Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)

1998-05-05 / 102. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. ÁPRILIS 4. RÉGIÓ 5 Valahol hozzátesznek... A Komáromi Napok keretében először rendeztek szépségversenyt Középiskolai felvételik Ma tartják a középiskolai felvé­telik első fordulóját, és a statisz­tikák szerint a túljelentkezés át­lagosan meghaladja a 150 szá­zalékot is. Mivel a Nyitrai kerü­letben számos magyar tannyel­vű középiskola is működik és ezekben a szlovák iskolákhoz hasonlítva már tavaly is draszti­kus volt az osztálycsökkentés, a kerületi hivatalban afelől érdek­lődtünk, hány elsőst vehetnek fel az egyes magyar iskolákba. Ám Ivan Pastiertól, az oktatás­ügyi osztály munkatársától csak azt tudtuk meg, hogy ilyen sta­tisztikát nem is vezethetnek „mert a gyerekek mind az övéik, akár szlovák, akár magyar nem­zetiségűek". Kérdésünkre, hogy nem a felvé­teliző diákok nemzetisége, ha­nem az egyes magyar középis­kolákba felvehető diákok száma érdekel, az volt a válasz, hogy ezt sem lehet még tudni, mert ez az érdeklődők számától és a mi­nisztérium stratégiai terveitől is függ. Hogy pontosan mit jelent a minisztérium stratégiai terve, azt már nem sikerült megtud­nunk. Ivan Pastier annyit még elárult, hogy elsősorban a „déli szlovák iskolákat kell megerősíteni azo­kon a szakokon, ahová tömeges a túljelentkezés, és mivel a fel­vehető diákok száma országo­san adott, logikus, hogy ha vala­hol hozzáteszünk, valahol el is kell venni". Hogy a magyar is­kolákból fognak-e elvenni, azt még ma nem lehet tudni, de a dolgot, mondta, nem kell így beállítani, (vr) Az áprüis 24-től május 3-ig tar­tott rendezvény az idén valóban gazdag programmal várta a szó­rakozni vágyókat: voltak koncer­tek, különböző sport- és ügyessé­gi versenyek, volt autóbemutató, megemlékeztek a magyar forra­dalom és szabadságharc 150. év­fordulójáról és a Komáromi Na­pok történetében először szép­ségersenyt is rendeztek. A Komáromi Lapokat kiadó és a városi televíziót üzemeltető COM-MÉDIA Kft. által Miss Mé­dia '98 néven meghirdetett szépségverseny gálaműsora má­jus első napján volt a Tiszti Pavi­lon dísztermében. A döntőbe tíz lány került be. A hölgyek rövid műsorszámot mutattak be, majd fürdőruhában és estélyiben vo­nultak fel a színpadra. Amíg a lányok a kulisszák mögött öltöz­tek, addig a színpadról a közön­séget fiatal énekesek, többek kö­zött Benes Nagy Anna, Hajabács Annamária, Pfeiferlík Lajos, Malženicky Erzsébet, Alföldi Károly és Lajos András szóra­koztatták. Nem volt könnyű dol­ga a zsűrinek, hiszen a lányok valamennyien szépek és - amint az az egyéni műsorszámokból kiderült - ügyesek is voltak. A Gráféi Lajos, a COM-MÉDIA Kft. ügyvivője által vezetett zsűri ­melynek tagjai között volt Patrik Herman, a Markíza Televízió is­mert riportere és Varga Anna, a szépségverseny szervezésében részt vállaló Városi Művelődési Központ igazgatónője - végül mégiscsak meghozta döntését: a Miss Média '98 szépségverseny győztese Kveta Urbanovská, húszéves komáromi ápolónő lett. Első udvarhölgye Bath Me­linda - akinek a Komáromi La­pok olvasói és a városi televízió nézői a Miss Szimpátia '98 címet is odaítélték -, második udvar­hölgye pedig Marek Alexandra lett. A páciensek váltogatják az egészségbiztosítókat: