én rendezik a Slovnaft '98 atlétikai viadalt Hansen, Kašpárlcová... szombaton (20.00) a D-csoport győztesével (Oroszország), vasárnap (20.00) pedig a C-csoport második helyezettjével (USA? Franciaország?) méri össze erejét. A két négyes középdöntő csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe, amely két meccsből áll. A mai Csehország-Szlovákia derbit (16.00) természetesen élőben közvetíti a Markíza és a NOVA Magántelevízió... ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Tegnap sajtótájékoztatót tartottak a Slovnaft '98 atlétikai viadal szervezői. Mint ismeretes, a rendezvényre június 9én, kedden kerül sor. Az illetékesek elmondták, eddig 593 külföldi atléta jelentkezett, 321 férfi s 272 nő. Több világsztárral is tárgyalnak, előreláthatólag két vagy három neves sportoló áll majd rajthoz a pasienkyi stadionban. A rendezők egyelőre titkolják, hogy konkrétan kikről is van szó... Az viszont már biztos, hogy rajthoz áll a brit Ashia Hansen, a női hármasugrás a fedettpályás vüágrekordere. Ebben a számban ugyancsak láthatjuk a cseh Šárka Kašpárkovát, aki a legutóbbi vb-n aranyérmet nyert. A férfi 110 méteres gátfutásban nevezett az angol Tony Jarrett, a 400 méteres síkfutásban az új ausztrál csillag, Declan Stack. Előreláthatólag a női hármasugrásban, a női rúdugrásban és a férfi 200 méteres síkfutásban várhatók a legjobb eredmények. A főműsorban nyolc férfi (200 m, 400 m, 1 mérföld, 2000 m, 110 m gát, 400 m gát, 3000 m akadály és súlylökés,) és nyolc női (100 m, 400 m, 1500 m, 100 m gát, magasugrás, rúdugrás, hármasugrás, diszkoszvetés) versenyszám lesz. Egyelőre a szervezők nem állapodtak meg a Szlovák Televízióval, de remélik, hamarosan létrejön az egyezség, (sz. z.) Zamorano (5.), Zanetti (60.), Ronaldo (70.). Játékvezető: Lopez Nieto (spanyol), 50 000 néző. INTER: Pagliuca-Fresi, Colonnesse, West, Zanetti-Ze Elias, Winter (68. Moriero), Simeone, Djorkaeff (68. Cauet)- Ronaldo, Zamorano (73. Sartor). LAZIO: Marchegiani-Grandoni (54. Gottardi), Nesta, Negro, Favalli-Fuser, Venturin (49. Almeyda), Jugovics, Nedvéd-Mancini, Casiraghi. A milánói együttes harmadszor nyerte el a trófeát, (t-sz) II. labdarúgóliga, huszonhetedik forduló Fordítottak a lévaiak ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Tegnap lejátszották a II. labdarúgóliga 27. fordulójának mérkőzéseit. GABČÍKOVO-MATADORFIX 2:0 (1:0), góllövők: Suchý (12.), Molnár (58.). Játékvezető: Jaška; 500 néző. Sárga lap: Czajlik, Jankovics, Suchý, Molnár, ill. Barčák, Pukač, Kaus, Vlček. Távolról sem volt olyan kemény és sportszerűtlen a meccs, mint azt a figyelmeztetésekből következtetni lehetett. A hazaiak az egész 90 perc folyamán aktívabbak voltak irányították a közepes színvonalú mérkőzést, és ha még sikeresebben fejezik