Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)

1998-05-05 / 102. szám, kedd

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 5. TANÁCSADÓ Óvatos lakásvétel J. A.: Egy hónappal ezelőtt volt egy lakógyűlésünk, ahol a város és a lakásgaz­dálkodási vállalat emberei tájékoztattak minket arról, hogy megközelítőleg 23 ezer koronáért vásárolhat­juk meg a lakásainkat. A la­kók többsége ezzel egyetér­tett, úgyhogy most állítólag már folyamatban van a la­kásvételi szerződések fo­galmazása. Az egyik isme­rősöm tavaly ugyanígy vá­sárolta meg lakását, és csak most tudtam meg, hogy amint aláírták a szerződé­seket, megjelent náluk egy ellenőr és betiltotta a liftek használatát, mert azok nem feleltek meg a műszaki elő­írásoknak. Ezért szeretném megtudni, kérhetjük-e azt, hogy független szakértő megvizsgálja a liftek állapo­tát még a lakások eladása előtt, kérhetjük-e a lakás­árak mérséklését, ha a szakértő a lifteket használ­hatatlanoknak minősítené? FEKETE MARIAN A bérlakások vásárlását sza­bályozó törvény számol azzal, hogy az eladandó lakásról, amennyiben ezt a leendő vá­sárló kéri, elkészül egy olyan szakértői vélemény, amely felsorolja a legközelebbi 12 hónap során szükséges javítá­sokat. Ez a szakértői véle­mény viszont csak a lakások­ra, esetleg a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonat­kozik, és nem a lakóház közös berendezéseire, azaz a felvo­nókra, kazánházakra, víz-, villany-, telefon-, gáz- és táv­fűtési, illetve csatornázási csatlakozásokra. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a tör­vény alapján kiszámított la­kásárból a törvény alapján nem lehet kedvezményt kérni még akkor sem, ha a lakásban a szakértői vélemény szerint az elkövetkező év során olyan javításokat kellene elvégezni, amelyek költségei a lakás árá­val vetekedhetnének. Vagyis, ha a saját költségükön elvé­geztetnének is egy szakértői vizsgálatot a felvonók állapo­táról, ezzel gyakorlatilag sem­mire sem jutnának, semmi kézzelfogható hasznuk nem lenne belőle. Apropó, ezeket a bérlakásokat éppen azért vásárolhatják meg mondjuk 23 ezer koronáért, mert a la­kóházak, lakások kissé lerob­bant állapotban vannak, és sem az államnak, sem a köz­ségnek (a lakóházak tulajdo­nosának) nincs pénzre arra, hogy a szükséges karbantar­tási és egyéb (például hőszi­getelési) munkákat elvégez­tessék, finaszírozzák. VALUTATULAJDONOSOK FIGYELMÉBE Bizonytalan dollár Az elmúlt héten az 1,78-1,80 DEM, Í30-132 JPY szinteken ingadoztak a dollár jegyzései. Gyengült a japán jen, egy­részt az összességében csaló­dást okozó gazdaságélénkítő csomagnak köszönhetően. Másrészt a legfrissebb gazda­sági adatok is egyre lehango­lóbb képet festenek. A tokiói tőzsdén újból csökkentek az árfolyamok, a Nikkei index értéke egyre lejjebb süllyedt. A devizapiacok figyelmét a szombati Európai Unió-csúcs­csal kapcsolatos találgatások kötötték le. A svájci frank is gyengült a héten, a német márkával szemben több mint hat hónapos mélypontra esett az árfolyama. Ennek oka az EMU-val kapcsolatos bizalom erősödése volt, a frank kívül­állása ezúttal a hátrányára szolgált. Lejjebb ereszkedett a dollár, mivel a devizapiaco­kon ismét egyre élénkebbé váltak egy esetleges kamat­emeléssel kapcsolatos talál­gatások. Ez a tény a kötvény­és részvényárfolyamok gyen­gülését eredményezte, ami kedvezőtlenül érintette az amerikai valutát. Ezen a héten előreláthatólag az 1,77-1,81 DEM szinteken fognak ingázni a dollár jegy­zései. (MH) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A Globtel 200 ezer ügyfele Pozsony. A Globtel GSM mo­biltelefonhálózat-üzemeltető cég