sokan egy hónap alatt kétszer is átiratkoznak Pánik tört ki a betegek között VRABEC MARIA A Nyitrai kerület magánorvosai azt fontolgatják, hogy ha az egészségbiztosítók nem rende­zik a velük szembeni tartozásai­kat, akkor állami végrehajtóhoz vagy egy közelebbről meg nem nevezett pozsonyi pénzbeszedő céghez fordulnak. Erről is szó volt azon a találkozón, amely­nek egyik résztvevőjétől, Jozef Fiebig nőgyógyásztól megtud­tuk, hogy már a tanácskozáson részt vevő orvosok sem látnak kiutat a jelenlegi helyzetből. „Sokan attól tartanak, hogy ez a lépés sem jelentene megoldást, hiszen, még az Általános Egész­ségbiztosító is 1,9 milliárd koro­nával kevesebbet kap az idén az állami kasszából, mint tavaly. Ha a biztosítóknak nincs pén­zük, mit kezdünk velük? Itt már csak egyetlen kiút létezhet, az, ha a betegek előleget fognak fi­zetni a kezelésért és csak akkor kapják ezt vissza tőlünk, ha a biztosítójuk megtéríti" - mond­ta Jozef Fiebig. Az orvosok helyzetét bonyolítja az is, hogy a betegek az utóbbi időben szinte pánikszerűen vál­togatják az egészségbiztosítói­kat. Sokan egy hónap leforgása alatt kétszer is átiratkoznak, és erről nem értesítik az orvosukat. A biztosítók pedig csak a leg­utóbbi két hónap számláit térítik meg. Mivel náluk is pénzre megy ki a játék, pontosan a két hónap leforgása után értesítik az or­vost, hogy az illető beteg már nem az ő kliensük. így az orvos­nak nem marad más hátra, mint felkutatni, melyik biztosítót vá­lasztotta legújabban a betege. „Minden beidézés 5 koronába kerül, amit senki nem térít meg nekünk. És a múlt hónapban pél­dául 160 betegem változtatott biztosítót anélkül, hogy értesí­tett volna. Még csak azt a fárad­ságot sem vették, hogy megkér­dezzék, kötöttem-e szerződést a biztosítóval, vagy a biztosító iga­zán teljesíti-e, amit ígért. Sok nő­betegem például azért döntött egy-egy biztosító mellett, mert az a fogamzásgátló-szerek árá­nak megtérítését ígérte, de ezt az ígéretet már egy biztosító sem teljesíti. Az a legrosszabb, hogy a kiábrándult beteg a biztosítócse­rét sokszor még orvoscserével is tetézi: nem ritkaság, hogy a be­tegek még a törvény által szabott fél évet sem töltik le egy orvos­nál. A kiszemelt másik orvos sokszor nem vállalhatja őket, mert már sok a betege és ezért egyre gyakrabban fordul elő, hogy sokan körzeti orvos, gyer­mekorvos vagy nőgyógyász nél­kül maradnak. Mindez csak azt illusztrálja: teljes a pánik. És ez előrehozhatja az összeomlás ide­jét azokban a régiókban is, ahol még úgy-ahogy működünk" ­szögezte le Jozef Fiebig. DARÁZS Tizenhat éves öngyilkos Önként vetett véget az életének egy tizenhat éves darázsi fiú, aki május elsején este negyed 11-kor szülei házában főbe lőtte magát egy házi készítésű pisztollyal. A kihívott orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, a rendőrség a nyomozás során pedig egyértelműen kizárta a külső beavatkozás lehető­ségét. Az öngyilkos fiú indítékai egyelőre ismeretlenek, szülei elbeszéléséből azonban a rendőrség szerelmi bánatra gyanak­szik. (v-c) RIMASZOMBAT Tíz kiló amfetamin A rendőrség drogellenes csoportja a skandináv rendőrséggel folytatott közel egyéves együttműködésének eredményeként áprüis 29-én Rimaszombatban letartóztatott három férfit, köz­tük egy svéd állampolgárt, akiknél 10 