Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)

1998-05-26 / 119. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 26. KULTÚRA - OK TATÁS 9 Ján Kozák, a kassai FC edzője azt akarja, hogy Németh Szilárd cipelje a zongorát és játsszon is rajta Egy DAC-vezető már leköszönt Pozsony. Már csak egy, de a leglényegesebb kérdés nem tisztázódott az I. lab­darúgóligában: ld lesz a bajnok. Mondhatnánk, a kassai FC, hiszen hazai pá­lyán játssza utolsó mérkő­zését a Trenčín ellen, s egy pont is elegendő neki a cím megvédéséhez... TOMI VINCE Mondhatnánk, de nem mondjuk. Azt viszont megállapíthatjuk: a bajnok kassaiak vasárnap csak imitálták a futballt. De hát Ján Kozák edző megmondta, amikor újra átvette az együttes irányítá­sát: előde, Pecze Károly tönkre­tette a csapatot. Alibi tehát van, játék azonban nincs. Ján Kozák április második hetétől vezérli a kollektívát. Az újságok hasábjain össze-vissza bírál mindekit - mert ahogy nyilatkoz­ta, ő szókimondó ember -, most éppen Németh Szilárdot vette célba. Újra. Jóval korábban, visz­szatérése napjaiban, még azt is megjegyezte: nála ilyen játékos­nak nincs esélye, hogy kezdőem­ber legyen. Csupán azért, mert szerinte n'em tör-zúz, nem szánt­ja fel a pályát, nem küzd orrvérzé­sig; „csak" lövi a gólokat. Amióta Kassára került, a 12. forduló után, 12-szer talált a hálóba. CSAKUGYAN TÉBLÁBOL? A va­sárnapi vesztes meccset követően is hosszú mondatokat szentel a sportlap hasábjain a fiatal játé­kosnak: „Vele együtt mintha eggyel kevesebben lennénk, csak téblábol a pályán, másoknak kell helyette rakkolni; 20-éves, nősül­ni akar, másutt vannak a gondo­latai..." Ezzel kapcsolatban csu­pán halkan jegyezzük meg: min­den normális edző tudja, hogy egy futballcsapatban vannak zon­goracipelők és művészek. Né­meth Szilárd az utóbbiakhoz tar­tozik. Elegáns, könnyed játéka él­ménytjelent a nézőknek, és csak úgy „mellékesen" lövi a gólokat is. Tizenhét meccsen tizenkettőt. Ez nem semmi. És még cipelje is azt a bizonyos zongorát? Azon ő játszani szokott... A csapat vasárnapi bugyuta véde­kezéséért, stílustalan játékáért és vereségéért egy labdarúgót hi­báztatni? A nagy edzők ilyesmit sosem tesznek. Viszont szakmai munkájukkal fazont adnak egy futballalakulatnak. Fazont, amellyel a kassai cssapat mostan­ság nem rendelkezik. De nem azért, mert Pecze Károly úgy­mond szétverte az együttest. Ján Kozák már csaknem két hónapja irányítja a csapatot... De se játék, se fazon, majdnem se eredmény. Rossz fényt vetett vasárnap a baj­nokaspiráns tudására, játékfelfo­gására, hogy a gyenge közepes képességű Slovan akarati tulaj­donságokkal verte meg. Hát hogy is állunk akkor a keletiek futball­művészetével és játékmodorá­val? Mire is tanította meg őket a régi-új edző? Ha már akarással is ellensúlyozni lehet a képességei­ket... REPÜL A NEHÉZ KŐ... A du­naszerdahelyiek képességei is­mertek. Az utolsó helyük és a teg­napelőtti meccs is erről tanúsko­dik. Radikális változtatásokat igényel a dunaszerdahelyi labda­rúgás. A csapat elkényelmesedett