tegnap délután elkönyvel­hette 200 ezredik ügyfelét is. A Globtel tavaly januárban je­lent meg a piacon, 1997 vé­gén ügyfeleinek száma túllép­te a 100 ezret. Az idén a „ta­vaszi mobilizáció" akcióprog­ramjuknak köszönhetően, melynek keretében 1 koroná­ért árusították az Ericsson GA 628 típusú maroktelefont, to­vábbi 55 ezer klienst szerez­tek. A Globtel GSM szignálja az ország területének 76,5%­át fedi le és a lakosság 92 %-a számára elérhető. A francia­szlovák cég 47 ország 65 mo­biltelefonhálózat-működtető­jével kötött eddig roamingról szóló szerződést, (shz) A költségvetés hiánya Pozsony. 1998. április 30-ig az állami költségvetés hiánya 264 millió koronát tett ki. A költségvetési bevételek 60,841 milliárd koronára, a kiadások 61,105 milliárd ko­ronára rúgtak - közölte Jozef Mach, a pénzügyminisztéri­um szóvivője. Március végén az állami költségvetés még 1,1 milliárd koronás többle­tet mutatott. (SITA) Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 57,472 Osztrák schilling 2,743 Francia frank 5,757 Svájci frank 23,101 Kanadai dollár 24,040 USA-dollár 34,439 Német márka 19,303 ECU, EU 38,141 Olasz líra (1000) 19,569 Cseh korona 1,054 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 15,723 17,378 A hozzáadottérték-adó első negyedévi teljesítése: a tervezettnél 30 százalékkal kevesebb Csökkentek az adóbevételek Pozsony, Besztercebánya. Több mint harminc száza­lékkal marad el a terve­zettől a hozzáadottérték­adó (ÁFA) befizetéséből befolyt összeg - ez derült ki a besztercebányai Köz­ponti Adóigazgatóság mi­nap nyilvánosságra hozott jelentéséből, amely az idei első negyedévi eredmé­nyeket értékelte. GÁGYOR ALlZ Az első negyedévi 11,22 milli­árd koronás bevétel 4,84 milli­árddal, azaz 30,12%-kal marad el a tervezettől. Ez 1,62 milliárd koronával keveseb mint a múlt évi első negyedévi bevétel. Cseppet sem tartja meglepőnek a kedvezőtlen eredményt Zlati­ca Knoteková, a Központi Adó­igazgatóság ellenőrzési főosztá­lyának helyettes vezetője. Sze­rinte a bevételkiesés nem függ össze azzal, hogy a vállalkozók, illetve a magáncégek profi köny­velőinek többsége túlontúl bo­nyolultnak, nehezen érthetőnek tartja a hozzáadottérték-adóról rendelkező hatályos törvénye­ket (lásd grafikonunkat). Lapunknak nyilatkozva Zlatica Knoteková elmondta: „rontják" a statisztikát a jogosan visszaigé­nyelt, ám még ki nem fizetett AFA-összegek, amelyek hozzá­vetőleg másfél milliárd koronára rúgnak. Magyarázatként el­mondta, az adóellenőrök a múlt év végén alapos ellenőrzésnek vetették alá a visszaigénylési ké­relmeket, így a jogos ÁFA­visszaigénylések kifizetése az idei évre tolódott át. Az adóel­lenőrök tapasztalatai szerint egyébként a visszaigénylési ké­relmek többségében indokoltak voltak. Knoteková figyelmezte­tett továbbá arra is, hogy az év elején a lakosság általában keve­sebbet vásárol, tehát törvénysze­rűen kisebbnek kellett lennie az első negyedévi ÁFA-bevételnek Az ÁFA-visszaigénylési kérelmek többségében indokoltak voltak. is. Rámutatott arra is, hogy az ál­lami költségvetés az idei évre 64,3 milliárd koronát irányzott elő, viszont a múlt évben „csak" 55 milliárd koronát kellett be­szedni ezen a címen. Knoteková szerint hatással van a kisebb adóbevételre az is, hogy az hoz­záadottérték-adó fizetőinek a fe­le negyedévenként számol el ez­zel az adónemmel, a befizetések pedig április 25-éig futnak az adóhivatal számlájára. Profi könyvelők a hozzáadottérték-adóról szóló törvényekről a törvények közérthetőek, használatuk egyszerű Aránylag egyszerűek bonyolultak, érthetetlenek, pontatlanok a törvények túlontúl