kiló amfetamint talál­tak. A drogot külföldi piacra szánták, értéke a becslések sze­rint eléri a négymillió koronát, (gl) N YIT R A Ľupták lesz a zsűrielnök „Egyszer végre azt fogja csinálni, amihez ért" - mondta la­punknak a nyitrai szakmunkásképző egyik tanára, azzal kap­csolatban, hogy az iskolában megrendezendő országos kőművesverseny zsűrijének Ján Ľupták lesz az elnöke. A kőművesinasok vetélkedőjét az idén május 5-7. között rende­zik meg ötödik alkalommal, és a falak egyenességét, a habarcs minőségét, valamint a téglarakás pontosságát olyan szakem­berek fogják elbírálni, mint Ján Mráz építésügyi miniszter és Ján Ľupták. A kőműves munkásvezért már negyedik éve invi­tálják a rendezvényre, de csak most fogadta el a meghívást az­zal a kikötéssel, hogy ő lesz a zsűrielnök, (vr) ZSELÍZ Nem sikerült a malaclopás Tizennégy malacot lopott el négy férfi a zselízi MANAZ Kft. is­tállóiból április 26-án éjszaka. Az akció sikerét az a tény garan­tálta, hogy a tolvajok egyike az éjjeliőr volt és így az összesen 476 kilót nyomó és 28 500 korona értékű állatokat zavartala­nul felrakhatták egy pótkocsira. Eladni azonban már nem sike­rült a kismalacokat, mert a tervbe becsúszott egy hiba is - az istállótól pár méterre rendőrjárőrök állították meg a gépkocsit és felfigyeltek a ponyvával letakart pótkocsiból hallatszó gya­nús visításra. A négy férfi ellen már másnap vádat emeltek lo­pásért. (vm) A nyári turistaidény előtt a Szlovák Paradicsomban is megkez­dődtek a felújítási munkák: a szlovák turisták klubjának önkén­tesei egy új lépcsőt helyeznek el a Čingovra vezető hegyi úton. A régi lépcsőt a közelmúltban ellopták. (TA SR) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁTOZÓAN FELHŐS IDŐ, 12-16 FOK Nem volt könnyű dolga a zsűrinek Vasárnap befejeződött a Duna mindkét partján szervezett rendezvényso­rozat: a VII. Komáromi Napok. KAMONCZA MÁRTA A Miss Média '98 szépségverseny győztese Kveta Urbanovská. Első udvarhölgye Bath Melinda, második udvarhölgye pedig Marek Ale­xandra lett. (Dömötör Ede felvétele) A mozgásszer­vi megbetege­désekben szen­vedők nehéz­ségekkel szá­molhatnak, fő­leg reumatikus fájdalmak jelen­hetnek meg. Gyakrabban for­dulhatnak elő izületi fájdalmak, a magas vérnyomásúaknái de­pressziós tünetekkel számolha­tunk. Nem lesznek viszont jellemzőek az alvászavarok, az álom mély és kiadós lesz. Szerdán a moz­gásszervi panaszok ritkulnak és általában kedvezőbb lesz az idő­járásra érzékenyek számára az idő. A Nap kel 05.29 - nyugszik 20.09 órakor A Hold kel 14.00 - nyugszik 03.04 órakor A Duna vízállása: Pozsony: 335, apad; Medve: 190, apad; Komá­rom: 220, apad; Párkány 145, apad. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Változóan fel­hős időre szá­míthatunk, el­vétve csapa­dékkal, keleten szórványos eső­zéssel. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 10 és 6 fok körül ala­kul, a legmagasabb nappali hő­mérséklet eléri a 14-18 fokot. Az északi szél mérsékelt lesz, csak hegyvidéken válik erőssé, viharossá. Szerdán az időjárás számottevő­en nem változik, a legmagasabb nappali hőmérséklet egy fokkal csökken, az északi szél valami­vel erősebb lesz. Szerdán • Motortechnika felsőfokon • Oltcit, a „román Citroen • A klímaberendezésről NYIT RA

Next

/
Thumbnails
Contents