be az ígéretesen induló akciókat, nagyobb arányban is nyerhettek volna. A vendégeknek nem volt esélyük a jobb eredményre, a gólszerzésre. A nézők végeredményben egy jó iramú, de csak közepes színvonalú találkozót láthattak, a győzelmet jobban akaró bősiek ilyen arányban is megérdemelten nyertek, (tv) SENEC-PÚCHOV 0:0. Játékvezető: Balko; 740 néző. TREBIŠOV-MARTIN 3:0 (1:0), góllövők: Andraščík (19.), Trnovec (52.), Voroňák (77.). Ružbarský; 550 néző. LIČARTOVCE-VRANOV 1:0 (0:0). góllövő: Brunacký (48.). Špivak; 1600 néző. PIEŠŤANY-NITRA 0:0. Játékvezető: Sihelský; 1970 néző. NOVÁKY-DUBNICA 0:2 (0:1), góllövők: Masarovič (37.), Golokoloszov (88.). Játékvezető: Medveď; 1400 néző. STROPKOV-ZVOLEN 2:1 (0:1), góllövők: Bodnár (51.), I. Novák (74.), ill. Ľ. Novák (26.). Játékvezető: Juroška; 1250 néző. LEVICE-ŠAĽA 2:1 (0:1), góllövők: Mandrák (83.), Kočan (88.), ill. Dóka (27). Játékvezető: Chládek; 850 néző. DEVÍN-JELŠAVA 1:0 (1:0), góllövők: Gabriel (4.). Játékvezető: Cuninka; 300 néző. A 28. fordulóban: Šaľa-Nováky, Zvolen-Trebišov, Martin- Piešťany, Nitra-Ličartovce, VranovSenec, Púchov-Gabčíkovo, Matadorfix-Levice, Dubnica-Devín, Jelšava-Stropkov. B-CSOPORT: Kanada-Olaszország 5:2 (2:1, 2:1, 1:0), gólütők: Primeau (4.), Whitney (5.), Linden (22.), Bertuzzi (26.), Emerson (45.), ill. Topatigh (19.), Insam (27.). Játékvezető: Johnsen (norvég), 2300 néző. C-CSOPORT: Svédország-EgyeA Svájc-Franciaország mérkőzés lapzárta után ért véget. D-CSOPORT: Lettország-Kazahsztán 7:2 (1:1, 5:0, 1:1), gólütők: Tambijevs (15. és 31.), Vitolins (35.), Ozolins (37.), Znaroks (37.), Ignativic ((39.), Kerc (46.), ill. Borodulin (2.), Koreskov (48.). Játékvezető: Slapke (német), 3400 néző. Oroszország-Finnország 4:2 (0:1,3:0,1:1). 1. Nitra 27 16 6 5 51:26 54 2. Dubnica 27 16 4 7 50:20 52 3. Senec 27 13 7 7 33:28 46 4. Púchov 27 11 12 4 40:24 45 5. Devín 27 12 9 6 36:28 45 6. Jelšava 27 13 4 10 39:32 43 7. Stropkov 27 12 5 10 30:27 41 8. Ličartovce 27 11 6 10 32:34 39 9. Nováky 27 9 10 8 32:24 37 10 . Šaľa 27 11 3 13 39:43 36 11 . Gabčíkovo 27 10 5 12 38:41 35 12 . Piešťany 27 9 8 10 30:35 35 13 . Trebišov 27 9 7 11 26:32 34 14 . Martin 27 9 6 12 42:51 33 15 . Vranov 27 8 8 11 45:42 32 16 . Levice 27 7 10 10 29:38 31 17 . Zvolen 27 6 2 19 24:44 20 18 . Matadprfix 27 3 4 20 24:70 13 1. Oroszország 3 3 0 0 19:11 6 2. Finnország 3 2 0 1 12:4 4 3. Lettország 3 1 0 2 12:15 2 4. Kazahsztán 3 0 0 3 6:19 0 1. Kanada 3 2 1 0 12:5 5 2. Szlovákia 3 2 1 0 9:4 5 3. Olaszország 3 1 0 2 8:8 2 4. Ausztria 3 0 0 3 3:15 0 1. Csehország 3 3 0 0 20:5 6 2. Belorusszia 3 2 0 1 12:10 4 3. Németország 3 1 0 2 8:13 2 4. Japán 3 0 0 3 7:19 0 1. Svédország 3 3 0 0 16:4 6 2. Franciaország 2 1 0 1 4:7 2 3. USA 3 1 0 2 7:11 2 4. Svájc 2 0 0 2 4:9 0