felét szélnek kell ereszteni, vele együtt a ki tudja hány edzőt és a nép hangja szerint a vezetőséget Németországban ma kezdődik a 13. női kosárlabda-világbajnokság, a fináléra június hetedikén kerül sor Érmet szereznek a szlovák lányok? SZABÓ ZOLTÁN Pozsony. Németországban ma délután kezdetét veszi a 13. női kosárlabda világbajnokság. A 16 résztvevőt négy csoportba osztot­ták - A-csoport (Rotenburg, Fulde): Argentína, Kína, Oroszor­szág, Spanyolország; B-csoport (Karlsruhe): Szenegál, Egyesült Államok, Japán, Litvánia; C­csoport (Wuppertal): Kongó, Ausztrália, Kuba, Németország; D-csoport (Münster): Magyaror­szág, Brazília, Koreai Köztársa­ság, Szlovákia. A csoportok első három helye­zettje jut tovább, ahol két hatos csoportban folytatódnak a küz­delmek, a csapatok magukkal viszik az egymás elleni mérkő­zések eredményeit. Ezt követő­en kieséses rendszerben folyta­tódik a seregszemle, a döntőre június 7-én, Berlinben kerül sor. Szlovákia válogatottja a tavalyi budapesti Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, bizakod­nak a vezetők, hogy ezúttal is dobogón végez a csapat. Natália Hejková vezetőedző a követke­ző játékosoknak szavazott bizal­mat: Iveta Bieliková^ Soňa Hudecová, Zuzana Zirková, Zuzana Kameníková, Dagmar Huťková, Zuzana Polónyiová, Vladimíra Daňušková, Martina Luptáková, Anna Kotočová, Re­náta Hiráková, Alena Kováčová, Zuzana Škvareková. Nehéz csoportban szerepel Szlo­vákia, hiszen a legutóbbi világ­bajnokságot nyert brazil váloga­tott is az ellenfelek közé tarto­zik. „Sok függ a sikeres nyitány­tól, ezért alaposan elemeztük a magyarok játékát, s bízom ben­ne, hogy megnyerjük a találko­zót. Előreláthatólag Bieliková, Kameníková, Luptáková, Hirá­ková és Kotočová kap helyet a kezdőcsapatban. Célunk, hogy minél tovább jussunk. Hogy jó formában vannak a lányok, azt bizonyítja, hogy a legnagyobb favoritnak számító Egyesül Álla­mok csapatától legutóbb csak hosszabbítás után szenvedtünk vereséget. Rátgéber László, a magyar válo­gatott edzője a következő játéko­sokat nevezte a viadalra: Donkó, Zsolnay, Újvári, Hagara, Seres, Papp, Károlyi, Béres, Mészáros, Fodor, Kalmár, Iványí. „A gene­rációváltás kellős közepén ál­lunk, ezért nem lehetnek nagy terveink. A csoportküzdelmek során csak a Koreai Köztársaság ellen van reális esélyünk a győ­zelemre, és ott sem sok. Már az is bravúrnak számított, hogy 12 év után ismét eljutottunk a világ­bajnokságra. A nyolc közé kerü­lés az egyenesen szenzáció len­ne" - mondta Rátgéber László. A D-csoport műsora - május 26., kedd, 18.00: Szlovákia-Ma­gyarország; 20.00: Brazília­Koreai Köztársaság. Május 27., szerda, 18.00: Magyarország­Koreai Köztársaság; 20.00: Szlovákia-Brazília. Május 28., csütörtök, 18.00: Magyaror­szág-Brazília; 20.00: Szlovákia -Koreai Köztársaság. A szlovák válogatott találkozóit élőben közvetíti az SZTV 2. RÖVIDEN Stanislav Griga lesz a Slovan edzője Pozsony. Stanislav Griga, a sikeresen szereplő újonc Ozeta Dukla Trenčín labdarúgócsapatának jelenlegi edzője a követ­kező