összetettek (Forrás: Liberális Tanulmányok Intézete) az átlagos vállalkozótól nem el­várható tudásszintet követelnek (Forrás: Statisztikai hivatal) A minimális cukorár a fogyasztók érdekében is született Az Európai Unió rendkívüli értekezlete az euróról Külföldi tőkét az IRB-be Kétoldalú árfolyamok ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Az Új Agrárpárt (ÚAP) szombati elnökségi ülé­sén elfogadták a párt választási programját, amely Jozef Klein tiszteletbeli elnök szerint nem tartalmaz teljesíthetetlen ígére­teket, a realitás talaján mozog. A programban megjelent az „ag­rárnacionalizmus" fogalma, amely alatt mindenekelőtt a ha­zai termelők védelmét értik megfogalmazói. Miroslav Ma­xon pénzügyminiszter a tegnapi sajtótájékoztatón a Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) feltő­késítésével kapcsolatosan el­mondta, személy szerint a kül­földi tőke belépését tartaná a legmegfelelőbb lépésnek. Hang­súlyozta viszont, a pénzügymi­nisztérium nem szólhat bele ab­ba, hogy a részvényesek milyen megoldást választanak. Kitért továbbá a pénzügyminisztérium Cseh gazdaság Kisebb növekedés Prága. A cseh statisztikai hivatal legfrissebb becslése szerint a cseh gazdasági növekedés az idén kisebb lesz a korábban vártnál, tehát 1,6-2,2 százalék helyett 1,4 százalékos, jövőre pedig 2,2 és 3,0 százalék közé emelkedik. Azért csökkentették az idei előrejelzést, mert úgy vé­lik, hogy a hazai kereslet és a re­álbérek csökkenni fognak a költ­ségvetési takarékosság és az infláció miatt. Az ipari termelés idei növekedését 6,5 százalékra jósolta a statisztikai hivatal a ko­rábban becsült 5,5 százalék he­lyett, az évi átlagos munkanél­küliséget 6,2 százalékosra 5,75 százalék helyett, a fogyasztói ár­inflációt 12,2 százalékra 11,25 százalék helyett, a kereskedelmi mérleghiányt 93 milliárd koro­nára 111,8 milliárd helyett és a folyómérleg hiányát a GDP 3,2 százalékára 4,35 százalék he­lyett. Csehország állami költség­vetésének hiánya április végén 755 millió korona volt. (MTI) által meghirdetett minimális cu­korár kérdésére is, amellyel kap­csolatban több bírálat érte a tár­ca vezetését. Elmondta, az ága­zat megmentése érdekében hoz­ták a döntés. Amennyiben most nem avatkoztak volna be az ár­ba, annak a jövében a fogyasztó látta volna kárát. A belföldi cu­korgyártás tönkretétele ugyanis a drágább külföldi cukor megje­lenését vonta volna maga után a hazai piacokon. Ennek egyéb­ként már tanúi voltunk néhány éwel ezelőtt, amikor is egy kiló kristálycukor ára meghaladta a 30 koronát. A választási tör­vénytől függ, hogy az Új Agrár­párt miként indul a választáso­kon: önállóan, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom listáján (ebben az esetben vezetőik megszüntetnék tagságukat az ÚAP-ban), esetleg az ÚAP a DSZM-en belül frakciót hozna létre, (krasznica) MTI-TU DÓSlTÁS Brüsszel. A Gazdasági és Pénz­ügyi Unióban (EMU) részt vevő országok valutaárfolyamainak megkötésével ért véget vasár­nap az Európai Unió rendkívüli értekezlete, amelyen tizenegy országgal útjára indították az EMU-t. Az árfolyamok közül ez­úttal csak az egymáshoz viszo­nyított értékeket tudták egészen pontosan meghatározni. Az egyes tagvaluták euróhoz viszo­nyított értéke csupán december 31-én állapítható meg véglege­sen. A vasárnap jóváhagyott árfo­lyamok szerint száz német már­ka 2062,55 belga vagy luxem­burgi frankot, 8507,22 pezetát, 335,386 francia frankot, 40,2676 ír fontot, 99000,2 lírát, 112,674 holland forintot, 703,552 osztrák schillinget, 10250,5 portugál escudót és Május 12-étől 20 százalékos behozatali pótlék Mi lesz a kukoricával? KRASCSENICS