idényben a Slovan gárdáját irányítja. Ugy hírlik, a 37 esz­tendős szakvezető kétéves szerződést kötött a klubbal. Előre­láthatólag a kékek június közepén kezdik meg a felkészülést, a jólértesültek szerint Jančula (Düsseldorf) mellett Kriss (Trenčín), Majoroš (Drnovice), és Varga (Prešov) is a téglame­zei stadionban folytatja pályafutását, (sr) Aimé Jacquet kijelölte vb-keretét Párizs. Aimé Jacquet, a francia labdarúgó-válogatott szövetsé­gi kapitánya kijelölte világbajnoki keretét: Barthez (Mar­seille), Charbonnier (Auxerre),Lama (West Ham)-Blanc (Mar­seille),Candela (Roma), Desailly (Milan), Leboeuf (Chelsea), Lizarazu (Bayern), Thuram (Parma)-Boghossian (Sampdo­ria), Deschamps, Zidane (Juventus), Petit, Viera (Arsenal), Diomede (Auxerre), Djorkaeff (Internazionale), Karembeu (Real Madrid), Pires (Metz)-Henry, Trézéguet (Monaco), Dugarry (Marseille),Guivarch (Auxerre). (s) SPORTHÍRADÓ A csereként beállt fiatal Borbély Balázs (balról) néhány felvillanással hívta fel magára a figyelmet a DAC-Prešov I. ligás labdarúgó-mérkőzésen. (Fotó: Örzsik Ödön) is; az egyik alelnök, Nagy Pista István nem hivatalosan már le­mondott. Igen ám, csakhogy ki veszi, venné át ilyen helyzetben a klub irányítását? A nép hangja: azok vezessék ki a „pusztából" a DAC-ot, akiknek káderpolitikája folytán oda ténfergett. A másik nagy kérdés: nem köszöni-e meg a főszponzor az együttműködést? Egyes hírek szerint nem; rögtön vissza szeretné juttatni a csapatot az I. ligába (egy évig állná a szám­lát), de bizonyos feltételekhez kö­ti a jelenlétét. Mégpedig a klubon belüli változásokhoz. Állítólag ilyen értelemben hajlandó segíte­ni a városi önkormányzat is. Egyszóval Dunaszerdahelyen ­Arany János Toldiját idézve ­„Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg..." • Párizsban megkezdődött a francia nemzetközi teniszbaj­nokság, érdekesebb eredmények - nők: Studeníková-Kleinová 6:3, 6:1; Habšudová-Chládková 6:4, 6:0; Hingis-Lorenzo 6:2, 6:1; Nagyová-McQuillan 6:3, 6:4. Férfiak: Woodbridge-Ku­čera 1:6, 6:2, 6:4, 6:3, Couri­er-Fromberg 7:6, 6:4, 0:6, 6.4; Sampras-Martin 6:4, 6:3, 6:3; Gaudenzi-Medvegyev 7:6, 6:1, 0:6, 2:6, 6:1; Muster-Björkman 6.3, 6:3, 6:3. • A jégkorong NHL elődöntőjé­nek első találkozóján a címvédő Detroit idegenben 2:0-ra le­győzte a Dallas csapatát. • Nem született döntés az NB I­es futballmérkőzések televíziós közvetítésének ügyében a Foot­ball Duó Kft. és az MLSZ között zajló perben, a tárgyalást szep­tember 30-ára napolták el. • Közzétették a teniszezők leg­újabb világranglistáit - nők: Hingis 6308 pont, Davenport 3963, Novotná 3725, coetzer 2719; férfiak: Sampras 3812, Korda 3499, Rios 3484, Ruseds­ki 3094... 9. Kučera 2293. • Szlovákiát az Ozeta Dukla Trenčín labdarúgócsapata kép­viseli a nyári UEFA-Intertotó Ku­pában. • Pár órával a Braga ellen 3:1­re megnyert kupadöntőt követő­en bejelentette lemondását An­tonio Oliveira, az idei portugál bajnok FC Porto vezetőedzője. • Cseh idegenlégióssal erősített a somorjai St. Nicolaus női kosár­labdacsapata, Andrea Brabenco­vá, a Brno válogatott szélsője két­éves szerződést kötött a klubbal. • Hernan Dario Gomez, a ko­lumbiai futballválogatott szö­vetségi kapitánya elismerte, hogy halálos fenyegetéseket ka­pott, és félne hazatérni, ha csa­pata idő előtt kiesne a világbaj­nokságon. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 3, 4, 6, 8, 9, 17, 26, 28, 29, 33, 34, 35, 48, 49, 56, 57, 62, 65, 67, 71. SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 21. játékhetének nyereményei - I. húzás, 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 218 944 korona; 3. díj: 14 nyertes á 19 576 korona; 4. díj: 926 nyer­tes á 481 korona; 5. díj: 18 553 nyertes á 63 korona. Az e hétre átvitt JACKPOT-nyeremény: 5 936 792 korona. II. húzás -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 218 940 korona; 3. díj: 27 nyer­tes á 10 171 korona; 4. díj: 1057 nyertes á 421 korona; 5. díj: 19 159 nyertes á 61 korona. Az e hétre átvitt JACKPOT-nyere­mény: 15 474 225 korona. A LE­HETŐSÉG nyereményei: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 8 nyer­tes á 10 000 korona; 4. díj: 59 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 636 nyertes á 100 korona. Az e hétre átvitt JACKPOT-nyere­mény 546 025 korona. A MATES nyereményelosztása: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 57 nyertes á 1639 korona; 3. díj: 1784 nyertes á 85 korona. Az e hétre átvitt JACKPOT-nyeremény 175 232,50 korona. A magyar ÖTÖSLOTTŐ 21. játékhetények nyereményei. Öt találatos szelvény nem volt. Az e héten várható nyereményösszeg 124 millió forint. A négyesekre 2 484 930, a hármasokra 16 919, a kettesekre 720 forintot fizetnek. A magyar HATOSLOTTÓ nyere­ményelosztása. Három darab 6 találatos szelvény volt. A nyere­ményösszeg 77 179 637 forint. Az e héten a 6 találatos várható nyereménye: 20 millió forint. Az 5+1 találatos szelvényekre 1 853 442, az ötösökre 25 565, a négye­sekre 819, a hármasokra 242 fo­rintot fizetnek. (TA SR+TXT) ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Rimaszombat: Gemer-Revúčka 2:0, R. Janovce-Jesenské 1:1, Bakta-Abovce 1:2, VTJ Jelšava­Hnúšťa 4:1, Muráň-G. Jablonec 4:1, Petrovce-Tachty 3:2, Ož­ďany-R. Seč 1:3. A 21. ford.: Abovce-VTJ Jelšava 3:0 - mérkő­zés nélkül. 1. Jesenské 22 16 3 3 73:21 51 2. Muráň 22 13 2 7 46:27 41 3. Revúca 22 12 5 5 45:32 41 4. Gemer 22 11 3 8 46:28 36 5. Hnúšťa 22 10 5 7 52:42 35 6. Jelšava 23 11 2 10 35:43 35 7. Petrovce 22 9 5 8 37:39 32 8. Tachty 22 9 5 8 48:34 32 9. R. Seč 22 8 4 10 37:49 28 10. Abovce 23 9 0 14 30:70 27 11. R. Janovce 22 7 4 11 25:36 25 12. Bakta 22 6 5 11 34:38 23 13. G. Jablonec 22 6 4 12 32:60 22 14. Ožďany 22 4 1 17 26:67 13 Losonc: H. Ves-Č. Brezovo 5:0, Podrečany-Vidiná 0:4, Biskupi­ce-Breznička 3:3, Boľkovce-Ute­káč 1:2, Lovinobaňa-Málinec 3:1, Halič-Sušany 3:2, H. Zalužany­Zlatno 6:0, Rátka-Ružiná 2:1. 1. Ružiná 25 19 4 2 90:28 61 2. H. Ves 25 15 3 7 60:31 48 3. Lovinobaňa 25 14 5 6 47:27 47 4. H. Zalužany 25 13 7 5 60:29 46 5. Vidina 25 13 5 7 53:37 44 6. Sušany 25 12 2 11 53:49 38 7. Utekáč 25 11 5 9 43:44 38 8. Biskupice 25 10 4 11 37:36 34 9. Rátka 25 10 3 12 59:53 33 10. Halič 25 9 3 13 41:63 30 11. Č. Brezovo 25 9 2 14 38:49 29 12. Podrečany 25 8 2 15 35:47 26 13. Breznička 25 7 5 13 31:49 26 14. Málinec 25 7 5 13 32:53 26 15. Boľkovce 25 8 2 15 29:57 26 16. Zlatno 25 5 3 17 23:79 18 Kassa-környéke: K. Bakša-Ždaňa 3:0, Budimír-Drienovec 3:2, Mok­rance-N. Klatov 11:4, Bohdanov­ce-Rešica 2:0, K. Polianka-Rus­kov 4:1, Sokoľany-Trstené 1:1, Poproč-Seňa 5:0. 1. K. Polianka 23 18 4 4 61:31 55 2. K. Bakša 23 12 5 6 64:37 41 3. Budimír 23 12 4 7 52:28 40 4. N. Klatov 23 13 1 9 63:61 40 5. Ruskov 23 10 4 9 38:40 34 6. Bohdanovce 23 9 6 8 42:46 33 7. Poproč 23 10 1 12 38:50 31 8. Rešica 23 9 3 10 45:50 30 9. Ždaňa 23 8 4 11 48:50 28 10. Drienovec 23 9 1 13 37:48 28 11. Seňa 23 8 4 11 30:42 28 12. Sokoľany 23 7 5 11 42:51 26 13. Mokrance 23 7 3 13 42:51 24 14. Trstené 23 6 4 13 28:45 22 A bajnokság végén a Mokrance csapatától 6, a Poproč és Seňa együttesétől pedig 3-3 pontot le­vonnak. Rozsnyó: Jablonov-Vlachovo 3:0, N. Slaná-Kružná 3:1, Dobšina-Dedinky 3:0, Kovstav RV-Rudná 2:2, Lipov­ník-V. Slaná 2:0, Reidová-R. Bystré 1:0, Kr. Podhradie-Dlhá Ves 2:0. 1. N. Slaná 21 13 1 7 53:41 40 2. Kružná 21 11 6 4 65:34 39 3. Jablonov 21 12 3 6 51:33 39 4. Lipovník 21 12 2 7 43:28 38 5. Kovstav TV 21 10 6 5 46:35 36 6. Kr. Podhradie 21 11 2 9 39:34 34 7. Dobšina 21 10 3 8 49:41 33 8. Dedinky 21 8 3 10 47:37 27 9. R. Bystré 21 7 3 11 38:56 24 10. Vlachovo 21 7 3 11 33:53 24 11. Reidová 21 6 5 10 32:46 23 12. Dlhá Ves 21 7 1 13 33:54 22 13. Rudná 21 5 5 11 31:43 20 14. V. Slaná 21 6 2 13 33:58 20 Tőketerebes: Zatín-Somotor 2:1, Svätá Mária-Kuzmice 7:2, Slov. N. Mesto-Slivník 1:1, Borša-Úpor 3:1, Čierna n/Tisou-TV B Milhos­tov 3:1, Dvorianky-Z. Teplica 4:1, Novosad-Streda n/Bod. 3:1. 1. Čierna n/T. 23 15 3 5 45:21 48 2. Dvorianky 23 13 1 9 61:37 40 3. Novosad 23 11 5 7 42:32 38 4. Úpor 23 11 4 8 44:33 37 5. Streda n/B. 23 11 3 9 43:38 36 6. Slivník 23 10 4 9 43:33 34 7. Kuzmice 23 10 2 11 44:45 32 8. Somotor 23 10 2 11 36:40 32 9. Sv. Mária 23 10 1 12 57:55 31 10. TV B Milhostov23 9 4 10 32:43 31 11. Z. Teplica 23 10 1 12 33:46 31 12. Zatin 23 9 2 12 38:60 29 13. Borša 23 7 5 11 35:44 26 14. Slov. N. Mesto23 4 5 14 31:57 17 Nagymihály: Bracovce-Ruská 2:1, Budkovce-Malčice 0:3, Sen­né-Nac. Ves 2:3, Strážske-Vo­jany 5:0, Vysoká n/U-P. Čemer­né 4:0, Vrbovecká-Petrovce 3:0, Z. Široká-Rakovce 2:2, Tušice­Jovsa 4:1. 1. Malčice 27 20 3 4 83:32 63 2. Senné 27 14 7 6 70:39 49 3. Budkovce 27 14 2 11 52:39 44 4. Nac. Ves 27 13 3 11 50:41 42 5. Vysoká n/U. 27 12 5 10 61:51 41 6. Ruská 27 12 3 12 44:39 39 7. Tušice 27 11 4 12 47:56 37 8. Rakovec 27 11 4 12 42:52 37 9. Strážske 27 10 5 12 47:57 35 10. Petrovce 27 10 5 12 44:56 35 11. Bracovce 27 9 7 11 304134 12. Vrbovecká 27 10 4 13 26:42 34 13. Vojany 27 10 2 15 41:57 32 14. Z. Široká 27 9 5 13 42:59 32 15. Jovsa 27 10 1 16 50:59 31 16. P. Čemerné 27 8 6 13 39:48 30

Next

/
Thumbnails
Contents