GÉZA A mezőgazdasági üzemek anya­gi helyzete továbbra sem kedve­ző. Az ágazat értékesítési prob­lémákkal küzd. Lassú a pénz körforgása, drágák a hitelek, a felvásárlási árak növekedése nem követi a költségek emelke­dését. Ráadásul az Állami Piac­szabályozási Alap sem működik kielégítően, nem jelent megol­dást a termelők problémáira a kiemelt termékek értékesítése során. Mindezek következtében a tavalyi gabona, elsősorban a kukorica jelentős hányada elad­hatatlanul áll a raktárakban. Ku­koricából túlkínálat van, ami a tavalyi jó terméssel, a sertés- és szarvasmarha-állomány csökke­nésével és a paic beszűkülésével magyarázható. Mint azt Nagy Imre, a dunaszerdahelyi Poľnonákup Rt. vezérigazgatója elmondta, a kivitel leállítása és az árpolitikában tapasztalható nézetkülönbségek miatt a cseh piac szinte teljesen kiesett, a lengyel piacra viszont csak meg­határozott mennyiségű kukori­cát szállíthatnak a termelők. Ez viszont nem elég ahhoz, hogy megszabaduljanak a terményfe­leslegtől. Nehéz lenne megmon­dani, hogy pillanatnyilag mek­kora a kukoricakészlet, az egyes mezőgazdasgi üzemek ugyanis nagy mennyiségű kukoricát rak­tároznak. Annyi bizonyos, van még mit eladni. Sajnos, a kuko­rica értékesítése terén tovább romlik a helyzet. Lengyelország ugyanis május 12-étől 20 száza­lékos behozatali vámot vet ki a kukoricára, ami azt jelenti, hogy attól fogva nem lesz érdemes oda kukoricát szállítani. A ton­nánkénti 2800-2900 koronás felvásárlási ár már eddig sem hozott nyereséget. Érdemesebb tehát a kukoricát feletetni az ál­latokkal, vagy itthon eladni, ha egyáltalán akad rá vevő. A búzá­ra már eddig is 15 százalékos behozatali pótlékot vetett ki Lengyelország, így a búza ex­portja is szünetel. 304,001 finn márkát ér. A rögzí­tésre azért volt szükség, mert ja­nuártól ezek a pénzek már euróként működnek, és ezért ér­tékük sem egymáshoz, sem a fi­zikailag csak 2002-ben kibocsá­tandó euróhoz képest nem vál­tozhat. Brüsszelben közétettek egy táblázatot, amely azt mutat­ja, hogy az elhatározott számítá­si móddal hogyan alakult volna az idén az euró és a tagvaluták árfolyama. Egy euró például idén január elsején 1,97632 márkát, 6,61214 francia frankot vagy 1942,03 lírát ért volna. A pénzügyminiszterek - akik az állam- és kormányfők találkozó­ja után találkoztak - elfogadták az euró jogi státusáról szóló ha­tározatot. Jóváhagyták a közös - euró/nemzeti valuta - árazás­ra vonatkozó európai bizottsági javaslatot, illetve a fogyasztók tájékoztatásának megkönnyíté­sére kidolgozott szabályozást. Alkoholmentes italok Áremelés várható Pozsony. Az alkoholmentes ita­lok gyártói egyelőre nem növel­ték jelentős mértékben terméke­ik árát, annak ellenére, hogy a pénzügyminisztérium által meg­hirdetett 15 koronás kilónkénti minimális cukorár már április el­sejétől érvényben van. František Hegyi, az alkoholmentes italokat gyártók szövetségének titkára elmondta, egyrészt még cukor­tartalékaikból merítenek, más­részt a konkurenciaharc miatt várnak az áremeléssel. Attól fél­nek ugyanis, hogy elveszítenék piacaik jelentős részét. Előbb­utóbb azonban áremeléshez kell folyamodniuk. A cukor árának növekedése következtében a li­monádék árát várhatóan 6-12, a szirupokét 18-23 százalékkal emelik. A szövetség egyébként elutasította a minimális cukorár megszabását. Jelenleg folyik a cukorpiaci rendtartás előké­szítése, az előterjesztett javaslat azonban a szövetség számára el­fogadhatatlan. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1998. május 5-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján

Next

/
Thumbnails
Contents